Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hajós András a fórumon!

adrijan
Létrehozva: 2011. Április 6. 10:30
Kedves fórumozók!

Április 11-n hétfőn, 12 órától a Fórum vendége Hajós András szociológus, énekes, dalszerző, humorista, tévés- és rádiós személyiség.

Azt hiszem, vendégünket senkinek sem kell bemutatni - akár az Emil.RuleZ! együttes tagjaként, akár tévészereplőként, de szinte mindenki ismeri!

Most hát várjuk a kérdéseiteket, Hajós András legalább egy órán keresztül válaszol majd rájuk.
  1. 2011. Április 11. 12:1851.

    Kérdezni én sem tudok, de egy nagy baráti ölelést küldök neki virtualice. Félig-meddig ismerősök vagyunk látásból. Mármint ő ismerős nekem, mert sokat láttam a TV-ben, de én nem vagyok az neki, mert a büdös életben még nem láthatott. :))))

     

    Minden jót kívánok neki, munkához, családhoz, sima idegeket a közélethez. :)

     

    Azért, ha összejön a kocsmázás, szóljatok, megyek én is! :DDD

    idézet:
    mandy89 (3)
    2011-04-06 11:25:08
    Köshzönöm!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_849281 (3)
    2011-04-06  11:25
  2. 2011. Április 11. 12:1750.

    Örülök neki, bírom a fejét.

     

    Bár én egy kocsmában szívesebben találkoznék vele, mint itt a fórumon.

    A metakommunikációból sokkal jobban olvasok, mint a verbálisból

    idézet:
    nutoc (2)
    2011-04-06 11:05:12

    Üdvözlök m indenkit, megérkeztem, bocs a késésért.

     

    Kedves nutoc, kocsmában valószínűleg nem vagyok még annyira se jófej, mint az életben....:) 

    előzmény:
    nutoc (2)
    2011-04-06  11:05
  3. 2011. Április 11. 12:1549.

    Nos, akkor velkám hír, András.

     

    Tessék nyugodtan elolvasgatni a kérdéseket (elég, ha mi vagyunk türelmetlenek :D) és várjuk válaszaidat :D

    előzmény:
    adrijan (48)
    2011-04-11  12:14
  4. 2011. Április 11. 12:1448.
    Meg is érkezett vendégünk, úgyhogy indulhat a menet :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  5. 2011. Április 11. 12:1347.
    Kiéhezett nők várják vér-türelmetlenül...tessék elindulni időben :DDDDDDDD
    előzmény:
    adrijan (45)
    2011-04-11  12:09
  6. 2011. Április 11. 12:1046.
    Nem csodálom - engem is majdnem visszafele fújt a szél a bringával reggel. 
    előzmény:
    adrijan (43)
    2011-04-11  12:05
  7. 2011. Április 11. 12:0945.

    Oké, amint megérkezik, megmondom neki, hogy Csenge29 agresszív kismalac! :)

    Egyelőre vájuk a klaviatúra mellett... :) 

    előzmény:
    Csenge29 (44)
    2011-04-11  12:08
  8. 2011. Április 11. 12:0844.

    Nincs türelem (agresszív kismalac vagyok :DD)

     

     

    előzmény:
    adrijan (43)
    2011-04-11  12:05
  9. 2011. Április 11. 12:0543.
    Egy kis türelmeteket kérjük, még nem futott be Hajós András...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  10. 2011. Április 11. 12:0242.

    12:00

     

     

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-04-06  10:30
  11. 2011. Április 11. 10:3041.

    Én azt szeretném kérdezni Hajós Andrástól, hogy a mellékelt képen a saját bringáját emeli-e a magasba? Ha igen, akkor csak figyelmeztetném, hogy nincsen küllőprizmája.   (Egyébként röhej, hogy ezért büntetnek ... )

    Ezen kívül csupán egyet tudok érteni az előttem szólókkal: imádom az ilyen humoros, intelligens, jófej és sármos pasikat. (Szerencsére sikerült egy hasonlót leakasztani otthonra is.  ).

    Bringatársi üdvözlettel:

    Andi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  12. 2011. Április 11. 10:1640.

    Bár nem nekem kell ezt megválaszolni (igazából szerintem senkinek sem kell, hisz kérdés sem volt), ezért előre is elnézést, hog magamra vettem a kéretlen védelmező szerepét, de Hajós András (talán) nem egyenlő a HH-ben nyújtott (időnként esetleg "ripacs"-nak tűnhető) szereppel.

     

    Kicsit tágabbra nyitott szemmel kell(ene) járni a világban (elég Magyarországon is) és észre lehet venni, hogy más területeken is próbál értéket képviselni, teremteni vagy legalábbis fontos társadalmi kérdésekre, problémákra felhívni a figyelmet.

     

    Persze, talán kissé túlzás a HH-ben betöltött szerepét "értékteremtő" címmel aposztrofálni, ott minden bizonnyal nem ez a feladata. Ott annyit várunk (én személy szerint várok) el Tőle, hogy szórakoztasson.

     

    Ennek maradéktalanul megfelel.

     

    Talán nem mindig a legtökéletesebb diplomáciai érzékkel rendelkezve fejti ki a véleményét, sok esetben nem is egyezik a véleményem az övével, de ez nem is elvárás.

