Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nincs mese, fogyni kell!

Torolt_felhasznalo_302972
Torolt_felhasznalo_302972
Létrehozva: 2014. szeptember 22. 11:48

Helló Fogynivágyók!


 


Hát eljött a pillanat, amikor nem lehet halogatni. Ti is éreztetek mostanában ilyet? Szánom-bánom, de 1 év alatt felszedtem majd' 10 kilót. Borzasztó. Ruhatár csere, rossz közérzet, fáradtság és fájdalom.


 


Tenni kell ez ellen és most nem akarok meghátrálni! Azt mondják együtt könnyebb...csatlakozik valaki?

  1. 2014. szeptember 23. 11:1651.

    Hálistennek a terhességeim alatt se híztam sokat, kb. 10 kiló ami megengedett is volt, de még a 2. után is simán lement, amíg otthon voltam, sokat mozogtam. Meg nekem sajna brutál sokat volt beteg az első években mind2 gyerek, és az idegtől meg a sok éjszakázástól is fogytam. Amióta nyugibb van + 8 óra ülőmeló + 45 év feletti kor, na azóta vannak gondjaim. Uszoda sajna elérhető közelben nincs, fizetős testmozgásokra nem tudok havi 10ezreket költeni. Így a lehetőségeimen belül mozgok. Szerencsére a 2. emeleten van az irodánk, lift nincs. Büszke vagyok magamra, mert lihegés nélkül simán jövök fel, nem úgy, mint a nálam jóval fiatalabb, soványabb kollégák némelyike.


    Én se vagyok a brutál diéták híve - nem is lennék rá képes! Én abban hiszek, h. kevesebb lisztes, zsíros alig,  édesség szintén. És az összmennyiséget csökkenteni minden alkalommal. Nasizni nem szoktam, zöldség-gyümölcsöt imádom. Ja, és nem hagyok ki étkezést, azt nekem is mondta dietetikus, h. az a legnagyobb merénylet a szervezet ellen! Tízórai-uzsonnára igyekszem csak zöldség-gyümölcsöt vagy kaukázusi kefírt enni. De azt pl., h. a nap egyetlen közös étkezésén (hétköznap legalábbis) a vacsoránál ne egyek, arra nem vagyok hajlandó. Csak odafigyelek, h. mit és mennyit. Js, és én is szeretem az ízeket, meg élvezni az evést - de nem vagyok zabálós egyáltalán!


    Szal nálam a mozgás visszapótlása lenne a nagy kiugrás, azt hiszem. És a legnehezebb... Ebben a kisvárosban biciklizni életveszély (mindenütt dübörög a forgalom, bicikliút nuku), sétahelyek-utak sincsenek, max. a kipufogóbűzben.

  2. 2014. szeptember 23. 10:5850.

    Eda nem a mennyiséggel, hanem a tempóval volt a gond, mert a terhesség vége felé jobban tapadnak a kilók. Még kb 3 kg a baba súlya, annyit engedélyeztem magamnak, ez így is 75 kg. Sajnos nem a versenysúlyommal indult a terhességem, hanem 5 kg plusszal, meg sajnos nagyon hízékony is vagyok, így oda kell figyelnem. 


    Nem célom, hogy azonnal úgy nézzek ki mint előtte  sőőőt (ez úgysem menne) hanem hogy szépen, kényelmesen stressz nélkül, 9 hónap alatt rendeződjön vissza, ami vissza tud rendeződni.

    előzmény:
    eda-1952 (43)
    2014-09-22  21:42
  3. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. szeptember 23. 10:1949.

    No, nekem meg is volt tegnap este egy kis torna. Persze negyed óra után úgy dőltem ki, mint aki szenet lapátolt.Vacsi nem is volt, még 5 után ettem gyerekemmel 1 almát sajttal.


     


    Ma már reggelin túl vagyok, 2 szendvics. Plusz már 3 bögre tea.

    előzmény:
    ÁgicaT (41)
    2014-09-22  21:07
  4. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. szeptember 23. 10:0048.

    Nekem nem is szüléstől változott meg a testsúlyom. Mert januárban megszületett a fiam, nyárra már tökjó vékony lettem. Pedig 18 kilót felszedtem, de február végére már alig maradt belőle 6-7 kiló.Igaz, az első pár hónapban miután megszületett nem is ettem sokat, valahogy nem kívántam és ez sokat segített a fogyásban. Illetve az első 1 év otthon elég szaladgálós volt, sokat sétáltattam a babakocsival, korán elkezdett járni úgyhogy lehetett szaladni, ill pakolós volt, így volt utána mit rámolni.Ez az idei év volt már könnyebb, így kb januártól folyamatosan pakoltam magamra a felesleges kilókat.

    előzmény:
    Anda39 (44)
    2014-09-23  09:20
  5. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. szeptember 23. 09:4947.

    Én így konkrét diétát még sosem csináltam. 


     


    És, igen, igazad van, a kaján van a hangsúly, a mozgás egy plusz, amitől jobban beindul az egész folyamat.


    A 25 kilóhoz gratulálok, nem semmi!


     


    A zöldségek-gyümölcsök nekem se nagyon csúsznak. Viszont salátának szinte minden "zöldet" megeszek. Így én arra gondoltam -kiváltva az ebédet- hogy veszek vagy csinálok vagy rendelek minden napra 1 adag salátát.

    előzmény:
    Anda39 (45)
    2014-09-23  09:31
  6. 2014. szeptember 23. 09:3446.

    Elfelejtettem, hogy konditerembe is jártam akkor, amikor kalóriaszámolással figyeltem az étkezésemre: ekkor kb. 10 kilótól szabadultam meg. 

    előzmény:
    Anda39 (45)
    2014-09-23  09:31
  7. 2014. szeptember 23. 09:3145.

    Először is sok sikert mindenkinek. A tapasztalataimat azért írom le, hogy okuljon belőle mindenki.


    Olyan alkatú vagyok, hogy szinte mindig elégedetlen vagyok a külsőmmel és mindig van rajtam lefogynivaló.


    Amit tettem eddig és hatásos volt:


    Atkins diéta - nem tartottam be annyira szigorúan, sajnos édességfüggő vagyok... nem eszem sokat, de mondjuk napi egy falat (több nem is kell) édeset muszáj bekapjak. Ezzel lement két hónap alatt 12 kg.


    90 napos - ez nagyon bevált nekem, első hónapban 7 kiló ment le, utána még 5 a két hónap alatt, azaz szintén 12 kg ezzel a módszerrel. Nagyon jól néztem ki, csak sajnos visszajött a kilók egy része, persze évek alatt, és nem tűnt fel...


    Amit megfigyeltem: kb. egy -másfél év alatt fogytam le a 25 kilót (utolsó szülésem után), és hiába volt a nagy súlyvesztés, mindig dagadtnak láttam magam. Aztán ez megszűnt, és átestem a ló túloldalára: akkor sem láttam, hogy hízok, amikor pedig már de... még azt láttam, hogy csinos vagyok, és elégedett voltam. Egészen addig, amíg végre kaptam egy új szobamérleget, és majdnem infarktust kaptam, amikor ráálltam...


    Ami még fontos, a mozgás. Azzal sokkal jobban megy a fogyás, de a kaja még fontosabb. Tudtam én hízni akkor is, amikor heti ötször mentem futni, tornáztam szinte minden nap.


    Ahogy telik-múlik az idő (nem írom, hogy öregszem, mert nem érzem annak, csak hát egyre több gyertya kéne a tortámra, na), a kilók egyre ragaszkodóbbak, több munka kell a megszabaduláshoz, ráadásul az ember bőre sem olyan rugalmas már, és nem követi tökéletesen a változást. 


    Kalóriaszámolás nekem is bejött, most már saccra tudom, mi mennyi, és észhez térít - vagy éppen lelkiismeretfurdalást csinál.


    Életmódváltás: nekem nem jött be. Nem szeretem se a zöldségeket, se a gyümölcsöket, csak muszájból eszem őket. Csináltam kb. egy évig, de nem tudtam megszokni!


    Most ott tartok, hogy a rendszeres futáson és ilyen-olyan tornákon kívül nem csinálok semmit, mert éppen abban a fázisban vagyok, hogy akkor is ennék, amikor nem is vagyok tulajdonképpen éhes - és ez nagyon bosszantó, mert nehéz így megállni.


    A diétákhoz vasakarat, kitartás, hihetetlen elszántság kell. Nekem ez korábban megvolt, csak el kell jutni addig a pontig, amikortól eldördül a startpisztoly...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (1)
    2014-09-22  11:48
  8. 2014. szeptember 23. 09:2044.

    Én is ebben bíztam anno a terhességeim alatt... de tévedtem.  Volt, hogy másfél kilóval nehezebben jöttem ki a kórházból (ami nem semmi teljesítmény, tekintve hogy máskor sokkal több maradt rajtam), de nem sokat értem el vele: a szoptatás alatt meghíztam azt, amit addig nem. 


    Volt, hogy bementem szülni X kilóval (nagyon sok volt), megszültem egy  négykilós gyereket, és többel! jöttem ki! Na ezt add össze. Azóta sem értem.

    előzmény:
    eda-1952 (43)
    2014-09-22  21:42
  9. 2014. szeptember 22. 21:4243.

    Nem értem a dokidat, nem híztál sokat. Még felmegy rád min. 3-4 kiló és tökéletes lesz. Az sem biztos, hogy sok marad rajtad, mert azt mondják, hogy a gyerek súlya meg még egyszer annyi, de ez is lehet több: én pl egy pici súlyú, 8 hónapra születettnél -úgy másfél óra alatti szülésnél- ledobtam 8 kilót. 4 kiló maradt rajtam, amivel nem is foglalkoztam, hiszen szopott a baba. Lassanként lement. Régen azt mondták, hogy 9 hónap terhesség és ugyanúgy 9 hónap, mire az ember visszanyeri az alakját. Mindenesetre ami most megy, hogy egyes hírességek pár héttel szülés után mutogatják magukat, az nem normális. És még ha sportoló is az illető, szerintem fizetni fog érte később..(((

    előzmény:
    abraxas (38)
    2014-09-22  20:10
  10. 2014. szeptember 22. 21:1342.

    A kaloriaszámolást én is csináltam, de nem túl hosszú ideig. Ott akadtam el mindig, hogy fogalmam nincs a munkahelyi kaják összetételéről és kalóriatartalmáról. Egy kicsit ezért várom az új menzarendeletet, mert akkor ezt is fel kell majd tüntetni az étlapon.


    Az édesség nem vonz. Tegnap meg is jegyezte a csokiimádó barátnőm, hogy "dejóneked". Mondtam, hogy tévedés, mert a mogyoró és a sajtos masni éppen úgy hizlal, sajnos....


     


    Jó babavárást neked! 


    Nekem ez az egyik motivációm, hogy (1.rendezni a vasszintet, hogy ne hátránnyal kezdjem a terhességet, és addig is) 2. lefogyni, hogy ne eleve túlsúllyal indítsam a babavárást. Nagyon fiatalon műtötték a lábamat bütyökkel, már most tiszta seprűvénás a térdhajlatom. Igazából az ortopéd orvos az 54 kg-ra azt mondta, hogy a terhességet leszámítva ne nagyon hízzak.... hát a 66 kg kicsit túl van a "ne nagyon"-on...

    előzmény:
    abraxas (38)
    2014-09-22  20:10
  11. 2014. szeptember 22. 21:0741.

    Egy teljesen magán - igazából családi vállalkozás - konditerembe járok. Személyes ismerős a tulajdonos néni, a férjemmel egy osztályba járt valamelyik gyereke. Tök jó, mert nem veszi szigorúan a bérlet dátumát. Bár ugyanez miatt nehezebben motiválódok. Most is lejárt a bérletem 16-án, de még 3 alkalom megmaradt. De nem csinál belőle problémát.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (40)
    2014-09-22  20:56
  12. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. szeptember 22. 20:5640.

    Mindemfele teát iszom, nincs megkotes. Csak hogy meglegyen a folyadek bevitel.


    Nekem most van itthon norbi lisz meg mogyotokrem is ha nagyon nasira vagynek, bar mostanabam en se szoktam.


     


    Fit Formaba jarsz? En (bp-en) Fitness Factoryba jartam,de nagyon elszalltak az arakkal.

    előzmény:
    ÁgicaT (37)
    2014-09-22  19:52
  13. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. szeptember 22. 20:5239.

    Koszi, tok jokat irsz.A kaloriaszamolast mar en is probáltam anno, meg en meg norbiban is hiszek.


     


    (a téli "csomaghoz" kitartas!)

    előzmény:
    abraxas (38)
    2014-09-22  20:10
  14. 2014. szeptember 22. 20:1038.

    Hahó!


    Én majd januártól csatlakozok rendesen, mert addigra remélem megszülök, de akkor Ti már rég túl lesztek egy sikeres fogyókúrán.


    Hogy érdemben is hozzászóljak, és szerintem nem teljesen irreleváns: A terhesség első ha hónapjában eléggé megszaladt a súlyom, teljesen átlagos étkezés mellett csaknem 7 kiló ugrott rám. Szerencsére  minden értékem nagyon jó, ezért csak a saját érdekemben kérte a dokim, hogy próbáljak  meg jobba odafigyelni arra, hogy mit eszem, de úgy, hogy közben ne legyek éhes, és lehetőleg már csak a baba növekedjen, ne én.


    Kaptunk instrukciókat, és teljes életmódváltásba csaptunk a férjemmel. Egy hónap alatt semmit sem híztam, viszont a baba szépen gyarapszik :) De úgy, hogy változatosan, bőségesen étkezem.


    Ami bevált:


    -kalóriaszámlálás: én a kalóriabazis.hu-t használom, nyilván nem a program által számított mennyiséget eszem, hanem egyénre szabottat a terhesség alatt, de normál esetben remekül segít eligazodni, hogy mi fér bele a keretbe.


    -Lemérni az ételt, amit megeszel. Néha megdöbbentően nagy adagokat ettem megszokásból. 30 dkg akármilyen főtt étel elég kell hogy legyen. (ez másnak vsz triviális, nekem terhesen eszembe sem jutott)


    -Napi 4-5 étkezés, 3-3,5 óránként, kicsi adagokkal, tízóraira és uzsonnára csak gyümölcs vagy zöldség. Mondjuk egy fél alma, két szilva, kb. ilyen mennyiségben. Ja, a gyümölcsöt is mérni, max. 10 dkg, főleg most szőlő-barack-szilva idényben.


    -Kötelező reggeli, ha mást nem 4 dkg tk kenyér felvágottal, zöldséggel. Nem csúszik, de le kell gyűrni.


    -Nincs cukor, van viszont xilit, nincs fehér liszt, csak tk vagy szénhidrátcsökkentett liszt, csak barna rizs, de inkább zöldségek, krumpli csak magában, akkor is keveset.


    -Sok fehérje, de tényleg több, mint eddig: sovány sajt, soksok zsírszegény túró, sok hús. Ez a drága része, de megéri.


    -Nincs édesség, vagy ha havonta 1x mégis, akkor minimális.


    -Ahogy Eda is írja, a séta rengeteget számít. De tényleg. Napi oda-vissza fél-fél óra séta is számít.


    Remélem tudtam segíteni, nem találtam fel  spanyolviaszt, de nekem bejött, hogy a babám növekedjen az amúgy is nagy hátsóm helyett. Feltételezem, hogy megfelelő kalóriamennyiséggel a fogyásban is segít: majd tavasszal beszámolok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (1)
    2014-09-22  11:48
  15. 2014. szeptember 22. 19:5237.

    Nálunk az ebéd közös, a reggeli nem. Az ebéd viszont tényleg nagy "happening", átlag 1 órát ebédelgetünk. Igaz, közben megbeszéljük az aktuális problémákat, tehát egy mini értekezlet is egyben, csak oldott a hangulat.


    A nasi nagyjából sikerült kiiktatnom. Igazából nem vagyok édesszájú, de hát ugye a sósmogyoró és chips is eléggé hizlal. Az a jó, hogy egy ideje már meg tudom állni, hogy ne vásároljak ilyet, így itthon minimális a kísértés 


    Milyen teát iszol? zöldet vagy vmi kifejezetten fogyisat?


    én gondolkodtam a zöldteán, erre olvastam nemrég, hogy vashiányra kifejezetten nem jó. pfff.....


     


    Nekem marha nagy szerencsém van, mert szó szerint az utca végén (na jó, a 3. sarok) van egy edzőterem, ami ráadásul csak női. A 12 alkalmas bérlet 8.700 Ft, 6 hét alatt kell lejárni, és ebben benne van az infraszauna is. Annyira nem gáz. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (36)
    2014-09-22  19:33
  16. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. szeptember 22. 19:3336.

    Mozgást valamiképp be akarok iktatni. Eleinte csak egy kis taposás (1-1 perc) a szüneteben meg guggolás. De persze ez elsőkörben kb negyed órát fogom tudni csinálni.


     


    Mi a munkahelyen kollegákkal reggelizünk, 9-10 között: egyszerű szendvicseket felvágottal, zöldségekkel. Sokat teázom most már, hogy legalább az is telítsen. Édességet annyira már nem eszem, inkább csak az esti nasival kell leállnom, popcorn, chips, és hasonlók..ppfff..kaloribomba


     


    A tornához (mármint az edzőtermeshez) most nincs pénzem, de persze engem is az motivált mindig a legjobban.

    előzmény:
    ÁgicaT (35)
    2014-09-22  18:58
  17. 2014. szeptember 22. 18:5835.

    És mi a terved most?


     


    Én az utóbbi hetekben kicsit ellinkeskedtem az edzéseket, múlt héten egyszer sem voltam, igaz beteg is voltam.


    De holnaptól nem akarok felmentést magamnak. Megyek tornászni és szaunázni is. 


    Igazából diétázni én nem tudok, mitöbb nem is akarok. Nem lehet úgy egy életet leélni, hogy ezt sem lehet, azt sem szabad. Inkább azt lenne jobb megszokni, hogy kevesebbet eszem, és azt sem este.


     


    Írod, neked az ebéd marad ki... nekem meg a reggeli. Illetve leginkább fornettivel pótlom (15-20dkg), és hát na... az tömény hizlalda. És este, amikor hazajövök a melóból megint csak a zaba. Valahogy meg kellene fordítani. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (32)
    2014-09-22  18:01
  18. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. szeptember 22. 18:0534.

    Ebédelnem kéne, az lenne a megoldás -talán. Mert az általában kimarad, délután 4kor meg a "vasszöget is" effektus áll fenn.

    előzmény:
    kougra (23)
    2014-09-22  15:33
  19. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. szeptember 22. 18:0433.

    Nekem kifogásom nincs a mozgásra, csak az elhatalmasodott lustaság. Pedig 3-4 éve alig telt el napom 1 óra aerobic nélkül.


    Mondjuk futni nem szeretek, pedig az lenne a legegyszerűbb. (futtattak tinikoromban 8 évig, kicsit besokaltam)

    előzmény:
    delfin38 (22)
    2014-09-22  15:01
  20. Torolt_felhasznalo_302972
    Torolt_felhasznalo_302972
    2014. szeptember 22. 18:0132.

    Régi szép idők. Anno az 58 kilót (170 centihez) már az én barátaim is nagyon gebének tartották, valaki még azt is hitte beteg vagyok. 62-63 lenne az ideális. De most 71 kg vagyok. És a gond, hogy a legtöbb, combra, hasra (úszógumira), fejre és mellre jött. Annyira nem is érezném rosszul magam, de nekem fura, hogy pölö ülés közben nyom a hasam. Vagy, hogy a képeken úgy festek mint miss röfi, tokásan..

    előzmény:
    ÁgicaT (25)
    2014-09-22  16:29
  21. Torolt_felhasznalo_418344
    Torolt_felhasznalo_418344
    2014. szeptember 22. 17:5731.

    http://www.dietak.hu/


     


    Segítség

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302972 (1)
    2014-09-22  11:48
  22. 2014. szeptember 22. 17:4730.

    Na ezekben nem értünk eggyet, nekem sikerült és az izületeimnek sincs baja, bocsi.


    Ja, jó orvos és gyógytorna kellett előtte.


    Egyébként nem kell futni, lehet nordic walkingolni, úszni, stb. Mindegy csak találja meg magának a megfelelő mozgást.


    A liszteknél nem csak a kalóriatartalom számít, hanem, hogy gyors vagy lassú felszívódásúak -e és így hogyan hatnak a vércukor szintre. Bárhol utánaolvashatsz, mielőtt ilyen katagórikusan kijelentgetsz dolgokat.

    előzmény:
    asztanaviszta (28)
    2014-09-22  17:36
  23. 2014. szeptember 22. 17:4229.

    Akkor keress fel egy dietetikust, vagy nézesd meg a pajzsmirigyed. Egyébként én sem tudtam futni, kerékpározni a gerinc sérvem miatt, csak az úszást nyomatták az orvosok. Én is nekik hittem. Miután azonban meguntam, hogy nem lettem jobban, így gyógytornászhoz kezdtem el járni és egy olyan tornával, amit futás előtt-után 10-10 percben kell végeznem, még a sérvem is visszahúzodott. A gerincklinikáról jutottam el ehez a gyógytornászhoz, akit egy orvos ajánlott. Szóval nem akarlak itt semmiről meggyőzni, de ha akarsz találsz megoldást. Sajnos 40 felett tényleg nehéz, de hajrá!:-)


     

    előzmény:
    delfin38 (22)
    2014-09-22  15:01
  24. 2014. szeptember 22. 17:3628.

    Futni nemcsak gerincsérvvel, hanem 5-8 kilónál nagyobb súlyfelesleggel sem ajánlott.


    Tönkre vágja az izületeket.


    A liszt mindegy, hogy kukorica, graham, teljes kiörlésű, a kalória tartalma közel azonos.

    előzmény:
    Hoborc (20)
    2014-09-22  14:31
  25. 2014. szeptember 22. 16:4627.

    mit nem értesz?? egyszercsak  nem érezte jól magát. társaságban meg van akinek könnyebb .


     

    előzmény:
    terdszelikatica (2)
    2014-09-22  12:30

Címlap

top