Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyorsan akarok fogyni

Torolt_felhasznalo_595470
Torolt_felhasznalo_595470
Létrehozva: 2011. március 11. 21:38
Aki már próbált értelmes, de iszonyú gyorsan lefogyasztó dolgot, az megosztaná velem? Normálisan akarok fogyni, mielőtt még vk beszólna. Csak nagyon rosszul érzem magam, ezért két hét intenzív fogyival kezdenék. A lebeszélők, kritizálók kíméljenek! Köszi!
  1. 2011. március 12. 17:43101.

    Szia:) Persze.

    Van akinek ez, van akinek az jön be.

    Egyik napról a másikra tettem le. Nekem ez vált be. Nem használtam tapaszt, se nikotinos rágót. Semmi ilyet.

    Nagyon nehéz volt. Főleg az első 3 hónap. Ráadásul több, mint 1 dobozzal szívtam egy nap, úgy, hogy a melóhelyemen nem is gyújtottam rá (nem is tudták ott fél évig, hogy dohányzom). A leszokás elején beülős helyeken (barátnőimmel dumálgattunk) nem mertem egy korty alkoholt sem inni, mert féltem, hogy elgyengülök. Mikor már erősebb voltam ezen a téren, akkor meg hamarabb fejbe vágott az 1 pohár sör is, mert régebben cigi mellett lassabban kortyolgattam.

    Amúgy azért sikerült nekem a leszokás, mert nagyon berágtam magamra, hogy nem lehetek ennyire akaratgyenge. Nem függhetek ennyire a cigitől. Ha bármin felhúztam magam, akkor egyből a cigihez nyúltam. Ha nem tudtam rágyújtani vmiért ilyenkor, akkor meg csak az járt a fejemben, hogy mielőbb megtehessem.

    Azok közé tartozom már, akik rosszul vannak, ha csak egy slukkot is szívnak. Barátnőim (kettő) visszaszoktak (az egyik terhessége miatt tette le, szülés után visszaszokott, nem egyből; a másik tapaszt használt, de rosszul lett, mert mellé cigizett is, és ő is visszaszokott). Néha beleszívok a cigijükbe, ha összeülünk dumcsizni, de rájövök, hogy én már nem bírnám (összerándul a gyomrom, hányingerem lesz, megfájdul a fejem). (Nem bánom, mert Férjem se cigizik, meg így csomó pénzt tudunk megtakarítani, igaz megy hitelre.)

    Amúgy lehet, hogy már én is rég visszaszoktam volna...

    Te is ezen gondolkodsz, hogy leteszed? Mióta cigizel? Hogy terveznéd? Mik az elképzeléseid?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_871862 (100)
    2011-03-12  16:03
  2. Torolt_felhasznalo_871862
    Torolt_felhasznalo_871862
    2011. március 12. 16:03100.

    Szia:)

     

    Megkérdezhetem, hogy hogyan szoktál le a dohányzásról?

    előzmény:
    Gy.Kriszta79 (93)
    2011-03-12  11:54
  3. 2011. március 12. 15:5499.
    Villámdiéta? Lövesd át a nyelved. 2 hétig alig bírtam enni, csak pépeset és bőgve azt is. 5 kiló ment le, persze vissza is jött :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_595470 (1)
    2011-03-11  21:38
  4. 2011. március 12. 15:0798.

    Egyébként az éhezést arra értettem, hogy a sejtjeid éheznek.

    Ha meginnék napi 4-5 liter folyadékot (vizet, abban nincs semmi kalória), tuti minimálisat tudnék enni. Fogynék sokat, de a szervezetemre káros lenne. Szükség van fehérjére, zsírra (zsírban oldódó vitaminok miatt), szénhidrátra. Ha csak fekszem, akkor is szükség van tápanyag bevitelre, (alapanyagcsere) életfunkciók működéséhez.

    Napi 1000 Kcal alatti mennyiséget, csak kórházi felügyelet mellett szoktak javasolni (ilyennel még nem talákoztam, de biztos előfordult már).

    Napi 1000 Kcal-t is nagyon ritkán szoktunk javasolni a fogyni vágyóknak.

    Általában napi 1200 vagy 1400 Kcal javasolunk, és emellett sokan fogynak.

     

    Napi 1000 Kcal elosztása:

    Reggeli: 300 Kcal, tízórai: 50 Kcal, ebéd: 400 Kcal, Uzsonna: 50 Kcal, Vacsora: 200 Kcal.

     

    Ha csak egyszer vagy kétszer étkezik vki, akkor szerintetek megvan a napi 1000 Kcal?

