Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hányás fóbia

alietta
Létrehozva: 2008. július 23. 15:06
Hányás fóbia, angolul emetophobia.....Már csak a szó hallatán is rosszul vagy? Kerülsz mindenkit aki csak picit is rosszul van? Menekülsz a köhögő embertől, mert lehet mindjárt hányni fog? Benned a félelem, hogy a legkedvesebb ember mellől is kiszaladnál a világból, de kénytelen vagy segíteni? Félsz a terhesség okozta hányásoktól?Nem jársz iszogatós bulikba, mert nagy veszélyzóna?.Kinek ismerős? Ki szenved ettől hozzám hasonlóan? Szeretnék beszélgetni olyan emberekkel akiknek vannak tapasztalatai, hogy miként állnak ellent ennek a szörnyű állapotnak......Kislány korom óta jelen van és mindeddig azt hittem, rajtam kivül soha senki által nem hallott fóbiával állok szemben....Sőt, anno egy merész elhatározás után is sikerült egy olyan pszihomókusba buknom, aki azt mondta adok én magácskának egy bogyót ami jól meghánytatja, no para.....jó mi? Van valakinek olyan siker sztorija, hogy sikerült megküzdenie vele anélkül, hogy gyógyszeres kezelése lett volna? Esetleg volt annyira bátor, hogy mert hányni??? Annyi annyi kérdés, várok mindenkit akit érdekel, aki érdekelt a témában......
  1. 2012. december 14. 00:12651.

    nem olvastam az elözmenyt, igy csak egy dolgot emlitek: azonosulsz a fobiaddal. NEM KELLENE, igy nem lehet gyogyulni. 

     

    VALASSZ MASIK NEVET! 

    előzmény:
    emet (649)
    2012-12-13  20:28
  2. 2012. december 14. 14:44652.
    Ne haragudj!!! Úgy tűnik elkéstem a hozzászólásal!Nem olvastam,hogy pontosan , mikor is történt az eset,de remélem,hogy nem hánytál!!!!!Mégegyszer Bocsi!!!
    előzmény:
    emet (649)
    2012-12-13  20:28
  3. 2012. december 16. 17:10653.

    Köszönöm a támogatást, sokat jelent! Szerintem nekem nem az volt, mert csak egyszer ment a hasam, utána nem volt semmi bajom.

     

    Viszont van még egy problémám, nem tudom meddig fertőz. A doki szerint calici vagy norovírus okozta a panaszokat, rákerestem a neten és 10-en 10 félét írnak, 3-4 nap, 7-8 nap, 10 nap... Szerintetek?

     

    Semiramis!

     

    Köszi szépen a tanácsot, gondolkodom egy másik neven, igazad van.:(

     

    Tényleg, ki-hogy áll a fóbiájával? Van már valakinél valami javulás?

    előzmény:
    ancsa6904 (650)
    2012-12-13  23:52
  4. 2012. december 17. 19:13654.

    Örülök,hogy nem történt meg és hogy jobban vagy.:))) De nem értem,hogy tünetek nélkül van calici vagy norovírusod ?

    Én megörülnék,ha ezt mondaná az orvos nekem! Nagyon félek ezektől a vírusoktól,de hogy hány napig tart azt én sem tudom...:( Az orvosod miből jött rá,hogy ez valószínüleg calici vagy más vírus?,mert nekem is pár napja hasmenésem van,de csak egyszer reggelente! Párom szerint sok a savam, és amióta volt az altatásos beavatkozás sokkal rosszabbúl érzem magam,gyakran van hányingerem és nagyon feszült is vagyok. :(

    előzmény:
    emet (653)
    2012-12-16  17:10
  5. 2012. december 17. 19:31655.

    Sziasztok!

    Nekem a kisebbik fiam kiskora óta szó szerint rosszul van, visít, elbújik a szobájába, ha a bátyja hány. De sosem tudtam, hogy ez egy fóbia. Igaz, hogy akkor is visított, amikor a bátyja elesett, és vérzett a keze. Sokszor nem tudom, hogy melyik gyerekkel foglakozzam, amikor ilyen eset van. 

    De egyértelműen azt látom, hogy ez pszichés nála.  

