Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Cipőlevét vendégségben

Torolt_felhasznalo_899569
Torolt_felhasznalo_899569
Létrehozva: 2007. szeptember 9. 13:53

Sziasztok!

Tegnap este egy ismerősünk volt a feleségével vendégségben. Erre végigmászták az egész házat cipővel, amiből a beleszáradt sárdarabok szanaszét hullottak 

Nem kis munkámba kerül két kisgyerek mellett egy több mint 200 m2-es házat kitakarítani, amit aztán figyelmetlen emberek percek alatt tönkretesznek.

Mégis hogy mondjam meg finoman, hogy mi nem megyünk végig a házban cipővel? Van vendégpapucsunk is, amit az előszobába ki is tettem, de ez sem szúrt szemet nekik. És sajnos nem ők az egyetlenek...

Nem megbántani akarok senkit, örülök ha vendégeink jönnek, de ilyenkor fel tudnék robbani a méregtől. Én mindenhol leveszem a cipőmet és persze a gyerekeimét is. Más miért nem tudja?

  1. Wya
    Wya
    2007. szeptember 9. 14:1526.
    Na igen, gyerek még nincs, de akkor meg pláne ügyelnék erre! Meg ha cica vagy bármi más állat van! Meg úgy egyáltalán... ez bunkóság. Nekem még a folyosóra is külön (régi, ócska) papucsom van, ha megnézem a postát vagy leviszem a szemetet, nem a lakáspapuccsal járkálom össze azt a folyosót, amit a többi lakó az utcai cipőjével taposott össze, az gyakorlatilag már majdnem olyan, mintha utcai cipőben jönnék haza, és nem venném le. És igen, nagyobb összejövetelkor ott egy rakat cipő, ami kicsit zsúfoltnak tűnik, de az még mindig csak 1-2 négyzetméter, amit fel kell mosni, nem az egész lakás... Az oviban is ezért volt váltócipő, és nem is volt hülyeség, pedig akkoriban utáltam, hogy nem rohanhattam be azonnal játszani.
    előzmény:
    szaffi0924 (16)
    2007-09-09  14:11
  2. 2007. szeptember 9. 14:1425.
    Szerintem azon nem sértődhet meg senki,ha előre szólsz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (21)
    2007-09-09  14:13
  3. 2007. szeptember 9. 14:1324.
    200 m2 ? Ehhez szerintem te már nyugodtan tudnál fogadni egy bejárónőt. Ha zavar a cipő a vendég lábán, akkor finoman figyelmeztesd őket érkezéskor, ne várd, hogy magától szúrja ki a vendégpapucsot! Gondolom nem rosszindulatból mászkálták végig a lakásodat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  4. 2007. szeptember 9. 14:1323.

    AZ ilyen ember úgy menjen szomszédolni ,hogy megmossa a lábát...egyébként az ember álltalában barátait rokonait engedi annyira be a házba....legalább is ha hozzánk idegen jön valamiért majd a konyhában leülhet max...

    előzmény:
    kisgondban (15)
    2007-09-09  14:11
  5. Torolt_felhasznalo_353579
    Torolt_felhasznalo_353579
    2007. szeptember 9. 14:1322.
    Kiteszed célzatosan a vendégpapucsot.... De ha már ennyire odavagy, vajon miért nem lehet szólni nekik, hogy vegyék le a cipőt? Amíg én olyanban laktam, ahova nem akartam cipővel bemászkáló embereket, addig nekem is kint volt a vendégpapucs az előszobában - amikor megjöttek a vendégek, rendszerint már az előszobában megindult a csevegés, úgyhogy csak mosolyogva, mellékesen a beszélgetés közben megmutattam nekik, hogy parancsoljatok, itt vannak a vendégpapucsok, milyen méretet kértek...? Soha nem volt belőle probléma vagy sértődés egyik fél részéről sem. Ja és olyan vendégpapucsom volt, aminek zárt az orra, tekintve hogy tudom, milyen kellemetlen tud lenni, ha az embernek pont a most felvett szép cipője lyukasra kidörzsöli a zokniját, vagy egy esős napon a cipő színe befogja a zoknit... és persze nem bámultam őket, amíg levették a cipőket és papucsba bújtak. Szóval csak megfelelő tapintat kérdése a dolog...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  6. Torolt_felhasznalo_899569
    Torolt_felhasznalo_899569
    2007. szeptember 9. 14:1321.

    Nem vagyunk milliomosok... És ha lenne is egy hölgy, aki takarítana nálunk, akkor sem hívnám fel este hogy ugyan jöjjön porszívózni mert vendégeink voltak.

    Persze lehet én vagyok ilyen hülye, de olyan kellemetlen nekem felhívni a figyelmét valakinek hogy vegye le már a koszos cipőjét. De legközelebb akkor megteszem, mert látom másoknál is előfordul.

    előzmény:
    martinelli (5)
    2007-09-09  14:05
  7. 2007. szeptember 9. 14:1320.
    Ez jó.Ilyent még nem láttam
    előzmény:
    Edina* (18)
    2007-09-09  14:12
  8. 2007. szeptember 9. 14:1219.
    Nekem is volt nyuszim  
    előzmény:
    Wya (13)
    2007-09-09  14:09
  9. 2007. szeptember 9. 14:1218.
    Ilyen zacsival nálunk a dokinő meg a védőnő jár. Nem veszik le a cipőt, de az ajtóban húzzák a zacskót. Végül is cipőjükhöz ragaszkodó vendégeknek ilyet is lehet kikészíteni
    előzmény:
    martinelli (14)
    2007-09-09  14:10
  10. 2007. szeptember 9. 14:1117.

