Non plus ultra, a mi macaronunk

Az olyan sütiknél, amiknek úgy kezdődik a receptje, hogy 20 dkg liszt, rögtön bekapcsol bennem a vészjelző. Mire elég húsz deka liszt? Még palacsinta sem lesz ennyiből értékelhető mennyiség, a 20 deka liszt olyan kevés, hogy belül van a mérési hibahatáron, mennyi süti lesz ebből? Semennyi, fél fogunkra sem lesz elég, ennyiért neki sem állok,

csináljunk rögtön dupla adagot!

És ebben a pillanatban szívatja meg magát ordas módon az egyszeri háziasszony: innentől kezdve a nap hátralévő részében semmi mást nem fog csinálni ugyanis, mint non plus ultrát. Megjegyzem, még a dupla adag is pont annyi, amennyivel egy négytagú család (beleértve két kamasz gyereket) jól belakik, de vendégeket már ne nagyon hívjunk rá, mert beszélgetés helyett mindenki azt számolja majd fejben, hogy hány darab jut még neki. Kevés, fájdalmasan kevés.

Nem macaron, non plus ultra!

De hát, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes feláldozni a fiatalságunkat a non plus ultráért, beleállni a feladatba és csinálni, csinálni, míg le nem megy a nap. Sajnos pepecs meló, de nagyon megéri, ráadásul a siker esélye közelíti a száz százalékot, szemben a macaronnal, ahol népi megfigyelésem szerint ugyanez nem több, mint ötven százalék: vagy sikerül, vagy nem.

Úgyhogy hagyjuk is meg a profi cukrászoknak a főként levegőből álló, francia mandulacsókokat és egy életünk, egy halálunk, készítsünk inkább apró, habsüveges linzereket. (Ha valami hülye nevű dolog magyarítására lenne szükségetek, forduljatok hozzám bizalommal!)

Habsüveges kicsi linzerem

Csokiba mártott diós linzer édes túrókrémmel – ez a Szaturnusz-gyűrű

Pedig első ránézésre non plus ultrát készíteni gyerekjátéknak, sőt kimondottan élvezetesnek tűnik. Egyébként az is. Összeütünk szélsebesen egy linzertésztát, kiszúrjuk, kanalazunk a tetejére tojásfehérje habot, megsütjük, lekvárral összeragasztjuk, mi ebben a nehéz? Ezen nőttünk fel, ezt gyakoroltuk már a homokozóban is, és megy ez most is, mint a karikacsapás. Egészen addig, amíg ki nem nyújtjuk a tésztát, és rá nem jövünk, hogy két milliméter vékonyra kiterítve nagyjából akkora kiterjedése lesz, mint az Alföldnek.

Ráadásul a non plus ultra egy aprósütemény, szóval, a nevében is benne van, hogy kicsike, nem eshetünk neki fánkszaggatóval,

vagy a karácsonyról ránk maradt, extra rénszarvasos kiszúróval: kénytelenek vagyunk apró pogácsaszaggatóval dolgozni. Ez pedig el fog tartani egy darabig. Nem baj, legalább gyorsan megsül, mire az egyik tepsit megpakoljuk és a linzerek tetejére rápöffentjük a habot, a másik tepsivel már készen is van a sütőben, hurrá, már csak párosítani kell őket.

Egy apró pogácsaszaggatóra szükség lesz

És ilyenkor szembesülünk vele, hogy sajnálatos módon a habsüveg hajlamos lehullani a sütiről, és ami hátra marad ilyenkor, az egy egyszerű, snassz kis linzer. Olyan, mint egy mókus a farka nélkül: sokkal kevésbé cuki. Erre mondják, hogy „kuss, én így szállok le a bicikliről”, de mi nem használunk ilyen durva kifejezéseket, úgyhogy maradjunk abban, hogy szeretjük, ha levehető a habcsók sipka, mert lehet alá még lekvárt rejteni, ami egyúttal oda is ragasztja, mint okos kopasz erős szélben a pepit.

Non plus ultra

Egyébként ne higgyetek a károgóknak, álljatok neki bátran és süssetek akár családi programként non plus ultrát. Nyugi, jutni fog munka minden szorgos kéznek, és közben remekül meg lehet vitatni az élet nagy dolgait.

Hozzávalók (szimpla adaghoz)

• 20 dkg liszt
• 20 dkg vaj
• 5 dkg vaníliás cukor (vagy ugyanennyi cukor és vaníliaőrlemény)
• 2 tojás
• 1 csipet só
• 20 dkg porcukor
• 1-2 csepp citromlé
• 20 dkg lekvár (vagy amennyi elég)

Non plus ultra (A szerző fotója)

Elkészítés

1. Szétválasztjuk a tojásokat. A lisztbe belekeverjük a sót és a vaníliás cukrot, összemorzsoljuk a hideg vajjal, végül a tojássárgájákkal együtt összegyúrjuk. Lefedjük, fél órára betesszük a hűtőbe pihenni.
2. Amikor letelt az idő, a tésztát több részletben kinyújtjuk, lisztezett deszkán, nagyjából 2-3 milliméter vékonyra. Pogácsaszaggatóval kicsi korongokat szaggatunk belőle, melyeket sütőpapírral kibélelt sütőlemezre rendezünk.
3. A tojásfehérjéből és a porcukorból a citromlé segítségével habot keverünk. Ezt tölthetjük habzsákba, vagy ha jobban szeretjük, dolgozhatunk kiskanállal is. Mindegyik korong tetejére nagyjából egy kiskanálnyi habot teszünk. Nem többet, önuralmat gyakorolunk, mert a hab sülés közben jól meg fog dagadni, és egyrészt lecsorog a linzer oldalán, és akkor nem lesz szép, sőt le is esik róla végül, másrészt meg nem lesz elég az összesre.
4. Amikor egy tepsi megtelt habos linzerrel, beküldjük a 170 °C-ra előmelegített sütőbe, közben megrakjuk a következő tepsit is és ugyanígy megpúpozzuk a meringgel. Közben figyelünk, hogy mi történik a sütőben, mert szép, világos linzereket, habcsókokat  szeretnénk sütni, nem pedig barnát. És így tovább, amíg az összes tészta meg nem sül.
5. A kisült korongokat kettesével összeragasztjuk barack- vagy málnalekvárral, vagy amit szeretünk.

Ha valamelyiknek lejár a sipkája, semmi baj, azt is odaragasztjuk lekvárral. Jó trükk, ha kiválogatjuk a szépeket és kevésbé sikerültekkel párosítjuk őket: a csúnyácska fél kerülhet alulra, így az összes süti villantósan szép lesz. Legalábbis ami látszik belőlük.