Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2018. augusztus 24. 07:3231477.

    Majdnem egyszerre írtunk, én pedig ismételtem magam a segítségkérés témában. Elnézést!


    Érdekes, a tegnap a vonaton, kétféle "élményben" volt részem. Vettem helyjegyet is, nagyon zsúfolt volt a vonat. A következő mondatokat tulajdonképpen az általad olvasott könyvben előrevetített jövő elképzelése hozza ki belőlem. Okosak, sokat tudnak a fiatalok, büszke vagyok rájuk, de aggódom is miattuk. A vonatban igazi csend volt. Senki sem kommunikált senkivel - itt nem szabad telefonálni. Mindenki elmélyülten tanulmányozta a kütyüjét, ugyanabban a kitekert testtartásban - néhány generáció után lehet hogy az ember fiziológiája, testtartása is változni fog? Emiatt? Aztán átszálltam egy másik vonatra és belecsöppentem egy osztálynyi kamasz közé, akik nyilvánvalóan máris hallászavarokkal küszködtek, mert olyan hangzavart produkáltak, hogy szinte elviselhetetlen volt. Mégis, ez tűnt normálisnak, nem az előző, a másik véglet. Erről jut eszembe valami, ami nem is kapcsolódik a technológia hatásaihoz, de mégis! Kedden történt, ugyancsak utazás közben. Egy közelben ülő hölgy skype-on, vagy messengeren kommunikált valakivel - jelbeszéddel! Ráadásul, a jelekből és inkább a mimikájából ítélve: veszekedett! Még soha nem láttam hasonlót, lám ezt is megoldotta napjaink fejlődő technológiája! 


    Még néhány kép, csak úgy, válogatás nélkül. A hasonlóság csak a témában létezik, a képek mégis különböznek!


    További szép napot! 

    előzmény:
    tanaria (31475)
    2018-08-24  07:02
  2. 2018. augusztus 24. 07:1031476.

    Szép reggelt! 


    Ugyan már, TanariaTovább? Az a bizonyos tovább így is, úgy is: ugyanaz. Ne légy szomorú, fogadd el, ahogyan én is elfogadom. Nem az én formám az "ágyban, párnák közt"… üzemmód! A fizikai szenvedés még mindig sokkal könnyebben elviselhető, mint a lelki. Te jól tudod, hogy nekem aztán van összehasonlítási alapom…


    Inkább arról meséltél volna, hajnalok hajnalán, hogy mik történtek szabadságod eddigi napjai alatt. Amiből már három is eltelt, ugye? Nagyon várom, és igen, képeket is, Gergő biztosan segítene neked. Csekély tudásom (?) szerint, a képek feltöltése nem igazán függ össze a kütyüd memóriájával -, de az is lehet, hogy rosszul tudom.  


    Tudod mit? Inkább jó példával járok… elöl? 


    Ismerős helyekről. >>>> Akkor is, ha csak kicsiben látod, majd otthon kinagyítod. 


     

    előzmény:
    tanaria (31474)
    2018-08-24  06:44
  3. 2018. augusztus 24. 07:0231475.

    Dehogy szégyellek én segítséget kérni. Sőt! Ennyit bír a telefon. Ez derült ki újra .


    Olyan jó az okos, nagy unokáimmal tölteni a napot.


    A könyvről nem igazán tudok írni. Egy fajta jövőről szólt... Inkább hagyjuk.


    Most Szabó Magda Pilátusát vettem kézbe. Maradjon csak mindenki a saját fazakánál.


    Szép napot!

    előzmény:
    *Szigal* (31471)
    2018-08-23  07:17
  4. 2018. augusztus 24. 06:4431474.

    Jó reggelt!


    Elszomorít, hogy ennyit szenvedsz. Ideje lenne egy picit takarékra húznod magad. Ahogy a bölcs népi mondás is mondja: lassan járj, tovább érsz. 

    előzmény:
    *Szigal* (31473)
    2018-08-23  19:09
  5. 2018. augusztus 23. 19:0931473.