    (Ha igen, akkor rengeteget fogyaszt egy étkezésre. Ha meg nem, akkor nem visz be annyit, amennyire a szervezetnek szüksége van.)

     

    (Csak mellékesen: kiszámoltam saját magamat nézve (50 kg esetén): ha csak fekszem egész nap, és nem csinálok semmit, akkor 1050 Kcal kell az életfunkcióm fenntartásához. Ha közepesen aktív életmódot élek, akkor meg 1500 Kcal kell naponta.)

    előzmény:
    sziszka19690607 (85)
    2011-03-12  08:15
  5. 2011. március 12. 14:3997.

    1hét alatt -4kg

    elég gyors? 

    hogy?szakítottak  velem

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  6. 2011. március 12. 14:2596.
    Fiatal - lány, írtam neked egy privit, olvasd el, ha nem kaptad, meg akkor lécci jelezd. Sok sikert a fogyihoz. Én is csatlakoznék hozzád, csináljuk együtt. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  7. 2011. március 12. 13:1795.

    Ügyes.

    De mit csináltál a bőröddel? Ilyen hirtelen fogyás után tuti, hogy térdig lóg a hasbőr.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_782512 (88)
    2011-03-12  09:50
  8. 2011. március 12. 12:3294.

    Szia!

    Nem olvastam végig a hozzászólásokat.

    Ha választasz egy kb.1200 calóriás étrendet, a te súlyodból biztos lemegy 2 hét alatt 6kg.

    Ez még nem igazi fogyás, inkább csak kitisztulsz.  Nem kell semmiféle csodamódszer.

    Ha eddig sok szénhidrátot ettél, akkor válassz olyan diétát, amiben megengedhető továbbra is! Ami a lényeg, hogy tartsd is be szigorúan.

    A későbbiekben már csak 1/2-1 kg megy le hetente!

    Sok sikert!!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  9. 2011. március 12. 11:5493.

    Ha visszaolvasol, én is ezt írtam (cukormentesség, teljes kiőrlésű pékáruk stb., csak írtam mást is mellé, meg nem a hirtelen fogyással értek egyet).

    ÉLETMÓDVÁLTOZTATÁS. ENNYI. Meg ha kevesebbet viszel be, mint előtte, akkor fogyni fogsz. Ez logikus is.

    Kívánom, hogy meg is tudd tartani a súlyod, és ha még szeretnél fogyni, akkor sikerüljön. Nem akartam én senkinek sem rosszat (mivel ez a szakmám). De valószínűleg van aki szerint feleslegesen tanultunk 4 évet, mert csak hülyeséget tanítottak nekünk (ezt most nem konkrétan Neked szántam).

    Semmi rosszindulatból: 110 kg-ból könnyebb 4-6 akár 10 kilót fogyni, mint 53-ból 3-at. A kettőt nem lehet összehasonlítani.

    A barátnőm is fogyott ennyit, mint Te. Neki a zsírszövete csökkent, de a bőre megmaradt, mivel hirtelen dobta le. Plasztikáztatnia kellett. Most megint visszaszedte. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek ilyen lesz a bőre, meg mindenki visszahízza!!! De a többség, ha visszatér a régi életformájához, akkor általában ez vár rá. Tehát itt is az jön ki, hogy ÉLETMÓDVÁLTOZTATÁS. Nem 1 hétre, nem 1 hónapra, nem 1 évre, hanem életre szólóan. A lényeg: JÓL ÉREZD MAGAD! Akármelyik fogyókúrát is csinálod. A lényeg ne csak kúraszerű legyen.

    Egyébként saját példámról is tudok írni. Fősuli alatt 45-48 végére 50 kg kg voltam 163 cm-hez. Tény vékony voltam 45-48 kilóval. Mikor elkezdtem dolgozni 50 kiló voltam (ez normál számomra). Közben letettem a cigit, és szépen apránként felcsúsztam 57 kg-ra (nem egyik napról a másikra). Ezt sem tartják mások biztos soknak, de  rosszul éreztem magam, nehezebben kaptam levegőt, meg rossz volt a fizikumom, áfradékony voltam stb. Visszafogytam 50 kilóra (ez se ment olyan gyorsan). Ennyivel estem teherbe, 65 kiló voltam szüléskor. Utána több, mint egy év múlva tudtam csak visszamenni 55 kilóra. Azóta eltelt még 2 év, és most vagyok megint 50 kg.

    Egyébként a többször keveset étkezni nem azt jelenti, hogy 5-ször "zabálom" magam tele. De ha csak egyszer vagy kétszer étkeznék egy nap, tuti éhes lennék és több Kcal-t vinnék be egyszerre.  A szervezet is okos ám, érzi hogy megvonás van, és mikor kapja következő étkezéskor a kaját, elraktározza. Nehezebb így fogyni.

