nlc.hu
Gasztro
Grillezz úgy, ahogy a profik: trükkök a szakértőktől!

Grillezz úgy, ahogy a profik: trükkök a szakértőktől!

A parázs művészetétől a szomszédok lekenyerezéséig: a Praktiker még a kerti partik gyakorlott mestereinek is tud újat mutatni.

A grillezéssel egyszerűen nem lehet mellélőni: nincsen olyan megsüthető ételalapanyag, ami ne lenne nagyságrendekkel jobb már attól is, hogy grillen készítjük. A szabad levegő, a nap, a társaság még az elektromos vagy gázgrillen készült ételeket is élménybe öltözteti, ha pedig képbe kerül némi szén, azzal egyszeriben belép a játékba valami elemi – hát persze, mégiscsak tűzzel játszunk. Ezzel együtt kár lenne tagadni, hogy ebben a műfajban is lehetőség van további szintlépésekre – mondjuk néhány profi grilleszközzel. A Praktiker grillpartiján jártunk, ahol a szó mindkét felének – a grillnek is, meg a partinak is – ugyanakkora szerep jutott, és a barkácslánc szakértői mellett Lázár Chef grillmestertől is nagyszerű fogásokat leshettünk el.

Abonyi Péter, a Praktiker kerti megoldások szakértője elmondta, hogy grillparti előtt a legfontosabb, hogy először mérjük fel, hol és hány főre szeretnénk grillezni, mennyire vagyunk elszántak, és töltjük szívesen az időnket az előkészületekkel, felfűtéssel, és ezek alapján válasszunk eszközöket. Grillek terén, persze, ma már széles a paletta– ami azért jó, mert nemcsak felfelé határ a csillagos ég, hanem kisebb költségvetéssel és kert hiányában sem kell lemondani a grillélményről. Az igazán profik és/vagy kütyümániások bevásárlólistája azért csupa izgalmas különlegességgel tölthető meg: hallott-e már a kedves olvasó például a begyújtó kéményről? Mert mi még eddig soha. Ahogy arról sem, hogy a grilles hobbira akár a felgyűlt SZÉP-kártyás keretünket is felhasználhatjuk a Praktiker áruházakban és a barkácslánc webshopjában is. Már megérte eljönni!

Grillezés a Praktikerrel

Fotó: Neményi Márton

Parázs, parázs, parázs

Az autentikus, füstös barbecue élménynek is vannak különböző fokozatai – és az azokhoz passzolón eszközök: a legegyszerűbb a zománcozott vas flekkensütő, amit lábakra szerelve állíthatunk a tűz vagy a parázs fölé, illetve lánccal állványra is függeszthetünk. Ehhez azonban tűzrakó helyre van szükség – emlékeztet rá Abonyi Péter. Egy faszenes grillt viszont a kert vagy terasz bármely pontján fel tudunk állítani. Márkák közül a Landmannt és a Perfect Home-ot emeli ki a szakértő, főként azért, mert mindkét márka kínál eszközöket a kezdőktől a gyakorlott profikig bárkinek, a grillhordótól gömbbrilleken át egészen a grillkocsiig. Sőt, a Praktiker betongrilleket is kínál készen, amelyek fixen telepíthetők a kertbe vagy a teraszra, körülötte pedig akár teljes szabadtéri konyhát is berendezhetünk.

Az egyik legnépszerűbb mégis az extra vastag kerámiafalú, és jellegzetesen tojás alakú Kamado grill, ami űrhajókapszula-formájával a kert éke lesz, másfelől viszont, ami fontosabb, hogy igazi multifunkciós, profi eszköz: a kerámia megtartja a hőt és a nedvességet, így a belső környezet ideális grillezéshez, füstöléshez vagy lassú sütéshez, így a klasszikus hússütésen túl készíthetünk benne csülköt, grillcsirkét, sőt még pizzát is. A Kamado képességeit Lázár Chef demonstrálta is az eseményen. 

A szenes grillek használatakor fontos figyelni a fűtőanyag minőségére: a Praktiker szakértője kiemelte, hogy csak száraz és jó minőségű faszenet vagy grillbrikettet vásároljunk, ez ugyanis nemcsak a begyújtást könnyíti meg, de kevesebb füsttel is jár.

Érdemes beleszámítani a programba azt is, hogy a parázson sütés egyszerre időigényes, mégis sietős műfaj: a faszénnek vagy grillbrikettnek akár 40-60 perc is kellhet ahhoz, hogy a grill elérje a megfelelő hőmérsékletet, ezt követően pedig gyorsan kell dolgoznunk, mert a parázs viszonylag hamar elhamvad.

