Horoszkóp

Ez az arkangyal segít a születésnapod szerint

Az angyalok szívesen üzennek a számokkal. Nem véletlenül, hiszen egytől kilencig valamennyit egy-egy arkangyal képviseli. A hónap melyik napján születtél? A születési napod alapján máris kiderül, melyik arkangyal segítségét, támogatását kérheted a bajban és persze bármikor, ha szükségét érzed. Ők nem őrangyalok, de bármikor készen állnak, amikor igazán segítségre szorulsz.

Aki bármely hónap 1-je és 9-e között született, egyszerű dolga van, hiszen csak a napszámhoz tartozó arkangyal leírását kell a listából kikeresnie. Akik ugyanakkor 10-e és 31-e közötti napok egyikén jöttek világra, egy kicsit számolgatniuk kell. Add össze a számjegyeket egészen addig, amíg egyetlen számot kapsz. Például, ha bármelyik hónap 29. napján születtél, akkor 2+9=11 és 1+1=2. Arkangyalodat a 2-es számnál találod.

Ő az arkangyalod, ha a számod 1-es

Az 1-es szám energiáját Raguel arkangyal képviseli, az angyalok között úgy is nevezik őt, hogy Isten barátja. Ő felel Isten akaratának végrehajtásáért és közvetíti azt az emberek felé. Raguel segít békére lelni és békét teremteni az emberek között, de abban is támogat, hogy önmagadra találhass, megismerhesd, ki is vagy valójában.

Ez az arkangyal segít, ha számod a 2-es

A 2-es szám energiáját Uriel arkangyal képviseli, a neve jelentése pedig, Isten az én Fényem. Urielt a bölcsességgel és az igazsággal is azonosítják, aki támogat a tanulásban, a tudásod bővítésében, gyarapításában. Fényt gyújt az éjszakában, segít a fájdalmas emlékeket elengedni, a csalódásból a győzelem felé irányít.

Ő az arkangyalod, ha számod a 3-as

A 3-as szám energiáját Jophiel arkangyal képviseli, neve Isteni szépséget jelent. A szépség, amit közvetít nem csupán külső szépséget jelent, a belsőre vonatkozik elsősorban. Az angyal legfőbb feladata, hogy szépséget csempésszen az életedbe, ráébresszen a gondolatok, az érzések és persze önmagad valódi szépségére.

arkangyal számmisztika születésnap

Ő az arkangyalod a születési napod szerint (Getty)

Ha 4-es a számod, ezt az arkangyalt kérheted

A 4-es szám energiáját Haniel arkangyal képviseli. Nevének két jelentése ismert, Isteni öröm és Isteni kegyelem. Ő jelenti a csatornát Isten és az emberek között. Védelmet nyújt a megvilágosodás felé vezető rögös úton. Érzékenységgel, szeretettel, örömmel tölt fel, amikor elönt a félelem, az aggódás, a stressz.

Ha a számod az 5-ös, ez az arkangyal segít

Az 5-ös szám energiáját Jeremiel arkangyal képviseli. Nevének jelentése: Isteni irgalom. Őt azonosítják a látnoki jóslatokkal, az álmokkal. Ez az angyal segít tanulni a hibákból, amiket elkövettél, és a lelked vállalta sorsútra irányít téged.

Ez az arkangyal segít, ha a számod 6-os

A 6-os szám energiáját Mihály arkangyal képviseli, aki olyan mint Isten. Mihály a legfőbb arkangyal, az angyali seregek vezetője. Segít elűzni a démonokat az életedből, megszabadít a negatív energiáktól, és megvéd az ördögtől.

arkangyal számmisztika születésnap

Az arkangyalok támogatnak, amikor segítségre szorulsz (Getty)

Ő az arkangyalod, ha számod a 7-es

A 7-es szám energiáját Rafael arkangyal képviseli. Neve Isteni gyógyítót jelent. Nem véletlenül, hiszen ő a gyógyító az angyali világban. Segít mind a fizikai, a lelki és a mentális problémák jelentkezésekor. Az emberiség őrzőjeként, támogatójaként is ismert arkangyal.

Ő az arkangyalod, ha számod a 8-as

A 8-as szám energiáját Raziel arkangyal képviseli. Nevének jelentése: Isteni titok. Ő az, aki Istenhez a legközelebb áll. Az igazságot, az isteni és emberi törvényeket, a törvényhozást támogatja. Az Univerzum tudását közvetíti, és segít felidézni az elfeledett tudást, amit régről hozol magaddal.

Ez az arkangyal segít, ha számod a 9-es

A 9-es szám energiáját Ariel arkangyal képviseli. Nevét úgy is lehet értelmezni, mint aki Isten legbátrabbja. A természetet, a négy őselemet (tűz, víz, föld, levegő) támogatja. A természeti népek legfőbb segítője, abban támogat, hogy te is visszatalálhass a természethez, az eredethez, ahonnan származol.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top