Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hányás fóbia

alietta
Létrehozva: 2008. július 23. 15:06
Hányás fóbia, angolul emetophobia.....Már csak a szó hallatán is rosszul vagy? Kerülsz mindenkit aki csak picit is rosszul van? Menekülsz a köhögő embertől, mert lehet mindjárt hányni fog? Benned a félelem, hogy a legkedvesebb ember mellől is kiszaladnál a világból, de kénytelen vagy segíteni? Félsz a terhesség okozta hányásoktól?Nem jársz iszogatós bulikba, mert nagy veszélyzóna?.Kinek ismerős? Ki szenved ettől hozzám hasonlóan? Szeretnék beszélgetni olyan emberekkel akiknek vannak tapasztalatai, hogy miként állnak ellent ennek a szörnyű állapotnak......Kislány korom óta jelen van és mindeddig azt hittem, rajtam kivül soha senki által nem hallott fóbiával állok szemben....Sőt, anno egy merész elhatározás után is sikerült egy olyan pszihomókusba buknom, aki azt mondta adok én magácskának egy bogyót ami jól meghánytatja, no para.....jó mi? Van valakinek olyan siker sztorija, hogy sikerült megküzdenie vele anélkül, hogy gyógyszeres kezelése lett volna? Esetleg volt annyira bátor, hogy mert hányni??? Annyi annyi kérdés, várok mindenkit akit érdekel, aki érdekelt a témában......
  1. 2012. december 14. 00:12651.

    nem olvastam az elözmenyt, igy csak egy dolgot emlitek: azonosulsz a fobiaddal. NEM KELLENE, igy nem lehet gyogyulni. 

     

    VALASSZ MASIK NEVET! 

    előzmény:
    emet (649)
    2012-12-13  20:28
  2. 2012. december 13. 23:52650.
    Szia! Szerintem már nem fogsz hányni,ha volt hasmenésed,akkor biztos hogy kitisztultál!!!!A másik pedig,hogy ilyen hidegben nem nagyon van vírusos hasmenés-hányás!!!! Talán csak nem esett jól valami a barátodnak,amit evett.Tudod ,akkor nem oldodott volna meg ilyen hamar,hanem két napig is eltartott volna szerintem!Voltam már hasonló helyzetben,eltudom képzelni a félelmedet,de ne aggódj,már tuti nem fogsz hányni!!!!!!De írj mindenképpen,hogy hogyan érzed magad!Jó!?És ha bármi baj van ,akkor is írj!!!!!!!!!!
    előzmény:
    emet (649)
    2012-12-13  20:28
  3. 2012. december 13. 20:28649.

    Jajj, képzeljétek, kedd este hazajött a párom, mondja, nem nagyon éhes, kicsit fáj a hasa. Á, mondom magamban, minden ok, mert ő úgysem szokott sosem hányni. Kb. fél óra múlva elkezdett annyira fájni neki, hogy ülni sem bírt. Na, ezután jött a pokol: 20 percenként rohangált a WC-re, hol hasmenés, hol hányás miatt. Nekem se kellett több! Kiköltöztem a nappaliba, bömböltettem a TV-t, és mikor láttam, hogy szalad, én is szaladtam, csak én az erkélyre, hogy ne halljak semmit...:(

     

    Rettentő szörnyen éreztem magam azért, hogy nem támogatom, hanem még menekülök tőle, de sajnos nem tudtam leküzdeni önmagam. Sőt, még azon izgultam, mi van, ha kiszárad (mert a vizet is kihányta), és menni kell vele a kórházba, ahol még több "hányós" ember van. Végül erre nem volt szükség, de azóta is tiszta ideg vagyok, hogy elkapom. 

     

    Ma napközben már bevettem egy Daedalont, mert hányingerem volt, mikor hazaértem, ment a hasam is. Nagyon félek, hogy elkaptam és hányni fogok!!!:(((

  4. 2012. december 3. 14:53648.

    a tema nem nyilvanos. mondtam, hoyg privit irj. arra valaszolok. itt nem.

