Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Életmódváltás 2011. :-)

Torolt_felhasznalo_976483
Torolt_felhasznalo_976483
Létrehozva: 2011. június 23. 17:15

Üdv Mindenkinek!

 

Most jött el a nap, amikor végre rávettem magam, hogy komolyan neki álljak a változtatásnak. Nem lesz könnyű dolgom, mert szépen elhíztam az utóbbi években és el is tunyultam. Egészséges, csinos és fitt szeretnék lenni és most hiszem is, hogy sikerülni fog! Csak ki kell tartanom. :-)

Konkrét tervek eddig, hogy visszafogom a kajálást, lehetőleg több zöldséget+gyümölcsöt fogok enni, sok vizet iszok, minnél kevesebb kenyérfélét eszek és abból is az egészségesebb fajtákat választom és úgy alapvetően leredukálom a mennyiséget. A mozgásnak is neki akarok veselkedni és rendszeres mozgást viszek az életembe. Egyszer már sikerült lefogynom a 90 napos szétválasztó diétával és nagyon jól éreztem magam. Most az a különbség, hogy életmódváltást szeretnék és meg is szeretném majd tartani az elért eredményt. Nagy szükségem van a változásra, mert nem csak ronda a kövérség, de utálom, hogy egy kis mozgástól is lihegnem kell.

Hetente fogom mérni magam és fényképet fogok készíteni, hogy lássam a változást és ez is motiváljon. Fel fogom írni miket ettem aznap és mit mozogtam. Gondoltam elindítok egy fórumot is, hátha találok társakat és így még könnyebbé válik az egészséges életmód felé vezető út!
Sok sikert mindenkinek aki szintén próbál változtatni az életén! Sikerülni fog!
Várok minden sorstárst és érdeklődőt! 

  1. 2011. július 10. 08:3982.

    Sziasztok!

     

    Én körülbelül márciusban kezdtem bele egy teljes életmód változtatásban, még nagyon az elején járok a dolognak de már most rengeteget változtam. Elmesélem az eddigi tapasztalataimat, mert nálam az életmód változtatás nem csak az étkezésiés mozgásbeli változásokat jelenti. Én egy duci csaj vagyok aki régen mindig feketében járt, mert egy színes ruha se tetszett rajtam, nyáron is hosszunadrág stb. és még ennek tetjebébe egy  nagy adag hipochondria is társult. Az első dolog amit megtettem a változás érdekében, hogy a betegségemet megpróbáltam étfordítani egy egészségestudatos életmóddá. Elmentem minden ajánlott évenkénti kivizsgálásra. tüdőszűrés, nőgyógyász, vérkép, bőrgyógyász, ahol is a hátamon lévő besült pattanásokat amik miatt nem hortam ujjatlant kiderült, hogy lehet kezelni. aztán elkeztem a külsőmön változtatni, szőke lettem, elmentem manikűrre pedikürre ahol azelőtt sohasem voltam. ez adott egy akkora löketet afelé, hogy csinosna érezzem magam, hogy szép lassan kezdtek eltünni a fekte ruhák a szekrényemből. aztán meghoztam egy számomra nagyon nehéz döntést... a sportot. Én utoljára gimnázumban sportoltam tesiórán, természetesen idodai munkát végzek, esélyt sem adtam magamnak a mozgásra. Nagyon féltem hogy nem lesz erőm hozzá. Kerestem egy számomra szimpatikus stúdiót elmentem az első órára azt hittem meghalok, úgyhogy gyorsan vettem egy bérletet, mert vagyok annyira skót, hogy ha már kifizettem lejárom az órákat így rákényszerítettem magam. Ma ott tartok, hogy heti két intenzívebb sport orára járok és egy jógára, és valami fantasztikusan érzem magam. Nem fáj a derekam, sokkal több az energiám, nagyon jól érzem magam. Az étkezés... hát igen, én imádom a pocim ezért semmit nem vagyok haljandó megvonni tőle, viszont elkezdtem arra odafigyelni, hogy meglegyen a napi 5 étkezés, sok-sok zöldséggel, este 6 után már nem eszem, a kenyérféléket megpróbálom kivonni az étkezésekből, már csak reggelire eszem kenyeret de olyat mit én sütök. Persze ennek még nagyon az elején járok. De azt tanácsolták nekem, hogy végezzek egy tisztítókúrát aminek ma állok neki, mert hiába étkezik az ember egészségesen, amyg nem szabadul meg a lerakódott anyagoktól, a jó dolgok nem tudnak feszívódni.Hát most itt tartok, és összességében elmondhatom, hogy már most olyan mintha kicseréltek volna. Jól érzem magam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  2. 2011. június 27. 17:3181.

