Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pilonidalis cysta ???

joanne2000
Létrehozva: 2007. november 21. 11:16

Sziasztok!

A páromnak tályog nélküli pilonidalis cystája van. Kb. 2 hónapja. (van aki sinus pilonidalisnak ismeri)

Kérem, akit kezeltek hasonlóval, informáljon!

A sebész azt mondta meg kell műteni, mert csak így múlhat el. Viszont sok helyen azt olvastam így is visszatérhet.

A bőrgyógyászunk eddig heti 2x kitisztította, szerinte nem kell műtét. Elmúlt, 3 hétig szinte semmi nem volt, most viszon újra előjött neki.

Jövő hétre van kiírva a műtétre. Nem tudja elmenjen-e, mert azért ez mégiscsak műtéti beavatkozás és lehet, hogy ettől megint újra kiújúlhat. Vagy csak járjon tisztításra a bőrdokihoz és majd csak elmúlik?

Bármilyen infót szívesen veszünk.

Köszönöm!!!!

  1. 2019. Április 5. 20:39751.

    Szia fgabo87!


    A sebet nem látom, egyrészt mert kanyarba nem látok, másrészt még le van ragasztva. 


    De a viccet félre téve, állítólag olyan mint egy furulya, alul felül nyitott és kis lyukak vannak rajta.


    A műtött terület kb 6-7 centi hosszú a "grand canyon"-ban, szerintem érted mire gondolok :-)


    A gyógyulást passzolom, de a szaksajtó szerint 14 nap már elég látványos javulást hoz.


    Ha úgy lesz, felteszek egy előtte-utána képet. Egész prtfólióm van az "előtte" állapotról. :-)


    Neked most milyen státuszban áll a dolog?


    Szenvedsz még vele? Latolgatod az esélyeket, hátha elmúlik, vagy már léptél valamit az orvosok irányába?


     


    Üdv,


    Á

    előzmény:
    fgabo87 (750)
    2019-04-05  18:42
  2. 2019. Április 5. 18:42750.

    Szia!


    Köszi szépen az infot! Mielőbbi gyógyulást Neked! Mit mondott a doktor úr, mennyi idő kb. a gyógyulás?


    Otthon hogy kell kezelned a sebet? Mekkora a műtött terület?


     


    Üdv,


    Gábor


     

    előzmény:
    akosakos (749)
    2019-04-05  17:13
  3. 2019. Április 5. 17:13749.

    Sziasztok!


    Túlestem a műtéten Sopronban.


    Hazafele vezettem 250 kilométert kis megszakításokkal.


    Még szerintem hat az érzéstelenítő, ezért nem fáj.


    Maga a műtét sem fájt, elbeszélgettem a Doktor úrral közben, aztán egyszer csak vége lett. Egy hét múlva kontroll, ugyanott Sopronban.


    Várom a holnapot, azért biztos ami biztos van itthon fájdalomcsillapítóm.


    Mindenkinek jó 7végét!


    Á


     


     

    előzmény:
    akosakos (748)
    2019-04-04  13:51
  4. 2019. Április 4. 13:51748.

    Sziasztok!


    Holnap lesz a lézeres beavatkozás napja Sopronban.


    Remélem minden zökkenőmentesen fog alakulni, ahogy korábban olvastam itt a fórumon.


    Majd írok pár sort a dolgokról, hogy mi a pálya a beavatkozás után.


    Arccal előre!


    Á


    előzmény:
    abyDorka (747)
    2019-03-27  04:03
  5. 2019. március 27. 04:03747.

    akosakos


    Szia!


    Nekem 2001-ben kezdődött. A farpofa végződésnél. Többszöri felnyitás és tisztítás után műtétre került sor, de ottalvós volt a buli, 4 nap. Aztán 1 hét után már dolgoztam.


    Azóta minden évben egyszer kiújul és magától távozik a váladék.


    Ennyi év elteltével biztos okosodott az orvostudomány, hogy már 1 napos műtéttel is elvégzik ezt a beavatkozást.


     

    előzmény:
    akosakos (745)
    2019-03-16  12:19
  6. 2019. március 16. 16:50746.

    Sziasztok!


    Lézeres műtétet tud valaki Debrecen,Miskolc,Nyíregyháza környékén?


    Akár árral elérhetőséggel együtt.


