Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsonytól karácsonyig

Szisszka
Létrehozva: 2013. szeptember 1. 11:14

Eljött a szeptember és vagyunk jónéhányan, akiknek ez egyet jelent a karácsonyi készülődés kezdetével. 

 

Szeretjük a karácsonyt és szeretünk jóval előbb elkezdeni készülni az ünnepre (főleg, ha sk. ajándékokkal kedveskedünk).

 

Szeretjük a hagyományokat, szeretünk tervezni, szervezni, megvalósítani, cicomázni, dekorálni, de legfőképp örörmöt szerezni szeretteinknek!

Persze vannak, akik nem értik ezt az egészet, - hogy mire is ez a nagy felhajtás - de ez a topic nem is nekik szól!

 

Nem kötelező elkezdeni a karácsonyi készülődést szeptemberben, de nekünk jól esik! :) Ettől függetlenül decemberben is lehet hozzánk csatlakozni, mi mindenkit szivesen látunk! :)

 

Blog:

karacsonytolkaracsonyig.blogspot.hu

  1. 2018. szeptember 13. 17:1042726.

    Ez tök jó gép, nekem is van. Tegnap hajtottam vele 30 percet, jól elfáradtam a végére, és még egy kis súlyzózás utána.

    előzmény:
    Bubcsi28 (42720)
    2018-09-12  21:21
  2. 2018. szeptember 13. 17:0942725.

    Megértelek.


    Az almaecetes víz mire jó tulajdonképpen?


    Mi is kihasználjuk még a jó időt, amíg lehet mászkálni, kirándulni.

    előzmény:
    narocsi (42719)
    2018-09-12  09:11
  3. 2018. szeptember 13. 17:0542724.

    Sziasztok!


    Oktatás nem volt okés, mert új programunk lesz, ami nem készült el teljesen, és hiányzik a folyamat, hogy átláthatóvá váljon a program.. Logikátlan az oktatási rendszer, és nem mehet mindenki el minden modul oktatásra. Ez van.

    előzmény:
    Mágika (42718)
    2018-09-11  21:22
  4. 2018. szeptember 13. 13:2342723.

    Havastáj: sziiiaaaa Köszönik Köszönöm a dícséretet, látom a lájkokat mindig Nagyon gyorsan nő a kis hölgy, már tényleg kis hölgy, jaj neked ha beszél, mert akkor már nincs megállás, Oli is ilyen, amíg ébren van egyfolytában dumál, néha este csendversenyt játszunk, mondanom sem kell Ő veszít Gratulálok az ismételt keresztszülőséghez


    Mágika: köszönöm szépen, öcsém még reklámot is csinált nekem a lagziban, bemutatott hogy én készítettem a köszönő ajándékokat/ültetőket, mint a GyurMami vezérigazgatója


    LondonEye: a 13 órás műszak azért megterhelő, vigyázz magadra!


    Bubcsi28: részvétem a néni miatt, tudom hogy sokat jelentett neked a kedvessége, de az is biztos hogy fentről figyel majd mindig Atyám, marandó lagzis élmény lesz sajnos! De jó helyre kerültél dolgozni


     


    Megyek vissza dolgozni, szép napot, este mutatok képeket

  5. 2018. szeptember 13. 12:5742722.

    Sziasztok


     


    Bocsi az eltűnésért, Öcsémék lagzija körül forgott minden, ezerrel dolgoztam rá, aztán jött a hétvége, majd a pihenés, bár még nem vagyunk túl rajta, de majd csak kipihenjük


    Jól sikerült minden, nagy siker volt a köszönő ajándék amiket készítettem, sokat táncoltunk, jókat ettünk, Oli jól bírta, igaz 11 után elaludt, de volt egy külön terem gyerekeknek az étteremben aludni, ott aludt fél 3-ig, aztán folytatta a bulit, 5-re értünk haza Majd mutatok képeket este!


     


    Macska54: nagyon szép a tesód fűszertartója, kár hogy nem sikerült az igazi meglepetés, de jól kigondoltátok


    narocsi: nagyon szép a Balaton képed Miket készítesz majd a karácsonyi kiállításra?


