Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Utálom a munkahelyemet

Torolt_felhasznalo_428897
Torolt_felhasznalo_428897
Létrehozva: 2010. október 26. 16:07

Kicsit lelkizni szeretnék.

Utálom a munkahelyem. Szar hangulat, állandó, ok nélküli lecseszések,kevés ember sok munkára, feszített tempó, ingatag irodai székek miatt állandó kényszertartásban való ücsörgés, emiatt állandósult, görcsös derékfájás... bizalmatlan főnök, ideges kollégák. 

Nap mint nap egy-egy kolléganő elsírja magát. Gyakran én is.

Gyomorgörcsöm van, minden reggel, ez vasárnap esténként a komoly hányingerig kicsúcsosodik.

Ráadásul most az egyik kedvenc kollégám felmondott, és sírógörcsöm van emiatt.

Egyfolytában munkát keresek, és valószínűleg találok is, de addig valahogy bírjam ki.

Meséljetek valami pozitívat.

Ha volt valaki ilyen helyzetben, akkor hogyan élte túl... 

  1. 2018. augusztus 4. 08:1891.

    Enis szeretnčk tanácsot kérni utálok a mostani munkahelyemen Szlovákiában dolgozom az a baj ezzel hogy más munkahely még nincs más hétvége ejjelezek megyek minden szart lecsesznek nem hagynak nyugodtan dolgozni idegesítenek szó szerint a mesterem ojan idegbeteg hogy félni kell tőle eceruen nem akarok ott dolgozni csak az a baj hogy én čs a párom egy munkahelyen dolgozunk ha rám szál a mester akkor nem all kiertem ősember és nekem ez nagy idegeseget jelként nem hagynak nyugodtan dolgozni fulgyuladasal dolgozom ami egyre tisztább orvoshoz nem merek elmenni mert kitesznek de nem bírok tovább itt dolgozni a talpaim folvan akkor dagadva ugyfogalmaznak egeseggemmel jacok és észt a családombol senki se érti meg még a párom sem mit tehetnék ?

  2. 2011. január 15. 20:3190.

    Sziasztok!

     

    Nem egy gyakorlott fórumozó vagyok, mondhatnám teljesen kezdő, de a cím felkeltette az érdeklődésemet. Én most pont azon vagyok, hogy olyan kollegákat találjak magam mellé,  akik értékelik az olyan munkahelyet, ahol a keresetük nem a főnök szimpátiájától és a rendszer adta korlátoktól függ. Azt is fontosnak tartom továbbá, hogy olyan munkahelyen töltsük az időnket, ami a személyiségünket erősíti, az erősségeinket még tovább fejleszti, és jól érezzük magunkat a bőrünkben a mindennapokban. Teremtsünk együtt egy olyan munkahelyet, amely többé tesz bennünket mind anyagi, mind emberi értelemben. Ha Győr környéki vagy és az értékesítési munkára érzel fogékonyságot, akkor jelentkezz bátran! :)

     

    Üdv,

     

    Edit 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_617709
    Torolt_felhasznalo_617709
    2011. január 15. 20:2789.

    Köszi, rendes vagy.

    Döntöttem, de félek.  Már korábban leírtam, hogy miért...  Ha ténylegesen lenne egy munka... lehet, hogy megfutamodnék a bizonytalanság miatt.  Most így érzem, hogy igen, elég volt, váltok. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_194450 (85)
    2011-01-14  22:56
  4. 2011. január 15. 08:1088.
    Pl. ha meg kell csinálni egy munkát sürgösen és senkit se érdekel az eredmény, hanem hónapokig a fiókban lapul és ez ismétlödik, akkor is becsapva, feleslegesnek érzi magát az ember vagy hasonló dolgok..
    előzmény:
    Wmelone (87)
    2011-01-15  08:04
  5. 2011. január 15. 08:0487.
    Igen, nem a munkabér a legfontosabb szempont, hanem a minden téren megbecsülés .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_652128 (78)
    2011-01-12  21:32
  6. 2011. január 15. 08:0286.
    Innen az egyik netes ismerösömis családi vállalkozásban dolgozott. Annyit csesztették a hozzátartozói, hogy tiszta bénának, ügyetlennek érezte magát végül. Egyszer aztán besokalt és felmondott. Elkezdett keresni munkahelyet és gyorsan talált is. Igaz csöbörböl vödörbe került, mert az új helyen nagyon hülye a fönök. Még a nekik járó szabadságot se akarja kiadni. A szabadság nem azért van, hogy kivegyék- mondja ö. Ha van munka, ha nincs nem lehet szabira menni, mert neki olyan a kedve..Van eki ezt nem türi és elmegy..Az említett nö is keresi újra a munkahelyet. Változtatni lehet és kell is, csak azért szerencse is kell hozzá hova kerül az ember.
    előzmény:
    toth.eva21 (81)
    2011-01-13  10:31
  7. 2011. január 14. 22:5685.