Szenes grillezéshez épp ezért érdemes bevetni néhány kiegészítő eszközt, amellyel megkönnyíthetjük a dolgunkat: begyújtó kéménnyel felgyorsíthatjuk a faszén begyújtását, fújtatóval segíthetjük az oxigénellátást – szintén a könnyebb begyújtás érdekében. A maghőmérővel – aminek adekvát használatát Lázár Chef demonstrálta is – pontosan és gyorsan megállapíthatjuk, hogy a hús megfelelően átsült-e már, a hamburgerpréssel egyforma nagyságú és vastagságú húspogácsát formázhatunk, így biztosak lehetünk benne, hogy minden pogácsa ugyanúgy átsül – az olyan alapeszközöket, mint a csipesz vagy a grillkesztyű, aligha kell kiemelnünk.

Grillezés a Praktikerrel
Grillezés a Praktikerrel
Grillezés a Praktikerrel
Grillezés a Praktikerrel
Grillezés a Praktikerrel
19 fotó

Gyorsaság, biztonság, kényelem – és stílus

Ha már a szenes grilleknél kiemeltük a sütési időt, álljon itt az alternatíva: egy gázüzemű grillel gyorsabban jut étel az asztalra, mivel a felfűtési idő töredéke a szenes grillekének. Ha ilyen modellben gondolkodunk, a főégők számára kell figyelni – emeli ki a szakértő. Ezek száma egy és hat között változhat. A gázgrillek propán-bután keverékkel működnek, és egy 5 kg-os palack körülbelül négy órányi intenzív grillezésre elegendő – nyilván a grill teljesítményétől függően.

Még ennél is egyszerűbb alternatíva az elektromos grill, hisz ezekhez nem kell se szén, se gázpalack, csak be kell dugni a konnektorba a készüléket, beállítani a kívánt hőfokot, és pár percen belül friss grillétel várja az embert. Mivel az elektromos grillek a balkonpartik legkedvesebb elemei, így a Praktiker elsősorban kisebb, néhány fő megvendégelésére szánt készülékeket kínál, kompakt asztali grillektől kontakt grillekig. 

Ha igazán menő grillpartit szeretnénk, akkor érdemes az ételek mellett a környezetre is odafigyelni: a Praktiker szakértője szerint a kültéri berendezés is követi a divatot, és mivel idén mindent visz a trópusokat és mesés partokat idéző hangulat, a virágminták és az élénk színek, így a kerti lakberendezésben is érdemes ebben az irányban gondolkodni – akár az étkészlet terén is. Boncz Péter, a Praktiker lakberendezési szakértője kiemelte, hogy 2025 egyik slágere az ún. bioklimatikus pergola, de népszerűek a műanyag kerti pavilonok és az acélvázas pillangó napárnyékolók is. A kerti bútorok anyagában idén az alumínium és műrattan kombináció a trendi, a finomabb tónusú bútorokat is érdemes feldobi az említett színes kiegészítőkkel. A hangulatot megkoronázhatja egy-egy napozószék, függőágy, de ha ezekhez kevés is a hely, a szolárlámpák és fényfüzérek akkor is kihagyhatatlanok, ráadásul a hangulat még a rezsiszámlát sem dobja meg, hiszen ezek az eszközök napelemesek.  

Grillezés a Praktikerrel

Fotó: Neményi Márton

És mit mond a Praktiker szakértője arra, hogyha csak egy aprócska erkélyem van és grillezni szeretnék?

„Azt, hogy szenvedélyünk a grill és mindenre van megoldásunk, egészen a kettő négyzetméteres balkontól a teraszon át a kertig”. Boncz Péter, a Praktiker lakberendezési szakértője, az esemény moderátora az nlc-nek nyilatkozva kiemelte: „az erkélyen grillezésnél az egyik kiemelendő szempont a biztonság: ha például szőnyeg vagy műfű van az erkélyen, a kipattanó parázs komoly bajt is okozhat.” A szakértő hozzátette azt is, hogy arra nemcsak erkélyen, hanem minden esetben érdemes figyelni, hogy inkább szélcsendesebb napot válasszunk grillpartira. Az erkélygrill-etikett kiindulópontja egyébként is az, hogy a grillezés élményével ne tolakodjunk bele túlságosan a társasház lakóinak életébe.

„Nem füstölünk. Vagy elektromos grillt választunk, vagy ha szenes modellt szeretnénk, akkor nem használunk nyílt lángot, a grillszenet nem meggyújtjuk, hanem csak izzítjuk” – sorolja a főszabályokat a szakértő. Profi tipp emellett a lekenyerezés: készüljünk extra adaggal mindenből, semmi nem tesz annyit a jószomszédi viszonyért, mint egy kis kóstoló.

Hiszen az illat, persze, így is terjengeni fog, lehet, hogy átkopognak a szomszédok, hogy ők is szeretnének egy falatot

– tette hozzá Boncz Péter, akitől azt is megtudtuk, hogy ma már az elektromos grillen sütögetni vágyóknak sem kell lemondaniuk a szenes grillek füstös élményéről, ezeket már különböző fűszerekkel és kiegészítőkkel is megteremthetjük. Ahogy arra egy ilyen élmény után alighanem hamarosan sor is kerül…

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.