    Mágika: köszönik szépen Köszönöm jól van, bár pont a lagzi előtt 1 nappal felment nagyon a vérnyomása, de már rendeződött, biztos a frontok miatt volt!


    Madlena: köszönöm szépen, büszke is vagyok magamra, minden termék egy szerelem Megnézem a receptet, nem emlékszek már rá, hogy megvan-e?! Én anno diétáztam, de GyurMami bedarált, egyszerűen nincs rá időm, nem tudok rá figyelni, pedig kéne...


    Bubcsi28: angyal egy férjed van, és milyen okos


     


    Én átrámoltam a gardróbot, és találtam sok elbújt ajándékot, így már van is akik készen vannak a listám szerint, ami szintén elindult a telómon, új alkalmazás képében, muszáj jegyzetelni


     


    Folyt.köv.

  6. 2018. szeptember 12. 22:0542721.

    Sziasztok,


    Próbálkozom megint egy hosszabbal, hátha ezt nem szúrom el.


    Májusban meghalt az én édes drága kedves szomszéd nénim, a kis Mikulásom. 99,5 éves volt. Nagyon hiányzik minden szomszédnak.


    Tavasztól ( vagyis októbertől) a férjem karjának helyzete volt a téma, senki se akarta kimondani hogy műtét kell. Végül volt egy neurologusnő, meg két idegsebész, és júniusban egy pénteki nap kapott időpontot hétfőre műtétre. Supinator tunnel syndrom. Olyan mint a kéztő alagút szindróma mikor zsibog a kéz és nem mozognak az ujjak, csak neki az ideg a karhajlat izmai közé tapadt be. Deaz ujja ugyanúgy zsibogott meg alig tudta mozgatni. Szuperul megcsinálták, pár hete újra dolgozik. Az otthonlevést fotózni tanulással töltötte, szerintem jól halad.


    A műtétből kifolyólag viszont a nyaralást teljesen stornozni kellett.


    Az utána következő lagzira Erdélybe már elmentünk. Gyönyörű, csodaszép, elmondhatatlan!!!! Az emberek kedvesek, a táj csodás, a kaják nagyon finomak. A lagzin minden nagyon szép és jó volt, szép menyasszony, fergeteges buli, ..... és hajnali kettőkor infarktust kapott egy vendég és meghalt.... Elmondhatatlan.... Ott mások a lagzis szokások, így se torta, se menyasszonytánc, semmi.... A barátnőm még azóta se tért magához szegény. Képek ma lettek meg, valami iszonyat sok, még nem láttam.


    Lagzi után egy héttel itt voltak nálunk a tesómék. Sok felé vittük őket, meg akkor volt folyamatosan 38-39 fok +amúgy májustól múlt hétig 28-30), úgyhogy ebben is jól elfáradtunk. Tetszett nekik minden, mi meg örültünk hogy itt voltak.


    A határozott szerződésem lejárt a cigisgyárban, és nem kaptam fix szerződést, ami hát nem esett túl jól. Viszont egy hét alatt találtam határozatlan időset, teljesen testhezállót, három hete már ott dolgozom.


    Pont jó helyre kerültem: szóróajándékokat forgalmaz ( kulcstartó, esernyő, sapka, toll, bögre, gumikacsa stb, logoval nyomtatva vagy anélkül). Nagyon jó a társaság, sokat nevetünk, pedig rengeteg munkára elég kevesen vagyunk sajnos.


    Ami a legeslegesleges legfontosabb:


     


    hát céges karácsonyi ajándékokat is forgalmaz!!!!!, Pl késkészlet, , csillagos meg hóemberes zsebmelegítő, világító meg minden firlefanc. Most kaptunk 100.000!!!! db karácsonyfa , amikre bankok logoja megy majd. Ja, és mi már nagyjából túl is vagyunk a karácsonyi rendeléseken, most már szállítunk, mert ugye novembertől kezdik a cégek küldözgetni a partnereiknek. Most jönnek az úszógumik, strandlabdák...


    Itt lehet megnézni: www.promotiontops.eu


    Hétvégén őszi dekoroztam, amit korábbi években nem annyira szoktam. Most rámjött az alkotás, és elég jókat csináltam.