    Műtét után hány nappal lehet dolgozni?


    Köszi a válaszokat előre is.

  7. 2019. március 16. 12:19745.

    Sziasztok,


     


    Welcome on board, ahogy a művelt angol mondaná


    Nekem:


    2018.12.01: felvégták mert fájt (a szokásos)


    2018.12.28: újra kis dudor, kicsit újra megvágták -> nem ürült ki rendesen


    2019.02.06: nem gyúgyul be teljesen, a doki azt mondta, hogy lassan a műtéttel, de ez sajnos sipolyosodik


    2 napja: voltam dokinál, össze volt forrva mondtam neki hogy nagyon lassan de jónak tűnik.


    Erre ma kifakadt újra. 5 mm kicsi lyuk, ezzel küzdők végül is már 2 hónapja, érződik, hogy alatta "gödör" van sajnos


    A doki azt mondta, hogy ha ez nem múlik menjek vissza, és az egynapos sebészeten megműti.


    Én amikor megjelent a dudor, nem vártam mert már pályafutásom során egyszer volt ilyen, de szerencsére az immáron 5 éve lezárult. Helyette most van egy 5 centire tőle a ahol a "Grand canyon" kezdődik.


    Nekem az lenne a kérdésem, hogy mikor tudtatok újra munkába állni? Mármint a műtét után?


    Melóm a klasszikus informatikus, autóval mászkálok és ülve dolgozok.


    Valakit műtöttek egy napos sebészeten?


    Derűs hétvégét,


    Á

  8. 2019. február 16. 09:21744.

    Szia Tofe87!


    Kicsit régi a topic, de azért megpróbálom.


    Privátban el tudnád küldeni a doki kontaktját, hogy ki foglalkozott a problémáddal?


    Üdv,


    A

    előzmény:
    tofe87 (489)
    2013-04-12  00:12
  9. 2019. január 25. 14:05743.

    SZia! Nem jártam errefelé, így csak későn tudok válaszolni. Kötözésre nem kellett visszamenni, mert nem volt rá szükség. Csak 1 hét után kontrollra. Nem volt nyílt seb, csak 2 apró lyuk, amiből 2 kis cső állt ki. Nekem kb 1 hónap volt, mire begyógyult teljesen és újra sportolhattam. Utána viszont nem akadályozott semmiben. A fájdalom pedig a műtét után szinte azonnal megszűnt. 


    A párod elment végül a műtétre?

    előzmény:
    Dizi (717)
    2018-08-19  08:20
  10. 2019. január 25. 14:00742.

    Kedves Erika!


    Bocsánat de nem láttam az üzenetet, így most fél évvel később tudok csak válaszolni. Közben ha jól látom, a fiát megműtötték. Remélem már nem fáj neki és elmúltak a panaszok.


    üdv, 


    Bogi

    előzmény:
    erikaorosz (716)
    2018-07-06  16:30
  11. 2019. január 25. 09:42741.

    Sziasztok sorstarsak.


    Jo hogy van egy ilyen oldal ahol ezt meg lehet osztani, nem erzem magam egyedul legalabb...


    En evekig eltem egyutt ezzel a nyavajaval, mert masnak nem is tudom nevezni. Szokasos tunetekkel kezdodott nekem is, de annyira kellemetlen helyen van ugye, hogy nem mertem megmutatni senkinek/korhazba menni/ gondoltam majd elmulik. Mondhatni szerencsem volt vele, mert magatol kiurult, a gyulladas visszahuzodott. Evente 1-2 alkalommal gyulladt be, majd 1-2 het alatt csillapodott, igaz, azok az idoszakok embert probaloak voltak. Aztan egyszer azt vettem eszre hogy az anusom mellett is keletkezett egy "kijarata"... nyilvan nem volt eleg nagy az ijedtsegem, mert nem mentem orvoshoz vele. Volt hogy evekig olyan volt mintha semmi sem lenne ott, tunetmentes volt minden/ azt megjegyzem hogy folyamatosan voltak verveteleim amik tokeletes eredmenyeket mutattak, igy ugy voltam vele...nincs nagy bajom/  Olvastam itt hogy " kimelo" ulespozicio a recept, az esetleges kiujulas ellen. Na most, en nagyon aktiv eletet elek, napi szinten sportolok, autoba ulok, jovok megyek. Ez a "kimelo" eletmod olyan szinten bekorlatozta a hetkoznapi mozgasomat, hogy n tudom valaha vissza tudok e szokni a normalishoz, plussz olyan szintu gerimc-derek fajdlmam alakult ki, hogy sokszor attol feltem, hogy gerincservem van-lesz...!!! 


