Gasztro

Mitől jó egy finger food? Grillparty kisokos

A finger food valóban azt jelenti, mint amit első pillanatban gondolunk róla: olyan apró kis falatkák, amit kézzel meg lehet enni, nem szükséges hozzá evőeszköz.

Természetesen a finger food meghatározását sem szabad nagyon szigorúan venni, a lényeg ugyanis csak azon van, hogy úgy lehessen beszélgetés, borozgatás közben falatozni, hogy ahhoz lehetőleg ne kelljen se leülni, se étkészletet elővenni. Lehet ilyen egy apró tésztakosárka, vagy egy korty jéghideg leves, esetleg egy kis tálka tésztasaláta, amihez villa kell ugyan, de állva is elfogyasztható. És ha bántja a fülünket az idegen kifejezés, hívjuk bártan falatkának!

A tapas is egyfajta falatka.

Krémmel töltött burgonya, tökéletes falatka (Fotó: Pexels.com)

Érdemes apró falatkákban gondolkozni, ha vendékek nagy része nem ismeri egymást. Az apró ételekhez ugyanis nem szükséges sokáig egy helyben ülni, hanem akár egyik kezünkben egy pohár borral, másikban egy tapasszal beszélgethetünk, ismerkedhetünk. Akkor is célszerű bográcsétel helyett a finger foodot választani, ha sok a vendég, de kevés az asztal vagy a szék. Ezek ugyanis olyan falatkák, amikből akár állva is jóllakhatunk, de akár időzíthetjük őket arra az időszakra, amikor a vendégek táncolnak, mert egy-egy falatért kiugrani a táncparketről még nem öli meg a hangulatot.

Merjünk kicsik lenni!

Az egyik legjobb finger food alapanyag a félkész levelestészta. Ebből könnyen készíthetünk olyan kosárkákat a muffin sütő formában, amit szinte bármivel megtölthetünk, legyen szó sós, vagy édes töltelékről. Akkor is nagyon praktikus, ha váratlan vendég érkezik, vagy az utolsó pillanatban még eszünkbe jut valami finom, amit mindenképp elkészítenénk. 
Ha ezzel se bajlódnánk, akkor válasszuk a több helyen kapható, előre lesütött apró tésztakosárkákat, amit a dobozból kivéve azonnal használhatunk is. Ebben az esetben csak arra érdemes odafigyelni, hogy a kész tésztakosárka viszonylag hamar átnedvesedik a tölteléktől, és akkor már nem annyira finom és ropogós, mint frissen, ezért érdemes olyan dolgokkal tölteni, ami szárazabb: sajt, felvágott, aszaltparadicsom, stb.

A fogpiszkáló mindig jól jön!

Tökéletes falatka nyáron a töltött koktélparadicsom, ha egy fogpiszkáló segítségével le tudjuk emelni a tálcáról. Habzsák segítségével szinte mindennel megtölthetjük a paradicsomot, miután kikapartuk a magját. Ha olyan tölteléket teszünk bele, ami könnyen megszárad, mint például a hummusz, vagy a körözött, akkor tegyük vissza a paradicsom levágott tetejét.

A finger food egyfajta falatka.

Pici tálkákban minden jól mutat (Fotó: Pexels.com)

Tekerjünk!

Apró töltött levelek, vagy vékonyra szeletelt felvágottak szinte mindent képesek elnyelni, amit szívesen felszolgálunk. A leforrázott zsenge szőlőlevélbe töltött fűszeres rizs, darálthús, vagy sajtkrém mindig nagy sikert arat, ugyanígy tölthető a tormalevél, vagy a mortadella és a szárított sonka is.

Krémleves shot

A krémlevesek a leggyorsabban elkészíthető levesfélék, és azért is különösen jók egy kerti paryra, mert általában langyosan és hidegen is finomak, így nem kell különösebben odafigyelni a hőmérsékletükre. Felszolgálhatjuk papírpohárban kanállal, de akár féldecit poharakban is. Ha az utóbbit választjuk, készítsünk bátran fűszerezett levest, nyugodtan tegyünk bele több csilit, fokhagymát, vagy bármilyen más fűszert. Jó ötlet a leves tetejére tenni valamilyen díszítést, ami nem ázik el. Ilyen lehet az apróra vágott dió, vagy a szezámmag, reszelt sajt, fűszeres olaj, esetleg kolbász chips.

Desszert falatka is létezik.

Pici szendvicsfalatok: lehet édes vagy sós (Fotó: Pexels.com)

Egy falat desszert, de az hússzor

Talán a desszertekkel van a legkönnyebb dolgunk, apró sütiket szeletelni ugyanis mindenki tud, de kisebb méretű poharakba adagolni a somlóit, vagy a gyümölcs rizst se egy nagy ördöngösség, csak hogy a legegyszerűbbeket említsük. Amire viszont érdemes gondolni, az a mennyiség. A tapasztalat azt mutatja, hogy az apró desszertekből sokkal több fogy. Egyet megenni semmiség, a másodikat nem látja senki, és kit érdekel a harmadik? Nem árt, ha van tartalék!

Falatkák az asztalon.

Mindenki kiszolgálja magát (Fotó: Pexels.com)

Miniszendvics, fasírtgolyó az örök klasszikus

Ha nem spanyol tapasokat, hanem ettől valami sokkal hagyományosabbat készítenénk, akkor a kenyér és a darált hús a legjobb barátunk. A finger food már nagyanyáink idejében is divatos volt, csak még máshogy hívták. A diónyi méretű fasírtgolyók, vagy ugyanez valamilyen zöldségből, vagy hüvelyesből, mint a falafel, mindenki kedvence. Apró szendvicseket is készített már mindenki, ami lehet kockákra vágott kenyérből, esetleg kiflikarikából, a lényeg, hogy lehető legkevesebb felülete érintkezzen a levegővel, hogy ne száradjon ki. A fasírtgolyók mellé érdemes salátalevelet készíteni, az tányérként is kitűnően működik, a szendvics-falatokat pedig akár több emeletesre is tornyozhatjuk.

Mást is készítenél?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top