Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Lumbágó szoptatás

Viki_27
Létrehozva: 2009. május 6. 13:15

Sziasztok!
Pont egy hete sikeresen kikészítettem a derekam. Fájdogált napokig, aztán ráerőltettem, végül alig tudtam haza mászni, lefeküdni, utána teljesen bedurrant. Egy hete alig jövök-megyek, mászkálok. Néhány fokkal jobb, mint az első két napban, de azóta megállt egy szinten, és csak nehezen tudok közlekedni itthon is, hajolni szinte egyáltalán nem, ülni se nagyon.

Telefonon beszéltem csak egy ügyeletes doktornővel a hétvégén, elmondtam neki, hogy szoptatok, ráadásul aspirin (szalicil) allergiám van. Azt mondta, hogy az elég nagy baj, mert amiket lehetne adni erre, azok közül így egyiket se lehet. 

Raktam fel motto tapaszt, az vegyszermentes, talán jó is kicsit, de még mindig nem tudom ellátni rendesen a csecsemőt, meg az ovisomat, úgyhogy vagy folyton segítséget kell kérnem, vagy nagyon szenvedek egyedül velük itthon, mint ma. 

Ami még remek, hogy közben elkaptam a nagytól az ovis vírust, folyton köhögnöm kell, amitől még jobban fáj a derekam.

A lényeg, hogy valami gyógyszermentes módszer kéne nekem. Sajnos még krémekkel se tudom kenni, mert mindegyikre rá van írva, hogy vagy nem lehet szoptatás alatt, vagy tilos, ha valakinek szalicil/aspirin allerigája van. 

Valami ötlet? 

Ja, és van két kezdődő gerincsérvem, egy hónapja voltam MRI-n. Még nem kimondottan sérvek, de a doki szerint "kipurcantak" a csigolyáim és sérv lesz belőlük, csak idő kérdése, mert már elkezdett kitüremkedni. 

  1. 2019. március 19. 05:5447.

    gondolom nem tunt fel neked hogy 10 eves a topic. a gyerek mar felso tagozatba jar. ilyenkor mindig az az erzesem hogy aki egy ilyen topicba ir az csak azert ir mert unatkozik.

    előzmény:
    Tulippe (46)
    2019-03-18  08:16
  2. 2019. március 18. 08:1646.

    Szia! Vegul mi lett veled? Ugyanigy vagyok most en is. 😭😭

  3. Torolt_felhasznalo_787769
    Torolt_felhasznalo_787769
    2009. augusztus 8. 13:4345.

    Kedves Viki!

    Igaz, már régi a kérdésed, de talán még mindig aktuális. Vagy másnak az lehet.

    Én nem kenőcsöt vagy gyógyszert ajánlok, hanem a fehér agyagot.

    A fehér agyagot por formájában tudod megvásárolni. Egy tálba beleteszel valamennyi agyagot és vízzel kb. tejföl sűrűségűre kikevered. 

    Az agyagot ráteszed testednek arra  a területére, ahol fájni szokott, majd jól betakarod, hogy melegen tartsd. Mivel a derakad fáj, ebben segítségre lesz szükséged.

    Az egész kúrát azonban először a máj méregtelenítésével kell kezdeni. Amikor az egészet elkezded, aznap egyáltalán ne igyál koffeines, illetve alkoholos italokat. Ha még mindig szoptatsz, ezeket egyébként is kerülöd. 

    Este, amikor lefekvéshez készülődsz, tégy agyagpakolást a májad területére (a köldököd körül). Érdemes egy textil zsebkendőt ráteríteni, majd arra egy kisebb törölközőt, utána pedig egy másik törölközővel áttekerni a derekadat, biztosító tűvel az egészet rögzíteni és így aludni. Hogy miért érdemes ezt a rétegrendet csinálni, rájössz, ha kipróbálod :) 

    Reggel, amikor felkelsz, leveszed az egész paksamétát. Nézd meg, hogy milyen az agyag hőmérséklete: ha hideg, akkor a méregtelenítés nem működött megfelelően, az egész procedúrát el kell végezni még egyszer. Ha meleg, akkor az agyag működött, a májad rendben van, következő lépésként az agyagot a derekadra, a fájós területre tedd, ugyanúgy, ahogy a májadra tetted.