    Betelt a pohar. Es nem a nyavaja generalt panaszoktol, hanem ezektol a "mellekhatasaitol" hogy nem tudok normalisan leulni, mert felek hogy megnyomom...


    De meg mindig rettegtem az allami ellatastol..hadd ne ragozzam miert...


    Elmemtem egy maganklinikara Szegedre, olvastam a pesti lezerrol is, de nem gyoztek meg...


    Szegeden kb 3 perc alatt megvizsgaltak, mondtak barmikor johetek mutetre, 1 nap bennalvas, mondom super.


    A doki elmondta, hogy elaltat megfesti kivagja nyitvahagyja ... kčsz.!


    Mondom super. Szereny szamitasaim szerint erre 200 +- 50 ezret szantam... gyors lesz jo lesz , ennyit meger ez nekem. Masnap felhivtak hogy a mutet 330+ 30 az egy ejszaka bentlet...hm...hm..... szo mi szo... pro kontra...nem birtam.lenyelni ezt elsore...idegbol felhivtam egy allami doki maganrendeleset, majd elmentem hozza... masnap lemondtam a maszek 360as storyt.


    Nyilvan az allami ellatasban itt ott varni kellett, de nem sokat es a mutetre is hamar sor kerult. Rettegtem de kesz vagyok, tobb mint 2 hete. Nekem osszevarrta a doki, amit elsore nem ertettem... gondoltam jobbam tudja, ő latta. Nagyon szepen gyogyul, a doki le is fotozta az 1.kontroll alkalmaval... örülök bizakodom...


    Szerintem a sikeres kiirtas zalloga az, ha teljesen tunetmentes allapotban tudnak erre ramenni.


    Kitartast mindenkinek!!!!!

  12. 2019. január 25. 09:42740.

    Sziasztok sorstarsak.


    Jo hogy van egy ilyen oldal ahol ezt meg lehet osztani, nem erzem magam egyedul legalabb...


    En evekig eltem egyutt ezzel a nyavajaval, mert masnak nem is tudom nevezni. Szokasos tunetekkel kezdodott nekem is, de annyira kellemetlen helyen van ugye, hogy nem mertem megmutatni senkinek/korhazba menni/ gondoltam majd elmulik. Mondhatni szerencsem volt vele, mert magatol kiurult, a gyulladas visszahuzodott. Evente 1-2 alkalommal gyulladt be, majd 1-2 het alatt csillapodott, igaz, azok az idoszakok embert probaloak voltak. Aztan egyszer azt vettem eszre hogy az anusom mellett is keletkezett egy "kijarata"... nyilvan nem volt eleg nagy az ijedtsegem, mert nem mentem orvoshoz vele. Volt hogy evekig olyan volt mintha semmi sem lenne ott, tunetmentes volt minden/ azt megjegyzem hogy folyamatosan voltak verveteleim amik tokeletes eredmenyeket mutattak, igy ugy voltam vele...nincs nagy bajom/  Olvastam itt hogy " kimelo" ulespozicio a recept, az esetleges kiujulas ellen. Na most, en nagyon aktiv eletet elek, napi szinten sportolok, autoba ulok, jovok megyek. Ez a "kimelo" eletmod olyan szinten bekorlatozta a hetkoznapi mozgasomat, hogy n tudom valaha vissza tudok e szokni a normalishoz, plussz olyan szintu gerimc-derek fajdlmam alakult ki, hogy sokszor attol feltem, hogy gerincservem van-lesz...!!! 


    Betelt a pohar. Es nem a nyavaja generalt panaszoktol, hanem ezektol a "mellekhatasaitol" hogy nem tudok normalisan leulni, mert felek hogy megnyomom...


    De meg mindig rettegtem az allami ellatastol..hadd ne ragozzam miert...


    Elmemtem egy maganklinikara Szegedre, olvastam a pesti lezerrol is, de nem gyoztek meg...


