Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pilonidalis cysta ???

joanne2000
Létrehozva: 2007. november 21. 11:16

Sziasztok!

A páromnak tályog nélküli pilonidalis cystája van. Kb. 2 hónapja. (van aki sinus pilonidalisnak ismeri)

Kérem, akit kezeltek hasonlóval, informáljon!

A sebész azt mondta meg kell műteni, mert csak így múlhat el. Viszont sok helyen azt olvastam így is visszatérhet.

A bőrgyógyászunk eddig heti 2x kitisztította, szerinte nem kell műtét. Elmúlt, 3 hétig szinte semmi nem volt, most viszon újra előjött neki.

Jövő hétre van kiírva a műtétre. Nem tudja elmenjen-e, mert azért ez mégiscsak műtéti beavatkozás és lehet, hogy ettől megint újra kiújúlhat. Vagy csak járjon tisztításra a bőrdokihoz és majd csak elmúlik?

Bármilyen infót szívesen veszünk.

Köszönöm!!!!

  1. 2011. szeptember 18. 12:08351.

    Szia!

    Megkaptam a privát üzeneted, válaszoltam! Ne haragudj, hogy csak most!

    Borzalmas hogy még egy e-mail értesítőt sem küld a rendszer ha valaki privát üzenetet ír! :@

    előzmény:
    SilverGirl (347)
    2011-08-25  22:19
  2. 2011. szeptember 12. 14:53350.

    Szia Kolos!

     

    "Üdvözlünk" a csapatban.

     

    Köszönet érte, hogy leírtad a tapasztalaitdat, ez is egy újabb megerősítése annak, amit korábban többen leírtunk, hogy az összevarrott sebnél sokszor kiújul a betegség. 

     

    Remélhetőleg ez a második műtét megoldja végleg! Fel a fejjel!

    előzmény:
    kolos49 (349)
    2011-09-07  06:42
  3. 2011. szeptember 7. 06:42349.

