Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Friss kapcsolatban ajándék

harika
Létrehozva: 2013. június 18. 20:45

Sziasztok fórumozók!

Lehet banálisnak tünik a kérdésem, de egyszerüen tanácsra van szükségem :) 5 hete vagyok együtt a párommal, és ugyanennyi ideje ismerjük egymást. jövö héten szülinapja lesz, méghozzá kerek (30), és nem tudom, hogyan kezeljem a helyzetet. Mindenképp szeretnék neki valamit ajándékozni, valamit, ami inkább neutrális, mégis egyedi és emlék lesz számára, hisz mégiscsak egy kerek szülinap, viszont ilyen friss kapcsolatban nem szeretném semmi nagy dologgal "lerohanni" és az igazat megvallva, nem is tudom, minek örülne igazán... ami már biztos, hogy egy kis sütit gyertyával (szülinapi minitorta) biztos kap ;)

ti mit tanácsolnátok, vagy mit tennétek a helyemben? Nagyon szépen köszönöm az ötleteket elöre is :)

  1. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. június 19. 13:3651.
  2. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. június 19. 13:0350.
    A csaj nem is akart lelépni, szerette, ha több partnere van csak nem közölte előre.
    A következő barátnőjét stikában meghívtam egy hosszabb útra. Lássuk mi az igazán vonzó a csajnak.
    előzmény:
    harika (47)
    2013-06-19  12:50
  3. 2013. június 19. 12:5749.

    Huhh, eléggé elrugaszkodott válaszok is érkeztek.

    Azért nem gondolom, hogy egy 5 hetes kapcsolatnál rögtön alul semmi programmal kéne indítani vagy nyaralni vinni, ami nem jön ki párezerből így a főszezonban.

    Ha névnapjára puszit kapott, a születésnapjára is "csak egy fokkal" haladnék tovább, és erre tökéletesen alkalmas egy minitorta, vagy egy kedvenc könyv, vagy jobb minőségű ital (ha szereti) gravírozva is akár.

    előzmény:
    harika (1)
    2013-06-18  20:45
  4. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. június 19. 12:5648.
    Ez nem pénzkérdése. Valaki lop tőled, nem leszel te is tolvaj, hogy visszalopd.
    előzmény:
    harika (47)
    2013-06-19  12:50
  5. 2013. június 19. 12:5047.

    nem hiszem, hogy nagyobb parasztság, mint 2 hét után lelépni egy vadiúj kocsival :))))  én nem hagynám, vegyen neki kocsit az új áldozat :))) de én valószínüleg nem vagyok annyira jószívü, se jómódú, mint az ismerösöd :)

     

    igen, köszönöm a tippeket, ha egyelöre nem is nyaralásban, de egy közös hétvégi programban mindenképp gondolkozom :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (46)
    2013-06-19  12:44
  6. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. június 19. 12:4446.

    Gravíroztass neki egy szép vázát. Fizess be egy nyaralást az neked is élmény.

     

    Mivel lenne jobb a csajnál, ha a nagy összeg miatt elfelejteni, hogy az ajándékot visszakérni hatalmas parasztság? 

    előzmény:
    harika (45)
    2013-06-19  12:38
  7. 2013. június 19. 12:3845.

     

    hát én azért nem ekkora összegekre gondoltam :) egy kocsit, vagy más nagy értékü ajándékot max. egy jól müködö házasságban adnék a páromnak... de mindenki más és ez egy extrém példa. a lányról meg inkább nem nyilatkozok, mindenki nézzen szemben a saját lelkiismeretével :) amúgy meg szerintem simán visszakérheti az ismerösöd az ajándékot... ekkora összegnél akár jogi úton is megoldható...

