Ikrek

nlc | 2008. Január 10.

Tanulók





Azok az Ikrek szülöttek, akik még tanulnak, az év elején ingerültek, türelmetlenek lehetnek. Úgy érzik, hogy egy helyben toporognak. Nem látják értelmét az erőfeszítéseiknek. Több emberrel össze is veszhetnek. Vigyázzanak, hogy ne bántsanak meg olyanokat, akik segíteni szeretnének! Ha mégis megbántották, akkor kérjenek elnézést!

Az egész 2008-as év alkalmas lehet külföldi munkára vagy ösztöndíjra. Az a legfontosabb ebben az ügyben, hogy ne tervezzenek semmi konkrétat, mert spontán és váratlanul fog összejönni. Úgy is mondhatjuk, hogy akkor kapja meg, amikor lemond róla. Ez egy olyan paradoxon, amely eddig is izgalmasan hangzott az Ikrek számára, de most meg is tapasztalhatják…

A születésnapjuk körül elemükben lesznek. Szívesen és sokat mesélnek saját magukról. Ne felejtsék el, hogy a másiknak is jólesne, ha megkérdeznék tőle, ő vajon hogy van!

Nyáron egy idősebb hozzátartozó fog sok feladatot jelenteni. Bármennyire is megterhelő, vállalják el, mert később komoly lelkiismeret-furdalásuk lesz, ha kitérnek a segítségnyújtás elől. Eközben jut majd idejük pénzt is keresni. Ezt a pénzt szívesen költenék utazásra, de tájékozódjanak körültekintően, és kérjenek tanácsot tapasztalt ismerőseiktől!

Ősszel az idősebb családtag meglepetést okozhat, ami miatt lehet, hogy át kell gondolniuk a jövőjükkel kapcsolatos elképzeléseiket. Legyenek rugalmasak és optimisták! Semmit nem fognak veszíteni azzal, ha átszervezik kicsit az életüket. Sőt a végén még nyerni is fognak általa…

Az év végén egy szerelem elveheti az „eszüket”. Ne essenek túlzásba! Élvezzék a párjuk társaságát, de fordítsanak kellő időt és figyelmet a kötelességeikre is! Amennyiben sikerül megtalálniuk az egyensúlyt a tanulás és a magánélet között, sikereik lesznek mindenhol…

Dolgozók





Azok az Ikrek szülöttek, akik dolgoznak, az év elején feszültek, türelmetlenek lehetnek. Úgy érezhetik, hogy egy helyben toporognak, nem jutnak egyről a kettőre. Ingerültségük miatt több emberrel össze is veszhetnek. Vigyázzanak, hogy ne bántsanak meg olyanokat, akik segíteni szeretnének! Ha mégis megbántották, akkor kérjenek elnézést! Különösen a párjukkal legyenek kedvesebbek!

Az egész 2008-as év alkalmas lehet külföldi munkára. Az a legfontosabb ebben az ügyben, hogy ne tervezzenek semmi konkrétat, mert spontán és váratlanul fog összejönni. Úgy is mondhatjuk, hogy akkor kapja meg, amikor lemond róla. Ez egy olyan paradoxon, amely eddig is izgalmasan hangzott az Ikrek számára, de most meg is tapasztalhatják…

Tavasszal váratlan és pozitív változás lehet a munkahelyükön. Lehet, hogy az a főnök, akivel eddig nem jöttek ki az Ikrek, elmegy. De előfordulhat, hogy új pozícióba kerülnek. Még egy új munkalehetőség is bejöhet a képbe. Ne sokat töprengjenek a váltáson, különösen, ha több fizetéssel jár együtt az új!

A születésnapjuk körül elemükben lesznek. Szívesen és sokat mesélnek saját magukról. Ne felejtsék el, hogy a másiknak is jólesne, ha megkérdeznék tőle, ő vajon hogy van!

Nyáron anyagilag jobban fognak állni, de ne költsék el rögtön a többletbevételüket!

Egy utazás rosszul sülhet el, ha nem körültekintően szervezik meg. Fontos, hogy tisztázzanak mindent előre, mert utólag nehéz lesz rendezni az ügyet.

Ráadásul az otthonukra kell majd költeniük ősszel, ami megterhelheti a pénztárcájukat. Lehet, hogy amiatt, mert rohangálniuk kell az ügyintézés miatt, és nem tudnak a munkahelyükön jelen lenni.

Fontos, hogy megtalálják az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Amennyiben ez meglesz, úgy sikereik lesznek mindenhol…
Exit mobile version