    Sziasztok én egy 19 éves fiú vagyok eddig orvos még nem nagyon látott aztán 2011 februárban elkezdett fájni az ülőcsontomnál nagyon kellemetlen volt főleg mikor álltam fel a székből. Eleinte nem foglalkoztam vele gondoltam majd elmúlik aztán azt vettem észre, hogy az alsónadrágom mindig nedves űlés után, ezután észrevettem egy kis lyukat a farokcsontomnál nagyon meglepődtem nem tudtam miért van ez, elmentem egy sebészorvoshoz, elmondtam panaszaim és ő rögtön rávágta hogy pilonidalis cystám van ez egy makacs betegség és csak műtéttel kezelhető. "Úristen" gondoltam. Először nem akartam vállalni aztán ráadtam magam, felkerestem Dr Fazekas Attillát a Kazincbarcikai kórházban mivel őt ajánlották és amúgy is oda tartozok. Ő elmondta hogy most nyugalmi állapotban van és véglegesen ki lehet metszeni és ha nem lesz nagy a seb össze varja és tesz bele egy drain csövet ami kiszívja a váladékot nem nagy durranás. Oké gondoltam vágjunk bele április 14-ére kaptam időpontot be is feküdtem gerincbe  érzéstelenítettek amivel nem lett volna gond csak mivel délután 4 re került rám sor vagy 5 üveg infúziót belém nyomtak így aztán műtét után alig tudtam vizelni csak nagy kinlódás árán. Jó, megvolt a műtét utána nem fájt gondoltam jó lesz ki lehet bírni rá 4 napra vette ki a drain  csövet ami nagyon fájt de ki lehet bírni ezután hazaengedett és 2 naponta kellett visszajárnom kötözésre. A seb szépen gyógyult nem volt vele gond   az első héten még levedzett utána szépen beállt. Május végére be is gyógyult gondoltam ezen is túl vagyok. Aztán július közepe felé elkezdett fájni megint a farokcsontomnál rá egy hétre ismét levedzett nagy mennyiséggel azon a helyen lett egy lyuk ahol a drain cső volt behelyezve. Ismét irány Barcika Fazekashoz, megnézte elmondta kiújult ismét meg kell műteni de most nyitva fogja hagyni a sebet mert úgy kisebb az esélye a kiújulásnak kösz mondom eleve így kellett volna hagyni nem pedig kisérletezni. Előjegyeztek aug 29-re be is feküdtem meg volt a műtét gerincbe érzéstelenítettek festékes eljárással kivágta az egész fertőzött részt majd nyitva hagyta elmondta hogy nagy részt kellett vágni így hosszabb lessz a gyógyulás. Rá 4 napra hazaengedtek  2 naponta kell járni kötéscserére itthon kamillás ülőfürdőt kell alkalmazni. A kivágott rész tényleg nagy nem tudom méreteit de amikor megnéztem tükörben meglepődtem milyen brutális lyuk van ott. Most itt fekszek egy hete műtöttek járkálni tudok hajolni nem nagyon már nem levedzik csak egy kicsit. Fájni nem fáj csak ha hajolok vagy hirtelen mozgást végzek. Remélem most már nem fog kiújulni  és nem akadályoz többet az életben mivel most emiatt halasztanom kellett a továbbtanulást Hát ennyi az én történetem majd még jelentkezem hogyan gyógyulgatok. Javulást mindenkinek.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. 2011. szeptember 2. 20:50348.
    Sziasztok! én amennyire féltem az egésztöl, annyira semmiség volt igy utolag a végleges kimetszés! szerintem nagyon sok mulik azon hogy milyen orvost fog ki, vagy választ az ember. Engem Kistarcsa Flór Ferenc kórházban műtöttek és Dr. Bukovácz Róbertet csak ajánlani tudom! 5hete műtöttek epidurálással, összevarrta a sebem. délelőtt10kor toltak ki a műtöböl, fél 4kor már felkelhettem,fejfájásom egyáltalán nem volt és nagy meglepetésemre olyannyira nem voltak fájdalmaim, hogy aznap 7kor a látogatoimmal már az udvaron sétáltam, és már húztam volna haza. szóval hülye voltam hogy több mint 2 évig húztam a műtétet. a varratok miatt voltak csak kis kellemetlenségek, de ahogy kivették már csak jobb és jobb lett. kb 2 hete már egyáltalán nem kötöm, amikor váladékozott is csak víztiszta folyadék ürült a kis csövön keresztül. ahol a csö volt a lyuk már szinte teljesen összehuzodott és már szintén 2 hete simán fekszek is rajta. Egyébként itt sokan irtátok hogy ha zárt a seb nagyobb az esélye hogy kiujul, rákérdeztem az orvosomnál és azt mondta, hogy emiatt nem! arra esetleg hogy befertözödik a seb, mert zárt helyen van a váladék, de nekem ezzel sem volt gond. katétert kaptam mert nagyokosok mütét elött közvetlen rámraktak egy infuziot ami pont akkorra ért le amikor nyomorék voltam, de egyáltalán nem éreztem mert le voltam zsibbadva. mindenkinek kívánom hogy ennél rosszabb élményei senkinek ne legyenek ezzel kapcsolatban!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  5. 2011. augusztus 25. 22:19347.
    Köszi! Megírtam én privátban a címem, de egyébként az is jó, ha itt priviben meg tudod adni az elérhetőségeit, mert egyre rosszabbul vagyok, már zsibbad az egész hátsóm...:(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_654698 (343)
    2011-08-23  20:41
  6. 2011. augusztus 25. 16:18346.
    Uppsz. Elírtam, tényleg. Igen arra. Bioptron lámpa :) 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_654698 (345)
    2011-08-25  14:47
  7. 2011. augusztus 25. 14:47345.

    Bioptron lámpára gondolsz?

    Egy ismerősöm tud jóval ár alatt kedvezményesen szerezni,állítólag tényleg nagyon jó,bár én nem használtam.

    Ha valakit érdekel írjon priviben és megkérdezem épp most mennyibe kerül.

    Jobbulást és kitartást!

    előzmény:
    pondi (344)
    2011-08-25  13:42
  8. 2011. augusztus 25. 13:42344.