    (Tudod, hoygan kell privit irni? a hsz aljan van egy sav, ott a bal szelsö a "privit neki". AZT hasznald!) 

    előzmény:
    ancsa6904 (647)
    2012-12-03  14:47
  5. 2012. december 3. 14:47647.

    Engem 1995-ben kezdtek el gyógyszeresen kezelni a pszichiátrián,mert már csak 41kg voltam!Előtte soha nem voltam hajlandó gyógyszereket szedni,de már muszáj volt, az állandó rosszullétek miatt!Nem tudtam se enni se aludni.Amúgy én privátban jártam el hosszú hónapokig a főorvosnőhöz magánrendelésre és ő mondta,hogy be kell feküdnöm,mert ez így nem mehet tovább.Ja és ő írta fel a gyógyszereket is ennyi...!Nem tudom most hogyan tovább, mert már én is ugy érzem,hogy a sok gyógyszerrel mérgezem magam,de muszáj beszednem,mert akkor még az otthonomat sem tudnám elhagyni!Voltam 2009-ben Budakeszin a Tündérhegyi pszichoterápiás intézetben 3 hónapig és ott elég sokat fejlődtem,de visszaestem sajnos.Ott is mondták,hogy szedjem továbbra is a gyógyszereimet és mellette különbőző terápiás kezelések voltak.Nagyon nehezen bírtam az utazást minden hétvégén haza kellett jönni és 4 órát utaztam pénteken,vasárnap már 1órakor mennem kellett vissza újra 4 óra utazás!Szóval az sem volt könnyü.A gyógyszerekre visszatérve,tudom,hogy nem oldják meg a problémámat csak a tüneteket enyhitik!Én ugy gondoltam még egy hónapja,hogy vissza kellene mennem Budakeszire,hátha segítene!Szerinted?

    előzmény:
    semiramis (646)
    2012-12-02  15:15
  6. 2012. december 2. 15:15646.

    eleg sok beteget kezelek effele halalfelelemmel, tudom, miröl beszelsz. es persze, elhiszem, hoyg szükseged van a gyogyszerre, de megismetlem: CSAK GYOGYSZERTÖL NEM FOG ELMULNI A SEM A PANIK, SEM A FOBIAD, SEM A SZEMELYISEGZAVAROD, sem a depressziod (mindezeket KI diagnosztizalta?! KI gyogyszerez?!)

     

    a rivotril NEM ALKALMAS egyik kezelesere SEM. felelötlen, aki ezt irta /es irJA fel neked!!! 

     

     

    menj pszichiaterhez, szedjen le rola, allitson be MEGFELELÖ gyogyszert (antidepresszanst, NEM benzodiacepint!!)

     

    es KEZDD EL A MEGFELELÖ PSZICHOTERAPIAT! 

     

     

    a magatartastudomanyi intezetet keresd ki, en nem az orszagban elek.

     

    (ha irsz privit, kiterhetünk a reszletekre - nem tartopzik a nyilvanossagra.)  

     

    (az, hogy nem hanytal, következik a panik termeszeteböl: csak felsz töle, nem törtenik meg.) 

    előzmény:
    ancsa6904 (645)
    2012-12-02  14:53
  7. 2012. december 2. 14:53645.
    Szia SEMIRAMIS!Neked is köszönöm,hogy hozzászóltál,de csak annyit szeretnék mondani,hogy a gyógyszeres kezelésre szükségem van,mert a pszichés állapotom elég komoly!Személyiség zavartól a hányás fóbiáig+depi , minden van !Persze én leszeretném tenni a gyógyszert,mert  a rivotril elég erős ,veszélyes szer,de sajnos már kialakult a függőség és ezzel senki nem foglalkozik!Amikor jön a hányinger vagy a pánik, muszáj hogy bevegyem,mert különben nem bírnám ki!Így is többször elő fordult,hogy hívni kellett at ügyeletet...stb Bocsi nem akarom itt részletezni a dolgokat,csak nagyon nem tudok uralkodni magamon a félelemtől,és bizony ha hánynék , akkor sem tudnám egyedül megoldani,kell hogy valaki ott legyen! És lehet furcsán hangzik,de kell hogy a kezemet is fogja valaki,mert teljesen "gyerekké változom"!!!Erről szól a halálfélelem!Még annyit szeretnék ,hogyha részletesebben le tudnád írni,merre található ez a magatartás tudományi intézet!Előre is köszi!
    előzmény:
    semiramis (643)
    2012-11-29  19:42
  8. 2012. december 2. 14:28644.

