2020. Július 08.

Hiába próbáltam, nem lettem másnapos, avagy irány a Mátra!

Tudtad, hogy nem kötelező a Balatonon nyaralni, ha már itt ragadtál belföldön? Öt ok, amiért el kell menned a Mátra környékére egy pár éjszakára, lehetőleg minél hamarabb.

Neményi Márton

Nincs fotó, nincs munka, pihenés van, barátok és bor.

Így indultam neki a kétéjszakás Mátra-környéki kiruccanásunknak, és komolyan is gondoltam, kikapcsoltam a zsurnalisztarelét, nem toltam a kontentot és fényképezőt is legfeljebb azért vittem, hogy később vállalhatatlan képekkel kompromittálhassam a karantén alatt a tisztességes alkoholtól elszokott barátokat, nem lehet tudni, mikor kerülök olyan helyzetbe, amikor jól jön némi alkualap, ugye. Ezt komolyan is gondoltam, egészen fél napig.

Fotó: Neményi Márton

Végül persze, hogy egy riportnyi képpel és sztorival jöttem haza. Nem azért, mert nem bírtam magammal, hanem azért, mert olyan jó volt. És mert közszolgálati kötelességem, hogy megmutassam nektek is, miért kell a Mátrába mennetek, ha már belföldön ragadtunk idén nyáron. Akár – igen, tudom, milyen súlyos szavak ezek – a Balaton helyett is.

A Mátrával egy „baj” van, legalábbis a Balatonhoz képest:

szervezni kell.

Nem kínálja magát lángosos-hekkes tópart, nincsenek diplomatikusan sétálóutcának címkézett, turisták lehúzására szakosodott rablósorok, túlárazott hotelek, parasztháznak álcázott wellnesapartmanok. Őszinteség van és eseti alapon ledumált programok, amelyek sokkal, de sokkal jobban feltöltenek, mint egy ezredik leruccanás a gumimatracos zsivajba, és amelyre az utóbbiakkal ellentétben évek múlva is emlékezni fogsz. Egy ilyen tél és tavasz után igenis tartozol magadnak és a családodnak ennyivel – ez nem passzív-agresszív érzelmi zsarolás akar lenni, egyszerűen azért mondom, mert én is tartoztam, és nem is tudtam róla.

Fotó: Neményi Márton

Ez egy magazin, szeretjük a listákat, tehát legyen mondjuk öt ok, amiért így van.

Végre kinyújtózhatsz

Nyilván én sem a lakásomban bezárva töltöttem az elmúlt 3-4 hónapot, teszkóztam, kirándultam, amikor már szabad volt, még kocsmáztam is, még így is elfelejtettem azonban, milyen ereje van annak, amikor az ember kiáll egy hegytetőre, és hagyja, hogy fejbe kólintsa a végtelen.

Ez most nagyon coelhósan hangzott, tudom, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy a távoli horizontot látva, amibe ráadásul alig-alig rondított bele emberi építmény, a két szemem hosszú-hosszú idő után először párhuzamosba állt. Ez konkrétan fizikai megerőltetés volt, egy kicsit olyan, mint amikor egy irodában végigrobotolt nap után kimész a fényre (feltéve, hogy még van fény), és kell egy perc, hogy megszokd.

Fotó: Neményi Márton

Ehhez pedig, nincs mese, fel kell menned egy hegyre.

A tökéletes biciklitúra

„Na, én oda fel nem megyek” – nagyjából mindenki így reagál, amikor szóba kerül, hogy biciklizni kellene a Mátra körül, azok legalábbis, akik próbálták, állítják, nem érdemes enélkül meghalni. A szájhúzás érthető, a Mátra elsőre ijesztőnek tűnhet, én azonban elárulok két dolgot, amelyről a legtöbben hajlamosak megfeledkezni:

nem is olyan meredek;
a bicikliden van egy úgynevezett váltó.

Az előbbit arra értem, hogy nem kell rögtön megmászni a Kékestetőt (igaz, a profi országúti biciklisták nem véletlenül jönnek izgalomba az ötlet hallatán), az utóbbit pedig arra, hogy igenis képes vagy rá. Biciklin fölfelé mászni nem feltétlenül kínszenvedés, hanem az elszántság és az energiahatékonyság legszebb próbatétele.

Fotó: Neményi Márton

Ha könnyű sebességgel, lassan mész, és ráérzel, milyen ütemben fogy az energiád, akkor pedig kész zen meditációs gyakorlat. Csodálatos aszfaltutakat találsz majd, ahol ilyenkor még forgalom sincs (érdemes nekiindulni például Abasárról nagyjából bármerre, csak fölfele legyen), egy mountain bike-kal pedig gyakorlatilag a tiéd az egész vidék. Kis odafigyeléssel egy átlagos trekking bicikli sem múlik majd ki alattad.

Fotó: Neményi Márton

Arról nem is beszélve, hogy bárhol megállhatsz, a Szent Anna-kápolnánál például egyenesen kötelező, a látványba legfeljebb a Mátrai Erőmű rondít bele, amely politikai áthallások nélkül is csúnya seb a tájon.

