nlc.hu
Gasztro

Gunda: gyönyörű filmet készített egy koca életéről

„Gyilkosok vagyunk, de eldöntöttük, hogy nem veszünk róla tudomást”

Viktor Kosakovskiy filmje, a Gunda egy kocáról szól. Fekete-fehér képekben mutatja be az életét a kismalacai születésétől kezdve odáig, hogy erőszakkal elveszik a kicsinyeit tőle. A különleges dokumentumfilmben az állatok igazi személyiségét láthatjuk. A Joaquin Phoenix által is támogatott film rendezőjével beszélgettünk. Interjúnkból az is kiderül, hogy milyen nehézségekkel küzdött egy gyerek a hatvanas évek Oroszországában, ha vegetáriánusként akart élni.

Úgy tudom, hogy a Gunda terve már sok évvel ezelőtt megszületett benned. Elmondanád a hátterét az ötlet születésének?

Négyéves koromban néhány hónapig vidéken éltem. Pont tél volt, ráadásul nagyon hideg tél. Annyira hideg volt, hogy a kismalacot behozták a házba, hogy ne fagyjon meg odakint az ólban. Odabent a legjobb barátom lett, rengeteget futkároztunk, nagyon megszerettem. Újév környékén elvitték és levágták, ami az életem egyik legnagyobb tragédiája volt. Emiatt vagyok négyéves korom óta vegetariánus. A történtek után képtelen voltam többé húst enni. A hatvanas évek Oroszországában óriási ügynek számított, ha valaki nem volt hajlandó húst enni. Amikor a kilencvenes évek végén a Berlini Filmfesztiválon voltam a Wednesday című kisfilmemmel, a sajtótájékoztatón egy újságíró rákérdezett, hogy milyen témában készítenék dokumentumfilmet, ha a világ minden pénze rendelkezésemre állna. Én rávágtam, hogy egy olyat, ami a gazdaságokban élő malacok, tehenek és csirkék életét mutatja be. Mindenki arra gondolt, hogy csak viccelek, pedig nagyon is komolyan gondoltam. A gond csak az volt, hogy húsz éven át senki sem akart egy ilyen filmre pénzt adni, pedig szinte Európa összes országában házaltam vele. Végül hosszas keresés után egy norvég producer állt a filmterv mellé. Ehhez a munkámhoz kellett eddig a legkitartóbbnak lennem, de mivel egész életemben erre a filmre készültem, ez nem jelentett gondot.

A norvég producer miatt forgattad végül egy norvégiai farmon a Gundát?

Igen, de igazából ezt a filmet bárhol a világon fel tudtam volna venni. Csak a „színészek” lettek volna mások. (nevet) Ha tudod, milyen szemmel nézz rájuk, akkor előbb-utóbb minden állatnak meglátod a személyiségét. Hihetetlenül szerencsések voltunk. A főszereplőnket, Gundát rögtön a szereplőválogatás első napján megtaláltuk, pedig eredetileg több hónapot szántunk arra, hogy megkeressük a tökéletes főszereplőt és a tökéletes farmot.

Viktor Kossakovsky a Gunda rendezője

Viktor Kossakovsky a Gunda premierjén, Hamburgban (Fotó: Georg Wendt/dpa)

Rögtön abba is hagytátok a keresést az első nap után?

Igen, abbahagytuk. Láttuk rajta, hogy tökéletes. Egy nyugodt természetű, kiegyensúlyozott állatot találtunk, és mondtam is a produceremnek, hogy kész, megvagyunk.

A Gunda nevet ti adtátok neki?

Nem, tényleg így hívják. A farm tulajdonosa így nevezte el.

Miért pont disznókat, csirkéket és marhákat választottál a filmedhez, miért nem mondjuk kacsákat, kecskéket és birkákat?