    Szia! Túl vagyok a beavatkozáson!!!!Nagyon-nagyon féltem,de NEM HÁNYTAM!!!!!Az altatás előtt kaptam DORMICUM-ot (állítólag erős altató nyugtató ) gyógyszer,de nem nagyon tudtam elaludni,1-2 óra múlva volt egy pici hatása,mire bevittek a műtőbe,már nem is nagyon éreztem!Szorongtam elég rendesen,de elaltattak.Amikor felébredtem,meglepett,hogy nincs hányingerem!Kicsit kába voltam,de vissza aludni már nem tudtam sajnos.Eltelt egy fél óra kb és akkor kezdtem érezn,hogy nem érzem túl jól mafam és jön a hányinger!Csengettem a nővérnek és mondtam,hogy mi a baj és hamarosan hozták az injekciót!A páromat is felhívtam,és amikor már ő is ott volt kezdtem megnyugodni!Amugy a nővér említette.akinek ílyen szorongásos problémája van az már az altatás után tudat alatt is érzni fogja a hányingert,mert fél és ez már elég ahhoz!!!Szóval úgy érzem sikerült meg minden,de mégsem nyugodtam meg igazán,mert azóta többször ébredtem arra,hogy hányingerem van,de ez már nem újdonság,csak szeretnék tőle megszabadulni!!!Jó lenne kipróbálni,amit a SEMIRAMIS említett,de én nem vagyok Pesti és nem olyan egyszerű elmennem egy terápiás kezelésre,de utána fogok nézni mindenképp!!!!

    Mégegyszer KÖSZÖNÖM,hogy segítettetek!:)))

    előzmény:
    emet (642)
    2012-11-29  19:24
  9. 2012. november 29. 19:42643.

    a hanyas-fobia valoban psziches megbetegedes, de NEM gyogyszeres kezeles kell, hanem VISELKEDESTERAPIA.

     

    a magatartastudomanyi intezetben csinalnak ambulansan, tb fizeti. keresd meg öket!

     

    terapias cellal mondom:

    egy dolgon gondolkozz el addig: mi törtenik, ha valoban hanyni fogsz? megsugom: semmi. rengeteget lattak mar ilyet, nem lesznek megrökönyödve. es te sem fogsz belehalni. na bumm, akkor megtörtenik.

     

    az altatoorvossal beszelj meg ma, ha tudsz, lehet, hoyg ügyel!!! kerdezd meg, milyen nyugtatot vehetsz be. HA ADDIG MAR NEM LAT ORVOS: VALERIANA, MAX. 2 TABLETTA!!! reggel is, ha az altatoorvos egyetert vele.  (VIGYAZAT, A TÖBB MERGEZESHEZ VEZETHET!!! )

     

    DE AZ ALTATOORVOSNAK TUDNIA KELL, KÜLÖNBEN AZ ELETEDDEL JATSZOL!!! 

