A Spam (löncshús) története

Szereted a löncshúst? Te sem, ugye? Ha már itt tartunk: hallottál bárkit, aki teljes komolysággal, az irónia legapróbb jele nélkül kiejtette már a száján az

mondatot? Mi biztosan nem. Ami egészen furcsa, tekintve, hogy az elvileg hat összetevőből álló (hogy valójában mennyiből és miből, azt jobb is, ha nem tudjuk) étel a világ talán legsikeresebbje, legalábbis a statisztikák tükrében mindenképp: a Spam (ez a löncshús amerikai, pontosabban nemzetközi neve) bevétel ügyében a hetedik éve dönti meg saját rekordját, most például 3,5 milliárd dollár, azaz több mint egybillió (ezermilliárd) forint árbevételt könyvelt el az ikonikus brand termékeiből az október végével záródó három hónapban a konzervételt gyártó Hormel – írja a Forbes. Egész éves bevételük 11 milliárd dollár volt.

A Spam hetedik éve szállít rekord árbevételt, és ezt még a felborult ellátási láncok sem tudták megtörni. Azért, hogy elkerüljék a válság feléjük gyűrűzését, ötéves szerződést kötöttek egy sertésipari beszállítóval, ami a Spam egyik legfontosabb hozzávalóját biztosítja majd számukra. Vicces megfogalmazás ez így, hogy a sertéshúsalapú étel egyik legfontosabb hozzávalója a sertéshús, de tényleg így van: nem Spam a Spam módosított krumplipüré nélkül. További összetevők: só, víz, cukor, szódium-nitrát és a készítés során előkerülő természetes zselatin. A Hormel egyébként csak az elmúlt 12 évben használ krumplipürét, hogy az felszívja a zselés anyagot, amelyet egyébként sokan nem szeretnek, vagy legalábbis gyanakodva szemlélnek; nem csoda, hogy ezek után még sikeresebb lett a termék.

A Top Chef című műsor Maui Wowie című Hawaiin játszódó epizódjának egyik kihívása: a Spam (Fotó: David Moir/Bravo /NBCU Photo Bank/NBCUniversal via Getty Images)

A Spam Hawaiion az 1937-es megjelenése óta állandó kelléke a háztartásoknak, sőt az éttermeknek is: egyik híres nemzeti ételük, a Spam musubi fő alkotóeleme tojással és rizzsel – emlékeztet a Forbes. Dél-Koreában a koreai háború során terjedt el, ezzel küszöbölték ki az élelmiszerhiányt. Azóta az ország egyik kedvenc ételének, az „army stew”-nak egyik fő hozzávalója, és a holdújévre ez az egyik leggyakoribb ajándék. Az eredeti Spam nevű terméket majdnem ötven országban árulják világszerte; nálunk nem, de ez nem is baj, hiszen itt van nekünk a vasfüggönyön túli variáns, a hasonló összetételű, és a nemzeti kollektív tudatba legalább annyira beágyazódott löncshús.

A sikere valahol érthető: olcsó, egyszerűen és sokoldalúan, sőt: szabadon felhasználható konzervhús, amelyet nem kell hűteni, bármeddig eláll, lehet egészben sütni, szendvicsben, vagy némi körettel főételként fogyasztani, még ha ettől a gondolattól ma már sírógörcsöt is kap minden tisztességes fitneszguru és dietetikus. Ezért is hívják löncsnek: lunch, azaz ebéd/főétel. Ha már itt tartunk, különösen vicces és valahol metaforikus, hogy senki nem tudja, mit jelent az, hogy Spam: a leginkább elterjedt elmélet szerint a spiced ham, azaz fűszeres sonka (itt: sertéshús) összevont alakja, van, aki arra esküszik, hogy betűszó a shoulder of a pork and ham leírásból, az összeesküvéselmélet-hívők szerint pedig szintén betűszó, csak éppen a következőből:

Fincsi, mi?

A valóság egyébként az, hogy senki nem tudja, mit jelent, még a gyártó vállalat sem: amikor megjelent – akkor még Hormel’s Spiced Ham néven –, a marketingesek érezték, hogy szexibb név kell neki, ezért lakossági pályázatot írtak ki, így született meg a győztes Spam név. Hogy szexi-e, azon lehet vitázni, de hogy hozzájárult a termék sikeréhez, az egészen biztos.

És micsoda siker ez! Ha gasztronómiai és népegészségügyi forradalomról nem is (sőt, inkább ezek ellenkezőjéről) beszélhetünk, az biztos, hogy megoldotta a frontvonalon harcoló katonák étkeztetését a második világháború több helyszínén, aztán pedig a munkásosztály méltán közkedvelt eledele lett, az osztályharc (hivatalos) lezárultával pedig a szerényebb bérből és fizetésből élők (ez alatt a magyar háztartások háromnegyedét értjük) kalóriaforrása.

