nlc.hu
Horoszkóp

A legviccesebb csillagjegyek

Ezek a legviccesebb csillagjegyek

Íme azok a csillagjegyek, akiknek a társaságában úgy érezheted magad, mintha egy vígjátékba csöppentél volna.

Nevetni mindenki szeret. A most következő négy csillagjegy szülötteinek társaságában pedig gyakran nyílik rá alkalom…

Mérleg

A Mérleg a legszociálisabb csillagjegy, az e jegyben született embereknek vérükben van a szórakoztatás. Igyekeznek mindig vidám hangulatot teremteni, számukra ugyanis az ad energiát, illetve az jelenti a legpozitívabb visszacsatolást, ha mások kellemesen érzik magukat a társaságukban. Ennek érdekében akár saját magukon is előszeretettel tréfálkoznak, hogy a végén aztán mindenki hatalmasat nevethessen rajtuk — és velük.

Oroszlán

Az Oroszlánok köztudottan imádnak középpontban lenni, és meg is vannak az eszközeik arra, hogy magukra vonják a figyelmet. Az egyik ilyen eszköz pedig a humor. Ahogy azonban az élet más területein, úgy e téren is hajlamosak túlzásokba esni és pengeélen táncolni a vicces és a kínos között. Akárhogy is azonban, a céljukat elérik vele, hiszen addig is övék a reflektorfény. 

Nevetés

Fotó: Getty Images

Ikrek

Az Ikrek szülöttei nagy társaságban érzik magukat leginkább elemükben. Kifinomult humorérzékkel rendelkeznek, sosem sértődnek meg a rájuk vonatkozó vicces megjegyzéseken, és ők maguk is bőségesen ontják magukból az ilyeneket. A céljuk mindezzel elsősorban az, hogy megtanítsanak másokat saját magukon nevetni és néha kissé kevésbé komolyan venni az életet.

Nyilas

A Nyilasok kiválóan értenek ahhoz, hogy még az átlagos, akár kifejezetten unalmas helyzeteket, történeteket is oly módon „felturbózzák”, hogy azok a valóságosnál nagyságrendekkel izgalmasabbnak és szórakoztatóbbak tűnjenek. Szinte bármilyen szituációba kerüljenek, azt képesek oly módon alakítani, mintha egy komédia jelenete lenne.

via

Még több horoszkóp

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top