     

     

    sok sikert holnapra - jobbulast, aztan meg tegy azert, hoyg meggyogyulj a fobiadbol! :-) 

    előzmény:
    ancsa6904 (639)
    2012-11-22  18:11
  10. 2012. november 29. 19:24642.
    Persze, hogy megírhatod! Sőt, kérni is akartam! Nagyon szorítok!:)
    előzmény:
    ancsa6904 (641)
    2012-11-25  13:40
  11. 2012. november 25. 13:40641.
    Szia!Nagyon szépen köszönöm,hogy válaszoltál,már ez is nagy segítség!!!Mindenképpen szeretnék beszélni az orvossal,ha lehetőségem lesz rá,mert még ezt sem tudom pontosan,hogy ilyen rövid altatásnál egyáltalán szóba állnak velem!?Vagy csak legyintenek rá...Hát nem is tudom,de egyre jobban fokozódik a félelmem,ahogy jön a pénteki nap.Mindig a fejemben van,egyszerűen nem tudok másra gondolni,(persze próbálok)de nagyon nehéz!Párom szerint is ha eddig nem hánytam nem is fogok,de nekem már elég ha csak rá gondolok és hányingerem van vagy lesz!Megírhatom majd,ha sikerült a beavatkozás  és túl leszek rajta?Szeretném megosztani mindenkivel,aki ezzel a fránya problémával küzd egész életében!Mégegyszer nagyon-nagyon köszönöm!!!!Szia:Ancsa.
    előzmény:
    emet (640)
    2012-11-24  21:30
  12. 2012. november 24. 21:30640.

    Szia Ancsa!

     

    Szerintem mondd el az orvosnak a félelmeidet, hátha tud valamit adni hányás ellen. (én sajnos nem tudom, mert engem még nem kellett altatni)

    Ha nem tudnak adni semmit, szerintem akkor se aggódj. Ha egyszer már "megúsztad" hányás nélkül az altatást, szerintem most is jó eséllyel indulsz...:) Fel a fejjel!

    előzmény:
    ancsa6904 (639)
    2012-11-22  18:11
  13. 2012. november 22. 18:11639.
    Sziasztok!Én most írok először,nem tudom eddig miért nem mertem,de most már annyira félek,hogy segitségre lenne szükségem!!!Olyan szinten félek a hányástól,hogy az már a család szerint nem normális!Persze nálam is gyerekkorom óta tart a fóbia és hozzáteszem nem vagyok" fiatal "(40 éves)Sokat kezeltek a pszichiátrián,szedek gyógyszereket is,mert állitólag pszichés,lelki eredetű...A lényeg most az, hogy egy héten belül lesz egy rövid altatásos beavatkozás a gégészeten,mert helyi érzéstelenítéssel,nem tudták megcsinálni!!! Egy hónapja kaptam az időpontot Nov.30-ra.És ahogy jön az idő nem tudom kihez vagy hova forduljak,de nagyon félek az altatástól, vagyis az ébresztéstől,hogy hányni fogok...Nem akarok ott pánikolni nem tudom mit csináljak!?A párom ott lesz velem,de úgy érzem már az altatás előtt is lesz pánik!Altattak már régebben,féltem is rendesen,kellemetlen is volt,nem hánytam!Most,hogy idősebb lettem sokkal rosszabb a helyzet.Nagyon szépen kérlek benneteket,aki tud segítsen.Nagyon meg köszönném!SOS!!!!
  14. 2012. Április 17. 11:40638.
    Hahóó:) hogy vagytok? eléggé el van tűnve mindenki :/ én ma reggel már azthittem megtépem magam, mert reggel megint rámjött egy szép kis rosszullét -.- persze itthon még inkább megijedtek, mert az utóbbi hónapokban már alig voltam rosszul, olyan elviselhető szintre csökkentettem ezeket a dolgokat:) de most ugye jönnek a vizsgák, érettségi, felvételi, és már megint össze van szorulva a gyomrom, úgyhogy meg sem lepődöm semmin..:/ fogalmam sincs hogy lehetne már ebből végleg kiszállni, és úgy élni mint a többiek..:/ :$ tényleg nagyon szeretném..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  15. 2012. március 12. 16:28637.
    ha megengedheted magadnak, menj pszichológushoz vagy pszichiáterhez! én csak ezt tudom tanácsolni sajnos, egyedül ebből kilábalni sajnos szinte lehetetlen. még segítséggel is iszonyatos küzdelem  nem elkedvteleníteni akarlak, csak tényleg ezt tudom scak tanácsolni  ha akarsz még beszélgetni a dologról bővebebn, írj nyugodtan 
    előzmény:
    Hajniccska (636)
    2012-03-10  17:06
  16. 2012. március 10. 17:06636.
    Fuu, végre megtudtam, hogy ennek a fóbiának is van neve, és hogy egyáltalán létezik. Egyszerűen borzalmasan parázok a hányástól, és 2 éve kb. már pánikbetegség szerűen jelentkezik nálam öklendezés, és mindez azért, mert arra gondolok, hogy hányingerem lesz, és az is lesz. Borzalmas dolog, és bár ekkor nem hányok, de öklendezek, és főleg olyan helyzetekben fordul elő, mikor félek valamitől, szóval a legfontosabb helyzetekben. (érettségi, megjelenés valahol stb.) Már próbáltam több hányinger elleni homeopátiás gyógyszert, de nem igazán használnak, főleg hogy ezt egyszerűen pszichés dolog okozza, ugyanis ha elterelődik a hányásról a figyelmem, semmi bajom! Ne erre kellene megoldást találnom, várom a tanácsokat! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  17. 2012. január 7. 20:00635.