    Ami még nagyon fontos, és szerintem az idei év legnagyobb eseménye nálam: megkaptam a német állampolgárságot (és minden szükséges vizsgám hibátlan lett)A magyarról természetesen nem mondtam le, mindig az is maradok


    Tervek:


    Októberben ha lesz a szülinapunk, megpróbálunk beiktatni valami pótnyaralás félét. A férjem idei szabija ugye még megvan, nekem meg az új helyen is van valami 10 nap, amit ki kell vennem.


    Karácsonyi szünetre meg jelentkeztek az otthoni barátnőmék, hogy elképzelhető hogy jönnek hozzánk.


    Akit bármilyen kép érdekel, mailben szívesen küldök.


    Most elteszem magam aludni.


    Várom mindenki más mindenféle élménybeszámolóját!


    Jó éjt mindenkinek!


     

  7. 2018. szeptember 12. 21:2142720.

    Mágika,


    Írtam neked egy tök hosszút a crosstrainerről ( ellipszistréner / elliotikus tréner / ergométer) azt jól elment a fenébe.


    Próbálok linket csatolni hogy mi ez, de újra nem írok mert begurultam. A mobilomról is, tavaly óta se tudok belépni...


    https://www.google.com/search?q=crosstrainer&client=firefox-b&prmd=ivns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0ahUKEwi0ruGdlrbdAhWLKsAKHRWADnYQsAQIOA


    Ja, ne ijedj meg, annyi pénzt én se adnék érte. Valami 10 ezer ft körül volt használtan.

    előzmény:
    Mágika (42718)
    2018-09-11  21:22
  8. 2018. szeptember 12. 09:1142719.

    Lehet almaecetes vizet inni bármikor. Most, hogy visszajöttem dolgozni, én is érzem, hogy a plusz mozgás hiányzik. Nyaralás alatt bicikliztem többet, meg fürödtem, kertészkedtem, most a 8 óra meló ... Délután meg nehéz elindulni  egyedül még sétálni is.


    De egy kicsit kell majd kint lenni az esős idő előtt - akkor meg karácsonyi cuccot kell csinálni!

    előzmény:
    Bubcsi28 (42717)
    2018-09-11  20:46
  9. 2018. szeptember 11. 21:2242718.

    Sziasztok!   


    Bubcsi


    Köszönöm, türelmesen  várom a receptet, addig majd csinálok mást' nem fogok unatkozznini.  Vegetát mindenképpen szeretnék eltenni, de még a padlizsán krémen is gondolkodom. 


    Valaki szokott padlizsánkrémet készíteni?


    Igen, emlékszem, hogy hogy hoztál receptet.


    Várjuk majd a bedzámolód és hogy milyen pozítiv váktozások történtek. 


    Mi az a crossvalami?


    Ladyzso


    Egy jó dolog van az oktatásban, hogy egy kicsit kiszakadsz a mindennapi melóból és néha jó más kollégákkal is találkozni.  


    Kitartást neked hozzá!  


     


    Szép estét mindenkinek!  

    előzmény:
    Bubcsi28 (42717)
    2018-09-11  20:46
  10. 2018. szeptember 11. 20:4642717.

    Mágika,


    A barátnőm nem tudja fejből, de anyukája le fogja írni. Lehet emlékszel, tavaly egy töltött káposzta receptet is hoztam ide tőle.


    A nyár nagyon tömény volt, teli mindenféle élménnyel.


    Mondjuk azóta sem unatkozom, főleg karácsonyi vonatkozásban vannak pozitívumok most nálam.


    Nagyon sokat fogok mesélni, csak kell egy kis idő hogy leüljek és sorba szedjem az eseményeket. Ígérem, jövök és mesélek, aztán reagálok is majd sorban.


    Most még egy kérdés Narocsihoz:


    Az almaecet úgy is működik hogy nem komolyan diétázom? Most visszaálltam ugyan a crosstrainerre, de diétázni nagyon nem tudok, mindig éhen akarok halni. Vagyis nehezen bírom kenyér/ zsemle, vagy tésztás kaja nélkül. Halat nem szeretem, csak szárnyassal is úgy érzem éhezem. Pedig szeretem hús mellé a salátát vagy zöldköretet, de ....Köszi előre is.


