Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Itt vagyunk régi barátok 2

*zsóka49*
Létrehozva: 2006. június 25. 09:58

Megprobálok uj topikot nyitni. Hátha sikerül beszélgetnünk.Várlak benneteket, akik az Ide, ide régi barátokban voltatok,Hátha igy megy

  1. 2018. július 24. 06:4778926.

    Jó reggelt!!!!!


     


    Alakul a helyzet! Tegnap voltunk a háziorvosnál. kaptak gyógyszert ami nagyon hatásos volt így ma ha minden igaz haza tudnak települni , megszünik az ideiglenes ápolási osztály. ( Már ideje volt mert azért nem volt egyszerű ez a pár nap) Persze mindent megtettünk a gyógyulásért.


    Ma én ébredtem gyomor görccsel de ennek a 8.30.-kor kezdődő gasztroenterológiai látogatásom az oka.  Biztosan túlélem, de nagyon izgulok.


    Aztán ha túl élem 11.-re egy szülinapra lettem meghíva. 95 éves lett az egyik klubtag néni ahol régen dolgoztam. Ezt a szép kort valóban illik megünnepelni!


    Majd talán estére már többet tudok írni! Erőm és kedvem is több lesz!


    Mindenkinek szép napot!

  2. 2018. július 23. 16:3778925.

    Szervusztok lanyok!


    Nagyon regen nem voltam a topicon, de nem felejtettelek el benneteket. 


    Valika, meg mindig ervenyes, ha Budapestre mennenk, biztosan jelentkezunk, hogy talalkozhassunk.


    A nyaron sehova sem utaztunk, tobb okbol kifolyolag. Majusban P. bukfencezett egyet a biciklijevel hirtelen fekezes miatt. Tobb nagy horzsolasa lett az ilyenkor szokasos helyeken, egy mely seb az egyik labszaran, egy eltort gyurusujj jott meg hozza. Meg szerencseje volt, eleg volt otthonrol latogatnia az orvosokat. 


    Marcsika, ez egy szombati napon tortent, igy a keszultsegre kellett mennunk, nem lehet panaszunk rajuk. Mar megkezdte P. a tores utani kezeleseket, mikor egy hajnalban 39,7 C° lazzal ebredt. Reggelig probaltuk lehuzni a lazat, de ez nem segitett. A korzeti orvos tanacsara egyenesen korhazba mentunk, ahol P.-t egy hetig benttartottak. Kozben megjott a vendegkislany, atkapcsolhattam angolra. Ittletenek utolso elotti napjan megjott P., igy talalkoztak. Latogatoba nem vittem magammal. Tolunk Olaszorszagba ment, ahol a barataival megvarta a zenekart, akikkel harom varosban komolyzenei koncertet adtak. A kislany hegedul. Szombaton mar a zenekarral visszarepult Amerikaba.


    Juliustol nalunk megvaltozott a keszultsegi szolgalat. 16h-22h a rendelesi ido munkanapokon mar nem 16-07, hetvegen azt hiszem 07h-22h. Azutan csak korhazba lehet menni, ahol fogadnak, ha bentmarad a beteg ingyen, ha nem  eleg sokat kell fizetni erte. A gyors mentoszolgalat hazhoz megy. 


    Marcsika, erthetetlen nekunk, hogy ra sem neztek a vejedre, remeljuk most mar jobban van, talan a haziorvosra sem lesz szukseg. Drukkolunk, hogy a fiatalok hamar rendbe jojjenek, es ti sem legyetek betegek.


    Ildiko, jo lenne, ha tudnal magadnak kikapcsolodashoz idot talalni. Mi, idosebbek  mar tudunk olvasni kedvunk szerint annyit, amennyit a szemunk megenged. Mar surge a ferjem, mert most jelezte a konyvtar, hogy mehetunk a megrendelt konyvert. 


    Visszaolvasva, lattam Rozsa nincs a topicon. Nehez lehet a helyzete, ha nem keresi a modjat jelentkezni. Sajnalom, nem gondoltam, hogy ilyen nagy a baj.


    Gitta, Julika, minden sos pogacsa, vagy stangli receptnek megorulok, koszi.


    Gitta, nem artana kompresszios terdzoknit hordanod az ilyen reggeltol estig tarto munkaknal. Nekem segit, es utazasoknal is.