    Azt az agyagot, amely átmelegedett, újra felhasználhatod. A hideget nem, azt ki kell dobni.

    Az egész agyagosdiban a legkellemetlenebb az, amikor az agyagot ráteszed a testedre, mert az hideg Az, hogy éjszaka nem tudsz nagyon forgolódni,  nőként már kezdünk hozzászokni (terhesség, menstruáció, stb). 

     

    Azt is el kell mondanom, hogy igazából az agyagot nem szükséges egész éjjel fenthagyni, elegendő néhány órát. De kezdetben, főleg, ha még először csinálod, jobb, ha egész éjjel fent van. 

     

    Tudom, Magyarországon ez az egész elég szokatlanul hangzik, kissé elvontnak. Én Ausztráliában élek és nálunk mindig van itthon agyag. Nagyon hasznos húzódásokra, izomfájdalmakra, meg még ezernyi dologra. Rákerestem a neten egy magyar nyelvű leírásra, ahol bővebben olvashatsz róla: http://hollyelad.hupont.hu/2/feher-agyagpor

     

    Remélem, segítettem.

    Üdv,

    Alexandra

     

    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-05-06  13:15
  4. Torolt_felhasznalo_102740
    Torolt_felhasznalo_102740
    2009. július 10. 20:4844.

    Szia!

     

    Dél-pesten (Imrén) McKenzi-vel is foglakozó gyógytornász. Csak szuperlativuszokban beszélhetek róla. Nagyon korrekt, tényleg a beteg a fontos neki. Nekem 2 éve van kiszakadt porckorongsérvem, akkor az általa ajánlott tornával és egy kis gyógyszeres segítséggel a múlt hétig tünetmentes voltam...aztán takarításnál megemeltem a kanapét és most megint szenvedek. Írattam gyogyót, elkezdtem a Boglárka féle gyógytornát és talán már javul is, csak sajnos most nem tudok itthon maradni feküdni, így inkább a napi többszöri nyújtást végzem.

    http://www.vitamintorna.hu/

     

    Hívd fel, ha gondolod, tényleg nagyon jó.

     

    Üdv és jobbulást

    nyuszat

     

    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-05-06  13:15
  5. Torolt_felhasznalo_597690
    Torolt_felhasznalo_597690
    2009. május 6. 21:3443.

    Szia Viki!

     

    A lumbágó tüneteit, fájdalom és gyulladás jól lehet kezelni homeopátiás gyógyszerekkel, amiket lehet szoptatás mellett is szedni. írj nyugodtan az e-mailemre, ha kérdésed van. Persze a hagyományos terápia elkerülhetetlen.

    Sokat segít ellazulni egy forró fürdő, esetleg szódabikarbónát is tegyél bele 1-2 teáskanánnal, ez segít a gyulladást lehúzni.

    Mielőbbi Gyógyulást!

    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-05-06  13:15
  6. 2009. május 6. 15:5642.
    Köszi, kipróbálom a tornát! Itt azt mondták egy barátnőmnek a reumatológián, hogy a létező legrosszabb a gerincnek a jóga... Hát, itt sincs egységes vélemény, az látszik. Na de hol van?
    előzmény:
    Mononoke (41)
    2009-05-06  15:41
  7. 2009. május 6. 15:4141.

    Hm. Nem tudom, nem akarok okostojáskodni, de ugyebár ha nem erősítd meg a has és a hátizmokat, a büdös életben nem fog semmi segíteni a gerincednek a súly cipelésében, mozgatásában. Nem tudom, hogy T. doktorod milyen felülésre gondolt, mert amit a gyógytornán csináltunk a gyógytornásszal, az inkább a hasprés kategóriája, és nem is kevés volt belőle. Az uszikálással nem mész sokra, főleg ha edzetlen vagy és nem tudsz kilómétereket leúszni egyhuzomban.

     

    De a jógát tényleg ajánlom. Igaz ott is jó tanárt kell kifogni, aki igazán érti a dolgát. Az én tanárnőm Indiában végzett, több, mint 10 éve foglalkozik a jógával és annak oktatásával, most Iyengar jóga irányzatot oktat, ami elég "munkás", viszont nagyon jól kilazít és erősít. Nekem rengeteget segített.

     

    Ja, és az emelés: próbálj meg legugolni és egyenes derékkal felállni (tudom, kicsit az ágyba betenni így nem lehet, de minden mást igen).

