Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Férjem potenciazavarai

Torolt_felhasznalo_841996
Torolt_felhasznalo_841996
Létrehozva: 2007. augusztus 28. 15:16

Valójában mindig is megvoltak ezek a problémák, csak abban bíztam, hogy idővel oldódni fog és helyre áll a rend.

Tévedtem. 3 éve vagyunk együtt, ezalatt ritkán volt igazán jó vele szex. Mindig egy kínszenvedés elérni nála azt, hogy merevedése legyen. Egyetlen egy pózban képes szeretkezni (ha van merevedése), és akkor is nagyon hamar elmegy.

Azt hittem magamról mindig is, hogy nem ez a legfontosabb egy kapcsolatban, ezért nem is zavart eddig a dolog. De mostanra ott tartok, hogy már nem kívánom őt, mert nincs kedvem "szenvedni" a merevedéséért, abban nekem nincs semmi örömöm. Nőiességemet sérti, hogy nem kíván annyira, hogy a puszta látványomtól, vagy érintésemtől beinduljon...

Próbáltam megbeszélni vele a dolgot, orvost ajánlottam. Nem egyszer. Képtelen erről beszélni, és orvosról hallani sem akar. Mindig ócska kifogásokat keres, és felháborodik, ha felhozom a témát.

Szeretem őt. Mindig is hűséges voltam, eszembe sem jut megcsalni őt! De többre vágyom! Ez túl kevés! 24 éves vagyok...

Félek, hogy tönkre megy a tökéletesnek hitt kapcsolatunk!

Mit tegyek?

 

 

  1. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 28. 19:11301.

    Sajnos így látom én is.

    Nem tudom, miért nem állok tovább. Persze, még szeretem, de előbb-utóbb ki fogok ábrándulni belőle. Mire összeszedem minden erőmet, addigra már gyerekünk is lesz talán, és akkor meg a gyerek miatt fogok maradni... vagy elválok és a gyerek issza majd meg a levét.

    Vagy félreteszem eddigi értékrendemet és pasit tartok mellette.

    Nem tudom, melyik lesz jobb. Egyelőre egyik megoldás sem tetszik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661275 (298)
    2007-08-28  19:07
  2. 2007. augusztus 28. 19:10300.
    Az biztos tuti türelmes vagy . Olyan nyugalommal válaszolod meg ugyanazokat kérdéseket, hogy az már hihetetlen
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (297)
    2007-08-28  19:06
  3. 2007. augusztus 28. 19:08299.
    Hát, akkor ez a pali totális csőd!

    Itt már nem a merevedéssel van probléma, inkább feljebb keresendő a gond...mondjuk a fejében... akarattal nem mondtam, hogy az agyában, mert nem vagyok biztos, hogy azzal van töltve a koponyája....

    Bocs, nem akartam senkit megsérteni, de a XXI. században egy normális pasi nem állhat így a szexhez...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (294)
    2007-08-28  19:04
  4. Torolt_felhasznalo_661275
    Torolt_felhasznalo_661275
    2007. augusztus 28. 19:07298.
    Én erre sokat már nem tudok mondani, persze, hogy az hiányzik Neked (értsd keményebb szex), nekem is az hiányozna 3 év után, aztán ha azt megkapnád, akkor minden más is hiányozna, mert szerintem itt súlyos gondok vannak. Igazából nekem is volt egyszer egy hasonló pasim, egy hónap után untam el a próbálkozást. Nem értem, hogy miért mentél hozzá, mert ennek így vagy válás lesz a vége, vagy szeretőt fogsz tartani. Nem tudom melyik a jobb. De ha 3 év alatt nem sikerült ezeket rendezni?! Ok, még egy-két dolgot kipróbálhatsz, segédeszköz, stb., de ezek se tűnnek tuti befutónak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (290)
    2007-08-28  19:01
  5. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 28. 19:06297.

    Szóba  jött már. Megsértődött...

    Fogta magát, és magamra hagyott. Ilyenkor el tűnik fél órára nyalogatni a sebeit. Pedig finoman adom elő...

    előzmény:
    emili28 (286)
    2007-08-28  18:59
  6. Torolt_felhasznalo_876318
    Torolt_felhasznalo_876318
    2007. augusztus 28. 19:06296.