     


    Puszi bubcsi

    előzmény:
    Mágika (42714)
    2018-09-10  21:54
  11. 2018. szeptember 11. 16:5042716.

    Sziasztok!


    Ma sűrű napom volt, oktatásra kell járni. Eléggé túl van bonyolítva.. De meg kell szokni, ez van.


    Amúgy felénk nincs semmi különös, élvezzük, hogy még jó idő van.


    Mindenki szép képeket hozott.


    Majd néha benézek.

  12. 2018. szeptember 10. 22:0442715.

    Londonka


    Köszönöm kedves szavaidat.


    Nem könnyű bizony az ilyen hosszú műszak, tudom általában én is 12 órákat dolgozom, és az idősekkel sem lehet könnyű, minden elismerésem a tiéd. Megértem, hogy váltottál, ha itt nincs éjszakai műszak.


    Igen, borcsamamának nagyon tetszettek a tavalyi manói, szerintem találtam is mintát hozzá a neten, nem is bonyolult,  ez az egyik befutó, de szeretnék olyat is készíteni aminek keze is van. 


     


    Ma rendeltem néhány fa alapot, amiből majd karácsonyfa dísz készül.


     


    Puszi mindenkinek!


     


     

    előzmény:
    LondonEye (42712)
    2018-09-10  15:11
  13. 2018. szeptember 10. 21:5442714.

    Szia Bubcsi!


     


    Már hogyne kellene!  


     


    Néhány éve ettem isteni finom erdélyi zakuszkát,  de sajnos azt a receptet nem tudtam megszerezni.  


    Neten keresgettem, de annyiféle van, hogy fogalmam sincs melyiket próbáljam ki.


     


    Nagyon szépen megköszönném, ha el tudnád kérni a receptet.


     


    Aztán gyere majd és mesélj te is, hogy telt a nyár és mik a terveid karácsonyra, én tele vagyok tervekkel. 


     


    További szép estét mindenkinek!


     

    előzmény:
    Bubcsi28 (42713)
    2018-09-10  21:39
  14. 2018. szeptember 10. 21:3942713.

    Sziasztok!


    Olvasok mindenkit folyamatosan, majd jövök én is nemsokára a nyári élményekkel.


    Most csak egy kérdés Mágikának:


    Kell-e neked eredeti erdélyi zakuszka recept? Ha igen, a barátnőm anyukájáét elkérem.


    Puszi, bubcsi

    előzmény:
    Mágika (42711)
    2018-09-10  11:06
  15. 2018. szeptember 10. 15:1142712.

    Havastaj


    koszonom, hetfore (mult) jol lettem, muszaj is volt, aznap kezdtem uj munkahelyen


    Magika


    ugyanugy oregek otthonaban dolgozom, csak masikban, itt nem kell ejszakai muszakot vallalnom


    viszont 13 oras egy muszak, sokszor tobb nap egymas utan


    csodasak a munkaid, barmibe is kezdesz


    mano szabasmintaja sztem van borcsamamanak, o tavaly sokat keszitett 

    előzmény:
    havastáj (42707)
    2018-09-07  23:47
  16. 2018. szeptember 10. 11:0642711.

    Sziasztok    !


     


    Kinek hogy telt a hétvégéje?


     


    Mi végre megtartottuk az elmarad szüli és névnapokat. Még nyár elején vettünk egy tárcsát, amit nem is használtuk,most 


    előszedtem és azon sütögettünk mindenféle finomságot, húsit, zöldséget.  Jól sikerült a buli, mindenkinek  ízlett a kaja.


     


    Havastáj


    Aranyos lehetett Nóri a paradicsomokkal,  elképzeltem ahogy nagy örömmel viszi neked a zöld paradicsomot. 


    Legszívesebben én is tele pakolnám a kertet málna, ribizli, egres, körte, barack  stb. szóval mindenféle gyümölcsfával, 


    csak sajnos ahhoz kicsi a kert. 


