Horoszkóp

Számmisztika: ez jellemző rád, ha huszonnegyedikén születtél

A számmisztika szerint nem mindegy, hogy a hónap melyik napján születtünk. A születési dátumunkban, illetve az élet egyéb területein gyakran előforduló számoknak nagy jelentőségük van.

Melegszívűek, barátságosak, segítőkészek, motiváltak és könnyen lelkesedők

Aktívak, tele vannak energiával, és gyakorlatiasak. Szeretik a harmonikus partnerkapcsolatot, és hajlandók sokat megtenni érte. Céljaik felé pozitív, ám gyakran drámai úton közelítenek, de úgy, hogy öt perc alatt többet érnek el vele, mint mások egy egész éven át.

Olvasd el ezt is!

Fő és kedvenc foglalatosságuk a boldogság keresése és a boldogság megtalálása. Mihelyt felismerik, hogy azzal kapjuk a legnagyobb ajándékot, ha másokat boldoggá teszünk, egyre inkább ezt az irányt követik. Született tanárrá teszi őket az a képességük, hogy mások legfinomabb rezgéseit is érzékelik. Mondanivalójukat képesek úgy közvetíteni, hogy azt mindenki pontosan értse és értékelje. Mégis vigyázniuk kell, hogy ne vállaljanak magukra több felelősséget, mint amennyit még kellemesen el tudnak viselni.

Negatív tulajdonságuk, hogy bizonyos körülmények között féltékenyek, haragtartók és túlérzékenyek lehetnek.
Nyugodtak, kiegyensúlyozottak. Elégedettek, és környezetük tiszteli őket. Idősebb korukra meglehetős pénzösszeget gyűjtenek össze. Életük közepétől kezdve előfordulhat, hogy neheztelnek a fiatalabb családtagokra.
A hozzájuk illő foglalkozások: sikeresek lehetnek mint tanár, ápolónő, szociális munkás, szakács, vendéglős, zenész, orvos, kereskedő, közintézmény vezetője, lelkész.

Olvasd el ezt is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top