nlc.hu
Gasztro

Fagylaltárak 2023

Nagyon elszállt a gombócos fagyi ára

Több ezer forintot is otthagyhat egy család a fagyisnál.
fagyi

Komoly drágulással indult az idei fagyiszezon. A kemma.hu összeállítása szerint az energiaválság és az infláció hatása érződik az árakon is, a kézműves fagy­lalt gombócos ára már 500 forint lett.

Az egyik népszerű tatabányai fagyizóban egy gombócért – ami 4 dekagramm – idén már 500 forintot kérnek, szemben a tavalyi 400-zal. A tulajdonos elmondása szerint a nehéz gazdasági helyzet elől a cukrászdák sem tudtak menekülni, még ha az áremelés a vásárlók számában változást is hozhat. “A fagylaltkészítés egy energiaigényes vállalkozás, mert áram működteti a főzőgépet, a fagyasztógépet és az érlelőt is, az áramszámla pedig többszörösére emelkedett az elmúlt időszakban” – indokolta.

Az esztergomi fagyizókban is hasonló a helyzet: annyira megdrágult a fagylalt ára, hogy egy család több ezer forintot is otthagyhat. “A három gyerekünkkel mentünk, (…) az árakon ledöbbentünk: 40-50 forinttal volt drágább, mint tavaly, 500 forint volt a sima, 550 a diétás. (…) Ötünkre 5500 forintot hagytunk ott” – panaszkodott egy szülő.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top