    Nagyon sok érdekes és még nem hallott információt olvastam itt erről a betegségről amiben én is szenvedtem. Négy éve húzódott az egész. Három felnyitás és egy spontán kifakadás után. A legutolsó felnyitás 2010 novemberében volt, majd egy liternyi váladék ürült, és mély volt a seb nem akart gyógyulni, csak május végére forrt össze. De éreztem,hogy nem lesz ez így jó, így bele mentem a műtétbe. Augusztus nyolcadikán műtöttek, tehát ezelőtt tizenhét nappal. A nyíregyházi kórházban került sor a műtétre. Szerencsém volt, nem kellett túl sokat vágni és egy nap után haza is jöhettem. A sebet két öltéssel összevarrták de ez csak amolyan átmeneti dolog volt. Az orvos azt mondta minél tovább marad benne a varrat annál gyorsabban fog felsarjadni. Két napot bírt, aztán az egyik elengedett. Kiszedte a varratokat és jött a szokásos ápolás. Egy úgynevezett intelligens kötést „Kaltostat” kötszert tömködnek a sebembe, egy alapos tisztítás után. Mielőtt bárki fájdalmas sóhajt hallatna, közlöm,hogy azzal ellentétbe,hogy egy eleven húsba tömködik, ezt egyáltalán nem fáj, még csak nem is kellemetlen.Semmit nem érzek, és még kezdetben két ilyen kötszer lap ment bele mára elég egy, sőt talán már egy fél is kibírná. A kötszer nagyon drága, valami 30.000 Ft, de egy alapítványon keresztül el tudták intézni a kötszert és így mindössze 1000-1500 Ft.

      A kötszer gyorsítja a gyógyulást, eleinte nagyon váladékozott alig bírt ki egy napot. De aztán fordult a kocka. Másfél hét után a váladék mennyisége csökkent és a sebem negyede felsarjadt. Másfél hét után már egész jól éreztem magam. Persze szigorú fekvés van egész nap. Most, hogy eltelt több mint két hét a seb fele felsarjadt és már csak kétnaponta kell járnom kötözésre. Itthon pedig pihenés ezerrel. Már úgy ahogy megy a háton fekvés bár nem erőltetem, és az ülés is úgy egy fél óráig bírható. Lassan de gyógyulok.  Nem egy kezelő orvosom volt, és egyik sem hozta fel azt,hogy miután kivágta az érintett területet összevarrja és úgy is hagyja. Szerintem aki ilyet hall az ne maradjon annál az orvosnál, időt és energiát nem sajnálva kell orvosról orvosra járni. Ez egy nagyon makacs betegség és csak reménykedni tudok benne,hogy nem jön vissza többet. A műtéten gerincbe kaptam érzéstelenítőt, hat órán át semmi fájdalmam nem volt, utána volt ez igaz, de higgyétek el,hogy százszor rosszabb az a fájdalom amikor be van gyulladva és lüktet és nem tudsz aludni, járni, ülni és szenvedsz. Másnapra már nem fájt annyira. Egy –egy fájdalomcsillapítóval kibírtam az egész napot.  Ajánlom még az úgynevezett Bitoron lámpát. Ezt már csak akkor használhattuk amikor édesanyám kötözte a sebem,amikor már nem kellett bele tenni semmit, csak lefedni gézlappal és kitisztítani betadinnal.  Szóval ne hallogassátok a műtétet, és ne menjetek bele a műtétbe, ha utána azt összevarrják és úgy hagyják „meggyógyulni”. Feküdjetek sokat, legyetek türelmesek, kérdezzetek utána ennek az intelligens kötésnek, és a lámpának is. Kitartást mindenkinek és jobbulást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  9. 2011. augusztus 23. 20:41343.
    Persze,írtam már ,hogy adj egy mail-címet és küldöm!
    előzmény:
    SilverGirl (342)
    2011-08-21  18:25
  10. 2011. augusztus 21. 18:25342.

    Köszönöm a tanácsokat mindenkinek!