    Már vonatozom hazafelé. Nehezen jártam ma, ez a nagyon párás meleg a fájdalmakat is felturbozza. Azért bármilyen nehéz is a mozgás, a vonatot mégis elértem, a legeslegutolsó pillanatban. Rém büszke vagyok magamra!

    előzmény:
    *Szigal* (31472)
    2018-08-23  07:30
  6. 2018. augusztus 23. 07:3031472.

    Nagyon szép a Te hibiszkuszod, Tanaria, de a tiéd csak egy a sok közül, ugyanis a Wikipédia szerint 200 és 300 között van különböző változatainak száma! És van cserepes, leggyakoribb a cserje (Haifa is tele van vele) és magasra nőtt fa is. Mindegyik szép, de a sárga virágú fa az én szívem csücske! Kíváncsi vagyok, hogy vajon ebből a virágból is készülhet gyógyhatású tea? 


    További néhány kép a sokból. Aztán rohanás következik, pedig mostanában mintha az is nehezebben menne…


    Ezek a fotók is a mobilról valók: kilátás a szoba nagyon hűvöséből éppen a pergola tetejére és egy szépen megkomponált lépcsőforduló Y. otthonában. 

    előzmény:
    tanaria (31469)
    2018-08-23  05:57
  7. 2018. augusztus 23. 07:1731471.

    Jó reggelt!


    Milyen érdekes, tegnap én is itt magamban ücsörögtem egész nap, Y. ugyanis lemondta a tegnapi munkát, meghűlt, amit nem is csodálok, mert lakásának a hőmérséklete vetekszik egy hűtőszekrényével. Ahányszor ott vagyok, és kimegyek a kertbe, legyen 34 vagy 38 fok, mindig felsóhajtok, hogy jaj de jó meleg van! Aztán, amikor visszatérek a lakásba, nugyanúgy: Jaj, de jó hűvös van itt! Ez az! Az embernek soha nem jó, ami éppen adott, ami éppen van! 


    Azt is mondhatom a tegnapra, hogy semmit csináltam, de azt viszont reggeltől estig. Tévéztem, cicáztam és vártam a lányomat, aki jó későn tért haza.


    Jó hírem van, Tanaria! Kriszti tegnap megnézte a postaládánkat és volt benne egy értesítés egy romániai ajánlott küldeményről, de majd csak holnap megyek a postára, ma sehogyan sem tudnám beszúrni. Mindjárt találkám van Zs.-vel, aztán Klári, onnan pedig utazom Holonba, kicsit babázni a picinyemmel!  Késő este térek haza.


    Most az jutott eszembe, hogy az otthoni, gyermekkori kertünkben is volt ribizli, piros és fehér is, meg málna, meg körte, meg alma és még szilva is! Miért nem értékeltem jobban? Úgy visszasírom! Élvezd, és az egész pihenésed csakis a "Carpe diem!" jegyében teljen! 


    Nagyon szeretem az ifjúsági regényeket, melyiket olvastad? Miről szól? 


    Gergő nem tudna segíteni neked képfeltöltés témában? Eyek a gyerekek mindent tudnak és nem szégyen segítségüket kérni, de ezt Te nálam sokkal jobban tudod! 


    Teszek még fel képeket. Például Muszkóról. Mit szóltok? És persze Picurról is. 


     

    előzmény:
    tanaria (31470)
    2018-08-23  06:33
  8. 2018. augusztus 23. 06:3331470.

    Sajnos, nem enged képet feltenni memória hiány miatt.


    A te képeid, viszont, gyönyörűek! Igaz, nagyon kicsiben látom őket.

    előzmény:
    *Szigal* (31468)
    2018-08-22  07:53
  9. 2018. augusztus 23. 05:5731469.

    Jó reggelt!


    Valóban, édesanyámnak áldott jó termęszete van.


    A tegnapi napot egyedül töltöttem. Kiolvastam egy kamasz-könyvet. Nagyon érdekes volt. Felfedeztem a kertben egy kései ribizli bokrot is.


    Szép képeket készít az Okoskád! Bocsánat, hogy tárgynak neveztem. Viccnek szántam. Buta vicc volt.