Andy Warhol: Spam (1980)

Ahogy a név eredete homályba vész, azt sem tudja senki, hogy ki találta fel és véglegesítette az eredeti receptúrát. Vagy tudják, csak megkérte őket, hogy ne árulják el. Kevesen tudják egyébként, de 1940-ben, amikor már gyanította a vállalat, hogy a termék hatalmas siker lesz, kitalálták, hogy készítenek egy rádióreklámot, amely valójában egy egyszerű, rövid, fülbemászó dalocska. Bizony: a Hermel akaratlanul is feltalálta a zenés hirdetést, amely azóta is az egész reklámszakma alapja. Az infantilis mondóka így szólt:

A fordítástól most eltekintenénk, remélem, nem baj. Ha a neoklasszikus költészet nem lenne elég, a cég egy kabalafigurát is bemutatott, ő volt Spammy, a malac. (Igen, tényleg egy vidám coca volt a nagyüzemben feldolgozott sertéshúskonzerv totemállata. Azóta lecserélték egy szintén vigyori Spam-konzervre.) Ez akkoriban szintén újdonságnak számított, és meg is hozta a sikert: gyakorlatilag nem tudtak annyi Spamet gyártani, hogy ne kapkodták volna el, arról nem is beszélve, hogy miután Amerika beszállt a világháborúba, cinikusan fogalmazva végképp biztosított volt a kereslet. Annyira, hogy az amerikai hadsereget hamarosan Uncle Sam helyett még a magasrangú tisztek is elkezdték Uncle Spamként emlegetni. 

Más kérdés, hogy a katonák gyűlölték a löncshúst: nem is azért, mert borzalmas volt, hiszen a Spam még a legszigorúbb kritériumok szerint is minimum ehető, hanem azért, mert nem volt más: több tízezer egzotikus tájakon harcoló amerikai katonának muszáj volt naponta háromszor húskonzervet ennie, ha nem akart éhen maradni. A vállalat vezetői egész szekrénysort különítettek el a frontról beérkező felháborodott leveleknek – ezek nagyjából a „régen minden jobb volt”-kommentek korabeli megfelelői voltak –, Jay Hormel elnök (az alapító George Hormel fia) pedig, aki 1954-es haláláig sértve érezte magát a gyűlöletcunami miatt, egy interjúban azt mondta, „ették volna csak azt a marhahúskonzervet, amit az előző világháborúban kaptak a katonák!”. Bár nem érhette meg, de később – miután világszerte importálni kezdték a konzervet – Hruscsov és Thatcher is elmondta, hogy a Spam nélkül képtelenek lettek volna megoldani csapataik étkeztetését.

Az ötvenes-hatvanas években pedig, ahogy az amerikaiak egyre inkább szendvicsalapanyagként és hozzávalóként (tehát nem önmagában, főfogásként) kezdték használni a Spamet, az utat tört Ázsiába, ahol a saját képükre formálva kész nemzeti eleség lett a löncshúsból. Eleinte kényszerből – az éhínség sújtotta Koreában például több ezer életet megmentették a konzervek, amelyek csempészáruként, a feketepiacon cseréltek gazdát –, később a kulináris hagyományok részeként. Korea azóta is a világ második Spam-felvásárlója (az első természetesen Amerika), Hawaiiban pedig külön egyhetes fesztiválja van a löncshúsnak, ahol a legőrültebb recepteket készítik és kóstoltatják, a résztvevők pedig szelfizhetnek Spammy korhű másával is.

A Waikikin megrendezett Spam Jam fesztivál résztvevői Spammyvel (Fotó: Phil Mislinski/Getty Images)

Nem csoda, hogy azóta is mérhetetlenül nagy a Spam popkulturális hatása. Például:

• Van ugye a legendás Monty Python-jelenet, amelyben több tucatszor elhangzik a Spam szó egy kifejezetten Spamra szakosodott étteremben.
• Mivel utalnak a jelenetre a Gyaloggalopp című filmben is, az ebből készült musical természetesen a Spamalot címet kapta.
• 12 évvel Che Guevara és Marilyn Monroe után megfestette ezt is Andy Warhol, aki (nyilván) imádta a Spamet, többször a kedvenc ételeként hivatkozott rá.
• A paródiákan utazó fura zenészt, Weird Al Yankovichot is megihlette a Spam, utalt rá Eat It című Michael Jackson-paródiájában, az R.E.M. Stand című dalát pedig egyenesen Spam címmel dolgozta fel.
• Maga a Hormel is árul rajongói merchandise termékeket, a legsikeresebb az I think, therefore i Spam (gondolkodom, tehát spamok – na jó, ez angolul viccesebb) feliratú póló.

A Spam mint csúcsgasztronómiai alapanyag is feléledt egy időben, a 2010-es évek elején, természetesen New Yorkban, természetesen a hipszterek körében, azaz főleg Williamsburg városrészben. A mozgalom (már ha mozgalomnak lehet hívni azt, hogy látványos köretek közé helyezik a konzervet és pofátlanul túlárazva, tányérok helyett mindenféle „ötletes” kiszerelésben felszolgálják) szerencsére azóta elhalt, de a Spam/löncshús persze itt maradt velünk, és marad is, amíg világ a világ. Szó szerint: miután a civilizációnak vége, az emberiség primitív törzsekbe szerveződött, szegecselt bőrszerkóba bújt és tüskékkel felvértezett autókkal száguldozó maradéka valószínűleg az utolsó Spam-konzervért vívja majd meg végső csatáját.