    Szegeden kb 3 perc alatt megvizsgaltak, mondtak barmikor johetek mutetre, 1 nap bennalvas, mondom super.


    A doki elmondta, hogy elaltat megfesti kivagja nyitvahagyja ... kčsz.!


    Mondom super. Szereny szamitasaim szerint erre 200 +- 50 ezret szantam... gyors lesz jo lesz , ennyit meger ez nekem. Masnap felhivtak hogy a mutet 330+ 30 az egy ejszaka bentlet...hm...hm..... szo mi szo... pro kontra...nem birtam.lenyelni ezt elsore...idegbol felhivtam egy allami doki maganrendeleset, majd elmentem hozza... masnap lemondtam a maszek 360as storyt.


    Nyilvan az allami ellatasban itt ott varni kellett, de nem sokat es a mutetre is hamar sor kerult. Rettegtem de kesz vagyok, tobb mint 2 hete. Nekem osszevarrta a doki, amit elsore nem ertettem... gondoltam jobbam tudja, ő latta. Nagyon szepen gyogyul, a doki le is fotozta az 1.kontroll alkalmaval... örülök bizakodom...


    Szerintem a sikeres kiirtas zalloga az, ha teljesen tunetmentes allapotban tudnak erre ramenni.


    Kitartast mindenkinek!!!!!

  13. 2019. január 9. 23:13739.

    Szia!


    Hát engem késes módszerrel operáltak, egy jó nagy darabot kivágtak belőlem márciusban, de még most sem zárt össze a műtéti terület.  Mondjuk műtét után volt varratom azt néhány nap múlva kiszedték, azóta nyitva gyógyul. Közben más orvossal is konzultáltam, több féle kötszert kipróbáltunk, több féle módszerrel ,de úgy néz ki nem segít :(


    És nem én vagyok az egyetlen, akinek nagy műtét után is újra kell műteni, szóval a hagyományos módszer sem garancia semmire.


    Nagyon hajlok most a lézerese megoldás felé, hagyományos módszernek egyelőre nem biztos, hogy neki futnék. Az előző helyre és orvoshoz sem akarok menni, mert nem igazán foglalkoztak ott velem, így csak akkor ha mentő visz. Sajnos engem nem készítettek fel, hogy mivel jár ez, így csak akkor derült ki, amikor már benne voltam ,hogy mekkora kínlódás a dolog ... szóval valami nagyon jó sebészt kellene szerezni, aki specialistája ennek a betegségnek, ha a késes módszer mellett döntöl.

    előzmény:
    amon (737)
    2019-01-09  17:58
  14. 2019. január 9. 18:12738.

    Szia,


    Az utolsó műtét után mennyi idő alatt gyógyult be teljesen a seb, illetve mekkora volt a seb?

    előzmény:
    Pilla192 (733)
    2019-01-06  10:04
  15. 2019. január 9. 17:58737.

    Szia,


    Lézeres kezelés, Sopronban.


    Szikés nagyműtétem ugyan még nem volt, de bátran kijelentem, hogy ez az egyetlen végleges megoldás, nyitott sebkezeléssel.


    Illetve lézerrel is el lehet érni, ha szétégetik azt az egész területet, mint amit szikés nagyműtét során kimetszenek.


    Mindkét esetben egy szép nagy nyitott seb marad rád.


    De, Lovas doki más lézeres eljárást alkalmaz: a cisztához két helyen hatol be és belülről éget, illetve a sipolyszerű járatokat is belülről támadja. Majd a végén az üreget és a járatokat kitömi valami speckó fertőtlenítő anyaggal, amit a kontrollig benne hagy.


    Igazából ez sem lenne rossz, de nekem nem jött össze...


     

    előzmény:
    fgabo87 (735)
    2019-01-09  14:20
  16. 2019. január 9. 14:27736.

    Szia!


    Engem érdekelne az orvosod neve.Meg tudod adni? (Kerestem itt a fórumon ,de sehol nem találtam pivát üzi küldést)


     


    Köszi szépen!


    Üdv,


    Gábor


     

    előzmény:
    Pilla192 (733)
    2019-01-06  10:04
  17. 2019. január 9. 14:20735.

    Szia!


    Hol és milyen módszerrerel műtöttek korábban?