    Jon haza a fiunk, hogy vigye magaval a feleseget, min. 2 evre. Nagyon drukkolunk, hogy E. is jol erezze magat ott. A fiunk most egy hetre Portlandbe repult, hazautazasa elott nem hianyzott neki ez a szolgalati ut. Ket hettel kesobb jon haza, mint ahogy tervezte.


    MandulaEva, nagyon megorultem neked!!!Hol van Mollyka, tudtok rola valamit?


    Vigyazzatok magatokra, kivanunk kellemes napokat a nyar hatralevo heteihez!


    Szeretettel gondolok ratok! (kincsiErzsiket szabadon idezve)


     


     


     


     


     

  3. 2018. július 22. 10:5078924.

    Sziasztok!


     


    Helyzetjelentés a Bázisról ( ahogy Julika írta régen)! :) 


    Annyit változott a helyzet , hogy a Józsi állapota javult már a hasmenése elmúlt nincs hányingere de le van gyengülve fizikálisaan, mint az a bizonyos harmatos liba....! Ma már evett reggel pirítóst délelőtt banánt almával, most ebédre már szerintem kis húslevest meg főtt rizst is ehet. Aztán ágynyugalom  neki is, bár mondtam, hogy ma már a kutyát is kiviheti , hogy szokja a levegőt!


    Viszont!


    Ágota reggel hő emelkedéssel ébredt fejfájás szédülés hányinger nála is van! Pedig az este már nevettünk, mert minden szobában volt valaki ( külön fektettem Őket , hogy ne osztozzanak a bacikon). Lefekvéskor végig mentem a szobákon gyógyszert osztottam itattam  stb. ma meg ágynemű cserével kezdtünk mert izzadtak mind a ketten, de szerintem az nem baj. Jó kis tusolás után tiszta ágyba fekszenek majd ebéd után.


    Nem unatkozom. Már azon rimánkodom, hogy csak velem ne történjen semmi mert az katasztrófa lenne. Én tömöm magamba a vitaminokat így abban bízom, hogy az én immunrendszerem még bírja. Sőt a refluxom is egészen rendbe jött legalábbis elmúltak a rossz érzések. majd kedden megyek és akkor kiderül, hogy lesz-e tükrözés vagy sem.


    Mindenkinek kellemes vasárnapot kívánok!

  4. 2018. július 21. 20:5678923.

    Szia Marcsi de jó hogy ráéreztem hogy nem kel zavarjalak.Szépen össze jöttek a dolgok nálatok.Ilyet még nem is halottam hogy nem fogad az ügyelet.Biztos hogy rájuk törtem volna az ajtót.Tegyél feljelentést mert ez nagyon szabálytalan.Elmeséltem az unokámnak és ledöbbent.Nagyon rossz mentősöket fogtatok ki.Az ügyeletes orvosnak kutya kötelessége fogadni sőt ha házhoz hívják oda is ki kell menni.Nálunk kijönnek bár az egyik orvost itt is feljelentették,már nincs is itt.Az meg tök hülye volt mindent az asszintesétől kérdezett meg.Kívánok békés nyugodt hétvégét reméljük semmi komoly következménye nem lesz ennek a trehányságnak.

    előzmény:
    totyogoka (78922)
    2018-07-21  19:14
  5. 2018. július 21. 19:1478922.

    Sziasztok Barátok!


     