    Elmélkedtem a hibiszkusz virágáról. Az én cserepesem kb. tripla virágot terem. Már tettem fel ide belőle.

    előzmény:
    *Szigal* (31467)
    2018-08-22  07:26
  10. 2018. augusztus 22. 07:5331468.

    A timráti pergola alól is szeretek nézelődni, számomra mindig izgalmas látvány, ha magasról nézhetek a völgybe, vagy csak a lehullt virágok nyomait szemlélgethetem. 

    előzmény:
    *Szigal* (31467)
    2018-08-22  07:26
  11. 2018. augusztus 22. 07:2631467.

    Szép reggelt!


    Igyekszem betartani a szavamat és jöjjenek az új telefonnal készített legelső képek:


    1. Ma egy hete Timráton a 6-7 méter magasra nőtt hibiszkuszfa ágai között kerestem és megleltem az egyetlen látható virágot. Nagyon magasan volt, de sikerült közelebb hoznom (hurrá, erre a funkcióra egyből rájöttem!), és íme! Nem is olyan rossz, ugye? 


    2. A fa alatt pedig - pirulósan - az egyik lehullt hibiszkusz. Annyiszor fényképeztem hasonlót, hogy már nagyon unhatjátok. Pedig újra és újra elvarázsol. 


    3. - 4. Aztán kicsit körbejártam a tavacskát - ezek már gyengébben sikerültek. 

    előzmény:
    *Szigal* (31466)
    2018-08-21  22:39
  12. 2018. augusztus 21. 22:3931466.

    Szervusztok, jó késő estét, éjszakát?


    Tanaria, ez a mai nem igazán volt az én napom. Klári ma elviselhetetlen volt, hosszú lenne elmesélnem, inkább nem. Csak arra kérem az Istent, hogy ne legyek ennyire önző, ha majd az ő helyzetébe kerülök. És közben sajnálom, szakad meg a szívem, hogyan juthatott ilyen helyzetbe, hogy senkije se maradt, és aki van, még néhányan, kevesen, lassan sikerül mindegyikünket eltávolítani. Anyukád jelent meg előttem, az ő csendes, mosolygós arca, kedvessége - egészen más típus, mint az én istápoltam. Anyukádat soha nem hallottam panaszkodni, Klári állandóan azt teszi, és szerinte mindenki ellene van. Csak ide ne jussak - soha!


    A kezelés viszont nagyon jó volt. Utána órákig aludtam, aztán elszaladt az este. Képeket remélem, hogy majd reggel teszek fel, most nincs erőm semmihez. 


    Jó éjszakát és csak szedd a fáról a gyümölcsöt, málnát pedig küldjél virtuálisan. Pénteken pedig elmegyek a postára, mert még nem jött semmi értesítés a küldött könyvről. 


    Jó és pihentető éjszakát kívánok az erre tévedőknek. Magamnak is. 



     

    előzmény:
    tanaria (31463)
    2018-08-21  08:45
  13. 2018. augusztus 21. 09:2031464.

    Szervusztok!


    De jó ilyen frissítő hírekre érkezni! Megint a 123-as buszról írok és Tanaria, Okoska nem is tárgy, hanem jóbarĺt! Eddigi tanítóim sem voltak tárgyak, hanem főleg könyvek, akiket-amiket bármikor meg tudok személyesíteni. Képzelőerő se kell hozzá!


    Most nagyon szeretnék a bőrödben lenni!


    Klárika után lesz kínai gyömösz, és ha hazaérek, képek is jöhetnek.


    Carpe diem!


    előzmény:
    tanaria (31463)
    2018-08-21  08:45
  14. 2018. augusztus 21. 08:4531463.

    Jó reggelt!


    Itt vagyok. A tegnap egy hosszút vonatoztam.


    Szóval, okosodsz s a tanítód egy tárgy.


    Gyönyörű reggelre ébredtünk. Minden ragyog és ez a csíki levegő! Harapni kell! Alma, körte, szilva sőt még maradék málna is, mind a kertben a fákon. Nagyon nekem való mindez!