Ők jelentik a leggyakoribb ételt az emberek asztalán, az ő húsukból eszik a legtöbbet a világon. Az emberiség évente nagyjából egymilliárd disznóval, félmilliárd marhával és ötvenmilliárd csirkével végez. Ezek hihetetlen számok. Persze rengeteg kacsával, kecskével és birkával is végzünk, de a fenti három állat húsa számít messze a legnépszerűbbnek. A bolygó uraiként úgy döntöttünk, hogy ezeknek az állatfajoknak az a sorsa, hogy megegyük őket. Nem tisztelünk senkit és semmit. Úgy teszünk, mintha nem tudnánk, hogyan kerül az étel az asztalra, pedig úgy kerül, hogy megöljük. A Gundát szinte párhuzamosan forgattam az előző filmemmel, az Aquarelával. Felkészülésként mindkét filmhez tudósokkal beszélgettem arról, hogy egyrészt hogyan bánunk az édesvizeinkkel és hogyan bánunk az állatainkkal. Jelenleg egymilliárd embernek rendkívül korlátozott hozzáférése van az ivóvízhez, ugyanakkor van nagyjából egymilliárd szarvasmarhánk a bolygón, és ők minimum tízszer annyi vizet fogyasztanak, mint egy ember. Rengeteg erdőt irtunk ki, hogy legelőjük legyen, ezzel pedig kiszárítjuk a földet. Ez abszurd. A kevesebb erdő miatt kevesebb az eső, és így kevesebb az ivóvíz is. Miután végeztem az Aquarelával, szinte azonnal nekiláttam a Gundának, mert számomra a két film szorosan összetartozik. Kettős életet élünk. Gyilkosok vagyunk, de eldöntöttük, hogy nem veszünk tudomást róla. És ez nemcsak az állatokkal kapcsolatban igaz. Ott van például Oroszország esete. Mindannyian tudjuk, hogy Navalnijt megmérgezték, ugyanakkor a társadalom egy kis szeletét leszámítva úgy élünk tovább, mintha mi sem történt volna. Megengedjük magunknak a luxust, hogy ne gondolkodjunk el azon, hogy valaki megpróbálta meggyilkolni őt, és ki volt az, aki ilyesmire vetemedett. Hogyan élhetünk nyugodtan tovább annak tudatában, hogy ez megtörténhetett, és még csak meg sem próbáltuk megkeresni azokat, akik ezt elkövették? Az elkövetők még mindig köztünk vannak, de mi élünk nyugodtan tovább, és nem törődünk vele. Ez máshol is így működik. Reggelente reggelit rakunk a gyerekeink elé, de nem gondolunk bele, hogy az a tej vagy az a sonka honnan származik. Ahhoz, hogy mi tejet adhassunk a gyerekeinknek, a borjakat el kell választani az anyjuktól. Amit művelünk, az elképesztő, és közben úgy csinálunk, mintha semmi rosszat nem tennénk. Ennek az árát kezdjük az utóbbi években megfizetni. Mert mindennek ára van. Arrogánsak vagyunk, nem tiszteljük a bolygót és a természetet. Úgy gondoljuk, hogy nekünk minden jár. Pedig nem kéne mást tennünk, csak hallgatnunk arra, amit a Biblia elején leírtak az őseink, ha már más ügyekben amúgy is olyan sokszor hallgatunk a Bibliára:

Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.

Visszatérve kicsit a vegetariánus életmódod kezdeteire, elmondanád, hogy a hatvanas évek Oroszországában hogyan vetted rá a szüleidet, hogy tiszteletben tartsák azt, hogy nem akarsz húst enni?

Nehéz helyzet volt, különösen az édesanyámnak okoztam ezzel sok nehézséget. Nagyon empatikus volt, próbált megérteni engem. Folyton azt kérdezgette, hogy mi bajom van, és miért nem vagyok olyan, mint a többi ember. Eleinte nem tudtam neki erre választ adni. Kamaszként egyszer kaptam tőle egy kisebb kioktatást arról, hogy az ember van az evolúciós piramis csúcsán, és ezért ehetjük meg az állatokat. Erre én rávágtam, hogy az evolúció nem áll meg, folyamatosan változik, és mi lenne, ha pár száz vagy ezer év múlva jönne egy új faj, ami fejlettebb lenne nálunk, és az emberekre tekintene eledelként? Mi lenne, ha karácsonykor a mi gyerekeinket ennék meg ünnepi ételként? Pár év után sikerült közös nevezőre jutnunk. Elmondtam neki, hogy részben miatta nem eszem húst. Az egyik első gyerekkori emlékem az, hogy sétálunk anyámmal, és én odamegyek az egyik bokorhoz, hogy letépjem az egyik levelét, és megmutatom anyámnak, milyen gyönyörű. Ő rám néz, és azt mondja, hogy ugye, ha kitéped a hajszálaidat, az neked is fáj? Mondom igen. A bokor is ugyanígy érez, így ne csináld ezt vele – mondta ő, és ezzel egy életre meghatározta a világlátásom. Ez után a beszélgetés után kerültünk egy hullámhosszra, és végre úgy éreztem, megértett engem. Volt már ipari, digitális meg társadalmi evolúciónk: úgy érzem, az emberiségre következő lépésként ráférne egy empátia-evolúció.