  6. 2012. december 20. 20:49656.

    Halihó!

     

    Azt hiszem félreérthetően írtam, nem nekem mondta a doki, hanem a páromnak. Már nem félek (bár, azért még fertőtlenítek+immunerősítek:)), már a közös ágyunkba is visszaköltöztem. Egy jó azért volt a dologban, még szorosabb lett köztünk a kapcsolat, mert nagyon rossz volt több napig külön szobában élni (ő a kis szobában feküdt, én a nappaliban voltam...:()

     

    Reméljük, most már nem lesz gáz és a karácsonyi zabálásoktól sem lesz senki rosszul.

     

    Mindenkinek hányás- és hányinger-mentes boldog karácsonyt!

     

    Ui.: a hasmenésed tuti, hogy pszichés alapú, nekem ezt régebben mondta a doki a kizárólag reggeli hasmenésre (ami azóta elmúlt, mikor rendeződtek a dolgok). Szóval ne félj! A vírus olyan, hogy addig megy a hasad, amíg kint nincs minden.

     

     

    előzmény:
    ancsa6904 (654)
    2012-12-17  19:13
  7. Torolt_felhasznalo_464371
    Torolt_felhasznalo_464371
    2012. december 27. 01:23657.
    Sziasztok, rég jártam erre. Most sem jókedvemből kukkantottam be :( a 2010-es "eset" óta nem volt semmi gebasz szerencsére, 1 éve boldog párkapcsolatban élek, nem sok időm van, de mostmár aktívabb leszek, sőt létrehozok egy külön facebook oldalt is ahol talán könnyebb lesz a cseverészés és egyebek. Nade amit észreveszek magamom, hogy ahogy idősödöm egyre durvább ez a jelenség nálam :( ahogy szokták mondani egyre flúgosabb vagyok. Jelen pillanatban is tele gyógyszerezve fekszem a nappaliban a kanapén és várom, hogy elmúljon a pánik, a rosszullét. Borzalmas. S ami a legdurvább, hogy ugye a komoly kapcsolat már odáig fajult, hogy mindenki azzal traktál, hogy mikor szülök babát?????? Nos, még mindig nem merek belevágni, de nagyon durván. DE majd részletesen mindenről később... a lényeg jelenleg, hoyg k*va sz*rul vagyok és elegem van ebből, a sírás kerülget. Visszaolvasom már a korábbi kommenteket, mert nagyon kíváncsi vagyok mások hogy alakultak az elmúlt időben. Szóval üdv mindenkinek, hello
  8. 2012. december 27. 01:56658.

    leirtam mar parszor, utoljara megismetlem:

     

    a panikbetegseg legyözese NEM egyeni feladat. SZAKEMBER ALTAL vezetett kognitiv viselkedesterapiaval megoldhato, maskepp NEM. a gyogyszer önmagaban SOHA nem fog segiteni.

     

     

    szabadon dönthetsz: terapia vagy rosszullet. az elsöt mar kiprobaltad. hosszasan. bejött? 

     

    a döntes a te kezedben van. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_464371 (657)
    2012-12-27  01:23
  9. 2012. december 27. 02:01659.

    MINDKETTÖ a fobiak kategoriajaba tartozik. mindkettö gyogyithato. erdemes MOST, kesöbb nehezebb lesz (kronikussa valik). gyermek-pszichoterapeuta (kognitiv viselkedesterapia, nem mas!) segithet. 

     

    persze csak akkor, ha adsz eselyt a gyereknek es elviszed terapiara, hoyg utana gyogyultkent egeszsegesen elhesse tovabb az eletet. 

    előzmény:
    juco72 (655)
    2012-12-17  19:31
  10. 2012. december 27. 02:21660.

    illetve a rosszulletet probaltad. ha bejött, bejön, ne valtoztass. 

     

    ha nem - dönthetsz ugy is, hoyg megprobalod a masik verziot. vegülis rosszabb mar nem lehet...

     

    rajtad all.  

     

     

    előzmény:
    semiramis (658)
    2012-12-27  01:56
  11. 2015. január 4. 15:02661.