    Szegeden műtöttek ezzel a betegséggel valakit?

    előzmény:
    amon (734)
    2019-01-09  10:12
  18. 2019. január 9. 10:12734.

    Szia,


    Nekem bő másfél évig bírta...


    Újra felkerested Lovas doktort?

    előzmény:
    Angyalka89 (725)
    2018-09-18  16:44
  19. 2019. január 6. 10:04733.

    Sziasztok,


    szeretném megosztani a saját tapasztalataimat ezzel a műtéttel kaocsolatban. Nekem kb. 10 éves a történet kezdete, akkor alakult ki először a cystám tályoggal amikor vizsgaidőszakban folyamatosan törökülésben ültem és tanultam, szerintem a nyomás hatására (nekem a farokcsontom is eltört gyerekkoromban), szóval én úgy gondolom nálam helyi trauma okozhatta a kialalkulást. Többször tisztították, többször kiújult, de nem szántam rá magam évekig a műtétre. Aztán kétéve a sok autóvezetéstől annyira elkezdett fájni, gogy tudtam, ez így nem maradhat. Ekkor kezdődött a több mint két évig tartó dráma. Először elmentem Sopronba lézeres műtétre, 15 percig tartott az egész, és kb. 5-6 hónapig kevésbé fájt, utána kiújult és még rosszabb lett mint korábban. Utána felkerestem egy helyi sebészt, aki helyi érzéstelenítésben egy 5x7 cm-es darabot kivágott belőlem, és összeavarrta. Következett egy hosszú és fájdalmas gyógyulási idő, de a seb alján keletkezett egy másik lyuk, ami nem akart gyógyulni. Ezt az orvos javaslatára újra ki kellett vágni egy harmadik műtét keretein belül. Ez egy kb. 1,5x1,5 cm-es darab volt amely elég mélyen került kivágásra, közel volt a farokcsonthoz. Sajnos hónapok kezelése után rá kellett jönnöm, ez a műtét sem sikerült, a seb nem gyógyult, váladékozott és nem tudott záródni. Itt már nagyon el voltam keseredve. 


    Utána eldöntöttem, keresek egy másik orvost, aki nyitottan fogja megműteni. Sikerült találnom egy nagyon jó hírű és szakmailag profi sebészt, aki egyből azt mondta, ő ezt csak nyitottan hajlandó megműteni. Nagyon örültem ennek, pár hét múlva sor is került erre a műtétre a kecskeméti sebészeti klinikán. Kb. 40 perces műtét volt, altatásban. MRI vizsgálat és UH is megelőzte a műtétet, ami kimutatta, hogy egy kisebb lyuk van a szövetek között, és azt telik meg folyadékkal nekem, ami a fájdalmat okozza. Az orvos megműtött, utána következett a hónapokig tartó sebkezelés, ami nagyon kiveszi az ember erejét. A seb bezárult, aztán pár hónap múlva egyszer még kinyílt, szerintem azért mert első körben hamar bezáródott a seb feletti bőröm, de még a seb maga nem gyógyult fel, sarjadt fel. Ennek a műtétnek a lényege, hogy a sérült szöveteket eltávolítják, és a helyére szép lassan, új  szövet nő ki. Ez nagyon időigényes, de nyugodtan kiijelenthetem, hogy CSAK a  nyitott műtéti módszer jelent megoldást! Én azért féltem ettől mert azt hittem fájdalmasabb és elviselhetetlen lesz egy nyitott sebet kezelni, de ebben is tévedtem, a zárt, összevarrott seb kezelése sokkal rosszabb volt mint ez!


    A műtétet magát ki lehet bírni, bár nem esett jól amikor magamhoz tértem és a sebemen feküdtem, olyan fájdalmat még sosem éreztem....ami megviseli az embert az a folyamatos kezelés és a mozgásban való korlátozotttság. Nagyon kell vigyázni a wc-zésre, utána alaposan kitakariítani, lefertőtleníteni. Az első napokban érdemes könnyű kajákat enni, és hashajtót bevenni, mert a fájdalomtól én egyszerűen képtelen voltam elengedni a befeszített farizmokat, és úgy nem igazán lehet wc-zni. Arról nem is beszélve, hogy nőként nem tudtam ráülni a wc-re, ezért felé tudtam hajolni, de az is felért egy kínzással az elején. Szóval minenképpen érdemes hashajtózni :)


    Minden pisi után is kell fertőtleníteni, és kitakarítani a sebet. Ez nagyon fontos. Én fedőkötést tettem rá, de nem ragasztottam le, mert különben kín szenvedés lett volna a ragacs letépése napi 5-6 x. 