     

    Leona, meg tudnád adni a doki nevét és elérhetőségét? Nagyon hálás lennék, mert továbbra sem találtam olyan orvost, aki nyitottan műtené, pedig már háromnál voltam. Privátban ha gondolod elküldöm az emailcímem is. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_654698 (341)
    2011-08-21  14:46
  11. 2011. augusztus 21. 14:46341.

    Szia Silvergirl!

     

    1.Ha időnként begyullad és mint írtad dudorod is van,az szerintem rossz.Nekem is ilyen alattomosan zabálta fel az ép szöveteket és fúrt pókhálószerű vájatokat egyre nagyobb terjedelemben amíg aztán egyszercsak utat tört a felszínre,kifakadt,megnyugodott,megint begyulladt,megint kifakadt.Lehetséges,hogy egyelőre Neked sem olyan elterjedt és gyulladt a fertőzés,hogy kifakadjon.Mindenesetre ne várd meg..

    2.Jó szívvel tudom ajánlani azt a dokit aki engem is műtött.Ő a Károlyi kórházban csinál 12 éve ilyen műtéteket.Kiváló szakembernek ismertem meg.Lelkiismeretes,hozzáértő sebész. Elküldöm az elérhetőségeit ha gondolod.Egyébként engem is elhajtottak a Honvédből.A legelső feltárást ott csinálták,akkor még be lehetett feküdnie a "mezei" embernek is.A nagyműtétre viszont a Károlyiban került sor.Nekem nincs rossz tapasztalatom,kedvesek és figyelmesek a nővérek is. Külön felhívták a figyelmemet,hogy kérhetek naponta kötözést az otthonomba,valamint bőségesen elláttak kötözőanyaggal is.Tényleg nagyon odafigyelnek az emberre.

     

    előzmény:
    SilverGirl (337)
    2011-08-11  16:49
  12. 2011. augusztus 14. 22:13340.

    Szia!

     

    Én már gyógyultként olvasgatom a fórumot, és ha tudok, ötletekkel segítek. Konkrétan a "kötözésre járásos" részre szeretnék reagálni: nem kell nap mint nap sebészetre, ide-oda járogatni, háziápolás keretein belül (ingyen!!!), alanyi jogon jár a dolog, csak sajnos ezt nem nagyon hangoztatják az illetékesek. Nekem is egy ismerős sebész mondta (nem ő mütött, csak egy alkalommal ő volt az ügyeletes, amikor kötözésre mentem), megírta a papírt, és attól a naptól kezdve 2 hónapon keresztül minden este jött a nővérke és kitisztította+átkötözte a sebet. Sokkal kényelmesebb, mint műtét után pár nappal egy bazi nagy lyukkal a hátsón kocsikázni (az enyém kb. 15cm hosszú,4 széles,5 mély volt)...

     

    Remélem tudtam segíteni!

    Kitartás!!! Tudom miről beszélek! :)

     

    Dia

    előzmény:
    SilverGirl (337)
    2011-08-11  16:49
  13. 2011. augusztus 14. 17:32339.

    Szia!

     

    Nekem is hasonló a problémám, holnap, azaz hétfőn műtenek. A Bajcsy kórházba megyek. ÉÉn azt hallottam, hogy hatásos a műtét és érdemes is. Ott nyitva hagyják műtét után, azt mondják, h úgy jobban sikerül a beavatkozás.

     

    Üdv: Máté 

    előzmény:
    zeppelin76 (338)
    2011-08-11  23:14
  14. 2011. augusztus 11. 23:14338.

    Szia SilverGirl,

     

    Sajnálattal hallom hogy te is ide kerültél. :(

    Remélem többen is írnak választ, mert én mostanában elég pesszimistán látom a világot, a worst case-t nézem, ezért nem vagyok a legjobb válaszadó... de én is hasonló helyzetben voltam, talán hátha hasznos amit írok.

     

    1. Nekem úgy tűnik, hogy ez jó hír! Ha az ambuláns felvágás óta nincs nagyobb bajod, csak néha fáj, az szerintem inkább jó hír. Mert ha nem ürül semmi, akkor az azt jelzi szerintem, hogy nem súlyos a helyzet, akkor nincs gyulladásban. De sajnos az hogy 8 havonta begyullad, jelzi hogy valami nem 100% jó odabent.