    Én várlak és a fotóidat is!

    előzmény:
    *Szigal* (31462)
    2018-08-20  12:34
  15. 2018. augusztus 20. 12:3431462.

    Szervusztok!


    Nagy dilemmában voltam: jöjjek, vagy se? Sok értelmét már én se látom, ne is cáfoljatok, előbb-utóbb el kell döntenünk, hogyan tovább, ha egyáltalán. 


    Tegnap semmi sem történt itt a topikon, és ez sem első alkalom. Tudom, hogy Tanaria szabadságra indul, beszéltem is vele, egy-két óra múlva vonatra ül. Alsórákosi-Marika hazaérkezett és nemsokára újabb külföldi útra készül - erről sem az én feladatom írni. Ugye, Marika? Tegnapelőttől várom Margaret-Marika válaszát - ugye nincs semmi baj? Fenci se reagált a neki küldött tavirózsára, valószínű, hogy azóta ő sem járt errefelé. Nagyjából így állunk - az én kedvem is erősen lefelé tendál. 


    Jó hír, hogy legyőztem a technofóbiámat és rengeteget tanultam az Okoskától, aki, vagy ami remek képeket tud fotózni - többek között. Le is töltöttem, butítottam stb. persze maradtak a megszokott témák: virágok, növények, egy-két tájfotó, felhők és tenger, valamint természetesen cicaképek. Mindenre jó ez a kütyü, ráadásul mostanában párhuzamosan használom a két eszközt: a mobilt és a hagyományos fényképező masinát. Nagyon belejöttem! 


    Ennyit mára. További szép napot és jó ünnepet! 


  16. 2018. augusztus 18. 23:1131461.

    Drága Margaret-Marika, kedves Kismanó, nagyon köszönöm az információt! Zseni vagy és az én fejemben is rendet teremtesz! A virág valóban Rocktrumpet-Mandeville, és Neked köszönhetően a magyar nevét is megtaláltam, ráadásul nagyon szép név: brazil tölcsérjázmin. Tudományosan: Mandevilla sanderi.


    1. A tölcsérjázmin még egyszer. >>>>


    2. Margaret, feladatot is kapsz, ennek a szépvirágú cserjének, bokornak vajon mi lehet a neve? >>>>


    És most jó éjszakát, szép álmokat!


    előzmény:
    margaret3711 (31459)
    2018-08-18  17:08
  17. 2018. augusztus 18. 22:5831460.

    Szervusztok, jó estét! 


    Most fejeztem be a Mari-spenót készítését - ismét finom lett! Jó későn fogtam neki, mert előtte más dolgom volt, és mert ilyenkor már nincs olyan meleg. Nem néztem meg a Duna tévén a Csíksomlyói passiót, több okból, de most nem szeretném részletezni. Sok évvel ezelőtt a férjem levéltári kutatásokat végzett a csíki színjátszás kezdeteiről és természetesen a passió-játékok születéséről is. Tanulmányt is írt erről 1971-ben, akkor ünnepeltük a csíki színjátszás 250. évfordulóját. Akkor még lehetett, hiszen a Ceausescu-féle ideológiai zűrzavar kicsivel később, 1972-1973-ban kezdődött. A passiójáték pedig annyira csíki, nevezetesen Csíksomlyó ferences szerzeteseihez tartozó XVIII. századi műfaj (1721), hogy a XXI. században felújítani, akár zseniálisan is, számomra a blaszfémia kategóriájába tartozik. Persze ez óvatos és teljesen egyéni vélemény. Ezen kívül nem árt elismételni róla egy-két információt: "A passiójátékok a nagypénteki misztériumok, amelyeket Húsvét nagyhetén, rendszerint nagypénteken tartottak. A dramatikus prédikációkból és laudákból kifejlődött passiójáték a ferencesek  jellegzetes műfajává vált, a szenvedéstörténet drámai ábrázolása, amely évszázadokig az egyik legfontosabb ferences műfaj maradt Európa-szerte. A színielőadásokon a misztériumok mellett más műfajok is helyet kaptak, különösen a 18. század második felétől: moralitások, allegóriák, bibliai, ószövetségi drámák, és világi témák is előfordultak: történelmi drámák, társadalmi drámák, elvétve szatírák, pásztorjátékok is." (Wikipédia)