    Sajnos nálunk szó szerint elég sz@r a helyzet. Talán az éjszaka volt a legkritikusabb. Józsi a vejem elkapta ezt a hányós fosós vírust és már ott tartott , hogy hívta az éjjel a 112.-t . Arra nem is gondolt hogy mi lesz ha Őt elviszi a mentő és ott marad Ágota egyedül. odarohant a fiam és apus is ( SZERENCSÉRE DOLGOZTAK ÍGY KINT VOLTAK AZ ÉJSZAKÁBAN. aZTÁN A FIAM ELHOZTA áGOTÁT MEG A KUTYÁT aPUS MEG VÁRTA jÓZSIVAL A MENTŐKET. kB EGY ÓRA MÚLVA MEGJÖTT A MENTŐ DE NEM VITTE EL MONDVÁN EZ NEM SÜRGŐS ESET EZ AZ ÜGYELETRE TARTOZIK. na ez meg már így marad ha a billentyűm így akarta mert nem írom újra az biztos. Aztán átjöttek ide és lementünk éjjel fél kettőkor az ügyeletre ha már a mentősök ezt tanácsolták. Még a bejárati ajtón se engedett be a kedves nővér onnan mondta hogy egy felnőtt ember 72 óra múlva száradhat csak ki és most  nem fogja felébreszteni a doktor urat ez háziorvosi feladat.Mondom , hogy ma már szombat van aztán vasárnap mégis honnan kerítsem elő a házi orvosunkat. Akkor be lehet vinni a beteget a László kórházba és sarkon fordult. Addig dörömböltem amíg ismét oda jött. De ekkor már csak a nevére voltam kíváncsi , hogy vajon ki az a hatalmas doktor akit nem lehet felébreszteni a munkaidejében. Mert úgy gondolom, hogy az ügyeleti díjat is az adófizetők pénzéből kapja és neki az ügyelet az munkaidőnek számít.. Nagy kegyesen odavágta , hogy Dr Kőhalmi Lajos Ő meg Szondi Ildikó vezető asszisztens! Elkeseredésemben csak annyit mondtam, hogy ugye nem a szakma iránti elhivatottság miatt van még mindig itt.  haza jöttünk. Ma már csak 4 x volt a toaletten a vejem evett kis ropit meg kekszet és sokat ivott szerencsére hányni már nem hányt. talán kibírjuk hétfőig. De hogy írok a nagyfőnöküknek egy levelet az már biztos.


    Szóval így telt a napom és még itt van szegény kutya is aki azt se tudja mi a fene van körülötte. Mindjárt megyek is ki vele mert közben meg jött egy figyelmeztető sms, hogy jön a hatalmas zivatar jégesővel.


    Mindenkinek jó egészséget kívánok!


     

  6. 2018. július 21. 18:0878921.

    Sziasztok .


    Gitta felénk is meleg van szét esik a fejem Nem bírom ezt az időjárást.Még nem sütöttem meg a stanglit de akkor nem kell szigorúan betartani a liszt mennyiségét. Gitta a lábdagadás lehet ettől a melegtől is .


    Totyi ma remélem sokat csuklottál mert sokat gondoltam rád, többször elővettem a telefonom hogy rád telefonálok hogy gyere a Kökibe. Bementem és mikor láttam hogy még mindig busz pótlok vannak a metró helyet maradtam a kökibe és nézelődtem.Jól elfáradtam .Fagyiztam meg azért vásároltam is.Sokfelé van leárazás.Persze amit szerettem volna az nem volt


    Mozit én is itthon szeretem hasonlóan felpolcolt lábakkal.De ha a fiam meghív a 4D filmre azért oda elmegyek.

    előzmény:
    totyogoka (78916)
    2018-07-18  13:26
  7. 2018. július 21. 16:5678920.

    Szervusztok!


    Olvasom, hogy a sós stangli a téma. Én már évek óta így csinálom. Már csak így sütöm. Időtlen időkig eláll. A család kedvene, nincsen látogatás az ilyen sós stangli nélkül


    http://www.limarapeksege.hu/2013/11/sos-stangli-ecetes.ht ml

  8. 2018. július 21. 16:5678919.

    Nálunk nagyon meleg van, még a házban is nehezen bírható. Igérték a lehűlést, de ránk ez nem vonatkozik. Néha felhős, néha szúrósan süt a nap.


    Reggel ismét leszedtem kb. 5 kg uborkát, a fene sem gondolta, hogy egyetlen 8 méteres vetésből (hálóra futtattom) ennyi lesz majd. Szerencsére elvitte a vejem, csak a kicsiket mostam meg, és rakom a "bedobálós" vödörbe.


    Közben a ceruzababot is szedni kell/lene, remélem hétfőig kibírja, addig nem tudok foglalkozni vele. A vásárolt paradicsompalántából szinte semmi sem lett, már ki is húzgáltam, és kidobáltam a töveket. A saját, helyben vetett magból talán lesz valami, igaz, 3-4 naponta permetezem, még zöldek, nem fogyaszthatók. Sok lecsót, sok levet szoktam eltenni, lehet az idén ez nem sikerül majd. 


    A kápia paprika olyan, mint szokott, valami csoda, de még azok sem érnek, viszont hatalmas, egészséges, sok termés van rajta.