Nincs pörgés

Ahogy a képekről is kiderült, a Mátra magányos hely, mármint jó értelemben, mármint, ha a magányosnak van jó értelme. (Szerintem van.) Mi szerencsére Abasárt választottuk, amely ránézésre pont olyan kis (alig 2500 fős) falu, mint a legtöbb környékbeli, ám, ha lekapargatunk kicsit a felszín alá, kiderül, hogy Magyarország egyik legmenőbbje, nagyon barátságos emberekkel, tökéletes szállásokkal (a miénk a boros-szörpös-lekváros Borsika Pihenőház volt, szponzoráció nélkül is bőven megérdemlik az említést), és olyan iskolával, hogy bármelyikünk járatná oda a gyerekét. Ez persze turistaként mérsékelten releváns, később mégis lesz jelentősége.

Fotó: Neményi Márton

A borok fantasztikusak

Ezt a cikket egy reménytelen sörfüggő írja, aki elengedte már rég a taninokat, testes karaktereket és gyümölcsös lecsengéseket. A mátrai utazás viszont két nap alatt emlékeztette arra és megerősítette abban, hogy mégiscsak jó borozni, és hogy nem benne van a hiba, egyszerűen felnőtt már, és kevés neki a Tescóban a középső polc, félúton a Koccintós és a tokaji esszencia közt, a pusztító másnaposságról nem is beszélve.

Fotó: Neményi Márton

Három kóstolót céloztunk meg, a gyöngyöspatai Szignárovits-Maka házaspár és Losonci Bálint pincéjét és az abasári Major Levente választékát, és bár voltak küzdelmesebb és egyszerűbb borok (bocsánat, tételek!), a színvonal változatlan volt.

Major Levente (fotó: Neményi Márton)

Arról nem is beszélve, hogy mindhárom pince bioborban utazik, amely nem marketinglózung, hanem teljesen valid eljárás: nincs kén, nincsenek adalékanyagok, amíg lehet, héján tartják a szőlőt, hogy a saját élesztőjében induljon be, aminek be kell indulnia. Ez nem csak az ízükben érződik, hanem

konkrétan egyáltalán nem voltam másnapos,

tényleg, egy csöppet sem, pedig nem a mennyiségen múlt, hidd el, fel is készültem a legrosszabbra mindkét este, mikor bedőltem az ágyba. Másnap: semmi. Amikor arról írnak, hogy napi egy-egy pohár bor még jót is tesz az embernek, alighanem ezekre a borokra gondolnak.

Fotó: Neményi Márton

A borászok fantasztikusak

Még mindig nem szponzorált a cikk, egyszerűen arról van szó, hogy mindenki, akivel találkoztunk, őszintén jó ember volt. Falunak ebben az országban nincs még olyan rossz PR-ja, mint Gyöngyöspatának, és a sajtóban keringő mendemondák nagy része sajnos jogos, de olyan alapos és komoly megfejtést még nem hallottunk a patai – publicista eufemizmussal élve – helyzetről, mint Losonci Bálinttól a falu hétsoros pincerendszerénél, amelyet egyébként nem szabad kihagyni.

A törökök által megkímélt Kisboldogasszony-templom Gyöngyöspatán (fotó: Neményi Márton)

A kóstolókat csodálatosan felépítették, megvolt a drámai ív tetőpontokkal és jóleső üresjáratokkal, egy kis sétával és csak annyi borászbullshittel, hogy egy ilyen hozzám hasonló borbunkó is komoly arccal, összevont szemöldökkel pörgethesse a poharát és szagolhassa mély levegővételekkel a nemtudommit, mintha értene hozzá. Közben elnézően tűrték, hogy türelmetlenül toporogva várjuk a következő kortyot, persze csak az íze kedvéért.

Losonci Bálint (fotó: Neményi Márton

Jó tempóban (és persze hatalmas tapasztalattal), szalonna- és kenyéradagokkal akadályozták meg a lealjasodást, és türelmesen menedzselték a kollégákat, akiknek mégis sikerült, miután pálinkával hekkelték meg a komótos borkóstolókat. A szakértés közben a szemük sarkából nézték, nem gurulunk-e le, a végén intézték a taxit, nem emlékszem, megköszöntük-e, úgyhogy köszönjük.

Fotó: Neményi Márton

És akkor még nem is beszéltünk Major Leventéről, Abasár progresszív gondolkodású iskolaigazgatójáról, aki jelenleg még a szigorú tankerület szerint is az ország egyik legjobb (falusi) iskoláját viszi.

Major Levente (fotó: Neményi Márton

Mellesleg (mármint a gyerekek boldogságához képest mellesleg) topborász, de úgy, hogy az ember automatikusan lelazul, ha a tízméteres aurájába kerül, ránézésre vad punk-, metálos-, esetleg hipsztermúltra tippelünk, jelenleg kistérségi Frankenstein doktorként kísérletezik a szőlővel, a gyümölcs saját cukrát, élesztőjét, üledékét felhasználva, olyan megoldásokkal, hogy azt inkább az amerikai őrült közönség értékelné, mint a balatoni trendi tételekhez szokott mindenféle magyar bizottságok. (Értékelik is.)

Fotó: Neményi Márton

Nála aztán tényleg leteszteltük ezt a másnaposság-dolgot. Még mindig semmi.

Fotó: Neményi Márton

Ha a fentiek nem győztek meg arról, hogy ezen a nyáron a Mátrában a helyed, akkor nem tudom, mi győzne meg. Ja, még egy kis apróság: az egész hétvége szállásostul, kóstolóstul, ebéd-vacsorástul megvolt 30 ezerből.