nlc.hu
Gasztro

Párolt káposzták

Párolt káposzta háromszor: vörös, fehér és savanyú

Íme egy klasszikus, egy elegáns és egy népies változat párolt káposztára.

Most már aztán tényleg, visszavonhatatlanul itt az ősz, lassan elkezdődik a földeken a káposztaszedés. Ez persze csak egy érdekes információ, ami viszonylag kevés embert érint, mivel káposztát szinte egész évben lehet kapni, hála a kiváló eltarthatóságának. Éppen ezért a káposzta egy teljesen megszokott alapanyag, nincs benne semmi különös, de még csak rendes szezonja sincs, mint mondjuk az epernek, amikor késztetést érzünk, hogy mindennap fogyasszuk, mert mindjárt itt a vége és akkor megint nem lesz.

A káposzta megbízható étel, lesz holnap is, meg februárban és augusztusban is.

Ami, ha jobban belegondolunk, nagy szerencse, mert egy igen értékes növényről beszélünk. Pontosabban nem is egy növényről, mert számtalan formája van, de mi koncentráljunk most a fehér és a vörös (lila) káposztára! Most szokott az következni, hogy már az ókori görögök is… és valóban, több mint négyezer éve termesztik ezt a növényt. Van egy csomó jó tulajdonsága, melyek közül a C-vitamin-tartalmat érdemes kiemelni (ami savanyítás hatására még magasabb lesz, a főzéstől viszont lebomlik) és a szintén magas rosttartalmat, ami jót tesz az emésztésnek és a bélflórának, így ezen keresztül végső soron minden bajra gyógyír, a fekélytől a depresszióig. Legyen elég ennyi, és cserébe nem kezdek el antioxidánsokról meg flavonokról értekezni. Úgyis mindenkit a párolt káposzta receptje érdekel.

Amikor megpárolunk valamit, akkor az élelmiszert a saját levében, vagy kevés folyadékkal, kíméletesen, 100 fok körüli hőmérsékleten, kevés zsiradék hozzáadásával készítjük el. A párolással a káposzta emésztését is megkönnyítjük, emellett remekül ízesíthető, és elrágni is sokkal könnyebb, mivel puhább lesz.

Klasszikus párolt káposzta

Ezt a megoldást leginkább kolbászok és sertéssültek mellé szoktuk elképzelni.

Párolt fehér káposzta

Párolt fehér káposzta, a klasszikus. (Fotó: Profimedia)

Hozzávalók

  • 1 kg fejes káposzta (fehér)
  • 3 evőkanál olaj vagy zsír, a kacsazsír a legjobb
  • fél fej hagyma
  • 1 dl víz
  • fél teáskanál só
  • késhegynyi bors
  • fél teáskanál köménymag, ha szeretjük
  • 1 db babérlevél
  • 1-2 teáskanál cukor ízlés szerint
  • 2 teáskanál 10%-os ecet, még jobb a fehérborecet

Elkészítés

  1. A hagymát felaprítjuk és az olajon elkezdjük dinsztelni.
  2. Közben a káposztát cikkekre vágjuk, a torzsát eltávolítjuk (és megesszük), a leveleket pedig vékony csíkokra vágjuk. Zöldséghámozóval is dolgozhatunk, úgy még gyorsabb, ebben az esetben a torzsát nem vágjuk ki, mert az tartja össze.
  3. Amikor kész a hagyma, rádobjuk a káposztát, megkeverjük, sózzuk, borsozzuk, rádobjuk a köménymagot és ráöntjük a vizet. Megkeverjük, beledugjuk a babérlevelet és lefedjük. Takaréklángon pároljuk a káposztát nagyjából 30 percen át.
  4. Ekkor felemeljük a fedőt, megnézzük, mi újság a káposztával. Ha megpuhult, akkor jó, ha nem, akkor adunk még neki egy kis időt.
  5. A végén hozzáadjuk a cukrot és az ecetet, összekeverjük és még öt percig pároljuk. Megkóstoljuk, ha nem elég jó, adunk hozzá még cukrot és/vagy ecetet, majd levesszük a fedőt és elpárologtatjuk a levét.

Párolt vörös káposzta

Ez egy sokkal elegánsabb párolt káposzta recept, az ünnepi asztalon is helye lehet. Leginkább kacsa- és libasült mellett mutat jól.

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta a vörösbortól és a fahéjtól lesz különleges, az aszalt gyümölcsök meg külön kis ajándékok benne (Fotó: Getty Images)

Hozzávalók

  • 1 kg vörös káposzta
  • 3 evőkanál olaj vagy kacsa(liba)zsír
  • 1 fej hagyma
  • 1 dl száraz vörösbor
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • aszalt szilva vagy vörös áfonya
  • só, bors
  • 1 csipet fahéj

Elkészítés

  1. Az olajon vagy a zsíron megdinszteljük a hagymát, félúton rátesszük a cukrot is, hogy karamellizálódjon.
  2. Közben vékony csíkokra vágjuk a káposztát. Amikor kész a hagyma, rátesszük a káposztát. Rászórjuk a fűszereket, hozzáadjuk a bort és az aszalt gyümölcsöt, sózzuk, lefedjük és takaréklángon pároljuk fél órán át.
  3. A balzsamecetet a végén adjuk hozzá, összekeverjük. Ha maradt rajta lé, akkor levesszük a fedőt és elpárologtatjuk.

Párolt savanyú káposzta

A savanyú káposztát elsősorban azért szeretjük, mert sok benne a C-vitamin, de egyéb jó tulajdonságai is vannak, ezek közül kiemelném azt, hogy finom. Ez a népies verzió a sertéssültek mellett mutat a legjobban.

Párolt savanyúkáposzta bajor gombóccal

Párolt savanyú káposzta bajor gombóccal (Fotó: Getty Images)

Hozzávalók

  • 1 kg savanyú káposzta
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 fej hagyma
  • fél teáskanál köménymag
  • 1 babérlevél
  • 1 dl víz

Elkészítés

  1. Kis kockákra vágjuk a szalonnát és az olajjal együtt betesszük egy fazékba, elkezdjük kisütni a zsírját.
  2. A hagymát felvágjuk, félúton a szalonnára tesszük és megdinszteljük.
  3. Közben megkóstoljuk a káposztát, ha nagyon savanyú, kimossuk, de nem muszáj, ízlés kérdése. Kissé feldaraboljuk, hogy evés közben ne lógjon ki a szánkból, mint a krokodil vacsorája után a cipőfűző, és beletesszük a fazékba. Fűszerezzük, aláöntjük a vizet és lefedjük.
  4. Fél óra múlva megnézzük, hogy megpuhult-e már, ha igen, akkor levesszük a fedőt és elfőzzük a levét, ha nem, akkor lefedjük még egy kicsit és tovább pároljuk a káposztát.

Neked melyik a kedvenced?

De jó főzni káposztából!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top