nlc.hu
Horoszkóp

Csillagjegyek, akik utálnak korán kelni

Ezek a csillagjegyek utálnak korán kelni

Ők azok az emberek, akik igencsak hadilábon állnak a korai keléssel, bár nem feltétlenül azért, mert lusták. Egyszerűen így vannak „összerakva”.

A most következő négy csillagjegy szülöttei nyomják be legtöbbször szundi gombot…

Bika

A Bikák ki nem állhatják, ha bármiben is siettetik őket és nem kivétel ez alól a reggeli felkelés sem. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy lusták lennének,  egész egyszerűen csak nehezebben „indulnak be” a reggeli, illetve délelőtti órákban, délutánra élénkülnek fel, a produktivitásuk csúcsát pedig estére, illetve éjszakára érik el. Számukra tehát a „bagoly üzemmód” a legideálisabb, másnap ezzel arányosan késői ébredéssel.

Skorpió

A Skorpiók legotthonosabb közege az éjszaka, melyben megtalálnak mindent, amire szükségük van: a napszak csendes oldala ideális számukra munkához, koncentrációhoz, akár az alkotáshoz is, ha pedig kikapcsolódásról van szó, az éjszakai szórakozóhelyek pezsgésébe vetik bele legszívesebben magukat. Ha tehetik, az alvást a reggeli, illetve a délelőtti órákra időzítik, ezek után pedig még mindig ott a délután a praktikus teendők elintézésére.  

Szundi

Fotó: Getty Images

Vízöntő

A Vízöntők szeretnek mindent az átlagtól eltérően csinálni. Márpedig az emberek többsége legalább a munkanapokon bizony kénytelen korán kelni – emiatt pedig a Vízöntők szemében ez a cselekedet is egy olyan konvenció, melyet nekik feltétlenül el kell kerülniük, legalábbis akkor, ha kényszernek érzik. Más a helyzet azonban, ha szabad akaratukból döntenek a korán kelés mellett, például azért, hogy belefoghassanak a legújabb világmegváltó tervük megvalósításába.

Halak

A Halak jegy szülötteinek kétségkívül a saját ágyuk a kedvenc bútordarabjuk: az alvás, az álmok, a kuckózás és az elrejtőzés helyszíne. Emiatt  aztán nem is szívesen kászálódnak ki belőle, különösen nem a kora reggeli órákban. Ha semmiképp sem tudják megúszni a korán kelést, akkor jellemzően bizony hosszú órákon keresztül nyűgösek és használhatatlanok. És nincs az a mennyiségű kávé, ami ezen segít, esetükben ugyanis sokkal inkább lelki, mintsem testi akadálya van annak, hogy fel tudják venni a nappali fordulatszámot.

via

Még több horoszkóp

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top