nlc.hu
Horoszkóp

Csillagjegyek és a barátság

3 csillagjegy, akikkel nehéz barátságot kötni

A barátságokra is igaz, hogy a minőség sokkal lényegesebb a mennyiségnél.

Kos 

A Kosok jellemzően intenzív, pörgős életet élnek, sok emberrel találkoznak és gyakran kerülnek a társaság középpontjába, ez azonban nem jelenti azt, hogy túlságosan sok barátjuk lenne. Sőt! A jegy szülöttei nagyon alaposan megválogatják, kiket fogadnak barátjukká, és bár másokkal sem kifejezetten elutasítóak, azokban a többség legfeljebb haveri vagy jó ismerősi szintig jut el náluk, ami a Kosok értékrendjében bizony határozottan más kategória, mint a barátság. Valódi figyelmet csak az igazi barátaiknak szentelnek, ők viszont minden körülmények között számíthatnak rájuk, igaz, ezt viszonzásként is elvárják. 

Barátságok és a csillagjegyek

(Fotó: Getty Images/Hello World)

Skorpió

A Skorpiók rendkívül nehezen tudnak megbízni másokban, ennek következtében van annyira kevés barátjuk. Lassan és apránként fogadnak bárkit is a bizalmukba, épp ezért jócskán akadnak, akik egész egyszerűen nem tudják kivárni, míg egy Skorpió barátjává válnak. A jegy szülöttei irtóznak a felszínességtől, így a barátságaikat nagy odaadással ápolják, mindemellett rendkívül következetesek és az apróságokra is adnak. Bár nem különösebben beszédesek, viszont hallgatóságként annál figyelmesebbek. 

Bak

A Bakok kimért, hűvös viselkedése gyakran eleve elriasztja az embereket, miközben – ahogy annyi minden másban – a potenciális barátaikkal kapcsolatban is igen magas követelményeket támasztanak, mindezek eredményeképp pedig csak rendkívül kevesen kerülnek be abba a körbe, akiket a jegy szülöttei a barátjuknak mondanak. Aki viszont elnyeri a barátságukat, az egy életre szóló, megbízható barátra lel. A Bakok minden helyzetben stabilan állnak a barátaik mellett, akiknek érdemi tanácsokat és szükség esetén kézzelfogható segítséget is szívesen adnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top