Bak

nlc | 2008. Január 10.

Tanulók





Azok a Bak szülöttek, akik még tanulnak, az év elejét sikeres vizsgákkal fogják indítani. Mindig váratlanul, számukra kedvezően alakulnak a dolgok. Ne bízzák el magukat, továbbra is tegyék szorgalmasan a dolgukat. De egész évben szerencsésnek érezhetik magukat. Furcsa ez számukra, hisz azt szokták meg, hogy mindig mindenért kőkeményen meg kellett küzdeniük, és az eredmény még így is kétséges volt. 2008-ban ez nem így lesz. Szinte csodaszerűen mindig a lehető legjobban fognak alakulni a dolgaik.

Tavasszal viszont a családjuk és a párjuk is azt akarja majd, hogy velük foglalkozzanak többet, miközben a tanulmányaikat és kötelességeiket el kéne hanyagolniuk. Ez természetesen a kötelességtudó Bakok számára elképzelhetetlen. Ezért is fontos, hogy mielőbb megtalálják az egészséges egyensúlyt a tanulmányok és a magánélet között. Az egészséges azt jelenti, hogy ez is – mint az élet oly sok területe – dinamikus egyensúlyban van, ami a lüktetést, a változást jelenti. Nem kell bemerevedni egy helyzetbe, mert az élet szerves része a hullámzás (mint például szinuszgörbe az EKG-n).

Ősszel külföldi munkalehetőség vagy külföldi ösztöndíj jöhet be a képbe. Hasznos lenne, ha elvállalnák. Sok tapasztalatot szerezhetnek, és emellett az emberi kapcsolataik is bővülhetnének. Arról nem beszélve, hogy más országokat, más kultúrákat látva összehasonlíthatják az itthoni és a kinti szokásokat. Levonhatják a következtetéseket arra vonatkozólag, hogy mit érdemes itthon megvalósítani a kint jobban működőek közül.

Az év végén nyomasztóak lesznek a vizsgák és egyéb feladatok. Pedig ha megvizsgálják, rá fognak jönni, hogy már mennyi gyakorlatot szereztek, milyen hatalmas rutinra tettek szert. Ezeket számba véve könnyebb lesz a készülés. Így lehet jobb hangulatú az év vége, bár az se baj, ha kicsit elszomorítja őket a búcsúzás, mert az elmúlást juttatja eszükbe…

Dolgozók





Azok a Bak szülöttek, akik dolgoznak, az év elejét anyagi sikerekkel fogják kezdeni. Szinte hihetetlen, hogy mennyi minden összejön nekik. Ne bízzák el magukat, továbbra is tegyék szorgalmasan a dolgukat. De egész évben szerencsésnek érezhetik magukat. Furcsa ez számukra, hisz azt szokták meg, hogy mindig mindenért kőkeményen meg kellett küzdeniük, és az eredmény még így is kétséges volt. 2008-ban ez nem így lesz. Ez kifejezetten sikeres és minden szempontból elégedettségre okot adó év lesz. Nem a „sültgalamb”-várás miatt, hanem mert végre a Bakokat is utoléri a szerencse, amely „amellé szegődik, aki értékeli”.

Tavasszal viszont a családjuk és a párjuk is több figyelmet igényelnek maguknak. Eközben a munkájukat el kellene hanyagolniuk. Ez természetesen a kötelességtudó Bakok számára elképzelhetetlen. Ezért is fontos, hogy mielőbb megtalálják az egészséges egyensúlyt a hivatásuk és a magánéletük között. Az egészséges azt jelenti, hogy ez is – mint az élet oly sok területe – dinamikus egyensúlyban van, ami a lüktetést, a változást jelenti.

Ősszel nagyon kedvező külföldi munkalehetőség adódhat. Amennyiben módjukban áll, vállalják el. De elhelyezkedhetnek magyarországi külföldi cégnél is. Sok tapasztalatra tehetnek szert itt is, ott is. Akár továbbképzésre is jelentkezhetnek. Egy ideje már úgyis foglalkoztatja a Bakokat egy posztgraduális képzés gondolata. Lehet, hogy itt az alkalom, hogy ezt most meglépjék. Úgy tűnik, a munkahelyükről könnyedén meg tudják szerezni a szükséges támogatást, ezért ki ne hagyják ezt a nagyszerű lehetőséget.

Még ebben az évben elő is léptethetik, vagy új munkakört ajánlhatnak fel, ami eddigi munkájuk elismerése. Bátran elvállalhatják, mert minden képességük és tapasztalatuk megvan a pozíció betöltéséhez, a szükséges gyakorlatot pedig hamarosan megszerzik. Így az év vége is jól zárul…
Exit mobile version