Holnap, új nap

10 idézet a szeretetről

A szeretet szó nem véletlenül az egyik szívünk csücske a magyar nyelvben, hiszen már maga az érzés is a világ legjobb dolga. Nézzük, melyek azok a legszebb idézetek, amik a legszebben idézik meg, mit is jelent mindez az ember lelkében…

A harmónia a Szeretet másik neve – mert ez az egyetlen olyan létállapot, ahol a másikkal zavartalanul összerezgek: mindketten úgy vagyunk együtt, hogy ugyanakkor önmagunk is vagyunk.

Müller Péter

10 idézet a szeretetről

Jaj annak, aki becsülni nem tudja azt, akit szeret.

Jókai Mór

Az igaz szeretet nem követel semmit, a másik fél javát keresi. A szeretetteljes elfogadás pedig a konfliktusok kezelésének feltétele. A követelés és a kényszer a kapcsolatok romlásával jár.

Gary Chapman

10 idézet a szeretetről

Egyformának lenni mindenkihez:
Emberfeletti nagy szív kell ehhez.
Én a szívemet szétszakítottam,
Ahány darabja, annyifele van.

Pár rongydarab jutott mindenkinek, –
És nem jutott az egész senkinek.

Reményik Sándor

A szeretet a szeretőnek a vágya arra, hogy a másik életét könnyebbé és gazdagabbá tegye, olyan módon, ahogy a másik óhajtja. Nem ahogy én. Ha téged szeretlek, úgy kell szeretni téged, ahogy te akarod azt, nem ahogy én.

Feldmár András

10 idézet a szeretetről

Úgy szeretem felebarátaimat, mint önmagamat. Ugyanazzal a fajta szeretettel. Nem jobban. Tehetetlenül, közönyösen, megmásíthatatlanul.

Ottlik Géza

Igazán csak az tudja az embert kihozni a sodrából, aki fontos neki. Akit szeret.

Müller Péter

Én nem tudnék csak úgy akárkit szeretni. Nem vagyok egy szent. De ha akarnék is valakit szeretni, annak a másiknak jó tanítómesteremnek kell lennie, hogy én megtanulhassam, hogyan szeressem éppen őt.

Feldmár András

10 idézet a szeretetről

A szeretetet nem keresi az ember, hanem találja. Véleményem szerint ostobaság kutatni utána, meg aztán igen gyakran ártalmas is. Szívből kívánom, bárcsak mindazok, akik a közhit szerint szeretni tartoznak egymást, így szólnának egymáshoz két pofon között: – Egy kicsit kevesebb szeretetet, ha lehetséges, és egy kicsit több elemi tisztességet.

Kurt Vonnegut

A pénz jön és megy, ám a szeretet, a megbecsülés olyan valami, amit ha egyszer elveszítünk, csak fáradságos munkával lehet visszaszerezni.

Bud Spencer

10 idézet a szeretetről

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top