    És ezt az egészet tényleg nem azért írtam le, hogy okoskodjak! Csak úgy jön le sokszor mások hsz-ből, mintha nem tudnám miről is írok!

    előzmény:
    sziszka19690607 (85)
    2011-03-12  08:15
  10. Torolt_felhasznalo_443625
    Torolt_felhasznalo_443625
    2011. március 12. 11:2492.

    Irtam privátban, azt biztos látod.

     

    De még valami eszembe jutott.

    Ahol iskolába jártam, ott voltak ilyenek is olyanok is (akire azt mondtad volna, hogy girhes, meg olyan, aki nagyon kövér volt.)

     

    Tudod mi tünt fel?

    A kövérek, azok annyira jó kedélyüek voltak!

    Rengeteget nevettek-magukon is gyakran, míg a vékonyak állandóan mindenen vaciláltak. Tisztára "sónélküliek" voltak, megállt a levegö, ha beléptek a terembe. Míg a kövérek érkezésekor kivirult a hangulat.

     

    Ezzel csak azt akarom mondani, hogy találj magadnak valami motivációt, mielött neki állsz a dolgodnak, -mert lehet, hogy valóban nem a kilóidon múlik a rossz hangulatod, ami pillanatnyilag az életed fölött lebeg.

    (a tesóm 165cm, és 89 kiló. Pedig pincérként napi 25-30 kmt-lejár, és ez tuti, mint az ámen a templomban. Tehát közvetlenül is van kapcsolatom kissé termetesebb személyekkel is.Ö mégis jobb kedélyü mint én, sokkal több a barátja, és sokan kedvelik, pedig én pillanatnyilag 10 kilóval kevesebb is vagyok-valószínü, mert ö így magát elfogadja, és nem érdekli, ha néhány vadbarom megfordul utána, vagy beszól neki)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_595470 (24)
    2011-03-11  22:23
  11. 2011. március 12. 11:0191.

    na, zet szabtam én át :) Narancsnak csak a levét, vagy helyette egy almát. Tejfölt utálom, kefirt ettem. És soha nem voltam éhes, sőt, volt, hogy meg sem ettem, ami írva volt.

    MOndjuk a kétszersült határozottan jót tesz a fohgyókúrának, utána hetekig csak pépeset kívántam :DD

    előzmény:
    isorama (90)
    2011-03-12  10:55
  12. 2011. március 12. 10:5590.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_595470 (1)
    2011-03-11  21:38
  13. 2011. március 12. 09:5489.
    Na ugye, hogy ugye...
    előzmény:
    sziszka19690607 (85)
    2011-03-12  08:15
  14. Torolt_felhasznalo_782512
    Torolt_felhasznalo_782512
    2011. március 12. 09:5088.

    Egyetértek! 5 hónap alatt fogytam 33 kilót, 126-ról indultam. Cukor, liszt NEM, sport (nekem kocogás többnyire, az vált be, azt tűnt hatásosnak) minden nap! Nem híztam vissza semmit sem, még mindig fogyogatok, pedig már időnként eszem cukrot is és lisztet is, de ritkán!

    előzmény:
    sziszka19690607 (85)
    2011-03-12  08:15
  15. 2011. március 12. 09:4287.

    Fogyokuras masszazs. Egy baratnom csinalta, minden nap ment, ket het alatt 4 kilo, kisebb sulyfeleslegbol, sok teat kell inni mellette.

    Viszont 40-60 ezer kozott van arilag...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_595470 (1)
    2011-03-11  21:38
  16. 2011. március 12. 08:2386.

    Szia!

    Nincs semmi baj azzal, ha valaki kezdetben gorsan akar fogyni, ha azt utána lassú csökkenés követi, szerintem. Magamból kiindulva. Nekem kellett az elején a gyors sikerélmény, mert nem vagyok túl kitartó. A másik meg, hogy addig nehéz mozogni, amíg az ember túl sok felesleget cipel, előbb érdemes ebből diétával leadni valamennyit, majd után rendszeresen mozogni, és figyelni a táplálkozásra. Én a Levellel fogytam, nem sokat, kb heti két kilót (egy hét level, egy hét szokásos, háromszor ismételve). Én unalmamban evős voltam, ez a diéta viszont rádöbbentett, hogy van akaraterőm. :)

     

    Sok sikert!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_595470 (1)
    2011-03-11  21:38
  17. 2011. március 12. 08:1585.
    Én 30 kg fogytam 9 hónap alatt 110 kg voltam,és nem éheztem,nem kellett semmi drága vacak hozzá,csak egyszerüen nem ettem cukrot,és fehérlisztett ennyi a dolog...
    előzmény:
    Gy.Kriszta79 (83)
    2011-03-12  08:03
  18. 2011. március 12. 08:1484.