    Én az Octenisept fertőtlenítő sprayt használtam, és a végén már csak ezt, semmiféle hámosítót nem, mert azt akartam hogy a seb maradéktalanul kinőjjön. 


    A műtétek kezdete óta eltelt két év, mostanra mondhatom azt, hogy el tudok menni egy strandra, és nagyjából tudok normálisan mozogni. Ami a legnehezebb, hogy ki voltam szolgáltatva a családomnak, a napi 5-6x os sebkezeléssel, az hogy mindenkinek a fenekemet kellett mutogatni, az hogy képtelen voltam ülni se széken, se autóban (hátul feküdtem), hogy nem tudtam felkelni az ágyból csak oldalasan, és  hogy a lábamra tettem a súlyt stb. Nem tagadom,  ez az elhúzódó gyógyulás nagyon megviselt, de nem szabad feladni, mert a nyitott műtéttel a dolog megoldható! Mindenkinek azt javasolom, ne menjen zárt műtétre, mert nem lesz megoldás, csak időhúzás és szenvedés. A nyitott műtét után kb. 3-4 hét után már egész elviselhető az élet, jobban tudsz mozogni stb. 


    Ki kell bírni valahogy. Szóval a tanácsaim: egy jó doki aki nyitottan műti, sok pihentetés, alapos sebkezelés, hashajtó a műtét után, nem ragasztott fedőkötés, és egy nagyon türelmes családtag aki kezelni. Nálunk volt, hogy a párom injekciós tűvel nyúlt be a lyukba és spriccelt bele fertőtlenítőt, hogy kijöjjön a genny belőle, és tudjon gyógyulni. Volt hogy ez segitett, mert megállt a gyógyulás, szóval nem árt ha van egy olyan segítő aki nem ijed meg a látványtól. :)


    Mindenkinek kitartást kívánok, nagyon makacs ez a betegség, de van megoldás. Nekem már jól megy az ülés, most ott tartok, hogy rá tudok ülni szépen, egyedüli panaszom, hogy felálláskor még van egy erős, 2-3 mp-ig tartó fájdalom, de ezt már megszoktam, és ha kell el is viselem, mert ez már sokkal jobb mint ami volt évekig.


    Kitartást, és ha szükségetek van az orvosom elérhetőségeire, írjatok nekem itt. 


    Sziasztok,L

  20. 2018. december 31. 22:14732.

    Sziasztok, leírnám a saját történetem.


    1. műtét 2,5 éve


    - altatásban történt


    - teljesen bevarrt


    - utána fájt 3 hétig mozdulni nem bírtam


    - volt drain cső


    - 3 hét után csillapodott a vizesedés de nem állt meg


    - ment ez így fél évig vagy 6 antibiotikumot sorba kipróbálva de egy sem oldotta meg


    - penicillinre ami a leghatásosabb lett volna allergiás vagyok


    - így jött egy újabb műtét


     


    2. műtét 2 éve


    - altatásban történt


    - teljesen bevarrt


    - utána semmit nem éreztem


    - vagy 2 hétig vizesedett majd megállt


    - 2 évig jó volt, néha néha éreztem picit mintha kezdődne megint de nem


    - most újra vizesedett, fájt, begyulladt


     


    3. műtét 10 napja


    - altatásban történt


    - teljesen nyitott most már!


    - felkelés után azt hittem meghalok, belemet kihánytam forgott a világ jó 8 órát kb


    - faromon semmit nem éreztem úgy 5 napig


    - 5. napon elkezdett fájni és vizesedni


    - azóta csillapodott


    - látta az orvos ma és azt monda no gond, nem piros nem gyulladt, a vizesedés normális, szépen gyógyul nyugi, tudok is ülni rendesen no problem.


     


    Amit erről az orvosról tudni kell az az, hogy a világ legjobb orvosa. Lekezel velem, állandóan ő kötözi, ő operálta, szabadnapján is beugrik 15 percre hogy nekem átkötözze, gyengéden bánik a sebbel de alapos!