    Sziasztok kedves Kommentelők!
    Elég régiek a hozzászólások de van még valaki, aki még érintett ebben vagy ehhez hasonlóban? Kérem jelezzetek!

  12. 2015. január 10. 17:15662.

    Szia! Igen én még sajna érintett vagyok!!!!!! :(


    Te is hasonló problémával küzdesz?

    előzmény:
    csillag (661)
    2015-01-04  15:02
  13. 2015. január 11. 20:48663.

    Én nem szeretek hányni. Hacsak lehet, elkerülöm. Legegyszerűbb módszer: kimenni a friss levegőre, és mélyeket lélegezni. Megpróbálni (a mellékhelyiségben) pisilni. Csapvizet inni. Ha ezek a praktikák nem segítenek, vannak vényre és vény nélkül kapható gyógyszerek is hányás ellen. 

    előzmény:
    alietta (1)
    2008-07-23  15:06
  14. 2015. január 16. 14:51664.

    Nálam ezek a módszerek nem működnek

    előzmény:
    Bibige (663)
    2015-01-11  20:48
  15. 2015. január 26. 21:53665.

    Szia! Én ugyanettől szenvedek, bárhogy próbálkozom, nem múlik...:-(

    előzmény:
    csillag (661)
    2015-01-04  15:02
  16. 2015. január 28. 16:46666.

    És tényleg nem működik

    előzmény:
    iringo45 (664)
    2015-01-16  14:51
  17. 2015. március 15. 12:19667.

    Sziasztok! Abszolút érintett vagyok, sajnos. 


    Leírom a sztorimat, igyekszem röviden. 


    Gyerekkorom óta, 10-12 éves korom óta fennálló fóbiáról van szó, amelyből később kényszercselekvéses-kényszerképzetes kombinált betegség fejlődött ki, pluszban egy kis személyiségzavarral és megfelelési kényszerrel. Kezel majd egy évig pszichológus, szedtem gyógyszereket, de semmi sem segített. A szokásos: ha hányást látok, napokig rosszul vagyok (és tegyük hozzá, tele van vele a belváros, amióta minden sarkon kocsma van), nem bírom, ha hánynak, és sajnos azt sem, ha a családom tagja hánynak, betegek. Évekig nem is tettem ki a lában éjszaka, szórakozni. Ezért halogattam a tanítói pályára lépést is, végül nem is lettem csak általános pedagógus. Valószínű, hogy szüleim meggondolatlanságából eredő fóbia ez (fiatalok voltak, amikor születtem, sokat buliztak és ez néha kellemetlen következményekkel járt), mely kamaszkoromban csillapodott, aztán ahogy 2009-ben kényszerképzeteim lettek és súlyosbodott a betegségem, visszatért ez is, elemi erővel. 


    Most éppen aktuális a dolog. 2 éve született egy kislányom. (Szeretném leszögezni, hogy sosem voltam hányós típus, de hányingerem anno napi szinten volt emiatt. "Deadalon a barátom". A szorongástól voltam rosszul, sosem hánytam. Szóval egy kezem meg tudom számolni, gyomorrontás miatt hányszor hánytam. Aztán volt olyan, hogy nem is ettem egész nap, csak pár falatot, hogy még csak véletlenül sem. Na, ez már azért csökkentett üzemmódban működik, de most újra visszatért...


    Lányom ezidáig kétszer hányt egy kicsit, de most harmadszor sugárban.. Férjem, aki tud a betegségeimről és eddig nagyon belátó volt és sokat segített, akkor éppen pisilt, így egyedül kellett lerohannom vele a szőnyegről. Annyira sajnáltam :( Két napig utána egyedül voltam vele. Második nap már Férjem is rosszul lett, éjjel arra ébredtem, hogy hány a mellékhelyiségben. Szokásos tünetek (amik már előtte is fennálltak a kicsi rosszulléte miatt): remegés, gyomorideg, hányinger, izzadás, minden mozdulatra összerezzenéssel reagáltam és zokogtam, mint egy gyerek. Az elmúlt három napban háromszor. A ma reggelt is zokogással kezdtem, mert anyukám is elkapta, nemsokára hozzák haza a gyereket. A lányom, akit a világon a legjobban szeretek, mégis "dühös vagyok rá", kivetítem a dühömet, hogy hányt. Ahogy a férjemre is, aki most nagyon leszidott, sőt,  közölte, hogy elege van belőlem, hogy mondhatom azt, hogy félek a saját gyerekemtől?! Köszi. Annyira egyedül vagyok. Annyira rettegek. Annyira elegem van. Mikor lesz már ennek vége? Rettegek, hogy elkapom. DE ha szerda óta nem kaptam el, akkor már csak nem.... 