    Feküdj sokat a padlón annyira odalapítva magad, amennyire csak tudod, hajlított lábakkal (talp a talajon, térd hajlít, pici terpeszben, egymásnak döntött térdekkel). Így nyújthatsz is: akkor a lábak nyújtva, sarokkal húzod lefele, fej felé egyenesen nyújtott karokkal pedig húzod magad felfelé, ügyelve, hogy a derék a talajon maradjon. Felkelni bárhonnan csak oldalra fordulva: oldaladra gördülsz, kezeddel feltolod magad.

     

    Na, mennem kell, felkelt az én kis hercegnőm. 

     

    előzmény:
    Viki_27 (39)
    2009-05-06  15:11
  8. 2009. május 6. 15:1340.
    Ezt a McKenzie módszert már máshol is láttam. Futok vele egy kört, hogy Dél-pesten honnan lehetne egy ilyen gyógytornászt előkaparni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932274 (37)
    2009-05-06  15:06
  9. 2009. május 6. 15:1139.
    Egy gerincspecialista, sokat kellett rá várni, mert állítólag jó szakorvos. Megnézte, azt mondta, hogy jelenleg műtétet nem igényel, járjak úszni, óvatos gyógytornára - így mondta - és esetleg masszíroztatni. Ne emeljek nehezet - két gyerek mellett... - ne járjak konditerembe, és főleg ne csináljak hasizom gyakorlatot. Vicceskedtem vele, hogy akkor nem lesz kockahasam, erre azt válaszolta, hogy lehet, de akkor lesz gerincműtétem is. Ennyi volt.
    előzmény:
    Mononoke (38)
    2009-05-06  15:09
  10. 2009. május 6. 15:0938.

    Előszöris menj el egy gerincspecialistához a leleteiddel! (Én az Országos Gerincgyógyászati Központban voltam, felhívod őket és kérsz időpontot.)

    Majd ő megmondja, hogy mit kell elsőként tenni, hogy mit kenjél, szedjél, stb.... Kérj beutalót gyógytornára, akkor - elvileg - ingyenes.

    Azt is meg fogja mondani, hogy a súlyod megfelelő-e.

     

    Amúgy ki látta az MRI leletedet? Ő miért nem mondott semmit? 

    előzmény:
    Viki_27 (36)
    2009-05-06  14:59
  11. Torolt_felhasznalo_932274
    Torolt_felhasznalo_932274
    2009. május 6. 15:0637.

    szia, gyógytornászt olyat érdemes keresni, aki McKenzie módszert használ, ezzel vissza lehet a helyére irányítani a porckorongot.

    szopi alatti gyógyszerszedésről korrekt infó: www.ibclc.hu itt a tanácsadók megnézik a hatóanyagot a legujabb irodalomban.

    jobbulást!

    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-05-06  13:15
  12. 2009. május 6. 14:5936.

    Súlyfelesleg téren jól állok, az első terhességem után húsz kilóval több voltam, mint most. Most normális vagyok kb. Persze nem modell alkat, de gondolom azért nem az a cél.

     

    Francba, tényleg muszáj lesz tornáznom, úsznom, masszíroztatnom. Meg kell oldanom, mert ez így valóban nem állapot

    előzmény:
    Mononoke (34)
    2009-05-06  14:54
  13. 2009. május 6. 14:5535.
    Erre is rákerestem, lehet kádban, de inkább nőgyógyászatra írják. Erre is lehet, hogy jó?
    előzmény:
    paeonia (31)
    2009-05-06  14:47
  14. 2009. május 6. 14:5434.

    Szia!

     

    Nekem is volt szülés után ilyen, annyival volt más, hogy én 6 hónapos kráig adtam tejet a gyereknek, utána kenhettem magam amivel akartam és szedhettem, amit akartam.

     

    1. gyulladás megszüntetése: mivel a porcok közül kitüremkedő zselés anyag nyomja az idegeket (ez fáj úgy, hogy mozogni alig bírsz), ezek begyulladnak. Ezt meg kell szüntetni (talán, amit ajánlottak, innoreuma krém segíthet).