    Ha felmerül komolyan, hogy esetleg meleg, akkor ki kéne húzni belőle. Akkor reménytelen.

    Mit jelent mégis neked soká-nak ? Fél óra? Fél nap?

    Nem is érthető, miért nem tisztáztatok ilyen komoly kérdéseket, mielőtt összeházasodtatok. Ha akkor elmond mindent, esetleg hogy meleg, akkor nyilván nem kinlódnál 3 éve vele teljesen fölöslegesen. A 34 év nem magyaráz semmit. Nem mert én is annyi vagyok, hanem mert 31 évesen azt mondod, még rosszabb volt. Ha nem jön helyre igazán köztetek a szeretkezés, akkor ez a kapcsolat szét fog menni. Ha semmie nem hajlandó szépen kérve sem, hogy javuljon a helyzet, akkor neki nem elég fontos a dolog. Tényleg nagyon fiatal vagy ilyen alapokkal indulni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (1)
    2007-08-28  15:16
  7. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 28. 19:04295.

    Ha pasid nem tudna soha két-három lökésnél többet nyújtani odabent, másképp gondolnád...

    Nem egy órára, főleg nem pornós megoldásra vágyom. Elég 5 perc is. Bőven. De az "érezhető" legyen!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661275 (288)
    2007-08-28  19:01
  8. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. augusztus 28. 19:04294.
    Pasinak a vazelin se tetszett, nem tudom a vibrire mit lépne?
    előzmény:
    emili28 (291)
    2007-08-28  19:02
  9. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. augusztus 28. 19:03293.
    Senkinek sem az. De ezt miből gondoltad egyáltalán?  Szó nem volt ilyesmiről. A normál közösülésről beszéltünk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661275 (288)
    2007-08-28  19:01
  10. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 28. 19:02292.
     
    előzmény:
    chaka (285)
    2007-08-28  18:58
  11. 2007. augusztus 28. 19:02291.
    És, ha kész tények elé állítaná? Próbálta már?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (289)
    2007-08-28  19:01
  12. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 28. 19:01290.

    Hát... jelenleg arra vágyom, hogy kemény legyen (bennem)... ha nem lenne ilyen problémája, és mindig sanyargatna a betonrúddal, biztos az lenne a topic címe, hogy "Elhanyagol a férjem"!

    Akkor a gyengédség hiányozna. Az előjáték. Bár az most sincs. De jelenleg nem ez a hiány az elsődleges...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661275 (284)
    2007-08-28  18:58
  13. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. augusztus 28. 19:01289.
    Azt írta a topicinditó, hogy a párja a vibri hallatán felháborodott 
    előzmény:
    emili28 (286)
    2007-08-28  18:59
  14. Torolt_felhasznalo_661275
    Torolt_felhasznalo_661275
    2007. augusztus 28. 19:01288.
    Oké persze, de szerintem aki soha nem kapja meg az ilyesmit, hajlamos túlreagálni a hiányát. Azért nekem és a legtöbb barátnőmnek nem egy pornós, minimum egyórás, ki-be cibálás a vágya. Persze mindenki máshogy működik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (281)
    2007-08-28  18:53
  15. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. augusztus 28. 18:59287.
    Miért hangzana csúnyán? Simán meg lehet mondani, hogy mi az igényed. Olyan tök természetes dolog. Nálunk a szex mindennapi beszédtéma akár szolid vicces, akár heves és tüzes formában. Nekem ez tök normális.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (283)
    2007-08-28  18:55
  16. 2007. augusztus 28. 18:59286.
    Bocs, de követhetetlen mértékben szaporodnak a hozzászólások... Nyilván már semmi újat nem tudunk mondani....

    Segédeszközökről már esett szó?

