Napi horoszkóp 2021. 11. 30.: Ne csüggedj!

nlc | 2021. November 30.
Egy nagy felelősséggel járó feladattal bíznak meg, és elképzelhető, hogy nem minden úgy alakul, ahogy eltervezted. Ne aggódj, a dolgok megoldódnak maguktól is a napi horoszkóp szerint, Te pedig legközelebb jobban teljesíthetsz majd.

Kos

Teljesen belevesztél a munkába, annyira túlvállaltad magad, hogy nem nagyon látod a fényt az alagút végén a napi horoszkóp szerint. Emiatt nem jut időd semmire és senki másra, de ezt megértik körülötted. Fontos neked, amit csinálsz, és szerencsére támogatnak is ebben. Ha azonban fogyatkoznak a feladatok, szakíts időt azokra, akik fontosak neked és megértően melletted álltak akkor is, amikor te hajtottad magad.

Még több horoszkóp Kosoknak:

Ne csüggedj!

Bika

Olyasféle kellemes meglepetés ér a mai napon, amire abszolút nem számítottál. Nagy örömmel, kifejezetten jóleső érzéssel tölt el a dolog, mert most történik valami, ami előrevisz és feltölt egy kicsit. Használd ki a pillanatot, hozd ki belőle a legtöbbet, mert ha elodázod, ki tudja, mikor botlasz bele ismét! Látod? Mindig érdemes reménykedni! Higgy a pozitív változásokban és nézz előre!

Még több horoszkóp Bikáknak:

Ikrek

Nagyon zavar egy bizonyos ügy, bizonytalan vagy, hogy beszélj-e róla valakinek, vagy inkább magad oldd meg a helyzetet. Amennyiben nem találsz a környezetedben olyan személyt, akivel szívesen megosztod, és aki használható tanácsot ad, inkább vonulj el egy kis időre a világ elől, gondold végig aprólékos részletességgel az egészet A-tól Z-ig, és keress olyan megoldást, hogy ne gyere ki később veszteséggel a dologból.

Még több horoszkóp Ikreknek:

Rák

Egészen idáig titkoltad mindenki előtt a nagy bejelentést, ám most, hogy biztossá vált a dolog, bátran és nagyon büszkén vállalod fel a környezet előtt, amit nem kis elismeréssel nyugtáznak. Valóban büszke lehetsz magadra, nem hiába hullajtottál sok-sok verítéket, nem hiába került oly sok energiádba. Most semmi és senki nem szegheti a kedved! Ünnepelj felhőtlenül, mert megérdemled!

Még több horoszkóp Rákoknak:

Oroszlán

Valaki segítséget ajánl a szorult helyzetedben, amit kénytelen-kelletlen el is fogadsz. Ne a rossz oldalát nézd a segítő szándékú személynek, hisz ebben az esetben önzetlenül áll rendelkezésre. Mivel nem szeretsz „tartozni”, minden követ mozgass meg, hogy mihamarabb viszonozhasd a nemes gesztust – azért, hogy a lelked megnyugodjon, s azért is, hogy a másik is érezze, mindenben számíthat rád!

Még több horoszkóp Oroszlánoknak:

Szűz

Lassan a kitűzött célodhoz közeledsz, indulhat a csúcstámadás! Bár nagyon le vagy már merülve, most kell az eddig összegyűjtött tartalékaidat felhasználni! Hidd el, ha felérsz, az annál nagyobb eufóriát jelent majd, hisz ez nem sokaknak adatik meg, hogy kitűznek egy célt és annyi kitartásuk és alázatuk van, hogy végül sikerül is elérniük! Légy büszke magadra! Merd elhinni, hogy bármire képes vagy!

Még több horoszkóp Szüzeknek:

Mérleg

Kellemetlenül kínos szituáció adódik, amiben te is nyakig benne vagy. Próbáld tisztázni a helyzetet, mielőtt még nagyobb slamasztikába kerülsz, és akkor még nehezebb lesz kimásznod a kalamajkából! A helyzet nem reménytelen, de csak azért vállald a felelősséget, amit te követtél el és tegyél meg mindent, hogy kijavíthasd a hibát! Minden jó valamire, most megtanultad, hogy mit ne kövess el legközelebb!

Még több horoszkóp Mérlegeknek:

Skorpió

Túlságosan teljesítményorientált vagy, semmi más nem lebeg a szemed előtt, csak a győzelem és a mindenki felett aratott diadal. Erre akár a saját egészséged kockáztatásával is hajlandó vagy, amely azonban ezúttal megbosszulja önmagát. A tested is jelzést küldött, hogy le kell lassítanod, hogy itt az ideje lejjebb adnod az önmagaddal szemben támasztott elvárásokból, hisz ez így nem vezet sehova. Érdemes egy kis időt adnod magadnak, pihenj és töltődj fel!

Még több horoszkóp Skorpióknak:

Nyilas

Valaminek a végéhez közeledsz, amin régóta dolgozol. Épp ideje már, mert az energiáid fogytán vannak, jó lenne egy kicsit kiereszteni a fáradt gőzt, de tudod, most nem lassíthatsz, nem állhatsz meg, mert ha egyszer megállsz pihenni, biztosan nem vágsz neki újra. Közel a célszalag, szedd össze magad és vegyél egy nagy levegőt az utolsó pár méterre, hogy aztán elégedetten és nyugodt lelkiismerettel pihenhess meg.

A cél felé (Fotó: Pixabay)

Még több horoszkóp Nyilasoknak:

Bak

Szüntelenül és fáradhatatlanul azon dolgozol, hogy valakin mindenáron segíts, mert úgy látod, kezd elveszni a dolgok sűrűjében. Ő azonban folyton kitér előled, semmiképp nem szeretné megragadni a segítő jobbot. Ez egy jel a számodra, hogy nem kell nyomulni, nem kell az illetőt meggyőzni semmiről, és nem kell mindenáron segítened azon, akin nem lehet. Van neked is elég teendőd, ne pazarold olyanokra az időt, akik nem kérnek a segítségedből!

Még több horoszkóp Bakoknak:

Vízöntő

Valaki rendkívül segítőkészen fordul feléd, mindenáron a rendelkezésedre szeretne állni bármiben. Nem biztos azonban, hogy el kell fogadnod, ha nem vagy feltétlenül rászorulva, hisz bár most még nem látszik, nem a legjobb szándékkal igyekszik ott lenni körülötted. Légy óvatos, mert vannak, akik csak érdekből segítenek, és ezek a személyek később be fogják majd nyújtani a „számlát” – akkor, amikor nem is számítasz rá!

Még több horoszkóp Vízöntőknek:

Halak

Túl nagy feladatot bíztak rád, amiről menet közben kellett belátnod, hogy meghaladja képességeidet. Ettől rosszul érzed magad, hisz többet néztél ki magadból. Ne csüggedj azonban, magadhoz képest a legjobb formádat hoztad, nincs okod a csalódottságra. Legközelebb majd jobban sikerül, a hegymászóknak sem kell elsőre csúcsot támadniuk. Felmérted a tudásodat, így most már kellő tapasztalatod van a következő megmérettetéshez!

Még több horoszkóp Halaknak:

Exit mobile version