Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szeret, de mégsem..

Torolt_felhasznalo_350214
Torolt_felhasznalo_350214
Létrehozva: 2006. július 4. 18:09

Sziasztok!

Többen, többféleképpen látjuk a dolgokat. Segítség és vélemény kellene. 

A történet a következő:

Párom csaknem 6 év után egyszer csak sírva-zokogva közölte, hogy szeret, de egy ideje már nem érzi azt a szerelmet, mint korábban. Nem akar szakítani (még), azt mondja megérdemlünk még egy esélyt ennyi együtt töltött idő után, hátha sikerül rendbe hozni  a kapcsolatot.

Teljes szabadságot adtam neki, nem láncsoltam le, s hosszú évek óta teljesen megbízom benne. Talán ezért is ért nagyon váratlanul a dolog, már terveztük a közös jövőt is...

Hagyjam menni? Tartsunk szünetet? Próbáljnuk meg együtt tenni valamit? De mit? Hogyan?

Szerintetek?

  1. Torolt_felhasznalo_363867
    Torolt_felhasznalo_363867
    2008. január 24. 16:4815376.

    Chilikém, beszereztem az "árut"  

    Még 2.000 sem volt egyébként  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758114 (15375)
    2008-01-24  00:57
  2. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 24. 00:5715375.
    Aranyos vagy, előre is nagyon köszönöm! Árban közelebb kell lennie a kétezerhez, mint a háromhoz, amennyire tudom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_363867 (15374)
    2008-01-23  23:52
  3. Torolt_felhasznalo_363867
    Torolt_felhasznalo_363867
    2008. január 23. 23:5215374.

    Rendicsek, megnézem holnap, és majd írok, ha kaptam! A többit meg majd megbeszéljük...  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758114 (15373)
    2008-01-23  20:24
  4. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 23. 20:2415373.
    Nem csodálkozom, mert nem az a tipikus termék, amit elhordanak a polcról, kinézetre teljesen semmitmondó. Ha gondolod, utánakérdezek itt egy üzletben. A tulajdonos egy elfajzott gyógyszerésznő, és bármire képes a vevőiért, szóval ha létezik még ilyen krém és rendelhető, akkor tuti hoz Egyébként a sörélesztő-tabletta is jó! Kb egy-két hétig még kihozza ami benned van, de utána tisztul a bőr!

    Ez a szemhéjalapozó arra való, hogy a helyén tartsa a szemhéjpúdert, Art Decoból csak ez az egyféle van. Ha az eladó hölgynek elmondod, mit keresel, tudnia kell! Ha van és tudsz annyit kölcsönözni, akkor utánvéttel fizetem természetesen. Találtam róla egy képet.

    Ha sehol sem találsz krémet, innen tudsz rendelni:

    http://shop.unas.hu/shop_art.php?shop_id=1031&cat=471166,6
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_363867 (15372)
    2008-01-23  17:37
  5. Torolt_felhasznalo_363867
    Torolt_felhasznalo_363867
    2008. január 23. 17:3715372.

    Én megnézem Neked szívesen, csak majd egyeztessünk, mit szeretnél pontosan   Kb. minden másnap járok arrafelé, sőt, holnap is megyek "plázázni", úgyhogy szólj csak nyugodtan!!!

    Ja, képzeld, én meg több helyen is néztem azt a krémet, amit mondtál, és vicc, de sehol nem kaptam  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758114 (15370)
    2008-01-23  01:41
  6. Torolt_felhasznalo_382196
    Torolt_felhasznalo_382196
    2008. január 23. 05:4015371.

    Nagyon nehéz ilyen helyzetben tanácsot adni, mert ahány kapcsolat, annyi  élethelyzet!
    Talán tényleg hagyjatok magatoknak egy kis időt, mindketten átgondoljátok, vajon most váljatok külön, vagy rájöttök, a másik nélkül nem ér az élet semmit!
    Talán egy kicsit hosszú már a 6 év és lépni kellene valamerre, nem halogatni a dolgokat!
    De dönteni kellene, hogy a másik ne ringasson hiú álmokat!
    Ilyen hosszú kapcsolat után megérdemli a másik, hogy őszinték legyenek vele, beszéljétek meg, mi az, amin lehetne változtatni, ami egy kicsit feldobja a kapcsolatot!
    Ha pedig ne adj isten mindez elfáradt, jobb ha külön válnak útjaitok!
    Nehéz ezt leírni, fájdalmas dolog, erre talán nincs is recept, minden csak rajtatok múlik!
    Talán a barátod arra vár, te mondd ki a végső szót, én egy kis gyávaságot érzek tőle, hogy felmentse magát.
    Lehet, hogy nincs igazam, de egy kicsit ez motoszkál bennem!
    Remélem nem bántottalak meg, remélem minden rendbe jön, vannak néha a kapcsolatokban válságok, mélypontok, de ha igazán szeretem aa másikat, biztosan túl lesztek rajta!
    Minden jót kívánok!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_350214 (1)
    2006-07-04  18:09
  7. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 23. 01:4115370.
    Kedves pajtik!