    Szia,

    gratulálok a döntésedhez! Sajnos nagyon kevesen merik vállalni ezt a döntést, hogy ha nem érzem jól magam egy munkahelyen akkor váltok. Sok időbe telt, de hidd el megéri, mersz és tudsz változtatni - ez a legfontosabb.

    Egyre több ember keres meg hasonló problémával, néha lehet munkahelyi problémán változtatni akkor ha mi is változunk valamilyen téren. Igy elviselhetőbb lesz számunkra is minden ha a környezetünk észrevesz rajtunk valami pozitiv változást.

    Az esetek másik részében a munkahely változás a legjobb megoldás. Nem hivatkozunk többé válságra stb. hanem lépünk hogy a saját és a családi életünk rovására ne menjen a munkában töltött idő ahova rossz érzéssel, sokszor félve megyünk.

    Mégegyszer Gratulálok a döntésedhez!

     

     

     

    Jankulár László

    www.coachforyou.hu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_617709 (62)
    2011-01-06  19:02
  8. 2011. január 14. 19:3384.

    Kedves Stonyroad!

     

    Az általad vázolt módon kellene történniük a dolgoknak. Sajnos a munkahelyek többségénél (persze nem rendelkezek statisztikákkal erről az adatról) valószínűleg úgy zajlik a babavárás, ahogy hengergo és én is kifejtettük/írtuk.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_652128 (80)
    2011-01-12  21:55
  9. Torolt_felhasznalo_652074
    Torolt_felhasznalo_652074
    2011. január 14. 01:4483.

    Nem olyan régen mentem nyugdíjba, de most  is vissza tudom idézni az érzést, mikor vasárnap készültem a hétfőre. Hányingerem volt, a főnök és a kollégák miatt is. Kivéve egy-kettőt, aki  annyira hülye volt, hogy attól nem tudtam félni. 

     

    Aztán volt olyan időszak, amikor lessz ami lessz, meg nem ölnek, le nem köpnek, gondoltam "bölcsen", maximum elküldenek. Mint egy kamikáze, bátran szembenéztem a  szabályszerűen sanyargató, rosszindulatú  kollégáimmal, mert hol ez nem volt jó hol meg az. De persze én tudtam és ki is derült, hogy semmit nem csesztem el, miután szétkürtölték, hogy  hú mit tettem.Kevés alkalom volt amikor "rehabilitálni" tudtam magam.

     

    Az egyik kolléganőm pl. majdnem meghalt, miután az,  akit helyettesített nem adta át a "frontot", így nem tudott referálni a főo.vez.nőnek az aktuális anyagról, az meg leordította a fejét, hogy kirúgja, stb. Szegény rosszul lett, hívták az orvost, és egyszer csak azt halljuk , hogy valaki azt kiabálja, hogy elveszítjük, elveszítjük! Magyarul a klinikai halál állapotában volt.

    Egyébként ez a kolléganőm, Erdélyből jött át és Ő volt az egyedüli kereső a családban. ( két gyerek, férj, téliesített faházban laktak, stb.)Nagyon okos , értelmes, kellemes , segítőkész, jó  kolléganő volt. Azóta minden rendben van, másik munkahelyre ment, jól van.

     

    Szóval a tanácsom, hogy kamikáze stílus. Ha magabiztosabb vagy könnyebben áthidalod a nehézségeket is. Csak magadat teszed tönkre, ha rettegésben élsz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_428897 (1)
    2010-10-26  16:07
  10. 2011. január 13. 21:0282.

    Szia Stonyroad!

     

    Hogy érted azt, hogy 18 hónapig kell egy munkahelyen lenni, hogy az ember nyugodtan elmehessen szülni?

    Én úgy tudtam, hogy ha letelik a 3 hónap próbaidő utána törvényileg védve van a nő.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_652128 (72)
    2011-01-11  22:49
  11. 2011. január 13. 10:3181.

    Kedves Slider!