    Gratulálok a keresztanyasághoz!


    Nem semmi vagy, hogy a pici mellett még ilyen képzést is bevállalsz és segítesz másoknak. Le a kalappal!


    Sajnálom, hogy megint fáj a derekad. Húgomnak is fájt és elment egy csontkovácshoz, az helyre rakat neki, azóta jól van, sógoromnak a láb fájt őt is helyre rakta, azóta nem fáj neki. Lehet neked is meg kéne próbálni.


    Persze mutatok majd képeket,csak egy része még a telefonon van + le kell kicsinyiteni őket.


     


    Londonka


    Most hol dolgozol vagyis mivel foglalkozol? 


     


    Shephard


    Hogy sikerült a lokodalom, Oli hogy bírta?  Láttam a képeket a kanalakról, nagyon szépek voltak.


     


    1. 3D képeslap


    2.  3D képeslap közelről, ne tudom mennyire  adja vissza így a fotó


    3. feszített vászonra készült 3D kép.


    4. közelről


     


    Van valakinek bevált zakuszka receptje, talán még nem késő, csinálnék egy adagot télre.


     


     


    Mindenkinek szép hetet!  


     


     

    előzmény:
    havastáj (42707)
    2018-09-07  23:47
  17. 2018. szeptember 10. 10:5242710.

    haliho-ho-hooo


    oszi dekoracios otleteket hoztam


    http://www.inspiraciok.hu/2014/09/oszi-dekoraciok.html

  18. 2018. szeptember 8. 09:3842709.

    Sziasztok!


    Nóri haláli lehetett, mikor leszüretelte a paradicsomot. Aranyosak, ahogy felfedezik a világot.


    Merrefelé nyaraltatok? A pancsolás, biciklizés is tök jóóó.


    Hát: hmm, érdekes.. esetleg másféle szakorvos?


    Gratulálok a keresztanyasághoz. 


     

    előzmény:
    havastáj (42707)
    2018-09-07  23:47
  19. 2018. szeptember 8. 05:3742708.

    Jó reggelt mindenkinek.


    Szia havastáj! Nórika nagyon cuki lehetett, magam elé képzeltem. 


    Nincs kőbe vésve, hogy ki köszön be először, jól tetted hogy bekopogtattál szept.1.


    Csak megszoktam, hogy Borcsamama van itt legelsőnek. 


    De ezt bárki megteheti. 


    Sajnálom, hogy megint fáj a derekad. Nem kéne esetleg egy derékfűző?


    Csak egy ötlet.


    Mindenkinek  szép szombatot kívánok.

    előzmény:
    havastáj (42707)
    2018-09-07  23:47
  20. 2018. szeptember 7. 23:4742707.

    Sziasztok!


     


    Ajaj...nem tudtam, hogy van erre valami iratlan szabaly, hogy ki koszon be elsokent


     Orultem, hogy szeptember 1.van es irtam. Bocsanat, ha ezzel valakit megsertettem.


    Macska, en ugy sajnaltam, hogy mar elmentek a golyak. Nora csak a nyat vegere ertette meg, hogy az utcan hol kell keresni a golyafeszkeket es benne a golyat. Es irto cuki volt, ahogy orult, mikor eszrevette.


    Sajnalom, hogy a tesod koszontese nem teljesen a tervek szerint alakult.


    A rokatol en fraszt kaptam volna. Kepzeld, hozzank meg nem is olyan regen, egy pici gyik jott be. Elotte meg egy kicsi beka. Persze mindket esetben jol megijedtem...de a ferjem ovatosan kivitte oket. A hos.


    Borcsamama, nem semmi nyaratok volt. Bevallom, ekkora paradicsomokat meg az eletben nem lattam. Nekunk is van 1-2 dolog a kertben. Nekem mondjuk csak par koktel paradicsom volt/van, szinesek. Meg tobbnyire gyumolcsfak. A paradicsomok egy reszet Nori zolden leszuretelte, mert egyszer hozott egy erettet, megdicsertem, orultem...en balga!  na, utana szedte amit ert!