    Amit tudni kell még, hogy én Szlovákiából vagyok, nem magyar orvosról van szó.


     


    Amiben én bízok, az az, hogy ezáltal hogy most már teljesen nyitott kezelés és gyógyulás lesz, már meg kell gyógyulnia rendesen.


    + infó amiket máshol is olvasgattam és az orvos külön nagyon hangoztatja az a következőek:


    -Nagyon nagyon fontos a megfelelő szőrtelenítés! Nekem a szőrtelenítő krémet ajánlja Veet a neve, egyébként remekül működik, itthon használva 10 perc és tükörsima minden.


    -Másik dolog a nagy vécézés utáni törlés szigorúan lefelé, és ha már tisztának tűnik akkor steril gyógyszertárban kapható antibakteriális törlőkendővel is meg kel törölni.


    A lényeg, hogy mindig minden esetben a lehető legszőrtelenebb legyen és a lehető legtisztább a környéke is!


    A szőr így kevésbé gyullad be és a nyitott mirigyeken nem tud bejutni fekália és baktérium ami szintén gyulladást csinálhat a bőr alatt, ezektől a dolgoktól van az egész.


     


    Bízom benne, hogy ha ezekre most már fokozottabban odafigyelek akkor egy életre elfelejthetem ezt a betegséget. Meglássuk!


     


    Aki akar egy picit elmozdulhat természet gyógyászat felé is, lehet az ottani csakrában nem áramlik jól az energia, csikung sem rossz dolog, meditáció, lényeg, hogy lélekben is legyünk egészségesek csak akkor lehet a test is. Egy próbát megér, csak nyerhet vele az ember.


     


    Ja és BÚÉK!

  21. 2018. november 12. 20:46731.

    Sziasztok!


    Most érzem jónak megosztani az én történetemet, mert mindenkié kicsit más, ezzel lehet segíteni azoknak, akik nem biztosak, hogy jó úton haladnak-e a gyógyulás felé. Engem tavaly november közepén műtöttek, előtte még ki is derült, hogy valami apró probléma van a szívemmel, amire a későbbiekben vigyáznom kell, úgyhogy még hasznos is volt a teljes kivizsgálás. Gerincérzéstelenítőt kaptam, úgy 7 óráig megvolt a hatása, aztán elkezdtem érezni a borzasztó fájdalmat. Másnap hazaengedtek, de még mindig annyira fájt, hogy csak a cataflam segített, de arról az orvos azt mondta, ne szedjem, mert tönkreteszi a gyomromat... Konkrétan annyira fájt, hogy a lefekvés és leülés is borzalmas volt heteken keresztül, és nagyjából csak segítséggel tudtam felkelni. Nekem nem volt semmiféle másnap már ugráltam meg futottam csodafelépülés. Én csak azután láttam a sebemet, miután már begyógyult, mert így elképzelhettem bárhogy, ha pedig láttam volna, lehet magamtól is megundorodom. :D A házi orvos egyébként elcsodálkozott mekkora darabot vágtak ki, de maga a műtét úgy 15 percig tartott. 


    A varratszedés borzalmasan fájt, igaz, hogy alacsony a fájdalomküszöböm, de az orvos konkrétan rám szólt, hogy ne csináljam ezt, mert ő tudja, mi a fájdalmas, ez nem... Szerintem valami gebasz lehetett, és nem akkor kellett volna kiszedni, mert amikor később a felszívódóból szedett ki párat, azt meg se éreztem... De egyébként nagyon sokáig tartott, mire egyáltalán összeforrt a sebem. Jártam többször is lézeres kezelésen, hogy a sejtek gyorsabban termelődjenek, de így is másfél hónap volt, mire egyáltalán összeért a seb. És ezután hosszú fájdalmas hónapok következtek ugyanúgy, amikor ültem. (Ami valljuk be, főiskolán nem a legjobb.) Én azt mondanám, hogy egészen most októberig fájt még mindig. Most egyszer hirtelen csak belegondoltam, hogy már nem is fáj soha, ha ülök. :) Szóval az se ijedjen meg, akinek esetleg elhúzódik a gyógyulás.


