Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Locsolkodás

tojásszakértő?
Létrehozva: 2014. Április 20. 15:23

Más is tojásszakértő? Ki mit csinálna ilyen helyzetben???????????

 

Az uram locsolkodni akar menni.Kizárólag tojásokat akar kapni, úgyis hogy esetleg cserélgeti a tojásait néhány helyen, hogy változatos  tojásos kollekciója legyen.

Nekem ez nem tetszik.Ha már locsolkodni megy, legalább pénzt kellene kérnie és nem az asszonyokkal és lányokkal tojásokról csevegnie.

Azt sem bánnám, ha kikötne egy összeget és már a versébe is beleszőné.és ne a tojásaival jönne elő idegen helyen.

 

S.O.S. válaszokat várok, mert holnap esedékes a körútja és nem tudom mit csináljak.

Nagyon bizarr elképzelései vannak neki.

Nem bízom a nőkben sem akikhez el akar menni.

 

Például az egyik éppen keltetőben dolgozik.

Félek, mi lesz ha a férjem tojási is oda kerülnek a melegbe, még a végén kiscsirkékkel jönne vissza?????????

 

 

Segítsetek!

 

A feszültség óráról órára nő itthon.Ugyanis most derült ki, hogy már sok nővel is egyeztetett korábban a lakóhelyünkön, hogy majd megy tojásozni!

 

Dugjam el a cipőit, vagy  menjek utána és lessem megy mennyi időre marad benn a locsolójával?

Félek, nagyon félek.Tiszta ideg lett a gyomrom, kiver a verejték és már lázam is kezd felmenni.

 

Már arra is gondoltam, hogy a reménytelen helyzetbe odakötném őt az ágyhoz.

Szerintetek megverne érte?

  1. Torolt_felhasznalo_740520
    Torolt_felhasznalo_740520
    2014. Április 23. 18:2484.
    Na és mi történt?
    előzmény:
    tojásszakértő? (80)
    2014-04-21  10:05
  2. 2014. Április 21. 12:2783.

     

     

    Látom, nem kötötted oda az ágyához! Hiba volt.

     

    A reggeli teájába nem töltöttél altatót, de legalább egy jó adag hashajtót.... Ez is hiba volt.

     

    Viszont remélem, ott locsolkodik nálad a fél falu! 

    előzmény:
    tojásszakértő? (1)
    2014-04-20  15:23
  3. Torolt_felhasznalo_200853
    Torolt_felhasznalo_200853
    2014. Április 21. 12:0382.
    Nem-nem. Az urad a szoknyapecér, a nők akikhez megy, azok a tojáspecérek.
    előzmény:
    tojásszakértő? (81)
    2014-04-21  10:06
  4. 2014. Április 21. 10:0681.

    lehet hogy vicces, de nekem nem az.

    Te mit tennél ha rájönnél hogy az urad szoknya és tojáspecér?

    előzmény:
    tojásszakértő? (80)
    2014-04-21  10:05
  5. 2014. Április 21. 10:0580.

    Síkideg vagyok.Most indult el a körútjára.

    Mikor jön haza??????

    És addig mit csinál??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_740520 (78)
    2014-04-21  07:45
  6. 2014. Április 21. 09:3379.
    Na igen-mindig van egy pihent agyú téma, de legalább jót nevetgélünk itt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_200853 (68)
    2014-04-20  17:16
  7. Torolt_felhasznalo_740520
    Torolt_felhasznalo_740520
    2014. Április 21. 07:4578.
    Szia! Amíg a férjed elmegy, hívd meg az összes fiút a faluból, hogy meglocsoljanak Téged. Igérj Neki Te is pénzt, biztos jönni fognak, főleg ha sokat fizetsz.Hátha Ő lesz féltékení
    előzmény:
    tojásszakértő? (1)
    2014-04-20  15:23
  8. Torolt_felhasznalo_200853
    Torolt_felhasznalo_200853
    2014. Április 20. 17:4577.