    http://www.nlcafe.hu/forum/index.php?fid=441&topicid=189372&bw=1

     

    Ezt a topikot én indítottam két éve. Ezzel a módszerrel sikerült leghatékonyabban fogynom gyógyszeres segítség nélkül. És nem is tűnik károsnak, vagy túl megerőltetőnek, mint pl. a léböjt. Viszont szerintem mindenképpen érdemes lenne elmenned egy pszichiáterhez, aki a lelkedet is helyre teszi, mert az nem fog attól rendbe jönni, ha lefogysz... Tapasztalat... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_595470 (1)
    2011-03-11  21:38
  19. 2011. március 12. 08:0383.
    "Biztos, hogy fogysz ezzel a módszerrel. Csak az már más kérdés, hogy a szervezetednek ez mennyire egészséges."

    Ezt írtam abban a hsz-ben, amire reagáltál, csak lehet gyorsan olvastad. A válaszom különben az a mostani kérdésedre, hogy nem is éltek ilyen sokáig (biztos van akinek ez nem is célja). Abban az egyben egyetértünk, hogy egyensúlyban kell lennie a bevitelnek és a leadásnak (szervezet működéséhez ennyi szükséges, emellett nem hízol). Na most aki plusz kilóval rendelkezik, annak vagy van vmi betegsége (anyagcsere-zavar), vagy több Kcal-t visz be.

    Egyébként engem nem kell meggyőznöd, mert nekem nincs baj a súlyommal. És ezt nem éhezéssel érem el...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_983534 (82)
    2011-03-12  07:44
  20. Torolt_felhasznalo_983534
    Torolt_felhasznalo_983534
    2011. március 12. 07:4482.

    és mikor annó még vadásztunk, szerintetek hányszor ettünk egy nap?

    előzmény:
    Gy.Kriszta79 (18)
    2011-03-11  22:12
  21. 2011. március 12. 07:1481.

    Kedvis fiatal lány! :) 

     

    Én nem preferálom a 90 napos diétát és társait. Azt mondom: életmódváltás! Ez az egyetlen, ami valóban végleges, tartós és hatásos. Naná, hogy nem fog egy hét alatt lepotyogni rólad az összes feles kiló és nem fogsz egy hét után reggel úgy felkelni, hogy olyan alakod van, mint Gisele Bündchennek. Naná, hogy ez nem tetszik, mert tök igazságtalan. Az életben semmi sem megy akaraterő és kitartás nélkül, a fogyókúra meg pláne nem.

     

    Tessék összeszedni magad és hajrá :) Tudom nem könnyű, én nyáron adtam le 10 kilót (most 52 vagyok a 170 centimmel) és csak annyit tettem, hogy reggelente úszni jártam, megittam napi három liter vizet és mellőztem a cukros, olajos, zsíros étkeket, meg a kenyérféléket. Szóval tudom, miről beszélek :) Kitartás!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  22. 2011. március 12. 06:5980.

    Nekem a 90 napos diétával sikerült lefogynom úgy, hogy az első hónapban 7 kiló ment le rólam! (volt miből ) Egyszer az Atkins-diétához hasonló étrendet követtem két hónapig - nagyon kevés szénhidrát -,  ezzel a módszerrel is sikerült fogynom.

    Mellette a mozgás az, ami nagyon fontos. ( Mióta nem járok futni, bizony rám ugrott pár kiló. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_595470 (1)
    2011-03-11  21:38
  23. Torolt_felhasznalo_472888
    Torolt_felhasznalo_472888
    2011. március 12. 00:1479.

    Én speciell  három hónap alatt akarok leadni 10 kg.-ot.

     

    Intenzív tornával (ez már egy hónapja megy), de ehhez egy jó kis diéta is kellene. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_595470 (1)
    2011-03-11  21:38
  24. Torolt_felhasznalo_849281
    Torolt_felhasznalo_849281
    2011. március 12. 00:1078.

    Tudom én, de akkor is basszaja csőröm a sok komplexusos majom. :)

     

     

    előzmény:
    emocionális szellem (77)
    2011-03-11  23:59
  25. 2011. március 11. 23:5977.
    Menj már. Azok kiskamasz fütyik, meg trottyos pöcsik. Kit érdekel az ő véleményük? Csak nagy a pofájuk. Bevállalnának azok bárkit, csak legyen rajta kényelmes helyen valami luk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_849281 (74)
    2011-03-11  23:52

Címlap

top