Július az érzelmes és érzékeny Rák csillagjegy hava, melynek során a Nap mellett a Merkúr, a Vénusz és a Hold is látogatást tesz ebben a jegyben. Ennek hatását mindannyian megérezzük majd, a legszerencsésebbeknek az elkövetkező hetekben úgy tűnhet, mintha beköltöztek volna egy otthonos kis nyaralóba, ahol mindenről egy szívmelengető emlék jut eszükbe.
Ezt ígérik a csillagok júliusra
A harcias és energikus Mars ezt az időszakot a Bika jegyében tölti, a nagy szerencse bolygójaként számon tartott Jupiter pedig az Ikrek jegyében állomásozik. Ezek a planéták arra ösztönöznek, hogy nyitottan, optimizmussal telve és játékosan tekintsünk az elénk kerülő kalandokra és kihívásokra.
A szigorú tanítómesterként aposztrofált Szaturnusz és a ködösítésre hajlamos Neptunusz a Halak jegyét szemelték ki maguknak, és arra sarkallnak, hogy új szemszögből nézzünk a múltunkra, új alapokra helyezve céljainkat.
A hirtelen változásokat mágnesként vonzó Uránusz a Bika jegyében jár, és minden erejével azon lesz, hogy kimozdítson a komfortzónánkból, illetve hogy tárt karokkal fogadjuk az ijesztőnek tűnő újdonságokat is.