    Újabban minden estére nagyon bedagad a bokám, sokszor napközben is fel kell polcolnom ahhoz, hogy állni, járni tudjak. Ez igencsak hátráltat a munkálatokban.

  9. 2018. július 21. 16:4778918.

    Kedves Barátok, Kedves Ibolyka!


    Tudom, hogy tartoztam az írással, de valóban, szinte meghalni sem volt és most sem nagyon van időm, persze a barátokat nem feledve, pótolom a választ.


    A helyzet az, hogy amint megsült a sajtos, délután jöttek a gyerekek, percek alatt megették, nem volt idő dobozolni. De! Az én barátnőm 4 naposan, műanyag (fagyis) dobozban hozta úgy, hogy sima szalvétával volt kibélelve, és állítom, nagyon friss, ropogós volt.


    Az enyém kicsit zsírosabbnak, törékenyebbnek bizonyult, gondolom, nem kellett volna ragaszkodni hajszál pontosan a liszt mennyiségéhez, az összegyúráskor, amikor olyan képlékeny állapotba került a tésztám, még tehettem volna hozzá lisztet, amolyan gondolom-formán. De így sem volt vele semmi baj, hisz annyira ízlett nekik, hogy percek alatt befalták.


    Egész héten nálam volt Margaréta, kétszer álltunk neki a csalamádé eltevésének, sokat segítgett a kislány. Először 6 kg alapanyagból, tegnap pedig 8 kg alapanyagot aprítottunk, reszeltünk daráltunk, ennek felét már belegyömöszöltem egy kis műanyag (5 literes) patentzáras vödörbe, a másik felét most fogom csak üvegekbe rakni. A vejem már el is vitte a vödröset.


    Mától 3 napig két kiskutyám van éjjel-nappal, a fiamék "leugrottak" a Balatonra. Kicsit félek az éjszakától, nem szoktak nálam aludni, főleg nem egy ágyban velem. Most sem fognak, ezért is parázom már előre. Persze tudják, hogy nem jöhetnek fel a kanapéra, ahol majd én aludni fogok (nappali), mert nem akarom kizárni őket úgy, hogy én a saját szobámban, csukott ajtónál alszom. Kíváncsi leszek, milyen éjszakánk lesz. Főleg, mert én a saját ágyamban, csendben, nyugalomban szeretek aludni, a kanapét csak vendégágynak használom, nekem nem jött be a rajta való alvás. 

    előzmény:
    Ibolyka43 (78917)
    2018-07-19  06:42
  10. 2018. július 19. 06:4278917.

    Szervusztok


    Nalunk is huvosre alakul a nyar,meg jo hogy idonkent kisut a Nap.,unokazunk,itthon vannak a lanyomek.


    Dundori


    Tudom sok a munkad,de legy szives ird meg hogy ropogos lett a sutenenyed,mert en valahanyszor befedem a muanyag dobozt,megpuhulnak benne.


    Legyen szep bapunk es legyen vegre igazi nyar!!!!!!!

  11. 2018. július 18. 13:2678916.

    Sziasztok! Szép napot!


     


    Nos a tegnapihoz képest nagyon lehült a levegő, hol esik hol csak be van nagyon borulva, fúj a szél és én nagyon nem szeretem ezt az időt. Voltam már a piacon , igaz inkább csak körül nézni mentem mert a bérletemet meg kellett vennem így aztán a piacot is körbe jártam. Ebédre volt még húsleves meg főtt hús ahhoz csináltam egy kis meggy mártást. Kettőnknek pont elég volt. Holnapra zöld bab leves lesz meg túros lepény. ( Vásárhelyi ami attól más hogy a túró tölteléke sós)


    A reflux már nem gyötör annyira talán kezd használni az új gyógyszer vagy a diéta is közre játszhat mert most nagyon visszafogottan eszem a paradicsomot citrusokat savanyú dolgokat stb. Azért kedden csak mennem kell és nagy valószínűséggel nem úszom meg a tükrözést sem.


    Kincsike! Köszönöm a drukkolást! Persze kibírható a vizsgálat csak mindig az eredménytől rettegek nehogy valamit találjanak.


