nlc.hu
Horoszkóp

Ezeket a csillagjegyeket elkényezteti az élet

Ezeket a csillagjegyeket elkényezteti az élet

A horoszkóp szerint nagyon sok mindent megkapnak az élettől.

Ikrek

Az Ikrek hajlamos kicsit felszínesen tekinteni az életére. Mindez persze inkább azt jelenti, hogy amit nem muszáj, azt nem vesz túlzottan komolyan. Olyan típusnak tűnhet, mint aki folyton úton van. Mindenkor siet, szinte képtelen lassítani. Imád vásárolni, persze van is érzéke hozzá. Nem feltétlenül költi a pénzét a legdrágább holmikra, mégis általában elegáns, kifejezetten ízléses a megjelenése. Úgy gondolja, ami neki jár, az jár, nem sajnál magától semmit sem. Miért ne fogadhatná el mindazt, amit tálcán kínál számára az élet? Hogy a többiek mit gondolnak róla, különösebben nem foglalkoztatja. Igaza is van, senki másnak nem kell megfelelnie, csakis saját magának.

Csillagjegyek, akiket tenyerükön hordoz az élet

(Fotó: Getty Images/Surasak Suwanmake)

Oroszlán

Az Oroszlán hajlamos kicsit lenézni, önmagánál kevesebbnek tartani a többieket. Meggyőződése, neki minden és a legjobb jár az élettől. Nem véletlen így az sem, hogy a vásárlás valódi zsákmányszerzéssel ér fel nála. Szenvedélyesen válogat és próbálgat, imádja, amikor újabb és újabb holmikkal „lepheti meg” magát. Amit kitalál, ami valóban megtetszik neki, arról képtelen lemondani. Tény és való, nagyon stílusos csillagjegy, és szívesen mutatja is meg magát a legújabb szerzeményében. Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen általában nagyon sok mindent kap az élettől. Persze mindent meg is tesz, hogy becserkéssze és levadássza, amit vagy akit szeretne.

Bika

A Bika nagyon büszke a megjelenésére. Lehet is, hiszen az ízlése, az öltözködése mindenkor kifogástalan. Ő az, aki imádja a luxust, aki képtelen lenne az élet adta örömök nélkül boldogan létezni. Neki egyszerűen igénye van a folytonos kényeztetésre, de meg is tesz mindent érte, hogy megteremtsen magának mindent, amire csak vágyik. Hajlamos időnként túllőni a határokon, ilyenkor elfelejti, mint jelent a túl sok. Mások szemében vagyonokat költhet a ruhatára frissítésére, újabb és újabb cipőkre, táskákra, wellnesshotelekre. És nála csak a designer holmi ér valamit, az alá sosem adná.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top