    Úgy vettem észre, sokan összekeverik a nagy műtétet a kis kimetszéssel, mert az is fáj. Nekem nem volt kimetszés, mert magától kifakadt a ciszta, utána meg már a műtét volt. De ha csak kimetszik nem nagy műtétben a cisztát, úgy nagyon nagy valószínűséggel vissza fog térni. Viszont a nagy műtétnél hiába fájt nekem eddig, nem tért vissza, és szépen begyógyult.


    Úgyhogy hajrá mindenkinek, és jó egészséget!

  22. 2018. október 29. 17:59730.

    Szia!


    A kérdésedre válaszolni sajnos nem tudok, de azt el tudom mondani, hogy a késes "hagyományos" megoldás sem jelent semmilyen garanciát. Engem március 1-én műtöttek meg, júniusban azt mondták, hogy nem kell többet menni...de csak nem akart begyógyulni, augusztusban és október közepén is visszamentem, és utoljára azt mondták, hogy újra kell műteni. Pedig nagyon nagy vágás volt, vagy 8-9 cm hosszú és 3-4cm mély, mégis itt vagyok megint, ugyan ott, mint egy éve. Még mindíg kínlódik ezzel. Borzasztó. Mondtam ,hogy nem biztos ,hogy vállalok még egy ilyet... Szóval most keresek egy nagyon jó sebészt ,aki foglalkozik normálisan a betegekkel és nem csak a zsebét tartja vagy lézeres műtét Sopronban.  Majd írok egy hosszú beszámolót az elmúlt 2 év kálváriájáról....A tavalyi évem is ezze la betegséggel ment el, az idei is, és a jövő év is úgy néz ki.... :(

    előzmény:
    Angyalka89 (725)
    2018-09-18  16:44
  23. 2018. október 16. 10:47729.

    Sziasztok Sorstársak,


    Le szeretném írni a sebészeti beavatkozással kapcsolatban a tapasztalataimat. Most 4. napja, hogy műtöttek. Miskolcon végezték a beavatkozást. Nyitva hagyták, bár ha jól értettem pár öltéssel össze van húzva a seb. Pénteken betegfelvét volt, szombaton operáltak, vasárnap elengedtek. Nem volt fogadott orvosom.


    Gerincérzéstelenítéssel végezték, ami egyáltalán nem volt fájdalmas, én féltem tőle, hogy milyen lesz ha megszúrnak gerincen, de mint egy injekció, semmi különös. A műtét 30 perc lehetett. A műtét után 2 nappal tudok járni, keveset ülni, ami napról napra jobb. 2 naponta kell kötözésre járnom. Egyáltalán nem fáj jobban a műtét után, mint amikor be volt durranva a ciszta, talán még elviselhetőbb is ez a fájdalom. Persze háton feküdni nem tudok, így már a comb forgóim fájnak az oldalfekvéstől. Székelni tudok, bár kicsit nehézkes törölni. 10 napig itthon magamnak kell beadni vérhígitó injekciót. Azt mondták ha kell szedjek be Tramadol nevű fájdaloomcsillapítót, amit adtak a kórházban is. Ja ami a legrosszabb volt, hogy műtét után a gerincérzéstelenítő miatt nem tudtam vizelni, majd szétfeszített a sok vizelet mire jött az orvos és megkatéterezett.


    kb. ennyi, várom a gyógyulást, és hogy soha ne jöjjön elő ez a betegség!


    Mindenkinek jobbulást, és kiújulásmentes életet!


    Üdv

  24. 2018. október 11. 12:35728.

    Szia erikaorosz!! Črdeklődni szeretnčk hogy a fiadnak hogy zajlott a műtčte? Sajnos nekem is meg kell műteni ugyanazzal a tünettel!!! Lčzeresen szeretnčm jókat olvastam róla!! Esetleg tudsz nekem ajŕnlani jó lčzeres kórhŕzat vagy dokit!! Előre is köszönöm a vŕlaszod!!

    előzmény:
    erikaorosz (722)
    2018-08-31  11:57
  25. 2018. szeptember 24. 00:15727.

    Szia, nekem másfél éves, de még okés.


    Emlékszem rád, végigolvastam minden hsz-t itt ;)


    Annak idején garanciát ígért kiújulásra, de erről nincs papír, meg arról sem volt szó, hogy meddig érvényes.


    Jobbulást, majd írd meg mi volt.

    előzmény:
    Angyalka89 (725)
    2018-09-18  16:44

Címlap

top