    De azert sikerult sok gyumolcsot a fagyasztoba rakni, meg uborkat szoktunk gyalulva/reszelve, salatanak es tzatzikinek elrakni.


    LondonEye, jobban vagy? Nem hallottam meg a kivibogyorol, most rakerestem, hogy legalabb kepen lassam..mi tagadas praktikusabb, mint a hagyomanyos..bar en azt ugy eszem, hogy felbe vagom es kanallal kivajom. Pucolgatni utalom.


    Csonkanek, jo, hogy te is itt vagy! Tavaly ota en is listairos lettem. Lehet ez nalam a korral jar.


    Andisz73, udv manofalvan! Meselj magadtol, ha van kedved!


    Ladyzso, jo kis nyaratok lehetett. 


    Magika, mutatsz majd kepeket, hogy miket keszitettel mostanaban?


    Shephard, szep csalad vagytok, ocsedeknek gratulalok. A munkaidtol el vagyok ajulva...mindig nezem facebookon is. Profi vagy. Nora mar mindjart masfel eves. Iszonyat eleven, csibesz, de nagyon okos, kedves kislany. Egy enegrgiabomba, meg sem all egesz nap, ja es ami dobbenet, hogy gyakorlatilag folyekonyan beszel.  Ebben ram utott...


    Fonicia, gyere csak, amikor tudsz! 


    Narocsi, szuper otlet, hogy ilyen formaban allitjatok ki a muveiteket. Amikrol.meg a kepeket hoztad. Amulok-bamulok. Csodaszepek.


    Madlena, hogy vagytok? Orulok, hogy beneztel.


    Bubcsi, de jo a mamuszod! Es az oszi diszed is tetszik. Nagyon izleses.


    Irok kicsit magunkrol: a nyarunk szuper volt. Bar nyaralni csak egy miniket voltunk, de itthon sokat pancsiztunk, homokoztunk, csavarogtunk, foleg bicajjal. A fagyasztot szepen lassan toltogetem, szerencsere sok minden volt a kertben es kaptunk is olyan dolgokat, ami nekunk nem volt.


    Tervbe van, hogy malna bokrokat telepitunk, egyreszt mert ez hianyzott a repertoarbol, masreszt Nori imadta a malnat.


    Nem tudom irtam-e arrol, hogy elkezdtem szoptato anyukak segitesevel foglalkozni, egyelore egy internetes csoportban, miutan elvegeztem egy szoptatasspecifikus kepzest. Ez most szivugyem lett, es borszaszto latni, hogy mennyi teves info van a fejekben a temaval kapcsolatban. Mi csaladon belul mondjuk mindig jokat nevetunk azon, hogy par evenkent vagy par 10 ev alatt mennyire mast gondolnak mindenrol a szekemberek foleg igy a gyerekek gondozasa/nevelese/taplalasa temaban...kivancsi leszek 10 ev mulva mik lesznek a "trendek".


    Nekem meg karacsonyi tervem nincsen, bar egy ajandekot mar megvettem, mert tesom kedvenc parfumjet megtalaltam nagyon jo aron, igy ezt nem hagyhattam ki. Meg van meg egy-ket otletem ajandekokra, de meg mason nem gondolkodtam.


    Hetvegen masodszorra is keresztanya lettem, most egy keresztfiam lett. A keresztlanyom pedig elkezdte az iskolat. Jaaaj...nagy dolgok ezek. 


    Kepzeljetek, megint kuzdok a derekfajassal, amirol mar itt tobbszor panaszkodtam nektek. Voltam orvosnal is..de tartos megoldast nem tudott javasolni, pedig alapos volt. Nyomas ala kerulnek a gerincbol kilepo idegek es ezert faj. Kaptam kremet...egyelore itt tartunk.


     


    Bocsi a hibakert, telefonrol irok, nincs erom visszaolvasni, javitgatni.


    Jo ejt -ok!


     

  21. 2018. szeptember 7. 21:3842706.

    Sziasztok!


     


    Hol vagytok angyalok?


     


    2 napja nem látok itt senkit sem, merre jártok?


     


     

  22. 2018. szeptember 5. 23:4842705.