Mi történt Gundával a forgatás után? Még ma is él?

Jól van. Miután a New York Times és a Wall Street Journal is elkezdett cikkezni róla, és teli volt a világsajtó a fotójával, a gazdája úgy döntött, hogy nem vágja le, és addig élhet a farmon, ameddig a természet engedi. Akár több mint húsz évig is elélhet. Gondolj csak bele: ilyen sokáig élhetnének, miközben a legtöbb fajtársával egyéves kora körül végzünk. Sokan közülük a nyolcadik hónapjukat sem élik meg. Hihetetlen, amit művelünk. Szemetek vagyunk.

A kismalacok sorsát miért nem követted, miután elszakították őket az anyjuktól?

Szenvedtem attól, ami velük történt. Ugyanakkor nem akartam lefilmezni, mi történt később velük. Egy tiszta filmet akartam készíteni arról, hogy egy anya hogyan érez a gyermekei iránt, és nem azt a kegyetlenséget akartam bemutatni, amit végül az ember tesz velük.

Az elejétől fogva tudtad, hogy Gunda sztoriját a kicsinyei születésétől odáig fogod követni, hogy a malacokat elszakítják tőle?

Igen, mert sajnos nyilvánvaló volt, hogy ez fog történni. Persze megmutathattam volna azt is, ahogy a malacból kolbász lesz, de akkor a filmem már valami egészen másról szólna. Nem azt akartam megmutatni, hogy kik vagyunk mi, hanem azt, hogy kik ők. Kicsodák az állatok valójában. Az ő személyiségüket akartam megmutatni. Ezért is forgattam fekete-fehérben a filmet. Színesben túlságosan képeslapszerű lett volna az egész egy festményszerű farmmal. A malacoknak nagyon pici szeme van, és az tűnt fel, hogy színesben kevésbé figyelünk rájuk, de ha fekete-fehérben nézzük őket, már meglátjuk a szemükben a személyiségüket. Minden malacnak más személyisége volt, idővel gond nélkül meg tudtam őket különböztetni egymástól.

A film, amit nézve meglátod, hogy a disznóknak is van személyiségük

Gunda: gyönyörű filmet készített egy koca életéről

Egy ilyen film, mint a Gunda, megváltoztathatja azt, ahogy az állatokról gondolkodunk?

Nem, mert nem hiszem, hogy filmekkel meg lehetne váltani a világot. Ugyanakkor kétségtelen, hogy hatással lehet egyes emberekre. A Gunda világpremierje óta folyamatosan kapom a leveleket, amikben arról mesélnek a nézők, hogy a film megnézése óta nem tudnak többé húst enni. Ha csak ennyi pozitív hatást sikerült elérnem, már nagyon boldog vagyok. A film készítése nagy hatással volt rám, és ebből a hatásból szeretnék átadni valamit a nézőknek is. Ha végignézed a filmjeimet, láthatod, hogy hogyan fejlődtem emberként a készítésük közben, és hol tartok épp az utamon. Hiszek abban, hogy egy rendező olyan filmográfiát készítsen, aminek aztán később egyik darabját se kelljen szégyellnie. Felelősséggel tartozol azért, milyen filmeket mutatsz be a világnak.

Miért döntöttél úgy, hogy nem használsz narrációt a filmhez?

Ha narrációt teszel egy film alá, akaratlanul is tanítóvá válsz. Ugyanez igaz a zenehasználatra is. Tiszta moziban gondolkodtam, hiszek a képek erejében. A mozi azért született meg, hogy megmutasson, ne pedig elmeséljen dolgokat. Úgy döntöttem, hogy egyszerűen csak megmutatom a nézőknek, hogyan élnek az állatok, és ehhez csakis a képalkotás eszközeivel élek. A mozi meg tud mutatni neked olyan dolgokat, amiket magadtól talán sosem vennél észre. Eldöntöttem, hogy hosszú, vágatlan vagy nagyon ritkán vágott felvételekből építem fel a filmet, mert azt akartam, hogy a néző belefeledkezhessen a megfigyelésbe, ehhez pedig idő kell. A narrációval elvesszük a lehetőségét a megfigyelésnek, és annak, hogy az emberek saját maguk lássák meg a dolgokat.

