Gasztro

Sárgabarackos mini jégkrémtorta

Isteni sárgabarackos hűsítő finomság, könnyű elkészíteni, ha estére vendégeket várunk, vagy csak úgy magunknak szeretnénk kedveskedni. Ráadásul még a nagyitól kapott nagy mennyiségű sárgabarack egy részét is tudjuk hasznosítani.

Akár egy vendégeknek kínált vacsora megkoronázása is lehet, vagy csak úgy nyári uzsonna, ami mégis különbözik a „sima” fagyitól. Lepjük meg családunkat, barátainkat egy különleges finomsággal, amiben a jégkrémes íz keveredik a barack gyümölcsösségével.

Bár nem ördöngösség elkészíteni a mini jégkrém tortákat, mégis van pár eszköz, amit nem árt ha előkészítünk: serpenyő, lábas, egy turmixgép, elektromos habverő és 6 kisebb, kör alakú forma.
A desszert elkészítése nem vesz igénybe 20 percnél többet, a fagyasztóban azonban legalább 6 órát kell eltöltenie. Tálalás előtt fél órával azonban már vegyük ki a fagyasztóból, hogy megfelelő állagú legyen.

Hozzávalók:

  • 300 g sárgabarack
  • 250 ml tejszín
  • 3 tojás
  • 100 g cukor ek vaj
  • 200 g zabkeksz

Elkészítés:

  1. A barackokat mossuk meg, magozzuk ki és kockázzuk fel apróra. Tegyük egy evőkanál vajjal együtt egy serpenyőbe, hintsük meg kevés cukorral és 2-3 percig futtassuk meg a vajon. Hagyjuk kihűlni, majd turmixoljuk le.
  2. A tojások sárgáját verjük fel. Fehérjét tegyük félre.
  3. Közben egy másik edényben a cukrot oldjuk fel két evőkanálnyi vízben, folyamatos melegítés mellett. Főzzünk belőle szirupot, majd folyamatos kevergetés mellett adjuk a tojások sárgájához.
  4. Egy elektromos habverővel verjük fel a tejszínhabot. Adjuk hozzá a felvert tojásfehérjehabot és a barackpürét óvatosan.
  5. Az összetört és olvasztott vajjal elkevert kekszet nyomkodjuk a forma aljába, majd jöhet rá a hab. Tegyük fagyasztóba legalább 6 órára és díszítsük sárgabarack darabokkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése