Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Körömgomba

Foltoska
Létrehozva: 2008. január 20. 12:30

Évek óta a lábamon és a hüvelykujjamon csúnya, gombás a körmöm. Nagyon zavar, de eddig bármit használtam, nem múlt el.

A háziorvosom elküldött a kerületi bőrgyógyászatra, de figyelmeztetett, hogy a gyógyszer, ami hatásos, erősen máj károsító. Megijedtem, mert nem szeretnék a kisebb bajból nagyobbat.

Kérdésem az, hogy szedett-e közületek valaki erre bőrgyógyász által felírt szert, és hatásos volt-e. Arra is kíváncsi lennék, hogy volt-e valamilyen mellékhatása.

Köszönettel:   Foltoska

  1. 2008. január 20. 14:1326.

    miböl gondolod, hpgy `òdzkodnak?  Ha  màsképp is elintézhetö ill. abszolùt nem indokolt, nem ìrjàk. HA indokolt, felìrjàk. Ennyi.

     

    MIndentudò!

    1-2 evökanàl?! CSinàLd, de elötte ìrj végrend eletet. Ha meg orvos ìrnà fel, miért nem az orvost reklàmozod?! Majd ö eldönti, mit ìr fel, jò???

    Màs: mi ez a kétségbeesett, tehetetlen kapàlòzàs "2 forintos sz...ok"-cìmszòval? Ältalànosìtasz, tudàssal a hàtad mögött? Ugyan.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_560931 (17)
    2008-01-20  13:30
  2. Torolt_felhasznalo_209368
    Torolt_felhasznalo_209368
    2008. január 20. 14:0725.

    Szia

    Nekem is évekig elhúzódó körömgombám volt, mindent kipróbáltam a krémeken, kenőcsökön, áztatáson át. Aztán szájon át bevehető tablettát kaptam. Igaz tényleg nem a legolcsóbb fél éves adag kb 30 eFt, viszont ha azt nézem mennyit költöttem eddig rá megérte.

    Semmi bajom nem lett tőle és tényleg szépen elmúlt.  

    előzmény:
    Foltoska (1)
    2008-01-20  12:30
  3. 2008. január 20. 13:5024.
    Nekem is évekig volt gombás a lábamon egy köröm... és én hülye már csak akkor mentem el bőrdokihoz, amikor már szégyeltem papucsban járni
    Szóval a bőrdoki felírt egy gyógyszert, amelynek hatására pár hónap múlva szépen lenőtt az a szörnyedvény. Most teljesen egészséges, azóta se jött vissza (kopp-kopp). A gyógyszer neve:Terfin (Teva)
    Elég húzós viszont az ára A doktornő a legolcsóbbat kereste ki (mivel a hatóanyagok uazok) és így is 6-7000 volt havonta. DE mással esély se lett volna az újra egészséges körömre. Arról nem is beszélve, hogy ez csak terjedhet...

    Nekem egyéb egészségkárosító hatás nem jött elő. Az első levél után vérvételre is elküldenek emiatt. (én nem voltam )

    Én mindenképp javaslom a gyógyszeres kezelést. De ezt a bőrdoki úgy is jobban fogja majd tudni!
    előzmény:
    Foltoska (1)
    2008-01-20  12:30
  4. 2008. január 20. 13:4623.
    szia,

    Nekem is van.(Kinek nincs körömgombája?)

    többféle kenőccsel ecsetelővel kezeltem eredmény nélkül.

    Most Loceryl nevő lakkal kenem 4. hónapja.

    Hosszú a kezelési idő min 8 9 hónapot ír a tájékoztató.
    Hetente egyszer kell kenni a kezelési utasítás pontosan leírja a módszert.
    Úgylátom ez javított már eddig is.

    Érdekes módon a patikában először adtak minden hercehurca nélkül , másodszor meg azt monta a patikus , hogy fel kell íratni az oprvossal.

    Sikerült rábeszélnem adjon felírás nélkül ismét.


    üdv Tamás
    előzmény:
    Foltoska (1)
    2008-01-20  12:30
  5. 2008. január 20. 13:4622.
    Még nem próbáltam, eddig csak az orvostudományban "bíztam", most fordultam az alternatív megoldások felé.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_560931 (20)
    2008-01-20  13:44
  6. 2008. január 20. 13:4421.
    Almaecet! Áztad hetente 3-4 alkalommal ecetes vízbe + ecetes vattával kend átt a körmöd minden fürdés után! Volt akinek segített nagyon makacs gombát kiírtani. Természetesen nem 1-2 nap alatt.
    előzmény:
    Foltoska (1)
    2008-01-20  12:30
  7. Torolt_felhasznalo_560931
    Torolt_felhasznalo_560931
    2008. január 20. 13:4420.
    Teafaolajat is próbáltad? Nekem az ecetes ruhaöblítést és lábáztatást is javasolták.
    előzmény:
    73gabi (19)
    2008-01-20  13:38
  8. 2008. január 20. 13:3819.
    Én már az összes orvos által felírható kegyszert-vegyszert beszedtem, felkentem, diétáztam, kicseréltem a cipőimet, a zokniaimat- csak pamutból készülteket használok-most én is a grapefruitmag kivonattal próbálkozom, illetve várok a csodára. Ja és 8 körömlevételen is túl vagyok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2008. január 20. 13:3318.
    Igen? Tíltó listán?

    Mert akkor a 2 Ft-ból előállított Gyógy-nak nem mondható sz@reket nem vennék meg a Betegek drágán. Nem gondolod?

    Fillérekért elő állítani- jó drágán meg eladni! Ez a szlogenje a Konszerneknek.

    A kolloid, meg segít a természetességénél fogva, és nem írdatlan mennyiségekkel kell gondolkozni, csak ami a szervezetbe épp kell. Napi 1-2 evőkanál, pár hétig. Jelzi úgy is a szervezet. És orvossal kell megbeszélni úgyis, és ellenőriztetni. Mi a gond?

    Az orvost soha nem szabad kihyagyni. Ez alap. Ám az nem mindegy, kinek ki és milyen az orvosa. Ha a természetességet műveli, és ajánlja, vagy ha csak a gyógysz@rben hisz, és azt ajánlja.
    előzmény:
    semiramis (4)
    2008-01-20  12:55
  10. Torolt_felhasznalo_560931
    Torolt_felhasznalo_560931
    2008. január 20. 13:3017.
    Biztosan így van,de ezeket a gyógyszereket valamiért mégis ódzkodnak felírni az orvosok.Gondolom van valami oka.
    előzmény:
    semiramis (15)
    2008-01-20  13:28
  11. 2008. január 20. 13:2916.
    az "évek òtàra" nem hat màr...
    előzmény:
    borzi (14)
    2008-01-20  13:26
  12. 2008. január 20. 13:2815.

    MINDEN gyògyszer hat a màjra - îll. ugye, ott bomlik le a hatòanyag.

    egyébirànt: MINDEN, amit megeszel, "hat a màjra", ugyanezen alapon...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_560931 (11)
    2008-01-20  13:20
  13. 2008. január 20. 13:2614.

    http://www.nlcafe.hu/forumkifejt.php?forumid=77645

     

    Én itt olvastam a grapefruitmag kivonatról. Nekem bejött. Fertőtlenít, rendbe tette a körmeimet. Sőt Mivel kézzel kentem el a lábkörmökön, furcsa mód megerősödtek a körmök az ujjaimon Próbáld ki, mellékhatása nincs- ha nem vagy allergiás a citrusfélékre. Egy üvegcse kb 1400 ft, Dmben és a legtöbb drogériában kapható.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2008. január 20. 13:2613.

    Illetve belsöleg is. Tk. a "koràtòl", tipusàtòl, nagysàgàtòl...sb. függ.

    Azért hagyd, hogy az orvos döntsön a gyògyszer nevéröl... ;-)

    előzmény:
    Mirabo (9)
    2008-01-20  13:11
  15. 2008. január 20. 13:2412.
    Egy családtag szedte rá ezt a májkárosító valamit, de nem segített neki az se...
    előzmény:
    Foltoska (1)
    2008-01-20  12:30
  16. Torolt_felhasznalo_560931
    Torolt_felhasznalo_560931
    2008. január 20. 13:2011.
    Jól tudja az orvosod,mert az az egy-két körömgomba elleni készítmény,ami forgalomban van,valóban májkárosító is lehet.Viszont csak ezek hatásosak. (Lamisil,Orungal) Én két éve Orungal-t kaptam a lábkörmöm fertőzése miatt,10 hétig kellett szednem,de nem folyamatosan,voltak kihagyások.(Méregdrága... de valamivel olcsóbb,ha a bőrgyógyász írja fel)Közben egyszer voltam májfunkció kontrollon.Nem lett semmi bajom,a körmöm pedig újból egészséges.

    Javasolni szokták még külsőleg a teafaolajas kenegetést,de szerintem csak kiegészítésként használd.
    előzmény:
    Foltoska (1)
    2008-01-20  12:30
  17. 2008. január 20. 13:1310.

