Egészség

Így lábalj ki gyorsan a hasmenésből!

Immunrendszerünk a tél előrehaladtával egyre megviseltebb állapotba kerül, a családon átsöprő betegségeket mi is rendre elkapjuk, és az azokból való kilábalás is jóval hosszabb időbe telik. Ezért fontos, hogy a gyógyulási folyamat során szedjünk probiotikumokat – hasmenés és hányás esetén ez különösen indokolt.

Így lábalj ki gyorsan a hasmenésbőlA gyomrunkat érintő betegségek ugyanis a bélflóránkat is megterhelik,  és a “lestrapált” bélflóra nemcsak a gyógyulást nyújthatja el, de az immunrendszer működését is károsan befolyásolja.  
Szerencsére a legtöbb esetben egyszerű vírusfertőzés okozza a kellemetlen tüneteket, a vírus okozta hányás, illetve hasmenés az esetek nagy részében néhány nap alatt gyógyszer nélkül is elmúlik. Arra azonban minden esetben figyelni kell, hogy nehogy a beteg kiszáradjon, ezért a folyadékot a lehető leghatékonyabban, a gyomor megterhelése nélkül kell pótolni, valamint a probiotikumok szedését minél hamarabb meg kell kezdeni.

Hasmenést azonban nemcsak vírusok okozhatnak (pl. Calici), a baktériumok okozta ételmérgezés (pl. szalmonella), antibiotikum szedése (felborul a bél normális baktériumflórája), túlzottan nehéz, zsíros ételek fogyasztása (az emésztőrendszer enzimjei nem birkóznak meg a bevitt táplálékkal) szintén kiváltó ok lehet. A hasmenés okait természetesen mielőbb meg kell szüntetni, ezért ha több napon át elhúzódik, érdemes orvoshoz fordulni. A tünetek súlyosságát csökkentheti és a betegség gyógyulását segítheti azonban, ha a bélben a szervezet egészséges működéséhez elengedhetetlenül fontos “jótékony” baktériumok számát növeljük. Ezért is fontos, hogy a felborult bélflóránkat – aminek éppen a hasmenés az egyik tünete – helyreállítsuk probiotikus készítmények szedésével.

 4 tipp hasmenéses megbetegedések esetére

1. Ne terheld meg a gyomrodat, a folyadékot is apró kortyonként idd!

2. Ne vegyél be rögtön hasfogót! Ha a tüneteidet vírus vagy gyomorrontás okozza, akkor az egy-két nap alatt megszűnhet magától is, ha azonban elhúzódna a betegség, fordulj orvoshoz.

3. Ne hagyd ki a probiotikumot! A hasmenés és a hányás is rongálja a bélflóra állapotát, ami később puffadáshoz, emésztési zavarokhoz vagy más kellemetlenségekhez vezethet, ezért fontos, hogy minél hamarabb juttass jótékony baktériumokat a szervezetedbe.

4. Kerüld a tejtermékeket! A joghurtok és sajtok ugyan számos hasznos tápanyagot tartalmaznak, de találunk olyan baktériumokat is bennük, amelyek lebontása megterheli a beteg gyomrot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top