     

    Rövidre fogva: csupán a HH alapján megítélni Hajós Andrást szűklátókörűségre utal.

     

    (Ez most Hajós Andrásnak szól: amiért próbáltalak megvédeni /még ha esetleg kicsit gyengécskére is sikerült/ , legközelebb, ha látlak a Margit szigeten odamehetek Hozzád? :DDDDDDDD)

    előzmény:
    Üde (31)
    2011-04-10  17:05
  13. 2011. Április 11. 10:0339.

    szeretnék elnézést kérni amiért hibásan írtam a zenekar nevét.

     

    K.

    előzmény:
    kelimen (37)
    2011-04-11  09:51
  14. 2011. Április 11. 09:5138.
    SZERETÜNK ANDRÁS, LEGALÁBB EGY KIS IGAZI HUMORT HOZOL A HETI HETESBE, A SOK ELKESEREDETT EMBER ÉLETÉBE, ARRA A NÉHÁNY PERCRE.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  15. 2011. Április 11. 09:5137.

    Kedves András!

     

    Gondolom sokak nevében mondom, h nagyon hiányoljuk az EmilRulez-t és reménykedünk, hogy lesznek még dalok ezzel a formációval. :) Van-e még hajszálvékony kis napsugárvilágos remény arra, hogy esetleg még hallani fogjuk az említett formáció élén új dalokkal?

     

    Üdvözlettel,

    Keli

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  16. 2011. Április 11. 00:3636.

    Tisztelt Hajós András!

     

    A Heti hetes adásai alatt úgy tünt komoly barátságot kötött Alföldi Róberttel. Mi a véleménye az ellene irányuló támadásokról?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  17. 2011. Április 10. 22:1135.

    Eszembe jutott olyan kérdés, amit érdemes feltenni Hajós András szociológus, énekes, dalszerző, humorista, tévés- és rádiós személyiségnek.

    (Nem is értem, hogy miért csak most...)

     

     

    Tisztelt Hajós úr!

     

    Azt szeretném megkérdezni Öntől, hogy megtisztelne-e előadásával egy jótékonysági rendezvénysorozatot az ország egyik legjobb, fogyatékos emberek rehabilitációjával foglalkozó intézményében?

    Nagyszerű dolog lenne, ha részvételével emelné a hangulat fényét! (Van ilyen kifejezés? Olyan sután hangzik. )

     

    Tisztelettel és köszönettel:

    vlcs nevű nick tulajdonosa

     

    ui: Ez tényleg komoly, mert lesz ilyen!

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-04-06  10:30
  18. 2011. Április 10. 21:2434.
    Szia András!

    Nem hiányzik a KFKI? ;-) Jól tetted, hogy kitörtél és váltottál egy teljesen más világ felé.  Puszi, egy volt kolléganőd
    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-04-06  10:30
  19. 2011. Április 10. 20:3433.

    Kedvelem Hajós Andrást! :)

     

    A fiam nevében kérdezem: zavarja-e, ha a netről letöltik a számait,

    vagy inkább reklámnak tekinti?

     

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-04-06  10:30
  20. 2011. Április 10. 19:3232.

    Én is, én is, én is nagyon kedvelem. És tényleg magas, vicces, intelligens.

     

    És hogy kérdés is legyen, nem megoldható, hogy legyen saját műsora? Annyira élvezetes volt, igazi színfolt, üdítő jelenség.

     

    És a zenéjüket is nagyon szeretem, jelzem, én boltban vettem a cédéket.:)

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-04-06  10:30
  21. 2011. Április 10. 17:0531.
    Mikor el kezdett szerpelni a heti hetesben, kiábrándultam belőle. De mikor az volt a poénja, hogy a CD-t a laptop alá dugta be (hozzánemértésből), kiderült, hogy ripacs.
    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-04-06  10:30
  22. 2011. Április 10. 15:3630.

    Imádom! 

     

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-04-06  10:30
  23. 2011. Április 10. 09:2429.

    Hallo!!!

     

    Kérdezni nem akarok, csak annyit megjegyezni, hogy hatalmas egyéniség, félelmetes a humora, tehetsége, intelligenciája, és mellesleg egy iszonyú jó pasi!   

    idézet:
    Roxybaby (18)
    2011-04-07 09:55:02
    MAximálisan egyetértek....hatalmas arc.még hatalmasabb humorral...
    előzmény:
    Roxybaby (18)
    2011-04-07  09:55
  24. 2011. Április 10. 09:1628.

    Kedves András!

     

    Szerintem az Emil.RuleZ! -t nagy kár volt abbahagyni. Szívesen hallgattam volna még. Amennyire a munkásságát ismerem, nekem egyértelműen zenei téren jött be az, amit csinál. Az viszont nagyon. :)

     

    Üdv,

     

    V.

    előzmény:
    adrijan (1)
    2011-04-06  10:30
  25. Torolt_felhasznalo_699493
    Torolt_felhasznalo_699493
    2011. Április 8. 18:2227.

    http://fogyatekkalelek.freeblog.hu/archives/2011/03/12/Mu nkavllals_megvltozott_munkakpessggel/

     

    A hozzá  kapcsolódó link, nem tudom, mért nem tette be...

     

    remélem most sikerül.

     

    Üdv ANikó 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_699493 (26)
    2011-04-08  18:21

Címlap

top