    Szia Timszo, üdv a klubban: ha végigolvasod a kommenteket, sajnos megfigyelhető, hogy szinte mindenkinél társul hozzá pánik. Idén 40 éves leszek, gyerekkorom óta fennáll a fóbia, más pszichés problémám nincs, illetve a pszichiáter szorongást állapított meg. (amit MINDIG  a hányás, vagy annak lehetősége vált ki) DE sem depresszió, sem személyiségzavar, sem bármilyen más "dili" nem kapcsolható hozzá.

    Az a tapasztalatom, hogy igazándiból nem tudnak mit kezdeni vele itthon a szakemberek. Sem a pszichoterápia, sem a hipnózis, sem a gyógyszerek nem odották meg-bár utóbbiak a pánikroham esetén jól jönnek.

    Többiekkel mizu? Mostanában nem nagyon ír senki:(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  18. 2011. november 7. 20:15634.
    Sziasztok! Örülök h nem én vagyok az egyetlen :)  én is elég régóta szenvedek ebben, csak nekem még a pánikroham is rájn, borzasztó h ez mennyire tudja uralni az életet és meddig megy el az ember csak h ne hányjon, annyira szeretnék egy olyan megoldást találni ami biztosítja h tbbé nem hányok....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. 2011. szeptember 22. 10:23633.
    sziasztok! bxbra (rem jól írtam le a neved:)) köszi, h megnézted a blogot! Elég gyakran frissítem és leginkább erről írok benne :S 
    Hogy vagytok? Én épp elkaptam valami gyomorakármit, elég ideges vagyok, kedden hasmenésem volt, azóta fáj a gyomrom, és tegnap este óta rosszabb lett :( Most már természetesen hányingerem is van, és nagyon félek :( Nem merek már inni se, nehogy visszajöjjön :( ajj ez borzalmassss :((
    Szkitty szerintem - még ha TOTÁLISAN kigyógyulni nem is lehet belőle - mindenképpen van arra megoldás, hogy legalább élhetőbbé váljanak az ember napjai! Én most új pszichológushoz kezdtem el járni, és úgy érzem, hogy talán ő segíthet!! Kaptam relaxációs hanganyagot is, azzal kell minden nap gyakorolnom az ellazulást, ami nem megy könnyen, de igyekszem:)
    előzmény:
    Bxbra (631)
    2011-09-14  13:31
  20. 2011. szeptember 14. 20:21632.
    Szerintem mindenből ki lehet gyógyulni, ha nagyon erős az ember akaratereje:) Valahogy ennek a fóbiának is ki kellett alakulnia, szóval kilábalni is ki lehet belőle valahogy :/ =)
    előzmény:
    szkitty86 (630)
    2011-09-14  12:36
  21. 2011. szeptember 14. 13:31631.