    Viszont nagy örömömre az előadás kezdetekor drága csíkszeredai barátok hívtak fel, hogy el ne szalasszam a bemutatót. Ez igazán szívmelengető volt. Azt hiszem, tulajdonképpen nehéz lett volna a helyeket látnom, sok nehéz emlék fűz oda… Remélem annak, aki látta, nem okozott csalódást. 

    előzmény:
    margaret3711 (31459)
    2018-08-18  17:08
  18. 2018. augusztus 18. 17:0831459.

    Rocktrumpet- Mandeville?


    Szervusztok Manokak!

    előzmény:
    *Szigal* (31454)
    2018-08-18  07:48
  19. 2018. augusztus 18. 08:3831458.

    Jó reggelt!


    Itt kellemes hűvös reggelek vannak mostanában. Éjszaka húsz fok alá hűl a levegő.


    Köszönöm a sok szép virágot, az enyémet külön is! Így jó ide belépni.

    előzmény:
    *Szigal* (31457)
    2018-08-18  08:03
  20. 2018. augusztus 18. 08:0331457.

    Túl sok volt a szöveg és a kép lemaradt! >>>>


    Pedig ezt Tanariának szántam.

    előzmény:
    *Szigal* (31456)
    2018-08-18  07:59
  21. 2018. augusztus 18. 07:5931456.

    Ezt az utolsót Tanariának küldöm. Még mindig nem találom a nevét, pedig évek óta keresem és kérdezősködöm-kutatok minden lehetséges és lehetetlen helyen. 


    Legyen szép napotok!


    Mai jelentkezésem végére értünk. 

    előzmény:
    *Szigal* (31455)
    2018-08-18  07:57
  22. 2018. augusztus 18. 07:5731455.

    1. Ezt kimondottan Fencinek küldöm, ha tavirózsát látok, mindig rá gondolok…


    2. - 3. Az elegáns kánna, egészen közelről és eredeti méretben is. Canna red, magyarul rózsanád! Ugye milyen szép neve van? 


    4. És újra a hibiszkusz a hatalmas yukkafa másik oldaláról. 

    előzmény:
    *Szigal* (31454)
    2018-08-18  07:48
  23. 2018. augusztus 18. 07:4831454.

    Szép, jó, hűvös reggelt jöttem köszönni nektek. 


    Virággal, mert többre már nincs időm.


    1. Virág volt és illatos, most citrom.


    2. Nem tudom a nevét, de kapusvirágnak nevezem, mert ha belépek az otthon kapuján, ő köszönt, és hónapokig virágzik. 


    3. A bejárati járda mellett.


    4. Yukka "lombjai" között megbúvó hibiszkuszok. 

    előzmény:
    *Szigal* (31453)
    2018-08-17  22:59
  24. 2018. augusztus 17. 22:5931453.

    Szervusztok, jó éjt! 


    Tudom, nagyon késő van, de elszaladt velem a szekér. Beszélgetések, munka, cicák, végül egy csodálatosan visszatérő élmény: az az 1984-es film, amelyben két Oscar-díjas színész játszik. Életízűen és zseniálisan: Zuhanás a szerelembe, Meryl Streep-el és Robert de Niro-val. Azt hiszem, hogy most láttam harmadszor, de a szép történet ismét lenyűgözött. A játék és a színészi teljesítmény nem kevésbé. 


    Remélem, hogy néztétek. 


    Holnap talán virágok is lesznek.


    Szép álmokat! 

    előzmény:
    tanaria (31452)
    2018-08-17  12:47
  25. 2018. augusztus 17. 12:4731452.

    Szép napot!


    Majd írok, de jó képeket nem ígérhetek. Megpróbálom, remélem, nem felejtkezem bele az élménybe.


    Köszönöm ezt a szép sétát. Jó volt, de hiányoltam a virágos képeket...

    előzmény:
    *Szigal* (31451)
    2018-08-17  09:53

Címlap

top