       

     

    előzmény:
    martinelli (14)
    2007-09-09  14:10
  11. 2007. szeptember 9. 14:1116.
    Igen,ez alapvető jómodor,hogy nem megyek be cipővel.Szegény kis nyuszi,vagy ha gyerek van és az is a padlón mászik?
    előzmény:
    Wya (13)
    2007-09-09  14:09
  12. 2007. szeptember 9. 14:1115.
    Semmi gond, vannak olyan emberek is, akik jobb, ha nem veszik le a cipőjüket, mert sokkal nehezebb lesz kiszellőztetni utánuk, mint takarítani egy kicsit...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  13. 2007. szeptember 9. 14:1014.

    Én is. Mondtam neki: Nehogy már azt hidd vazze, hogy cipőben mászkálsz a lakásomban!

    Mondjuk nállunk büdös lábú "vendégek" részére van cipőre húzható zacskó is. Mint ami a kórházakban is van.

    előzmény:
    tschibe (10)
    2007-09-09  14:07
  14. Wya
    Wya
    2007. szeptember 9. 14:0913.
    Muszáj is, és nem csak esős/saras/havas időben, mert az utca alapból nem tiszta (kutyakaki, köpések, miegymás), ne masszírozza már azt is bele a szőnyegbe ahogy ott járkál cipőben! Kisnyuszi felnyalogatja, mert olyanja van, én meg nézek, hogy mi baja.
    előzmény:
    Taxula (8)
    2007-09-09  14:06
  15. 2007. szeptember 9. 14:0812.
    Ha szólsz nekik legközelebb,hogy van vendégpapucs,akkor talán észbe kapnak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  16. 2007. szeptember 9. 14:0811.
    én udvariasan megkérnm őket, hogy vegyék le a cipőjóket, mert most takarítottam. szerintem ebben nincs semmi rossz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  17. 2007. szeptember 9. 14:0710.
    Én simán rászóltam múltkor pl a kábeltévé szerelőre is!! Udvariasan csak annyit csinálok, hogy megmutatom, hova teheti a levetett cipőjét.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  18. 2007. szeptember 9. 14:069.

    Nekem anno a sógornőmmel volt ilyen gondom...
    Ahogy beléptünk a lakásába, visított, hogy vegyük le a cipőt, esős időben akár már a ház elött... de ő rendszeresen végigjárkált volna nálunk cipőben.
    Én úgy szoktattam rá a cipőlevételre, hogy felhívtam a figyelmét a vendégpapucsra...
    Mielött nagyon beljebb jött volna a lakásban, szóltam neki, hogy raktam ki egy papucsot, hogy ne fázzon a lába...
    Kb 2-szer kellett ezt végigjátszanom.
    Azóta ha nem vagyok itthon, vagy elfelejtem előkészíteni, akkor ő maga kéri..

    Lehet, hogy bunkó dolog szólni a másiknak, hogy ugorjon már ki a cipőjéből... De szerintem koszos cipővel végigmászni a lakáson se kissebb neveletlenség.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  19. 2007. szeptember 9. 14:068.
    Mondjuk én is minden zokszó nélkül mondanám,hogy vegyék le í cipőt....
    előzmény:
    Wya (4)
    2007-09-09  14:05
  20. 2007. szeptember 9. 14:057.
    Szia,én is alapból leveszem a cipőt,de ez sajnos tényleg sok embernek eszébe sem jut.Így tanulták
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  21. 2007. szeptember 9. 14:056.
    Nagyon igazad van! Nálunk is volt már olyan ,hogy cipővel jöttek be...igazán szemtelen dolog szerintem én sehol nemmegyek be cipővel ahol külön nem mondják ,hogy inkább hagyjam magamon a lábbelit! Mi  nemsokára beköltözünk az új lakásunkba és már mondtam a páromnak ,hogy a lakásért harapni fogok  .....a mi várunk végül is...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  22. 2007. szeptember 9. 14:055.

    Szólj nekik. Pl.: Cipőt le, jöjjön be!

    Vagy, vegyél fel bejárónőt. Bár, amilyen személyzetet manapság kapni lehet...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  23. Wya
    Wya
    2007. szeptember 9. 14:054.
    Mikor először vannak nálunk, én mindig finoman az előszobai padra mutatok, hogy "itt le tudtok ülni a cipőlevételhez". Akkor mindenki odáig van, hogy de jó pad, stb., és nem sértődik meg, szépen leveszi a cipőjét. Legközelebb már tudja. Nálunk azért fontos, mert törpenyuszi van (szabadon, a nap nagy részében), és nem lenne jó, ha benyalna valami koszt, amit a cipőkön behordanak az emberek. Az előszobát önmagában könnyebb felmosni. Nem tudom, ezzel segítettem-e.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2007. szeptember 9. 14:053.
    Szerintem a "nézd, adok egy papucsot, meg ne fázz" , amikor bejöna z ajtón egy jó módszer. Ebből, gondolom, veszi a lapot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53
  25. Torolt_felhasznalo_137140
    Torolt_felhasznalo_137140
    2007. szeptember 9. 14:042.
    Ez bunkóság, és a háziakkal szembeni tiszteletlenség.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_899569 (1)
    2007-09-09  13:53

Címlap

top