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (44)
    2013-06-19  11:20
  8. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. június 19. 11:2044.
    A semmi nagy dolog lehet kis összeget jelentő is, bár kis dolog is lehet nagy összeg.
    Ismerősöm adott egy autót egy lánynak, egy hét múlva szétmentek, bánta, mert nem 2 fillér.
    Szívből adta, de amikor másik pasival látta, elillant a melegség érzete a lány iránt.
    Gravíroztass neki egy szép vázát. Fizess be egy nyaralást az neked is élmény.
    előzmény:
    harika (41)
    2013-06-19  11:05
  9. 2013. június 19. 11:1843.
    ... a muffin receptjét esetleg elkérhetem? :))) mert lehet bevetném "minitortának"... :)) sajátkészítésü tutira emlékezetesebb lesz számára, mint egy vásárolt. esetleg más recept a minitortára?
    előzmény:
    bridzsit* (39)
    2013-06-19  09:21
  10. 2013. június 19. 11:1542.

    szia Bridzsit! :) hogy te mekkora fantáziával rendelkezel :DD nagyon tetszenek a hozzászólásaid :))

    ... köszi a tippeket, a tangabugyis sztori nagyon eredeti :D és a masnis is tetszik (tömegközlekedve még izgibb:DD ), de sztem ezzel a kapcsolat e stádiumában talán picit "lerohannám" :DD viszont késöbb be lehet vetni :D

    a közös élmény nekem is megfordult már a fejemben :) én egy élményfürdö belépöre gondoltam, vagy egy musical jegyre... meglátjuk, szorít az idö :)))))

    előzmény:
    bridzsit* (38)
    2013-06-19  09:02
  11. 2013. június 19. 11:0541.
    szia, nem hiszem, hogy egy ajándékra szánt összeg pénzkidobás lenne :) meg amúgy sem a pénzen van itt a hangsúly, hanem az ötleten és a gesztuson ;) és nem fog fájni 8 hét mulva sem, még akkor sem, ha addigra esetleg külön válnánk, hiszen egy ajándékot szívböl adsz és önzetlenül, ez a lényege ;)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (37)
    2013-06-19  08:48
  12. 2013. június 19. 11:0240.
    ne haragudj, de nem dugunk ;)
    előzmény:
    apafej (36)
    2013-06-19  02:03
  13. 2013. június 19. 09:2139.

    Vagy vegyél két méter piros selyemszalagot, köss masnit a cicid köré, ne legyen rajtad semmi más, csak a tetejére egy ballonkabát vagy nagy kardigán, és csöngess be este hozzá (ezt csak akkor ajánlom jó szívvel, ha nem tömegközlekedéssel mész..). 

    A szalaggal később bekötheted a szemét vagy a csuklóját is.

     

    Én egyszer egy doboz nagyon finom saját sütésű muffint vittem, egy szuper kis tangabugyival, "Keresd meg a gazdáját" cédulát mellékelve..

    Azóta is azon gondolkodom, vajon ki hordhatja most a bugyimat. 

     

    A pasit nem sajnálom, de a tangáért kár volt... 

    előzmény:
    harika (1)
    2013-06-18  20:45
  14. 2013. június 19. 09:0238.

    Én valamilyen élményt ajándékoznék neki.

    Valami különlegeset, amit máskor nem szokott csinálni. Nem feltétlenül méregdrágát, és függ a ti habitusotoktól is. Millió ötletem lenne, a tandemugrástól a sziklamászásig, vagy lovaglás erdőben, kiadós wellness, geocaching (oda csak egy kényelmes cipő kell), s.k. sütésű minitorta  művészien kivitelezett sztriptízzel, vagy vidd el egy karaoke bárba, koncertre, mittomén... 

     

    A lényeg, hogy kicsit őrült legyen, más, mint a megszokott.

