nlc.hu
Gasztro

Sör jár a teszt mellé egy dán kocsmában

Sör és teszt: érdekes árukapcsolással csábítja vissza a vendégeket egy dán kocsma

Egy koppenhágai kocsmában összekötötték a kellemeset a hasznossal: amíg a vendég a koronavírus-tesztjére vár, kap egy sört unaloműzőnek.

Egy koppenhágai bár szeretné, hogy újra beinduljon az üzlet, ezért úgy döntöttek, koronavírustesztet is lehet náluk vásárolni 149 dán koronáért (kb. 7200 forintért), és amíg a kedves vendég megvárja az eredményt, addig kültéren el is fogyaszthat egy sört. Természetesen, ha a teszt negatív, akkor az illető beengedést nyer, írja a Reuters.

Ugyan a koronavírustesztek az országban ingyen is elérhetőek, de vannak, akik inkább fizetnek érte, hogy elkerüljék a sorban állást. A bár egyik vendége szerint a legközelebbi tesztállomásnál például 1-2 órát kellett volna várniuk. 

Az, hogy ennyien akarják teszteltetni magukat, annak vélhetően köze van ahhoz, hogy Dánia volt az egyik első az európai országok közül, ahol bevezették a védettségi igazolványt. A koronaútlevél digitálisan vagy papíralapú nyomtatványon is igényelhető azoknak, akiket már kétszer beoltottak, illetve akik a megelőző 2-12 hétben estek át fertőzésen, továbbá akik 72 óránál nem régebbi negatív tesztet csatolnak. A vendéglátóhelyekre pedig csak igazolás birtokában lehet belépni.

Sör

Fotó: Pavel Danilyuk/Pexels

Kocsmahíradó:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top