    SziAsztok! 


    Londonka


    A szalvéta technika az alap, de minden mást is csinálok, ami hozzá kapcsolódik.  Transzferáltam is, igaz csak pici feliratokat, te csinálod még?   Voltam 3 kreatív foglalkozáson is, ahol új technikákat tanultam:


    Az egyiken 3D faliképet készítettünk, én egy pipacsosat, dekupázs, stencil, pittorico és 3D technikával.


    aztán szintén 3D-s karácsonyi dekort könyvből,  itt is alap a dekupázs, festés, egy másik 3D technika 


    és egy nagy angyalka babát is csináltam, ez varrva és ragasztva készült.


     


     


    Ééééés ma kaptam a barátnőmtől egy darab műszőrmét, úgyhogy idén tuti manó gyártásba fogok, csak egy jó szabásminta kell hozzá, meg anyagot kell hozzá keresnem.


     


    Bubcsi


    Milyen rendes férjed van.  Én évek óta tervezem, hogy varrok valami  karácsonyi huzatot a székekre, de valahogy mindig elmarad, pedig már az anyagot is megvettem hozzá. Szuper a papucsod is. 


    Nálunk a Kik-ben is vannak már karácsonyi cuccok, bár szerintem ezek még a tavalyi maradékok, mert még nem túl nagy a választék.


    Madlena


    Én is próbálok fogyózni, az elvem, hogy kerülöm a cukros dolgokat, a kenyeret, a péksütiket, igyekszem több zöldséget, gyümölcsöt enni illetve rendszeresen mozogni.  Persze vannak kivételek, a kávét pl. képtelen vagyok keserűn meginni, ezért inkább mézet teszek bele, ill. munkahelyen kényszerből cukrot, de kettő helyett már csak egyet. Kenyér helyett abonettet vagy puffasztott rizst eszek és mentás citromos vizet iszok. Bár a nyaralás kicsi felborította ezt, most újra próbálom betartani.


    Voltál kik-ben?


     


    narocsi


    Szerintem is jó ötlet, hogy a cukiban is láthatja mindenki a munkáitokat.


     


    Jó éjszakát, szép álmokat! 


     


     

    előzmény:
    LondonEye (42701)
    2018-09-05  11:36
  23. 2018. szeptember 5. 19:1742704.

    Sziasztok!


    Azért nem semmi, hogy már kezdenek megjelenni a karácsonyos dolgok.


    A koszolódás elleni székhuzat nagyon ötletes.


    Felénk jó idő van, végre kisütött a napocska, a pár napos esőzés után.


    Kár, hogy vége a nyárnak, ez van.


    A suli beindult, bár még sok mindent nem csináltak. Ma még vettünk pár apróságot a sulira.


     

  24. 2018. szeptember 5. 13:3242703.

    neeeem fujjogok a salatara:-)


    en mindig is imadtam a peksutemenyeket, sutiket, mindent, ami hizlal sajna, hat ez van


    itt is volt am nagy meleg hosszu hetekig, a szep parkokban a gyep sarga volt julius elejetol mar, en a hideg bazsalikomteara talaltam ra, es azt iszogattam 

    előzmény:
    narocsi (42702)
    2018-09-05  13:02
  25. 2018. szeptember 5. 13:0242702.

    Na, csak helyeselj és fényezzél! Az én ötletem volt


     


    Egyébként meg lehet azt inni, olyan, mint a citromos víz. Én szoktam csinálni házilag ecetet, úgyhogy  az biztos gyümölcsből van!


    Ilyen melegben még jól is esett...  nem szisztematikusan ittam, hol evés előtt, hol utána. Ha kicsit zsírosat ettem, akkor utána.


    Azt vettem észre, hogy aki nem eszik húst, az gyakran eszik túl sok péksüteményt meg csokit. Egyébként a salátára meg nem fujjogsz???!


    Szolgálati közlemény: az A..i újságban a Bajor hetek miatt, népiesnek mondott, de karácsonyi mintás ágynemű van.


     


     

    előzmény:
    LondonEye (42701)
    2018-09-05  11:36

Címlap

top