     

       Na most en irigyellek Gorogorszag miatt! Volt olyan periodus,hogy minden evben oda jartam , sot az elso  szuloktol mentes nyaralasom is ott volt 16-17 evesen a baratnoimmel.

       Az exem is gorog es azota  sem volt reszem meg olyan figyelmes es gyenged kapcsolatban mint vele ( persze a ferjem kivetel , o egy angyal)

       Szoval tenyleg hajra a fogyinak ha ilyen szuper helyre mesz

    Pontosan melyik reszre mentek? Amugy a busz nem gaz , annak is megvan a kulon hangulata en is voltam egyszer busszal (meg fiatalon)

     

      Bemasolok par elelmiszer arat ami hasznos lehet (priviben ha akarod) , ha eszakra mesz akkor kb mindenhol ezek az arak csak a szigeten valtozik, ott dragabb.

     

         A funyiras jo dolog,mozog az ember, barnul es meg szep is az eredmeny  Majd ird le mit ettel ma, en meg nem bunoztem igaz kiprobaltam az uj sutot es a sutibol csiptem par falatot kostolonak, de harangocka tippet felhasznalva szerintem nem artott sokat!

      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_976483 (77)
    2011-06-27  15:10
  3. Torolt_felhasznalo_976483
    Torolt_felhasznalo_976483
    2011. június 27. 15:2180.

    Na most megyek, mert nem akarok a gép előtt ülni és gondoltam levágom a füvet, hogy ne apunak kelljen. Addig is mozgok. Meg mosni kell, ilyesmi.

    Holnap is (ma d.e. is) kertészkedni megyünk apuval.

    Jók legyetek, szép napot!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_976483
    Torolt_felhasznalo_976483
    2011. június 27. 15:1979.

    Én is úgy szeretnék valami szép kis kertet itthon. Igaz nem nagyon értek hozzá és utálok gazolni... De nem lenne rossz.

    Én azért elég sok átlagos testalkatú fiatalt látok. Sok a duci és a kövér, és igen, sok anyuka is igen elhagyja magát... Nem csak a hízásra gondolok...

     

    előzmény:
    Lilly22 (75)
    2011-06-27  13:22
  5. Torolt_felhasznalo_976483
    Torolt_felhasznalo_976483
    2011. június 27. 15:1378.

    Hmm, közel a tengerhez... De jó lehet! Én még nem is láttam... Most fogom először. Július 15-én indulunk. Igaz, busszal... Biztos nem lesz egy leányálom, de ez van.

    Gyulán még kislánykoromban voltam, alig emlékszek rá. Régen azért jártunk anyuékkal, jó volt.

    előzmény:
    Lilly22 (73)
    2011-06-27  12:32
  6. Torolt_felhasznalo_976483
    Torolt_felhasznalo_976483
    2011. június 27. 15:1077.

    Csak, hogy egy kicsit fájdítsam a szívedet... Én úgy néz ki Görögországba megyek idén! Életemben először külföldre önállóan barátnőmmel! Fúú nagyon izgulok és nemsokára itt az indulás.

    Nagyon várom már!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (72)
    2011-06-27  12:03

Címlap

top