     

    Illetve felmerül még az a kérdés is (legalábbis számomra), hogy ilyenkor odabent nem keletkeznek-e járatok, szépen csendben, minden tünet nélkül. Tudom ez lehet már paranoia, de mégis idegesít! Főleg az idegesít, hogy így kívülről nem lehet megmondani, mi van bent, ennyit tud az orvostudomány.... Ultrahang nem mutatja ki. Bevallom nekem már az jutott eszembe, hogy MR viszont tuti jó diagnosztika. Egy baja van, hogy TB keretén belül nem valószínű hogy megcsinálják, magánban meg nagyon sokba kerül. De nálad , szerintem nincs ilyen! 

     

    2. Hát erre én is kíváncsi lennék, mármint jó sebészre és kórházra Budapesten. Korábban mások említettek már olyan budapesti kórházakat, ahol nyitva kezelték, csak én se gyűjtöttem össze. Vissza kéne olvasni. Asszem Telki volt megemlítve (magán), talán a János kórház is. Szent Imre felejtős (gondolom azóta 2009 óta nem változtattak a módszeren).

     

    A Honvédba talán be lehet kerülni a a GastroMed-en keresztül..... Dr. Mikes Csaba rendel ott fizetősben, de amúgy a Honvédben dolgozik, ha jól értettem. Lehet hogy vele meg lehet beszélni a GastroMed rendelésen, hogy a Honvédben műtsön. De akkor nyilván ki kell várni a sorra kerülés idejét. Ez csak egy ötlet....fogalmam sincs, hogy ilyet szabad-e.

     

    Én most pár napja voltam nála konzultáción. Amikor kikértem a véleményét, senem a zárt, senem a nyitott műtétet említette, hanem egy harmadik verziót. Amit föntebb is már szóba hoztunk, a fenol-os "maratós" módszer. Azt mondta, ez olyan, hogy a cysta körül kis apró lyukakon keresztül erősen roncsoló anyagot juttatnak be a cystához, ez elpusztítja azt. Ez sokkal kevesebb vérzéssel és hátránnyal jár, jobban gyógyul, elvileg. Nincs nagy seb a műtét után. Azt mondta, hogy a Honvédben ezt a módszert szokták használni, és úgy tűnik beválik. Hát nem tudom ..... talán van benne ráció. 

     

    De nyilván az az egzakt és helyes út, ha mindezeket igazi sebésztől kérdezed meg, őnekik kell ezt mérlegelni és megmondani, hogy melyik a jó módszer. Ha több sebésznél utánajársz, az még jobb. Az hogy itt a fórumon mit írogatunk, az egy dolog.... egyvalami viszont tuti biztos itt a fórumról is, hogy az összevarrott műtét nem jó. Vagy nyitott kell vagy talán ez a maratós módszer.

     

    Valakinek van tapasztalata a János kórházzal kapcsolatban?

     

    Gyuri

    előzmény:
    SilverGirl (337)
    2011-08-11  16:49
  15. 2011. augusztus 11. 16:49337.

    Sziasztok! 

     

    Sajnos én is csatlakozom táborotokhoz, 23 éves lány vagyok. A történetem a szokásos, ülőmunka (ill. ülőtanulás) stb.

     

    Két kérdésem lenne:

     

    1. Végigolvastam szinte az összes hozzászólást és találtam valamit, ami eltér nálam: nekem nincsenek sipolyok és nem ürül semmi belőle, nem is látszik a dolog, csak időnként, kb. 8 havonta begyullad és fáj, de ekkor sem ürül. 2009 decemberében diagnosztizálták, akkor tályog volt éppen és ambulánsan felvágta a doki, azóta ott egy icipici heg, de azon kívül még gyulladt állapotban sem látszik semmi, a dudor is alig érezhető. Szerintetek ez jó vagy rossz??