    Mert kapásból azt akartam mondani, hogy talán jobban járnának, ha egy végtelen hosszúságú előjátéknak fognák fel az egész szexet....hátha közben mégis feléled a végére...ha meg nem, akkor lehetne pótolni ... akkor a behatolós része is o.k. lenne... Ha látná, mennyire élvezi a párja magát a behatolást, lehet, hogy összeszedné magát, és mindent megtenne, hogy Ő részesítse ilyen élményben, ne egy darab műanyag....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (281)
    2007-08-28  18:53
  17. 2007. augusztus 28. 18:58285.
    Ráadásul konkrét tapasztaltnak sem vagy híján... tudod mi hiányzik
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (283)
    2007-08-28  18:55
  18. Torolt_felhasznalo_661275
    Torolt_felhasznalo_661275
    2007. augusztus 28. 18:58284.
    Gondolom falvakban gyakrabban előfordul korai házasodás és, hogy első kapcsolatból lesz a korai házasság, csak emiatt írtam. Hát igen így elég nehéz, gondolom hallani sem akarna semmi extrémebb dologról. Viszont szerintem az is baj lehet, hogy más téren se jó az ágyban, ha jól értem. Gondolod, hogyha minden úgy állna ahogy kellene akkor minden rendben lenne?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (280)
    2007-08-28  18:53
  19. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 28. 18:55283.

    Fején találtad a szöget!

    Csúnyán hangzott volna egy nő szájából az, ha azt mondom, hogy jól... khm. na mindegy. Erre vágyom, igen.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_605220 (281)
    2007-08-28  18:53
  20. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. augusztus 28. 18:55282.
    Szerintem érti és gondolja is mindenki, hogy mire célzol.   Arra a bizonyos hatalmasra, hogy még a füled is csattogjon bele   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (280)
    2007-08-28  18:53
  21. Torolt_felhasznalo_605220
    Torolt_felhasznalo_605220
    2007. augusztus 28. 18:53281.

    Szerintem a topikinditó arra gondol, hogy legalább néha-néha szeretne úgy istenigazábó szexelni, nemcsak nyalakodni meg simogatózni meg ilyesmi. Mert ennyi erővel akkor egy nővel is élhetne, ennyit attól is kapna. Jók azok a "dolgok" amik még a szex részei, de ha a lényeg hiányzik akkor mégsem az igazi. Néha elmegy anélkül is ha úgy jön ki a lépés na, de az állandó hiánya bizony senkinek se lenne jó szerintem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661275 (278)
    2007-08-28  18:47
  22. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 28. 18:53280.

    De volt. 3 komoly kapcsolatom is volt. És csak most élek vidéken, bár nem tudom, hogy ezt mire értetted?

    És előző kapcsolataimban nem voltak gondok, egyikben még segédeszközt is használtunk, és próbáltunk ki jó néhány dolgot. Nem vagyok maradi típus. Az egészséges határon belül nyitottnak tartom magam. De egy zárkózott partner mellett nyilván a nyitott is bezárja végül az ajtót.

    Természetesen nem fogom konkrétan leírni, hogy mire vágyom, mert az már közizgatás volna!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661275 (278)
    2007-08-28  18:47
  23. Torolt_felhasznalo_841996
    Torolt_felhasznalo_841996
    2007. augusztus 28. 18:49279.

    Igen, ez biztos. Így gondolja. Mondtam neki, mikor erről beszéltünk, hogy ne értsen félre, jó vele. DE lehetne jobb is, és ha lehetne, hát miért ne legyen?

    Ebből nem azt szűrte le, hogy javítani kéne, hanem azt, hogy jó így...

    előzmény:
    chaka (276)
    2007-08-28  18:44
  24. Torolt_felhasznalo_661275
    Torolt_felhasznalo_661275
    2007. augusztus 28. 18:47278.
    Értem, hogy mire gondolsz. És nem akarok félreérthető lenni, mert én is szeretem azt amiről beszélsz, de azért a szex szerintem ennél sokkal többféle dologból áll, állhat. Sőt. Azt írtad faluban élsz, és már 3 éve együtt vagytok. Esetleg előtte nem is volt senkid?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_841996 (274)
    2007-08-28  18:43
  25. 2007. augusztus 28. 18:46277.
    Ha csak ezen múlna, akkor nem élnének meg a viagra árusok
    előzmény:
    Sarapod2 (270)
    2007-08-28  18:38

Címlap

top