    Valika! Ősszel megyünk szeptember közepén a Grand Tourssal, kicsit tartok is tőle mert ezek Szegeden bonyolítják az utasok átszállását és ott egy kis kavarodás van, de a jó öreg Apollon travel nem indít Kefalóniára buszos utat csak repülőset az meg kétszer annyiba kerül. Most csak kettesbe megyünk Apussal nem jön a csapat, de nem is baj mert ahogy öregszünk úgy van mindenkinek valami hasfájása és nehéz már összehangolni ilyen hosszú úton, hogy mindenkinek jó legyen. Apus nagyon szeret motorozni és tavasszal is azért maradt el mert többen voltunk és inkább kocsit béreltünk, hogy beférjünk mindannyian.


    Gitta! remélem beszámolsz majd a ropogós sütésének a végeredményéről. Elméletileg nem lehet elrontani olyan egyszerűnek tűnik.Anyukám anno mindenhez zsírt használt nem vajat meg margarint a tésztákba. Finom omlós sütiket sütött!


    Mazsola! örülök, hogy írtál.használjátok egészséggel a "hiper-szuper" klímátokat. én nagyon idegenkedek ezektől, a kocsiban is ha lehet mellőzöm mert mindig lesz valami bajom. hol a fülem hol a torkom, hol a szem szárazság okoz problémát. Mivel nálunk távfűtés van mi mindig a jó melegbe érünk haza és ha Kint nagyon meleg van akkor sem elviselhetetlen a klíma itt bent. Szerencsére a nagy fák árnyékot vetnek.Én is szeretek itthon is lenni de nekem a halálommal lenne egyenlő ha én nem utazhatnék el legalább pár napra.Alig várom, hogy el jöjjön az idő , hogy mehessünk, de ugyan úgy örülök, ha jövünk haza. Illetve hát igaz ami igaz a tengertől mindig fájó szívvel veszek búcsút! Kedden volt a papa moziban az unokával és csodálkoztak, hogy én miért nem ülök be velük. nagyon nagyon idegesit a mozi. Képtelen vagyok egy filmet végig nézni. Én filmeket itthon nézek kényelmesen lábakat felhúzva stb. :)   


    Mindenkinek további szép napot kívánok4


    A hiányzókra is gondoltam!

  12. 2018. július 17. 19:5278915.

    Sziasztok, üdvözlök mindenkit.


    Régen nem jelentkeztem ,de nem azt jelenti, hogy nem olvasom a topicot. Volt, van egy időszakom, ami lelkileg nagyon megvisel(t),amíg élek velem lesz... :(  Kibírom, akár hogy is fáj...


    Ma végre hossz idő után, beszerelésre került a hűtő-fűtő,párátlanító, légszűrős hiper-szuper légkondi a nappaliba.Elég borsos volt a beszerelési díja,de a garancia miatt ragaszkodtunk a szabályos vásárláshoz.Lehet normálisan piheni,nem is kell menni sehova nyaralni.Jó itthon lenni.Azt hittem nagyobb piszokkal fog járni, de egyáltalán nem így történt.Levente eljött és beállította Zoli telefonjára, így azon keresztül is lehet irányítani. Ez akkor lesz jó,ha odavagyunk úton télen ,vagy nyáron.Hazaérkezéskor vár bennünket a jó hűvös vagy a meleg.Jó lenne egy hétig legalább itthon lenni,de ez a közeljövőben nem lesz megoldható.Pedig érzem, hogy nagyon kellene.Nagyon sok probléma van az emberekkel,agresszívek, szemtelenek, kiabálnak.Sok sok könyvelési és egyéb  teendők nehezednek a vállalkozásokra.Ja, és én sem fiatalodokNagyon szeretnék nyugodtan elővenni egy könyvet, és olvasni.Már kikölcsönöztem a könyvtárból , de még nem jutottam oda.Voltam ofotértba, szemvizsgálaton.A látásom romlott,2013 ba voltam utoljára vizsgálaton.Akkor 1-es , most 2-es kell.Távollátásom is sérült, így multifokális szemüvegem lesz, monitorszűrő lencsével.Sajnos,a nem  szemhez igazított olvasószemüveg rontott a látásomon.De most már ez is megoldva, szólnak ha mehetek érte.Voltam véradáson is, egybekötve laborvizsgálattal.Biztos van már eredményem,de mindig későn jut eszembe fel kellene hívni  a dokit.De ha lenne valami gond, már üzent volna az asszisztenstől.Így vagyok a nőgyógyásszal is.Hívtam a telefonszámot az eredményért, de még nem sikerült elérnem.Ezek után jön a fogászat...27-én megyünk reggel Zolival egy férfihez.De kaptam másik fogdoktornő nevet, szép munkát végzett a technikusával.Teljes karbantartás, most már 'csak ' lelkileg kell összeraknom magam. Meg kell értenem végre, amin nem tudok változtatni,azon nem kell rágódni.Nem kell mások véleményétől tartani, ne ítélkezzen felettem senki.Nagyon nehéz...