    Jár valaki mostanában Douglas vagy hasonló közelében? Szükségem lenne egy Art Deco kozmetikumra, és errefelé nincs olyan hely, ahol meg tudnám venni. Nem nagy összeg, 2-3 ezer között lesz az ára, de postafordultával vagy akárhogy elküldöm annak, aki tudja vállalni, hogy segít ebben nekem. Szemhéj-alapozóról lenne szó, ami nagyon picike, így sima borítékban is elfér akár.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. január 22. 22:4515369.
    Mindenkinek küldtem e-mailt! Jegi, remélem, Neked is átment, jelezd, ha nem, mert először azt dobta vissza, hogy nem jó az e-mail cím.
    Köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_363867 (15368)
    2008-01-22  20:44
  9. Torolt_felhasznalo_363867
    Torolt_felhasznalo_363867
    2008. január 22. 20:4415368.
    Gréti drága, remélem, az én ímélcímemre még emlékszel     Ha nem, szólj, és akkor elküldöm priviben. Az msn-es ímélcímem nem jó, úgyhogy arra ne küldjetek semmit... 
    előzmény:
    margarétra (15363)
    2008-01-22  11:18
  10. Torolt_felhasznalo_363867
    Torolt_felhasznalo_363867
    2008. január 22. 20:3915367.

    Állítom, sőt, teljesen biztos vagyok benne, hogy a lakásoknál is van KATT!  

    Én az egyik albimnál éreztem ezt, és imádtam is ott lakni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_261967 (15349)
    2008-01-21  19:59
  11. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 22. 15:0115366.
    De ez azért jellemző rá, nem? Már az alapján, amilyen leírásokat eddig adtál róla
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_384193 (15362)
    2008-01-22  08:36
  12. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 22. 15:0015365.
    Na hát érted, nem? Csak onnan jött, hogy a férfiak is hajlamosak körbedöngicsélni a nőket, mint a méhecskék
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_384193 (15361)
    2008-01-22  08:31
  13. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 22. 14:5915364.
    Értettem! Émmámegseszólalok!
    előzmény:
    margarétra (15363)
    2008-01-22  11:18
  14. 2008. január 22. 11:1815363.
    Kérlek benneteket, hogy minden a témával kapcsolatos dolgot e-mailben intézzünk majd. Gondolom, érthető, miért Köszi! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758114 (15356)
    2008-01-22  02:14
  15. Torolt_felhasznalo_384193
    Torolt_felhasznalo_384193
    2008. január 22. 08:3615362.
    Egyszerűen csak hülye.... többes számban mondtam valamit, amit szerintem csak többes számban mondhattam, mivel nem csak én voltam részese.... és az ő kis agyában megszületett a gondolat, hogy biztos van valakim és elkezdte a szokásos, hol, mikor, kivel és nmennyire és hányan, stb, stb... tudjátok, mint a 2 évesek, amikor rájuk jön az ez miért és az hogyan....  
    előzmény:
    margarétra (15351)
    2008-01-21  23:07
  16. Torolt_felhasznalo_384193
    Torolt_felhasznalo_384193
    2008. január 22. 08:3115361.
    A méhecskéket....      
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758114 (15350)
    2008-01-21  20:06
  17. Torolt_felhasznalo_384193
    Torolt_felhasznalo_384193
    2008. január 22. 08:3015360.

      

    Hát költözz oda....szerintem! Igaz nincs még semmi ott, de akkor legalább tanulhatnék a tapasztalataidból.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_261967 (15349)
    2008-01-21  19:59
  18. Torolt_felhasznalo_384193
    Torolt_felhasznalo_384193
    2008. január 22. 08:2815359.

    (((8bajbi))))

    A piros csíkot ne hagyd ki!!!!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_261967 (15345)
    2008-01-21  19:42
  19. Torolt_felhasznalo_384193
    Torolt_felhasznalo_384193
    2008. január 22. 08:2515358.
    Ha  a bank is úgy akarja.....  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_363867 (15344)
    2008-01-21  19:41
  20. Torolt_felhasznalo_384193
    Torolt_felhasznalo_384193
    2008. január 22. 08:2415357.
    jaj, hát ikrek vagyok... a szélsőségek nagymestere! Egyébként a lényegi dolgokban ugyanazt gondoom most is, csak most valahogy a negatív énem került háttérbe....   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758114 (15343)
    2008-01-21  19:23
  21. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 22. 02:1415356.
    Próbáltam regisztrálni, de kellene egy meghívókód!
    előzmény:
    margarétra (15355)
    2008-01-22  00:58
  22. 2008. január 22. 00:5815355.
    Küldtem e-mailt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_758114 (15353)
    2008-01-22  00:38
  23. 2008. január 22. 00:4815354.
    Módosítás: Lányok+Drafi
    előzmény:
    margarétra (15352)
    2008-01-22  00:27
  24. Torolt_felhasznalo_758114
    Torolt_felhasznalo_758114
    2008. január 22. 00:3815353.
    Szuper! Várom a híreket! Nekem az az emailem, amin msn-ezni szoktam. Igaz is, rég beszélgettünk...

    Muszáj több időt külön töltenünk, mint előtte, mivel ezt kértem tőle És azóta ő is bevallotta, hogy nem volt rossz ötlet. Most ilyen szar időszakunk van, sikerül apró-cseprő dolgokon összekapnunk, pedig ez nem jellemző ránk. Ha megbántanak, könnyen sírdogálok, de amint kipityeregtem magam, már ott is a kemény Chili, aki a sarkára áll

    Nem az volt az az évforduló, amikor megnézett egy másik lányt??
    előzmény:
    margarétra (15352)
    2008-01-22  00:27
  25. 2008. január 22. 00:2715352.
    Lányok, S.O.S. írjátok meg az e-mail címeteket valamilyen módon, a zárt fórummal kapcsolatban szeretnék Nektek e-mailt küldeni!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top