    A faluba a pógármester.

     

     

    előzmény:
    tojásszakértő? (75)
    2014-04-20  17:29
  9. 2014. Április 20. 17:3176.
    Hogy krémeskávé a neved.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_200853 (74)
    2014-04-20  17:29
  10. 2014. Április 20. 17:2975.
    Nem tom ki az.Ismerősöm?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_200853 (73)
    2014-04-20  17:29
  11. Torolt_felhasznalo_200853
    Torolt_felhasznalo_200853
    2014. Április 20. 17:2974.
    Már miért lenne?
    előzmény:
    tojásszakértő? (71)
    2014-04-20  17:22
  12. Torolt_felhasznalo_200853
    Torolt_felhasznalo_200853
    2014. Április 20. 17:2973.
    Menny be a polgár urhoz, a Jenőhöz. A Polgár Jenő hivatalba.
    előzmény:
    tojásszakértő? (70)
    2014-04-20  17:19
  13. 2014. Április 20. 17:2972.

    Megyek pihenni, jó hogy kiírtam magamból.

    Nem sokat segítettetek, próbálok megnyugodni.Aztán még az is eszembe jutott, hogy engem is csak meglocsolnak majd.Ha másért nem is, emiatt jön majd haza a párom mint a huzat.

  14. 2014. Április 20. 17:2271.

    Neked valami bajod van a kávéval vagy valami krémmel?

    Elmondod?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_200853 (66)
    2014-04-20  17:14
  15. 2014. Április 20. 17:1970.

    Nagyon szépeket festetem.Akik látták, azt mondták hoyg arany kezem van.De mihaszna van, ha csak túrom a földet?Festeni, azt igen.A nyári konyhát úgy kiirttyentettem, hogy a helyi Hírmondó ki is jött és csodájára járt.

    Az uramat, meg nem bírom leskiccelni sem, ez már a vég.

    Szerinted elveszett a tehetségem az aggódásban?

    Acélos a tekintete és erős az emberem.Én is az vagyok, néha le is győzöm, de nem vagyok acélos.

    Szép az orcája, csak csúnyán beszél.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_200853 (66)
    2014-04-20  17:14
  16. 2014. Április 20. 17:1669.
    Jaj.Nincs nyugtom emiatt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_200853 (67)
    2014-04-20  17:15
  17. Torolt_felhasznalo_200853
    Torolt_felhasznalo_200853
    2014. Április 20. 17:1668.
    Ez egyre jobb.
    előzmény:
    andi*1970 (41)
    2014-04-20  16:33
  18. Torolt_felhasznalo_200853
    Torolt_felhasznalo_200853
    2014. Április 20. 17:1567.

    "Esetleg megkínálja egy kis kajával vagy piával."

     

    Huhh.. Hirtelen mást olvastam.

    előzmény:
    andi*1970 (36)
    2014-04-20  16:27
  19. Torolt_felhasznalo_200853
    Torolt_felhasznalo_200853
    2014. Április 20. 17:1466.

    "Idáig olyan szép tájképeket festettem, hogy a fészerben megcsináltam a saját kiállításomat.Igaz, nem sokan látták."

     

    Kezdem bírni a humorod.. :D

    előzmény:
    tojásszakértő? (35)
    2014-04-20  16:25
  20. 2014. Április 20. 17:1065.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (64)
    2014-04-20  17:09
  21. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. Április 20. 17:0964.

    Ez egy keresztnév. Deszpina kiejtve, más nyelven persze. De az én barátom nem ilyen mint ahoyg körülírod a férjed. Bár én is szoktam féltékeny lenni....de eddig szerecsére nem volt okom ráé csak az én fejem variálja tul sokszor. 

     

    Semmi baj  

    előzmény:
    tojásszakértő? (61)
    2014-04-20  17:04
  22. 2014. Április 20. 17:0963.

    Kívánom hogy úgy legyen ahogy akarod,De vigyázz ezekkel, mert egyszer csak rátör a locsolkodnivágyás, mit csinálsz.Szemmel tartom az uram, de fárasztó, nagyon.A leckékre hivatkozok amikor ő a tojásait emlegeti és nagyon ingerül ha a locsolkodás szóba jön.

    lehet hogy benne is van hiba? Nem hiszem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (62)
    2014-04-20  17:05
  23. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. Április 20. 17:0562.

    Tudod ezt a mondatot hallottam már férjes nőktől gyakran. Sőt az egyik férjes 34 éves barátnőm minden mennyasszonyos esküvői menetre azt mondja..Jobbulást..........

     

    De én szeretnék férjhez menni.... 

    előzmény:
    tojásszakértő? (59)
    2014-04-20  17:03
  24. 2014. Április 20. 17:0461.

    Nem, sajnálom.a neved miatt asszociztam.

    Ne haragudj.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (58)
    2014-04-20  17:02
  25. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. Április 20. 17:0360.
    Határozottan nem!!!!!!!!!!!!!! Nem élek faluban. 
    előzmény:
    tojásszakértő? (57)
    2014-04-20  17:01
  26. 2014. Április 20. 17:0359.
    Jaj, az jó.Nem jár locsolni.Hogy te milyen szerencsés vagy.Én se mennék férjhez még egyszer.Nagyon sokat kivesz belőlem.Már Hágába sem tudok kimenni festeni tanulni emiatt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (56)
    2014-04-20  17:00
  27. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. Április 20. 17:0258.
    Nem vagyok én szerető, bocsáss meg!!!!!!!!!!! Komoly kapcsoltban élek. 
    előzmény:
    tojásszakértő? (55)
    2014-04-20  17:00
  28. 2014. Április 20. 17:0157.
    Itt laksz a faluban, nálunk?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (53)
    2014-04-20  16:56
  29. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. Április 20. 17:0056.
    Néha néha igen. De nálunk más okok miatt. Az én barátom, nem a férjem. Nem jár locsolni és tojás se kell neki...
    előzmény:
    tojásszakértő? (54)
    2014-04-20  16:59
  30. 2014. Április 20. 17:0055.
    úgy látom szerető vagy, jártam ám iskolába és tudom néha mivan.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (53)
    2014-04-20  16:56
  31. 2014. Április 20. 16:5954.

    Te is féltékeny vagy?

    Én nem vagyok az, csak itt mondják.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_418344 (53)
    2014-04-20  16:56
  32. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. Április 20. 16:5653.

    "Ha már annyira féltékeny vagy az uradra, akkor egyetlen dolog van amivel elkerülheted a locsolkodni vágyását. mégpedig a kiadós szex. kezd el már ma este és hajnalban, majd holnap reggel. Annyiszor vetkez le ahányszor elakarja hagyni a házat. Teremts új hagyományt. Húsvéti szex! Azt persze nem kerülheted el, hogy a "kötelező" köröket letudja pl. szülők, testvérek-de ad tudtára, ha siet haza, akkor kaphat még belőled.

    Szerintem a férfiakhoz ez a legjobb megoldás-a szexért bármire képesek-még otthon maradni is "

      Ez egy jó ötlet én is bevezetem itthon 
    előzmény:
    andi*1970 (36)
    2014-04-20  16:27
  33. 2014. Április 20. 16:5552.

    Senkinek nem mondtam még a faluban sem, most tanítom úőt írni.

    Azt mondják kicsit flúgos vagyok, de aranyos is és elég jól is írok.Nem tudom, szeretek írni, de kevés az időm erre, ráadásul még az uram is kekeckedik velem ha valamit rosszul ír, akkor  nagyon ingerült.

    Én is azt vagyok ha százszor is mondom neki és nem érti.Megértesz engem?

    előzmény:
    andi*1970 (50)
    2014-04-20  16:50

Címlap

top