    Csütörtökön megyünk moziba a barátnőimmel,végre.Mamma mia 2 filmet nézzük meg, utána lehet beülünk valahova beszélgetni.Jó lenne jobban összejárni, de mindenhol megvan az elfoglaltság.Sajnos akkor jövünk rá milyen keveset szórakoztunk,mikor valami baj van.


    Jó estét mindenkinek! Megyek, mert jön a Jóban-rosszban :)


     

    előzmény:
    totyogoka (78891)
    2018-07-16  07:44
  13. 2018. július 17. 13:2378914.

    wow good information provide this post free gift card codes generator

  14. 2018. július 17. 13:1978913.

    wow good information provide this post free gift card codes generator

  15. 2018. július 17. 10:2278912.

    Mekkora csapattal mentek most?


    Ezt a tésztát én is ki fogom próbálni Gitta hogy sikerűlt???????????????

    előzmény:
    precon (78911)
    2018-07-17  10:17
  16. 2018. július 17. 10:1778911.

    Sziasztok .


    Marcsi mikor mentek?Olvastam róla csodás helynek ígérkezik.Melyik turnussal utaztok?

    előzmény:
    totyogoka (78891)
    2018-07-16  07:44
  17. 2018. július 17. 08:1578910.

    Szervusztok Barátok!


    Én is nagyon soknak találtam a sok zsiradékot, de mint kiderült, ennyi kell hozzá. Most nyújtottam ki az egyik adagot, és nagyon könnyen dolgozható a tészta, egy kevés lisztet szórtam csak a deszkára.


    Lehet, hogy ebben van a titka, emiatt marad sokáig friss, ropogós, hogy ilyen sok a zsiradék benne.


    Ha kihűlt, akkor lehet dobozba tenni és persze rátenni a tetejét is.


     

  18. 2018. július 16. 20:3678909.

    szervusztok


    Gitta


    En is kerdem a 60.dk liszthez nem sok a.margarin+zsir?


    Amikor megsult a dobozt lefeded.vagy nem?


    Koszonom a valaszt

  19. 2018. július 16. 20:3678908.

    szervusztok


    Gitta


    En is kerdem a 60.dk liszthez nem sok a.margarin+zsir?


    Amikor megsult a dobozt lefeded.vagy nem?


    Koszonom a valaszt

  20. 2018. július 16. 20:3678907.

    szervusztok


    Gitta


    En is kerdem a 60.dk liszthez nem sok a.margarin+zsir?


    Amikor megsult a dobozt lefeded.vagy nem?


    Koszonom a valaszt

  21. 2018. július 16. 20:3678906.

    szervusztok


    Gitta


    En is kerdem a 60.dk liszthez nem sok a.margarin+zsir?


    Amikor megsult a dobozt lefeded.vagy nem?


    Koszonom a valaszt

  22. 2018. július 16. 20:3678905.

    szervusztok


    Gitta


    En is kerdem a 60.dk liszthez nem sok a.margarin+zsir?


    Amikor megsult a dobozt lefeded.vagy nem?


    Koszonom a valaszt

  23. 2018. július 16. 20:3678904.

    szervusztok


    Gitta


    En is kerdem a 60.dk liszthez nem sok a.margarin+zsir?


    Amikor megsult a dobozt lefeded.vagy nem?


    Koszonom a valaszt

  24. 2018. július 16. 20:3678903.

    szervusztok


    Gitta


    En is kerdem a 60.dk liszthez nem sok a.margarin+zsir?


    Amikor megsult a dobozt lefeded.vagy nem?


    Koszonom a valaszt

  25. 2018. július 16. 20:3678902.

    szervusztok


    Gitta


    En is kerdem a 60.dk liszthez nem sok a.margarin+zsir?


    Amikor megsult a dobozt lefeded.vagy nem?


    Koszonom a valaszt

Címlap

top