Horoszkóp

Számmisztika: ez jellemző rád, ha huszonkettedikén születtél

A számmisztika szerint nem mindegy, hogy a hónap melyik napján születtünk. A születési dátumunkban, illetve az élet egyéb területein gyakran előforduló számoknak nagy jelentőségük van.

A 22-es “mesterszám”. 

Sokféle képességgel rendelkeznek, de számos nagy hullámhegy és hullámvölgy vár rájuk életükben; hozzáférnek olyan energiákhoz és rezgésekhez, amelyek a többiek elől rejtve maradnak

A 22-esek néha idegi és testi kimerültségben szenvednek. Igyekezzenek megtartani lényük kiegyensúlyozottságát.
Jól teszik, ha arra törekednek, hogy lehetőleg mindenhez értsenek, és ne csak a személyes sikerük érdekelje őket, hiszen hatalmuk szerteágazó. Megérzéseiket kövessék, hiszen nagyon intuitívek. Mivel mindent felfokozottan, kétszeresen élnek át, igyekezzenek konstruktív és harmonikus életet élni. 

Olvasd el ezt is!

Életük későbbi szakaszaiban általában többre viszik, mint a legtöbb ember, vagy mint korábban elképzelték volna. Öntudatosságuk annyira fejlett, hogy azt mások előszeretettel nevezik “éntúltengésnek”. Ha tervek vagy elképzelések megvalósításáról van szó, nem kezdenek bele sem kicsibe, sem nagyba, hanem kizárólag a gigantikus méretűekkel hajlandók foglalkozni.
Ami a negatív tulajdonságaikat illeti, meg kell említeni, hogy nagyon egoisták, kapzsik és szórakozottak lehetnek.

A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek mint nagykövet, gazdasági jogász vagy üzletlánc szervezője, exportőr, felvásárló, szakértő, mérnök, gépész, titkár, feltaláló, költő vagy vallási prédikátor. A közös nagy emberi érdekekért kell tevékenykedniük.

Olvasd el ezt is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top