    Szia Gina05,

     

    beleovastam a blogodba, hát azt hiszem nekem oltári szerencsém volt az edzőkkel, jártam nem egyhez, de ekkora állattal szerencsére nem találkoztam De tény, hogy egy életre lelki nyomorékká tudják tenni az embert

    előzmény:
    Gina05 (623)
    2011-08-13  13:32
  22. 2011. szeptember 14. 12:36630.

    Sziasztok!

     

    Sajnos én is ezzel a problémával küzdök nap mint nap...Szeretném megkérdezni, hogy valaiknek ebben az életben sikerült már meggyógyulnia vagy nem is létezik remény...Gyűlölök utálok már enni is sőt...lassan elfogyok...

     

    Segítsetek kérlek szépen Titeket....

     

     

    Köszönöm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  23. 2011. augusztus 14. 21:51629.

    Tyhűű elhiszem hogy eléggé bepánikolhattál akkor :/

    Nekemis akkor van ilyen amikor tudom hogy olyan helyre megyek ahonnan nem lehet rögtön elmenekülni. A legkülönfélébb helyeken szokott rámjönni :D De néha fel sem veszem. Észrevettem magamon hogy mostanában minden kis idegességre hányingerrel reagálok. Régebben sose volt ilyen, na az még a kiborító Valahogy ki kellene mászni ebből mert olyankor még az alap dolgokat is nehezen tudja megcsinálni az ember :S Egyébként nem tudom hogy mi van ilyen 18 éves kor körül, de lehet az idegesség a vizsgák meg a jövő miatt teljesen kiüt mindenkit

    előzmény:
    Gina05 (628)
    2011-08-13  20:28
  24. 2011. augusztus 13. 20:28628.

    hát, akkor még én sem éltem meg rosszul ezeket a hányásokat, csak utólag jöttem rá, hogy azok meghatározó élmények voltak, szóval szerintem te se zárd ki végleg  végighányni a folyosót azért nem lehetett nagy élmény 
    amúgy nekem is kb. 18 éves korom körül kezdődött (most vagyok 20)... először csak így eszembe jutott néha a suliban, hogy hol van a kuka meg ki tudok-e menni meg ilyenek, de csak ilyen halvány felvetődés szintjén, aztán lassan mindennapos lett, és az egyetemre meg szinte pánikrohamaim lettek 
    a figyelemelterelés tényleg hasznos  pl. légzéstechnikák meg ilyesmik, vagy ha éjszaka ébredek fel, én azonnal elkezdek keresztrejtvényt fejteni, amitől 3 perc alatt lenyugszom és újra elálmosodom 

    mondjuk vannak szituációk, ahol én teljesen elvesztem a kontrollt (ritka egyébként), pl. a múltkor a szüleim véletlenül bezártak az autóba, amíg elmentek a kb. 10 méterre lévő postára... apa reflexből rányomta a zárat, én meg ÚGY BEPÁNIKOLTAM, hogy te olyat még nem láttál... (egyébként nincs klausztrofóbám, csak az emet miatt nem bírom, ha bezárnak valahova, mert mindig kell menekülési útvonal) és ott voltak 2 percnyire... mégis nem bírtam egyszerűen ésszerűen gondolkodni, teljesen leizzadtam, borzalmas volt... 
    a kocsi meg elkezdett vinnyogni meg mittomén, egyből hívtam apát, hogy azonnal jöjjön ki, mert megőrülök 

    előzmény:
    Rapforever (626)
    2011-08-13  19:28
  25. Torolt_felhasznalo_171570
    Torolt_felhasznalo_171570
    2011. augusztus 13. 19:42627.

    No nekem azóta nincs ilyenem, mióta gyereket vártam.

    A huszadik hétig minden reggelt kétszeri rókával kezdtem (kb. az 5- 6. héttől).

     

    előzmény:
    alietta (1)
    2008-07-23  15:06

Címlap

top