     

    2. azonnal elkezdeni tornázni: keress egy jó gyógytornszt és jógatermet. Meg kell erősíteni a hát és a hasizmokat (gyógytorna, mert nem lehet akárhogy nekiugrani, vigyázni kell), szét kell húzni a gerincedet, rendezni a tartásodat, nyújtani az izmokat, mert ezért lett az egész. A fokozott terhelés, a pocak előrehúzta a lumbális derékszakaszt, ahol a csigolyák közötti rész összeszűkült, nem jut, jutott elég nedvességhez, kiszáradt, és készen is van a lumbalgia. Ha ezeket a csigolyákat visszatornázod a helyükre, megerősíted a környező izmokat, és elég teret csinálsz a csigolyák közti cuccnak, hogy ismét elég nedvességhez jusson, abszolút tünetmentes lehetsz (gyógyult nem, mert ha már kirepedt egyszer, a büdös életben nem fog összeforrni, ez ne csont, vagy bőr)

     

    3. ha van súlyfelesleged, azonnal megszabadulni tőle. Rajtam 18 kiló volt (szülés előtthoz képest), 3 hónap alatt lement 10, majd további 3 hónap alatt még 6.

     

    Csontkovács: NE!!! Ez nem olyan dolog, amit egy csontkovács helyre tud tenni (amúgy is kiropraktőr inkább, mert annak orvosi végzettsége is van, és legalább tanult anatómiát). 

     

    Jobbulást! Kitartást! Nehéz munka és ha már nem fáj, akkor is tornázni kell és nyújtani, mert egyébként visszaesel. 

    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-05-06  13:15
  15. 2009. május 6. 14:5433.
    Rákerestem, tizenötezer. Uhhh
    előzmény:
    verus. (27)
    2009-05-06  14:37
  16. 2009. május 6. 14:5332.

    Szia!

     

    1 hónapja hasonló panaszaim voltak, jártam reumatológusnál, akitől kaptam injekciót, hát mit mondjak, nem nagyon volt hatása Kaptam krémet is, de rövid időre enyhült a fájdalom, de az éjszakák egyre rosszabbak lettek.

     

    Végül gyógytornász, manuálterapeutánál kötöttem, ki, hát óriási a különbségÉn is csak ajánlani tudom

     

    Nézd meg itt pl.

     

     http://www.manualismedicina.hu/html/terapeutak.p hp

    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-05-06  13:15
  17. 2009. május 6. 14:4731.

    Bükfürdői termálkristály fürdőkádban feloldható? Dm-ben tudsz venni. A rozmaring krém is jó, de egyszerre csak egyfélét kenj magadra, nehogy allergiád legyen ..

    Strandra is mehetsz úszni, kinyitottak.

    Muszáj magadra időt szakítanod, mert nagyon csúnya vége lesz!Több ismerősöm került a műtőbe a gerincével.  Életmódváltás az egyetlen, ami megállithatja a folyamatot. Massziroztatni kell járni, gyógyfürdőre, tornázni (nyújtani) otthon MINDEN NAP! 

    előzmény:
    Viki_27 (24)
    2009-05-06  14:22
  18. Torolt_felhasznalo_646003
    Torolt_felhasznalo_646003
    2009. május 6. 14:4530.
    Nincs benne merevítő, egy 30-40 cm széles gumiöv, vastag tépőzárral, szorosan magadra tudod tekerni, mint egy fűzőt. Sztem gyógyászati segédeszköz boltban lehet kapni, de akár gyógyszertárban is. Nekem az egyetlen dolog volt ami segített, a közvetlenül gerincembe akart az orvos fájdalomcsillapítót adni, de nem engedtem, a krémek, tapaszok nem használtak.
    előzmény:
    Viki_27 (26)
    2009-05-06  14:34
  19. 2009. május 6. 14:3929.
    A Gerincbetegek topikban is találhatsz jó tippeket ha van időd olvasgatni.
    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-05-06  13:15
  20. 2009. május 6. 14:3828.
    Próbálj a padlón feküdni, én sem hittem benne aztán kipróbáltam és jobb lett.
    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-05-06  13:15
  21. 2009. május 6. 14:3727.

    TENS készülék? Nekem mondjuk izomfájdalmam volt (elfeküdt nyak), azt teljesen megszüntette. De fájdalmat is csillapít elvben (férjem tudja pontosan, van több programja).

     

    http://tens.lap.hu/

    előzmény:
    Viki_27 (1)
    2009-05-06  13:15

Címlap

top