    (de azért ne essen pánikba tőle, mert ellenkező hatást érnél el vele)

    Garantáltan nem fogja elfelejteni, sem az ajándékozóját... 

    előzmény:
    harika (1)
    2013-06-18  20:45
  15. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. június 19. 08:4837.
    Nem látod a kapcsolatot stabilnak, nem is láthatod ennyi idő után, így eszedbe jut a pénz kidobása is, érthető.
    Döntsd el neked mennyi nem fáj esetleg 8 hét múlva.
    előzmény:
    harika (1)
    2013-06-18  20:45
  16. 2013. június 19. 02:0336.
    Egy kiadós dugás! Azt biztos nem felejti el!
    előzmény:
    harika (1)
    2013-06-18  20:45
  17. 2013. június 18. 23:0335.

    igazad van, ki fogom várni :))))

    a többiben is egyetértek veled, az apró figyelmességekböl áll össze a végén a kerek egész :))) na ez eddig nagyon megy mindkettönknek :))

    remélem kiolvasta már, mert kb én is ;)

    előzmény:
    Alinee2 (34)
    2013-06-18  22:52
  18. 2013. június 18. 22:5234.

    Ha rám hallgatsz,kivársz.Nem kell mindig mindent kimondani.Ha csak időnként,szívből,az hatásosabb.Érezze,az a fontos.Ezt pedig apró figyelmességekkel éred el.

    Most például veszel neki ajándékot,vagy készítesz,azt megbecsüli,elteszi.De az,hogy naponta figyelmes vagy vele,meghallgatod,ezt nem lehet semmivel pótolni. Elég csak annyi,hogy ha észreveszed hogy szomjas,és nyújtod neki a poharat.Ezek az emlékképek tartósak.

    Egyébként ha a szemedbe néz,onnan ki fogja tudni olvasni a szerelmet.Olyan összetett nézés,ami nem keverhető össze semmivel.Van benne rajongás,féltés,kacérság,visszafogottság,minden amit egy szerelmes nő érezhet.

    előzmény:
    harika (31)
    2013-06-18  22:42
  19. 2013. június 18. 22:4933.

    :DDD nini, az ezermester :DDD

    inkább zárj el mindent, mielött minden létezö tárgyon az i love you fog szerepelni :DDD  (csak viccelek, tök ari)

    előzmény:
    Alinee2 (32)
    2013-06-18  22:46
  20. 2013. június 18. 22:4632.

    Nnna,nálunk mi történt!

    Ember vett magának egy gravírozó készletet,ha jól emlékszem karácsonyra,vagy husvétra kapta tőlem saját magának( ).Tőlem viszont Valentinra ténylegesen kapott egy poharat,piros színű akármivel,kagylókkal,rózsákkal kitöltve,a tetején gyertya,biztosan ismeritek az ilyeneket.Arra jöttem haza gyanútlanul,hogy az egyik oldala szét van karcolva.Nézem,ez mi a bánat?Hát az nem karcolás,a drágám gravírozott!Azt hogy I LOVE YOU!Aha...

    előzmény:
    szerka (29)
    2013-06-18  22:39
  21. 2013. június 18. 22:4231.
    ... és ha most vallanék neki szerelmet, mondjuk egy saját készítésü lappal? .. :))) az már túl giccses lenne? :D vagy várjam inkább meg, míg ö mondja ki elöször?
    előzmény:
    Alinee2 (26)
    2013-06-18  22:32
  22. 2013. június 18. 22:4130.

    Szívesen.

    No,mit találtál ki,mit kap a párod? szerintem sejted már.

     

    előzmény:
    harika (28)
    2013-06-18  22:35
  23. 2013. június 18. 22:3929.
    Pezsgőspohár gravirozott 30- évszámmal.
    előzmény:
    harika (1)
    2013-06-18  20:45
  24. 2013. június 18. 22:3528.
    jaj, nagyon aranyos vagy, szívböl köszönöm :)))
    előzmény:
    Alinee2 (26)
    2013-06-18  22:32
  25. 2013. június 18. 22:3327.

    igen, ilyesmikre (is) jó egy kapcsolat :)))))))))))

    nagyon aranyosak lehettek együtt, gratula :))))

    előzmény:
    Alinee2 (24)
    2013-06-18  22:11

Címlap

top