     

    2.  Mivel budapesti vagyok, semmiképpen nem tudok és nem is szeretnék vidéki műtétet, hiszen ahogy írjátok, minden nap kötözésre kell járni. Tud valaki jó orvost és kórházat Budapesten, ahol megcsinálják? Szent Imrébe kaptam már egyszer beutalót, de zártan műtik, így azt nem vállalom, a Honvédban meg azt mondták, hogy mivel nem vagyok fegyveres testület tagja, nem vagyok igényjogosult. Ó jee. 

     

    Szóval tanácstalan vagyok, ugyanakkor elegem van ebből a bizonytalan helyzetből, abból, hogy mindig vizsgaidőszakban gyullad be és hogy állandóan rettegek, hogy belemegy valami baci és vége...Légyszi segítsetek!

     

    Köszi előre is! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  16. 2011. augusztus 8. 11:27336.

    Szia Liliom!

     

    Igen egri vagyok. :) Érdekes, úgy tűnik hogy Egerben ez a betegség gyakoribb..... :(

     

    De én pesten élek, és Pesten a Szent Imrében műtöttek (sajnos). 

     

    Viszont Egerben műtötték csaba82-t és "sylke-"-t, ha visszaolvasol kb a 113. hozzászólás környékén, találsz több infót. Ők dr. Miklós Sándor sebésszel műttették magukat, és meg tudták vele beszélni, hogy nyitva kezeljék. Mert ez a lényeg, hogy a sebet nyitva kell kezelni. A többi sebészről nem akarok nyilatkozni, mivel nincs infóm, de ha zárt műtét pártiak, akkor messziről el kell őket kerülni. Reméljük csaba82 és sylke- több infót tudnak. Engem is érdekel a téma Eger vonatkozásában, ezért kérjük az infókat itt megosztani. :)

     

    Gyuri 

     

     

    előzmény:
    liliom3 (335)
    2011-08-08  09:03
  17. 2011. augusztus 8. 09:03335.

    Köszönöm a válaszod...

    Te tényleg egri vagy? Mert mi is....

    És itt műtetted meg magadat?

    előzmény:
    zeppelin76 (334)
    2011-08-08  00:23
  18. 2011. augusztus 8. 00:23334.

    Szia!

     

    Sajnálom hogy a fiad is belekerült ebbe a bajba.

     

    Az biztos hogy gyulladtan nem műtik meg, ilyenkor a cél az , hogy meg legyen csak nyitva, hogy a váladék ürülhessen, és hogy a gyulladás elmúljon. Szerintem kb 1-2 hónap az az idő, amíg megnyugszik az a rész. Ha nincs gyulladásban, akkor lehet műteni.

     

    Azt hiszem itt a topikban már meghoztuk azt az általános konklúziót, hogy minél hamarabb , annál jobb a műtét. Egyvalami van csak ami esetleg ellene szól, hogy többen nem ajánlják nyáron a műtétet (izzadás stb). De mivel most augusztus eleje van, és a sebnek meg kell nyugodni, gondolom lesz szemtember is, mire műtétre kerül a sor. Az már szerintem jó időszak.

     

    Sebészorvost hátha ajánlanak mások, én is kíváncsi vagyok, főképp Pesten. Szent Imrébe ne menj, ott zártan műtenek!

     

    Mennyi idő múlva járhat suliba, az a műtét és a seb nagyságától fog függeni. Sajnos többnyire hónapokban mérhető. Ha közepes nagyságú lesz a seb, 2 hónappal minimum számolnék, de az még lehet kevés is. Bocsánat ha ez ijesztő, de ez van.

    előzmény:
    liliom3 (333)
    2011-08-07  13:06
  19. 2011. augusztus 7. 13:06333.

    Sziasztok!!!

    Én tegnap estig nem is hallottam, h létezik ez a betegség..

    A nagy fiam, egy hete panaszkodott, h keresztcsont táji fájdalmat érez, ami napról- napra erősödött nála..