     


     


    Köszönöm, hogy elolvastátok, jó látni, hogy van ilyen fórum! 

    előzmény:
    csillag (661)
    2015-01-04  15:02
  18. 2015. március 15. 22:07668.
    előzmény:
    Zsu87 (667)
    2015-03-15  12:19
  19. 2015. március 16. 11:26669.

    Köszönöm, most nézem!

    előzmény:
    pikpik (668)
    2015-03-15  22:07
  20. 2015. május 4. 13:15670.

    Sziasztok,


    10 éves lányom hányásfóbiás. Bevált szakember elérhetősége érdekelne. Köszönöm!

  21. 2015. május 6. 21:05671.

    Szegénykém! Remélem, hamar meggyógyul. 


     


    Bevált szakember viszont engem is érdekelne. 

    előzmény:
    Lucababa (670)
    2015-05-04  13:15
  22. 2016. május 5. 10:58672.

    Sziasztok! 


    Bocsánat, hogy ilyet írok, de örülök, hogy nem vagyok ezzel a fóbiával egyedül. Nagyon szenvedek tőle évek óta, és jó, ha valakiknek leírhatom, akik abszolút megértik a helyzetemet, mert a környezetemben élők ezt nem képesek megérteni.


    Most például lakótársam elkapta ezt a vírust, kedd óta van rosszul, hasmenése van, és hányingere, eddig még nem hányt. De rettegek, hogy elkapom, és mindig produkálom a tüneteket. Nem találkoztam vele azóta, hogy beteg, és éjszakára értem eddig is mindig haza, reggel pedig eljöttem, de akkor is nagyon félek, hogy biztos elkaptam. Alig merek hazamenni. Ma reggel tudtam meg amúgy, hogy beteg kedd óta. Ti mit szoktatok csinálni ilyen helyzetekben?


    Hogy vagytok? Van valakinél javulás? 


    Vani/22

  23. 2016. május 5. 11:14673.

    Szia!


     


    Háááát, nem vagy egyedül! :) Nincs új a nap alatt!


    Nagyon megértelek, én is pánikba esem, ha valakiről kiderül a közelemben, hogy hányás-hasmenése van. Már akkor is, ha csak hallom, hogy "már megint járvány van".


    Én notórius kézmosó vagyok, és nem veszem be a kezem a számba csak úgy...Állítólag érintés útján terjed, nem a levegőben. 


    Mikor egy-egy ilyen álrosszullétem van a félelemtől, mindig eljutok oda, hogy azért egy sima hányás nem lehet ennyire rossz, mint ez...


    Azért én nagy árat fizettem a "gyávaságomért": nem mertem gyereket vállalni. Most már tudom, hogy a rosszullétektől való félelem és a "mi lesz velem, ha beteg a gyerekem" masszívan közrejátszott ebben. 


     

    előzmény:
    nevemvaani (672)
    2016-05-05  10:58
  24. 2016. május 5. 17:00674.

    Abszolút meg tudlak érteni. Én is szeretek nagyon kezet mosni, és sokat mosok, meg kézfertőtlenítő géleket is használok sokszor. Viszont mikor pl könyökölök, akkor eszembe sem jut, hogy olyankor simán a számhoz ér a kezem, ezeken nagyon kéne változtatnom - legalább az ilyen vírusos időszakokban. Hány éves vagy most? 


    Én is hasonlóképpen gondolkozom, de szeretnék kigyógyulni belőle, hogy ez ne nehezítse meg továbbra is a hétköznapjaimat, vagy például, mint a te esetedben, a döntéseimet. :/

    előzmény:
    Hóbogyó (673)
    2016-05-05  11:14

Címlap

top