     

    Úgy érzem egy cipőben járunk, mert  én sem szeretem a munkahelyem. Annyi különbség van szerinte, hogy mi 3-an vagy 4-en vagyunk egy irodába! Ez egy mikrovállalkozás. Ráadásul családi vállalkozás. Koleranőm külsös csak. Egyébként bátyám a közvetlen főnököm az ő fönöke meg apám. Volt egy időszak amikor úgy keltem fel reggel, hogy lázas voltam és  hányingerem volt. Nagyon is megértem min mész keresztül. Nekem jelenleg még nincs lehetőségem munkahelyet váltani, de már nagyon szeretnék. Az örökös ugráltatás, lecseszések ok nélkül és mellé még jön az, hogy a magánélet és a munka vegyítése. Nem tudom mit tudnék tenni. Próbáltam leülni a főnökömmel (apámmal) beszélni, hogy változtassunk kicsit, mert én nem érzem jól magam, de süket fülekre találtam. Aztán felmondtam. De mivel rövid időn belül nem találtam munkát így muszáj volt vissza jöjjek, és elviselnem az örökös körforgást. Mindenki szed valamilyen gyogyszert (nyugtató, szívre, stressz) mert egyzerűen kezelhetetlen, kibírhatatlan az édesapám. Remélem neked rendeződik a helyzeted.

    Üdv.: Évi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_428897 (1)
    2010-10-26  16:07
  12. Torolt_felhasznalo_652128
    Torolt_felhasznalo_652128
    2011. január 12. 21:5580.

    Azért ez nem egészen így néz ki, van kijelölt helyettesem, és az ő betanítását mélyítjük el, hogy adott helyzetben a helyemere tudjon lépni. Mindneki tisztában van vele, hogy vagy sikerül vagy nem, nincs pluszbér és munkaerő. 

    Ja, és tényleg igazán korrekt lenne, ha várnék a teherbeeséssel, és esetleg mivel 35 vagyok veszélyeztett terhes lennék. és nem pár hónapjuk, hanem pár napjuk lenne rá. 

     

    Nos, a teherbeesésem esélyeit most nem latolgatnám, ez a fórum nem erre készült. 

     

    Tudod mit? Legyen nektek igazatok, én meg csendben örülök, hogy ilyen munkahelyem van és ilyen kapcsolatom a helyettesemmel, aki nem az én helyemre hegyez egyfolytában. 

     

    előzmény:
    hengergo (79)
    2011-01-12  21:49
  13. 2011. január 12. 21:4979.

    Azért, mert terhességet csak akkor jelent be az ember a munkahelyén, ha az már létrejött és a kritikus időszakon is túlvan, azaz 3 hónap után. Azt bejelenteni, hogy valaki gyereket TERVEZ, háááát, enyhén szólva is naivitás. Mi van, ha sokára vagy egyáltalán nem jön össze? Ha már valakit betanítottál magad helyett, szerinted ítéletnapig fog várni, mert egyszer esetleg teherbeesel? Vagy megunja egy fél év múlva, hogy rád várjon, vagy a főnökeid unják meg, hogy két embert fizetnek párhuzamosan és valamelyikőtöknek mennie kell. És ha már van helyetted egy betanult valaki, te pedig lógatod a levegőben, hogy tervezel elhúzni 3-4-5-6 évre, akkor van egy tippem, hogy ki lesz az. Ha egy 3 hónapos terhes nő bejelenti, hogy terhes, még mindig van a cégnek néhány hónapja a pótlására.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_652128 (77)
    2011-01-12  21:28
  14. Torolt_felhasznalo_652128
    Torolt_felhasznalo_652128
    2011. január 12. 21:3278.

    Na, az ilyeneket kellene addig verni, amíg el nem kékülnek. Sajnálom. Sajnálom azt is, hogy egyáltalán ilyen emberek vezetők lehetnek.

     

    Addig, amíg a munkáltatók többsége nem látja be, hogy az a munkaerő dolgozik jól, és lojális a céggel, akivel a cég is lojális, addig ez lesz. Az emberek nem milliókat akarnak ekresni, hanem korrekt elbánásra, segítőkészségre, kulturált körülményekre vágynak. Á, mindegy, ezt papolom mindenfele, de ... a munkaerő ma a legolcsóbb és legsemmitérőbb dolog.

    Pedig az elégedett munkavállaló több profitot termel. 

    előzmény:
    tomorow (76)
    2011-01-12  18:03
  15. Torolt_felhasznalo_652128
    Torolt_felhasznalo_652128
    2011. január 12. 21:2877.

    Miért meredek? Azért mert nem szabadna betanítani az utódomat? Vagy miért???

    Érdekes nekem a beosztottaim is bejelentik, hogy szeretnének gyereket, és ekkor és ekkor szeretnének elmenni szülni. Basszus hát ez az élet rendje. Nem? 

    előzmény:
    xyz123123 (74)
    2011-01-12  13:29

Címlap

top