    Párom szenvedett vele egy ideig, a körömlakkos nem oldotta meg.

    (jól használtuk, többek között végzett pedikűrös vagyok, tudom mit beszélek )

    A lamisilt írtak fel neki - bizony, májkárosító hatása is lehet sajna - néhány szem után  megoldotta neki!! Mondjuk ezen még én is csodálkoztam, mert tudom, hogy hónapokig kellett volna szednie  .

    Vagyis a "lakkos" megoldás jó még az elején. Nagyon a kezdetekben. De később, sőt évek után már nem elég! Nomeg nem mindegy, melyik fajta gomba okozza a gondot.

    előzmény:
    serpentine (7)
    2008-01-20  13:08
  18. 2008. január 20. 13:119.
    Sajnos rosszul gondolod. Belsőleg kell kiirtani. Én is ezen tépelődöm már egy ideje, hogy merjem-e a Lamisil tablettát felíratni.
    előzmény:
    serpentine (6)
    2008-01-20  13:04
  19. 2008. január 20. 13:088.

    Nem!

     tévedsz! 

    Ha a köröm felületén van, akkor persze lehet kívülről.

    De ha már a mélyebb rétegekben, netán' a matrixban van, azt már el nem éred semmivel kívülről  

    Úgyhogy ne nevess  

     

    előzmény:
    serpentine (6)
    2008-01-20  13:04
  20. 2008. január 20. 13:087.
    Nálunk használt a körömlak. Betartotta pontosan a használati utasítást? Mert elég macerás és pontosan kell csinálni, mert reszelgetni, fertőtleníteni a hozzávaló kütyükkel. Csak mert ha alkalomszerüen használtad akkor biztosan nem használt, csak ha végigcsinálod úgy ahogy le van írva. Eddig még minde orvos azt mondta, hogya első hatásos szer ami meggyógyiítja a beteg körmöt, csak nagyon pontosan be kell tartani a leírtakat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_951939 (2)
    2008-01-20  12:51
  21. 2008. január 20. 13:046.
     szerinted ha a körmöd beteg, gombás arra belülről kell enni vagy inni valamit???? Nem kívülről kell meggyógyítani a beteg körmöt??? Én logikusan így gondolom. 
    előzmény:
    mindentudo (3)
    2008-01-20  12:51
  22. 2008. január 20. 13:025.
    A gyógyszertárban tudsz venni rá, vényköteles ugyan, Batraffen körömlakk, drága, 4200,- forint de hatásos.  
    előzmény:
    Foltoska (1)
    2008-01-20  12:30
  23. 2008. január 20. 12:554.

    1) az orvosod nem tudja, mit fog a màsik felìrni. làtatlanban àllìtja, hogy màjkàrosìtò?!   

    2) Ezüst-és arany-kolloid? A Jòisten mentsen meg mindenkit töle. Ha valami màjkàrosìtò... nos, ezek azok. (zàrÒjelben: mindkettö orvosi és gyÒgyszerészi tiltÒlistàn).

    3) persze tökölhetsz még vele gyÒgyszer néLkül, ha gondolod, akàr évekig is...

     

    előzmény:
    Foltoska (1)
    2008-01-20  12:30
  24. 2008. január 20. 12:513.
    Ha az alternatív megoldásokat keresed, könnyebben meggyógyíthatod, ám ki kell próbálnod.
    pl. az ezüst és az arany kolloid. 2-3 000 Ft egy üveg, ami sokáig elég, és nekem nincs, még mielőtt letámadna bárki,
    ám a segítségével a vírusok, candida, gombák a Vastag bélből kipusztulnak.

    A vékonybélbe vannak a Jó bacik, azt nem tudja kiírtani.
    előzmény:
    Foltoska (1)
    2008-01-20  12:30
  25. Torolt_felhasznalo_951939
    Torolt_felhasznalo_951939
    2008. január 20. 12:512.

    Szia!

    Egyik nyaralásunk után sajnos mi is találkoztunk ezzel a problémával! Az én dokim valami "lakkot" írt fel nekem, de persze nem használt! A páromnak gyógyszert adtak az elejétől fogva (amit hónapokig szedett), de legalább használt! Minden gyógyszer károsítja a májat. De el kell dönteni melyik a fontosabb! Én végül a gyógyszer mellett döntöttem, és nem bántam meg! A körmön szép, mint régen (és ez fontos szerintem egy nőnél főleg) és egészséges!

     

    előzmény:
    Foltoska (1)
    2008-01-20  12:30

Címlap

top