    De gondolom sajna Ti ezt az érzés tökéletesen ismeritek..:(

    Szóval, amikor egy éjjel már aludni sem tudott, akkor szegényt " térdre kényszerítettem", h közelebbről láthassam , h mi okozhatja a panaszt..És egy kis nyomás hatására, brutális mennyiségű és állagú "trunyi" :( kezdett ömleni belőle..

    Ezután látta az ügyeletes sebész, aki 10 mp.nél több időt nem fordított rá..

    Csak odavetette, h minél hamarabb műteni kell,...de nagyon elbagatelizálta a válaszadást, ezért szinte semmivel nem lettem okosabb...:(

    Az, h valamivel többet látok már a történetből, az Nektek és ennek a fórumnak köszönhető...

    Ezért most is Hozzátok fordulnék tanácsért...

    Szerintetek a gyulladásos tünethez képest mikor ideális időben a nagyműtét?

    És tudna-e valamelyikőtök valami nagyon profi sebészorvost ajánlani?????

    És szerintetek mennyi idő múlva járhat majd suliba?

    Köszi, h végig olvastatok, és ha lesz válasz azt is köszi előre..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  20. 2011. augusztus 4. 16:32332.

    Egyébként a erről a savas maratásról már én is hallottam, gondolom a fenol-ról van szó.... (?)

     

    Erről nem sok szó esett itt a topikban. Anno nekem is megemlítette az egyik sebész, de sok infót nem tudtam róla összeszedni, így az a módszer ki lett skippelve. Jó lenne arról is többet tudni. Lehet hogyha anno azt választom, akkor nem lett volna semmi más probléma (az eredeti cystám csak kisméretű volt, nem ért túl mélyre, így a fenol lehet megoldotta volna. De hát utólag mindig okos az ember.

     

    előzmény:
    joanne2000 (331)
    2011-08-04  11:17
  21. 2011. augusztus 4. 11:17331.

    Űha, téged kezelni kellene :)

     

    Köszi, ez már 4 éve volt. Megoldódott.

     

    Amúgy azért ment el 2 orvoshoz, hogy biztos legyen a diagnózosban és a kezelésben. Mindkettő mást mondott, így sokkal okosabb nem lett.

     

    Savval maratták neki (ez volt a tisztítás) és meg is gyógyult.

     

    De köszi a bíztatást!

    előzmény:
    semiramis (330)
    2011-08-04  00:53
  22. 2011. augusztus 4. 00:53330.

    mert szerinted a kitisztitas SZÜKSEGESSEGE azt jelenti, hogy nem ter vissza a jelenseg??????????????????!

     

     

    anyam................... ..... 

     

     

    egyebkent (csak kerdezem) ha nem akarja elfogadni, amit a sebesz mond, mi a turonak ment el hozza? 

    előzmény:
    joanne2000 (1)
    2007-11-21  11:16
  23. 2011. augusztus 4. 00:06329.
    * el szeretnéK
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  24. 2011. augusztus 4. 00:04328.
    sziasztok!
    Engem július 18-án műtöttek és összevarták a sebem holott az volt megbeszélve hogy nyitva hagyják. 6 nap múlva begyulladt úgyhogy fel kellett nyitni. Mostmár minden rendben van mindent ugyanúgy tudok csinálni mint azelőtt. Szóval csak a nyitott műtétet javaslom:)

    9-én el szeretnél menni az egyik rokonomhoz aki macskát tart és nem tudom mennyire veszélyes ha egy olyan helyen alszom nyitott sebbel(persze leragasztott) ahol a macska bent tartózkodik és a szőre mindenfelé száll.
    Ti mit tanácsoltok? Bevállaljam hogy ott alszom vagy inkább  oldjam meg valahogy máshogy?
    Előre is köszi és mindenkinek gyógyulást!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  25. 2011. augusztus 2. 13:55327.

    Sziasztok!

    Azóta elmúlt a fájdalmam, ma megyek varratszedésre, genny az nem jön belöle egyáltalán, úgyhogy eddig csak pozitívakat tudok mondani! Remélem így is marad!Ennél rosszabakat senkinek nem kívánok!!!

    előzmény:
    zeppelin76 (326)
    2011-07-31  19:19

Címlap

top