Hogyan került a film producerei közé Joaquin Phoenix? Honnan ismeritek egymást? Jól tudom, hogy újabb közös projekten is dolgoztok?

Amikor Joaquin tavaly elmondta a köszönőbeszédét az Oscaron, sok ismerősöm hívott fel azzal, hogy én írtam-e a szövegét, mert úgy érezték, mintha az én gondolataimat hallották volna a szájából. A filmem akkor már majdnem készen volt, ezért arra gondoltunk, jó ötlet lenne elküldeni neki, mert ha valaki, ő biztosan értékelné. A New York-i produceremen keresztül sikerült felvennünk vele a kapcsolatot. Megnézte a filmet, és azonnal magával ragadta őt: rögtön a Gunda mellé akart állni. Örült annak, hogy végre valaki csinált egy olyan filmet, ami róluk, és nem rólunk szól. Gyorsan egymásra hangolódtunk, és rájöttünk, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk a világról. Azóta is sokszor beszélünk, és vannak még közös terveink.

A film, amit nézve meglátod, hogy a disznóknak is van személyiségük

„Egy tiszta filmet akartam készíteni arról, hogy egy anya hogyan érez a gyermekei iránt, és nem azt a kegyetlenséget akartam bemutatni, amit végül az ember tesz velük”

A Gunda azon kevés filmek egyike, ami valósággal kiált a nagyvászonért, a COVID miatt mégis sokan laptopon fogják látni. Mit gondolsz erről?

Nagyon remélem, hogy a koronavírus nem végez a mozikkal. Tíz évvel ezelőtt a ¡Vivan las antípodas! című filmem készítésekor Új-Zélandra utaztam, ahol a parton egy kisodródott bálnát láttam haldokolni. Az emberek sétáltak a parton, meglátták a bálnát és annyira elszomorodtak a látványtól, hogy sokan közülük megölelték egymást. Nagyon megérintette őket, mert soha nem láttak még hasonlót arrafelé. Szerintem ugyanez az érzelmi hatás történik meg a moziban is: ülsz a vászon előtt egy térben olyan emberekkel, akiket nem ismersz, és egyszerre születik meg bennetek egy érzés. A mozi közösségi élményt képes adni, nem is akármilyet. Bízom abban, hogy erre továbbra is szükségünk van, és a mozi nem halhat meg.

A dokumentumfilm pont az a zsáner, ami sokszor kevésbé moziszerű, és jól működik a tévén vagy akár a laptopon is. A filmjeid kivételt jelentenek e szabály alól. Miért gondolkodsz filmkészítéskor mindig moziélményben?

Amikor filmet készítek, mindig az jut eszembe, hogy miért szerettem bele annak idején a moziba. Gyerek voltam, és annyira magával ragadott az élmény, hogy kicsordultak a könnyeim. Megváltoztatta az életem, mert ez után döntöttem el, hogy én is filmkészítő akarok lenni. Ezt az élményt szeretném másoknak is átadni. Talán beül valaki az én egyik filmemre is, és ő is az élmény alapján dönti el, hogy filmes akar lenni. Remélhetőleg ez egyfajta körforgás, aminek én is a része vagyok. Nem állítom, hogy nem jó laptopon filmet nézni, de a kettő teljesen más. Ma már bárki tud filmet készíteni, hiszen mindenkinek a zsebében ott lapul egy kamera. Ugyanakkor megérzed azt, ha egy igazi profi filmes munkáját nézed, mert ő olyan formában gondolkodik, hogy azt nem tudja bárki utána csinálni. Az a munkám és a hivatásom, hogy olyan képi nyelvet fogalmazzak meg, amit nem tud bárki a kamerájával leutánozni. Csak olyan filmeket tudok készíteni, amikről azt gondolom, hogy egyediek és utánozhatatlanok. A filmkészítés százéves hagyománnyal bír, és szerintem vannak szakmai sztenderdek, amiknek még ma is meg kell felelni. Nem lesz akárkiből igazi filmes, aki kamerát használ.

A Gunda február 12-én és február 14-én lesz látható a Távmozi műsorán. A jegyelővétel már megkezdődött.

Ha olvasnál még a vegán életmódról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése