Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hogyan lépjek túl rajta??

zuzmara3
Létrehozva: 2014. október 27. 20:32

Sziasztok! Nem akarom állandóan a 2 barátnőmet nyaggatni a dologgal, azért írok ide.


Nem vagyok már mai csirke, 33 múltam. A legutóbbi párkapcsolatom katasztrofálisra sikerült, ebből próbálom összekaparni magam valahogy. 10 hónap volt összesen, de vagy 10 évet öregedtem ezalatt...


Az első 3-4 hónap igazi mennyország volt. Úgy tűnt, hogy a volt párom maga a tökély. Vicces, szórakoztató, romantikus, mindig lehetett vele bármiről beszélgetni, és teljesen elhitette velem, hogy imád. Utólag visszanézve az kicsit furcsa volt, hogy mindig sok nő zsongta körül társaságban is, de én voltam a kiválasztott, így nem érdekelt. Aztán minden átmenet nélkül megváltozott... Az addig kedves úriemberből egy hisztis, zsörtölődő valaki lett, aki semmi mást nem fogadott el a saját véleményén kívül. Rendszeresen hülyére vett, randikat mondott le az utolsó pillanatban, sőt a végén már le sem mondta, egyszerűen nem jött el. Amikor normális hangnemben rákérdeztem, akkor üvöltözni kezdett, hogy mi jogon kérem őt számon, ki vagyok én, és neki milyen fontos a munkája, ami miatt nem tudott eljönni. Az egyik pillanatban azt mondta-írta-mutatta, hogy imád, után 2 hétig olyan szeretetmegvonás volt, hogy teljesen összezavarodtam. Kétszer szakítottunk a 10 hónap alatt, most a 3. végleges lesz. Nem akarom ezt tovább. Tudom, hogy gyenge jellem vagyok, amiért 2-szer hagytam magam újra behülyíteni, de többé nem fogom. Most már más nők is képbe kerültek, bár ő tagadja...


Eleinte magamat hibáztattam, de rájöttem, hogy semmi ráhatásom az eseményekre. Lehetek bármilyen kedves vagy nem kedves, ugyanúgy alakul. Az elején maga a megtestesült szerelem, de rövid időn belül átfordul valami másba, mintha 2 énje lenne.


Erősen elhatároztam, hogy most már végleg vége, de borzasztóan nehéz feldolgozni. :( Nem akarok bosszút állni, vagyis a bosszúm az lesz, hogy soha többé nem reagálok neki semmire. Mégis veszettül fáj. :(


 


Kíváncsi vagyok, hogy találkozott már valaki ezzel az embertípussal? Hogyan lehet a lehető leggyorsabban kigyógyulni belőlük? Napok kérdése, és "nagy szerelemmel" ismét keresni fog, bocsánatért könyörög, ahogy eddig is volt. Elküldjem a bánatba vagy ne reagáljak semmire? Vitatkozni nincs kedvem vele, úgyis úg alakítja, hogy ő jöjjön ki jól belőle.

  1. Torolt_felhasznalo_597027
    Torolt_felhasznalo_597027
    2014. október 29. 13:1651.

    Sziasztok.


    Tegnap már leírtam itt a bánatomat: http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&csatid=6&topicid=320530, de már este óta olvasgatom ezt a témát, és sajnos én is "ráismertem" a volt páromra. Első pár hónap gyönyörű volt, körülöttem forgott a világa, különlegesnek éreztem magam, verseket írt nekem, terveztük a közös jövőt... Aztán valami változott, egyre több veszekedés, képes volt azért mások előtt megalázóan beszélni velem, mert gyorsabban vagy lassabban sétáltam a boltban, mint neki tetszett... benne is kialakult valami kettősség, hol kedves volt velem, hol lábtörlőként bánt velem, és ha jó pillanataiban rákérdeztem, hogy ezt meg azt miért vágta a fejemhez, akkor csak annyit mondott, hogy nem tudja. Hogy bánhat velem így, ha (állítólag) szeret? Nem tudja, sajnálja. Sosem tudtam elmenni rajta, hogy akkor most hogy is van ez, "melyik" az igazi énje. Aztán jött a kórház, amiről írtam a másik témában, és ugye végül eljöttem. Kétségeim voltak, de most már próbálom erősíteni magam, és kimászni ebből.

  2. 2014. október 29. 13:1650.

    Én is úgy tudom hogy onnan lehet tudni hogy hazudik az illető ha nem úgy viselkedik amit mond. A tettek számítanak , szerintem.


    Ezen a fucktoy-on még gondolkozok, vajon mit is jelenthet!:-))


    Van aki a műsorozó , szeszélyes nőket bírja , hát én biztos férfiban sem bírnám.

  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 29. 13:1049.

    lehet ez neked egy jó magyarázat



    viszont lehet okosabban élni
    nem kell mások generációkról generációra átörökölt hibáit követni
    nem törvényszerű, hogy az életben rendszeresen valaki a szaros gödörbe essen

    előzmény:
    Sissi52 (48)
    2014-10-29  13:04
  4. 2014. október 29. 13:0448.

    Na, figyelj auto. En azert inkabb elek, nem nezem, hogy elmenjen mellettem az elet. Ez vele jar, jo is, rossz is. Ha te csak nezegeted, mas hogy el, nem mersz elni? Ezt teszi a hugom is. Nezed az utat, valahol godor lehet. En meg megyek rajta, bele is esek,aztan kimaszok. Es megyek tovabb. Te elsz mesevilagban, en a valodiban.


     

  5. 2014. október 29. 13:0047.

    Nalunk is hajszalpontosan igy tortent. Ez mar egy masik pasi volt. Ugyanaz a test.

    előzmény:
    zuzmara3 (40)
    2014-10-29  12:20
  6. 2014. október 29. 12:5746.

    Igy igaz, ez is hivogatott, felvettem, akkor meg nem volt kijelzos telefon, aztan vegighallgattam, mire kepes, miket fog hat mondani, aztan mondta. Figyeltem a hangtonusat, mindent, stb... Aztan kinyogte, hogy menjek vissza hozza, mert o ...szeret... engem. De ha azt hallotta volna valaki, azt a szeret szot, mintha valaki nyomta volna ki belole ezt a szot. Mar akkor. Elotte egy evig nagyon konnyen kimondta. Gondoltam, edes ha neked ez ilyen nyogvenyelos, ne nekem jatszd meg magadat. En mar akkor cask annyit ereztem iranta, hogy de jo, hogy vege, megszabadultam toled. Az, hogy mi az, hogy szeret, neki halvany fogalma sincs. Olyan konnyen ellesik masoktol, miket kell mondani, meg hogy kell viselkedni egy novel. Nagy szineszek. Soha egy arva szot nem szoltam tobbe hozza. Meg egy hallo-t sem a telefonban. Vartam, hogy o nyogjon. Aztan mikor kifogyott a szobol, szepen letettem a telefont. Meg 10-11 ev utan is tobbszor keresett telefonon, mar rogzitom volt, majd E-mailben is tobbszor, megtalalt a vilaghalon. Soha, soha tobbe egyetlen egy szot sem kapott, kap tolem. Ezt erdemli.

    előzmény:
    beusch (36)
    2014-10-29  12:09
  7. 2014. október 29. 12:3545.

    Ez jusson eszedbe ha kételkednél. Játszott az időddel, az életeddel, az érzéseiddel. Így továbblépni is könnyebb, hisz Te is tudod, nem számítottál neki komolyan, ha ilyeneket megcsinált Veled.



    Kösz a könyvtippet, de nincs kedvem több ilyen történetet elolvasni, nekem elég volt az enyém is, tanultam belőle.

    előzmény:
    zuzmara3 (38)
    2014-10-29  12:18
  8. 2014. október 29. 12:3444.

    Hat igen, ez a hulye zokogott utanam, leragta a kuszobot. En konyen vettem. Egy evig konyorgott. En olyan tipus voltam, ha en rendes, becsuletes, oszinte ember vagyok, akkor mas is az. Egy fraszt. Vegre megtanultam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (27)
    2014-10-29  07:04
  9. 2014. október 29. 12:2943.

    Ez is igy van, ez is allandoan a tukorben nezte magat, es dicserte magat, hogy o milyen szep. Igen, rengeteg noje volt, semmibe se nezte a noket, mindig uj utan vagyott. Ilyesmire ugye az ember kesobb jon ra. O adagolta be aprankent. 

    előzmény:
    zuzmara3 (29)
    2014-10-29  08:52
  10. 2014. október 29. 12:2442.

    Sissi, az előzőt neked akartam küldeni.

    előzmény:
    Sissi52 (39)
    2014-10-29  12:19
  11. 2014. október 29. 12:2341.

    El akarok tűnni. Azért a sok kérdés, mert az utcáról nem tudok eltűnni. Már így is kerülőúton járok. Arrafelé lakom, ahol az ő szülei és gyakran jár hozzájuk. Fel akarok készülni mindenre. Tényleg véget akarok vetni ennek.

    előzmény:
    zuzmara3 (40)
    2014-10-29  12:20
  12. 2014. október 29. 12:2040.

    Ebben egyetértek. Ez a pasi viszont a 10 hónap vége felé mutatta ki az igazi idegbeteg, ordítozós arcát. Emlékszem, elsőre annyira meglepett, hogy szóhoz sem jutottam, csak kapkodtam a levegőt, hogy ebbe meg mi ütött?!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (37)
    2014-10-29  12:18
  13. 2014. október 29. 12:1939.

    Meg egyszer. Figyelj. Te hagyd mar beken ezt az urget. Ne foglalkozz vele. Semmilyen szinten. Tunj el. De mi lesz, ha igy, de mi lesz ha ugy. Mit ragodsz ilyeneken. Nem megmondta, van neki epp eleg baja nelkuled is? Fogd mar fel.

    előzmény:
    zuzmara3 (33)
    2014-10-29  12:00
  14. 2014. október 29. 12:1838.

    Nekem ajánlották itt a Lélek meggyilkolásának száz módja című könyvet, már a végénél járok, ajánlom neked is! Brutál történetek vannak benne olyan nőktől, akik ilyen kapcsolatban éltek. Sajnos nagyon sok ilyen férfi van. 


    Most hogy írtad, ismét eszembe jutott az órákon át tartó készenlétben várakozás, és a végén mindig magamtól kellett rájönnöm, hogy igen, ma sem fogunk találkozni... Dühítő, hogy mennyire semmibe vette az időmet és minden mást.

    előzmény:
    beusch (36)
    2014-10-29  12:09
  15. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 29. 12:1837.

    ha egy embert idegbetegen látsz akár egy pillanatig is
    még ha nem is veled az
    akkor szó nélkül érdemes örökre kitörölni az életedből
    CSAK tőled függ milyen minőségű életet élsz
    a játékosokat CSAK te válogathatod meg magadnak

    előzmény:
    zuzmara3 (33)
    2014-10-29  12:00
  16. 2014. október 29. 12:0936.

    Most komolyan elgondolkoztam... vagy sok ilyen típusú pasi rohangál a világban vagy ugyanazt az eszelőst fogtuk ki? 

    Jaja, finoman jeleztem én is, legalább szólhatna ha késik, nem ülnék órákat "készenlétben". Utána 1-2 alkalommal szólt, hoyg késik. (akkor már késében volt mikor szólt, persze) Aztán visszaállt a "rend, jöttek ugyanúgy az eltűnések.

    Én a saját helyzetemben azt látom, attól lettem megint "érdekes", hogy nem reagálok semmire.  Minket se köt össze semmi, simán továbbléphetne. Írogat, de minden levele rögtön a kukában landol. Nem válaszolok egyre sem.
    Ő is gyorsan és könnyen szerzett magának másik nőket -míg voltam akkor is- így most miért ne tenné ugyanezt?
    Remélem idővel jön másik aki érdekesebb és oda kell fókuszálni a figyelmet. Addig ki kell tartani
    Ha reagálnék bármire, ördögi kör lenne, sosem tudnék kimászni belőle.

    előzmény:
    zuzmara3 (33)
    2014-10-29  12:00
  17. 2014. október 29. 12:0435.

    Igen, amíg tart a beetetés szakasza. Ha már "megkapott", akkor már nem vagy olyan érdekes, nem kell annyi időt, energiát fektetni a kapcsolatba.

    Most itt az ideje nekünk sem energiát fektetni ebbe az egészbe!
    :-)

    előzmény:
    zuzmara3 (34)
    2014-10-29  12:01
  18. 2014. október 29. 12:0134.

    Ez a rengeteg chat, telefon, sms szerintem ezzel a típussal jár! :-)

    előzmény:
    beusch (31)
    2014-10-29  11:40
  19. 2014. október 29. 12:0033.

    "Aztán jöttek a késések, majd a pár órás késés után a "ne várj" sms vagy épp az sem, csak szép lassan rájöttem, ma sem találkozunk. "


    Ugyanez, szó szerint ugyanez!! És ha bátorkodtam nagyon kedvesen annyit mondani, hogy azért szólhatott volna, akkor a végén már ordítozott is, hogy ne követelőzzek, ne mondjam meg neki, hogy mit csináljon, van neki elég baja rajtam kívül is.


    Most nagyon eltökélt vagyok. Van esély arra, hogy ha semmire nem válaszolok, akkor hamar elfelejt, tovább lép? Tudom, hogy kapcsolatfüggő, de akárhány nőt megkaphat, miért könyörögne? Igazából nem köt össze semmi, se gyerek, se közös anyagi dolgok, tehát elviekben simán békén hagyhatna.


     

    előzmény:
    beusch (31)
    2014-10-29  11:40
  20. 2014. október 29. 11:5532.

    Bizony, ijesztően kezd összeállni a kép... Most hogy kérdezed, apám is ilyen. A szüleim még pici gyerekkoromban elváltak, anyukám mesélt hasonló sztorikat. Sőt a 20-as éveim első felében volt egy nagyon hasonló karakterű párom. Eddig észre sem vettem a hasonlóságokat. Vele együtt is éltem egy rövid ideig, az borzalom volt. Rendszeres hűtlenkedés miatt lett lapátra téve, de utána még 1 évig nem tudtam megszabadulni tőle végleg. Még sírt is, pedig ő lépkedett félre! 


    A mostanival szerencsére nem laktam együtt egy napot sem, de az alaptulajdonságaiból kiindulva pokol lett volna.


    Fejlemény, hogy ma délelőtt hívott telefonon, de nem vettem fel. Utána írt, hogy miért nem vettem fel. Semmire nem reagáltam. Sokszor beleszaladtam abba, hogy megbeszéljem vele a problémákat, de legjobb esetben is csak 1-2 üres ígéretet kaptam, ami már aznap este nem úgy volt. Rosszabb esetben addig csűrte csavarta a beszélgetést, hogy a végén én jöttem ki belőle rosszul, hiába volt egyértelműen ő a hunyó. Ehhez már nincs se erőm, se kedvem. A némaságból talán érteni fog. Nincs jobb ötletem.

    előzmény:
    Elza (30)
    2014-10-29  11:39
  21. 2014. október 29. 11:4031.

    Sziasztok,


     


    Ezer éve nem írtam sehová, de ez most akkorát ütött....

    Egy éve ismertem meg egy kísértetiesen hasonló férfit. Rengeteget leveleztünk, chateltünk, több órás telefonbeszélgetések, heti 2-3 találka a sok munkája miatt.. Aztán jöttek a késések, majd a pár órás késés után a "ne várj" sms vagy épp az sem, csak szép lassan rájöttem, ma sem találkozunk.
    De ha addig kerestem, a telefont nem vette fel, sms-re nem reagált.
    Őt is körüldongták a nők, de elmondása szerint ez őt nem érdekli, ő mindenkivel kedves, közvetlen, ha ezt valaki félreérti az a nő hülye.

    Azután szép lassan kiderültek dolgok. 
    Rajtam kívül volt a képben 3 másik nő is.
    Mikor leültem vele beszélni, lehülyézett, a szemembe hazudott, én voltam a hülye aki kombinál. Megkerestem a nőket, tényleg én vagyok-e a hülye (tudom, EZ volt a hülyeség) vagy van köztük valami. Nos, nem én kombináltam... 

    Most próbálok kilépni ebből a katyvaszból. Rohadtul fáj, sosem függtem senkitől, nem is értem, ezt hogy érte el, hoyg ennyire alárendeljem magam valakinek. 

    Nem haragszom, pedig megalázott, hazudott, megbántott. Már csak tovább akarok lépni. Megszakítottam vele minden kapcsolatot, töröltem chatről, emailfiókra szűrő beállítva, stb. Mintha nem is létezett volna. Másképp nem megy.

    Zuzmara3, ezt tudom Neked is tanácsolni. Fáj, de lépj tovább, hosszútávon tönkremennél ebbe a "kapcsolatba"! Ez nem kapcsolat! Illúzió, megszerettél valakit, de az soha nem volt AZ a férfi... :(  Kitartás, légy erős! Hidd el, napról napra kevésbé fáj.

    előzmény:
    zuzmara3 (1)
    2014-10-27  20:32
  22. 2014. október 29. 11:3930.

    Bizony, kifogtál egy tipikus nárcisztikust!


    Az mindig gyanús, ha valaki az exeit szapulja. Ha megkérdeznéd az exeket csodálkoznál mi mindenen mentek keresztül miatta. Ő senki kedvéért nem fog megváltozni, saját magát imádja mindenek felett. Nekem is volt ilyen pasim, szerencsére meg tudtam tőle szabadulni, az utánam következő engem hívogatott sírva, vele ugyanúgy bánt. Először azt hitte kincset talált, aztán rájött a valóságra.


    Gondolkozz el, a családodban nem volt-e hasonló személyiségzavaros? Gyakori, hogy azok fogják ki az ilyeneket, akinek valamelyik szülője, vagy testvére hasonló jellemű volt.


    Azért is fontos minél hamarabb szabadulni tőle, mert később nehezen fogsz megbízni jó emberekben is, ha sokáig tocsogsz ebben a kapcsolatban. Ennek semmi jövője nincs.

    előzmény:
    zuzmara3 (29)
    2014-10-29  08:52
  23. 2014. október 29. 08:5229.

    Még egy érdekes adalék, hogy rettentően fontos volt neki mindig a külső. Nem azt mondom, hogy rosszul néz ki, de azért nem is egy adonisz, ő mégis rettentően jóképűnek és sármosnak látta magát, amit többször is hangoztatott. Rendszeresen gyönyörködött magában a tükör előtt...


    Állandóan a volt nőit emlegette, ez így szexelt, az úgy szexelt, holott engem egyáltalán nem érdekelt, hogy kivel mit csinált, ezerszer kértem, hogy ezekről ne is beszéljen, mert nem érdekel. De sosem bírta ki. Szerinte minden volt nője egy szemét volt, aki csúnyán kihasználta őt, és eleinte még el is hittem és megsajnáltam! Amikor aztán kiderült, hogy az egyik régi nője azért volt a legnagyobb szemét, mert 1 év teljes kiszolgálás után kidobta őt a lakásából, akkor kezdtem gyanakodni. Ezalatt az év alatt ő csak ott lakott a csajnál, nem csinált semmit, a csaj a hátsóját is kinyalta, majd gondolom beleunt, hogy totál kiszolgál valakit, aki cserébe még köcsög is vele (nyilván vele is az volt), és kipakolta. Ő a legnagyobb szemétláda azóta a szemében.


     

  24. 2014. október 29. 08:3328.

    Köszi a saját sztorikat, nem azt mondom, hogy örülök, hogy mással is megesett, de így legalább látom, hogy nem egyedi eset és nem feltétlenül bennem volt a hiba.


    Az este olvasgattam a neten a narcisztikus szem.zavarról, van egy blog, ahol többszáz hozzászólásban írnak történeteket, és ijesztően sok a hasonlóság. Beleolvastam a Lélek meggyilkolásának száz módja könyvbe is, az nagyon durva, az én exem odáig nem jutott, de később még juthatott volna. Összesen annyi különbséget látok, hogy ő fizikailag soha nem bántott, a kisujjával sem ért hozzám bántalmazólag, és néha képes volt bocsánatot kérni, amikor látta, hogy minden kötél szakad.


    Volt egy olyan eset még tavasszal, hogy szülinapom alkalmából elvitt vacsorázni egy étterembe, és közben végig látványosan flörtölt a pincérnővel. A csajnak észrevehetően tetszett a szituáció. Éppen telefonszámot nem cseréltek, bár ki tudja... Egy ideig kínlódtam ebben a  megalázó helyzetben, de hisztizni nem akartam, így faképnél hagytam az asztalnál. Persze utánam jött, és értetlenkedett, hogy mi a baj, ő elvisz vacsorázni, én pedig hálátlanul otthagyom, hát mi kellene nekem?! Mondtam neki, hogy ez a tiszteletlenség és a megalázás csúcsa, hogy a szemem láttára nyíltan flörtölt a pincér csajjal, és ő nem tudta, hogy miről beszélek!!! Ő olyat nem csinált!! Amikor látta, hogy nem hat rám a magyarázkodás, akkor azt mondta, hogy ne haragudjak, nem szándékosan csinálta, nem akart megbántani, blabla.... Nagyon durva. Az is, hogy utána még hagytam magam tovább szédíteni.

  25. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2014. október 29. 07:0427.

    Na ne mar szalmalang. Az enyem egy teljes evig, sot tovabb birta a megjatszast. Igaz, voltak jelek, de en akartam amitani magamat. Amitottam is.

    idézet:
    Sissi52 (25)
    2014-10-29 02:48:06

    nem kell szivi fülig beleesni senkibe, 1-2-3 hónap alatt azt se tudod kivel fekszel az ágyban

    előzmény:
    Sissi52 (24)
    2014-10-29  02:48

Címlap

top