Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szaunázás meztelenül

smona
Létrehozva: 2016. február 22. 14:51

Sziasztok!


Véleményeket szeretnék hallani a wellness-, gyógy- és termálfürdőkben lévő szaunákról. 


A hétvégén egy nagy fürdőkomplexumban voltunk, és - nem kis meglepetésemre - a szauna részlegben tiltották a fürdőruha használatát. (Voltunk már ilyen fürdőben, de akkor kihagytuk emiatt, pontosabban én miattam.. )


Ezúttal bementünk, mert nagyon szeretünk szaunázni, persze engem meglehetősen zavart a sok pucér ember látványa, főleg, hogy nekem is annak kellett lennem. Sosem voltam még ilyen helyzetben. Nem vagyok az a magamutogatós típus, félreértés ne essék.


Próbáltam nem odafigyelni a többiekre, hisz mindenki természetesen viselkedett, én is próbáltam véka alá rejteni a zavaromat. Végül is jól éreztük magunkat bent, de azért örültem, mikor végre kijöttünk. 


Szóval csak a véleményekre lennék kíváncsi, hogyha valaki szemérmesebb, szégyenlősebb, viszont szeret szaunázni, hogyan viselkedett, mit tett hasonló helyzetben :) 

  1. Torolt_felhasznalo_573614
    Torolt_felhasznalo_573614
    2016. február 24. 09:5576.

    Nyilván egy gondolkodó embert ilyesmivel nem lehet eltántorítani a szaunázástól. Én ma is megyek.

    előzmény:
    sanyinak (57)
    2016-02-23  20:47
  2. Torolt_felhasznalo_573614
    Torolt_felhasznalo_573614
    2016. február 24. 09:5375.

    És mászkerálnak a törülközőn..


    Az én egészségemet kizárólag szolgálja a rendszeres szaunázás, már évek óta. Nem is ér el semmilyen atkás, vírusos, bacis betegség.


    Aki meg ennyire fél a saját környezetétől, az igyekezzen burokban élni. Nem fog sikerülni.

    előzmény:
    Nikita 666 (53)
    2016-02-23  20:17
  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2016. február 24. 07:1274.

    ebből is a fakkolhatnék jött ki?


    nagyon jó a nudi


    olyanra nem vasztagatad az időd, akinek a teste taszít


    ami ruhában csak jóval később derülne csak ki


     


    és ha a pasi jó csajt lát, akkor el is motyogja magában, de meg....


     


    EZZEL mi lenne a baj?


    nők arra törekszenek, cicoma és miegymás


    hogy minél több pasiról érezzék, hogy azok őt jaj de mennyire megakarják kettyinteni


     


    idegbeteg lesz a nő ha pasik nem csurgatják rá a nyálukat


     

    előzmény:
    Nikita 666 (50)
    2016-02-23  19:54
  4. 2016. február 24. 06:4573.

    Nézd el nekem. Egy hosszú, külföldi munkanap után írtam, ezért összefoglaltam mindent, amit erről gondolok. Az új bekezdés utalt arra, hogy más gondolatok következnek.

    előzmény:
    Lédienn (65)
    2016-02-23  22:20
  5. 2016. február 24. 05:2572.

    A meztelen szaunázásról meg az a véleményem, hogy azoknak, akik csak meztelenül akarják, ki tudja miért, élvezni a szaunát, annak építsenek egy külön szekciót, és fizettessék meg velük a speciális használati igényüket. Mert hogy amúgy, senkit nem kényszeríthetnek arra, hogy ha bármi miatt szaunázni szeretne, akkor mások, sokszor határozottan kellemetlen látványú meztelen testeivel legyen összezárva.


    Mert nekem, mint külső "szemlélőnek" csak a test látványa adott, amelyik ha lecsupaszított, akkor telibe látni, hogy pl mennyire hájas, hol lötyög, vagy milyen kinézetű, mennyire aszalódott szerszámmal rendelkezik. Nem vagyok ezekre kíváncsi. Ízlésesen el kell takarni, hogy ne okozzanak kellemetlen perceket a szaunákban időnként határozottan összepréselődötteknek.


    A testet könnyű úgy csúnyának látni, ha az ember nem ismeri azokat a tulajdonságokat, amik megszépítik a ránkrakódott évekkel együttjáró változásokat, meg pl a szülések következtében megváltozott emberi testeket. A test mögötti lényeget csak azok ismerhetik, akikkel együtt él a test tulajdonosa, akik tudják milyen szeretetre méltó, milyen kedves, hogy attól vannak szülési csíkjai, mert férjével együtt nagy szerelemben vállaltak be a gyerekeket és nevelik is őket közösen, stb.


    A testek attól szépülnek meg, vagy lesznek a legkevésbé fontosak, hogy bennük ott él az az ember, amitől nem a test látványa lesz a lényeges, hanem maga az ember. (na jó, nem mindenkiben...)


    A bent lakozó ember soha nem fog kiderülni egy közösségi használatban lévő szaunában, ott csak a közszemlére kitett meztelen test marad, időnként akár határozottan csúnya látványnak. Ez alól a bikatartású, szuper 6 pakkos férfi testek sem kivételek, mert náluk pl az is kiderülhet, hogy alig hordanak valamit az alsójukban... És máris adva vagyon a gondolkodnivaló ;-DD És akkor ott jön még a meztelen testük után otthagyott testnedveik, meg a kiizzadt mérgeik problémája is.


    Ott vannak a jól lélegző lepedők, fürdőrucik, tessék őket használni. Ápolnak, eltakarnak, s meg a szervezetből kilökött méreganyagokat is felszívják, amit majd szépen kimosnak belőle. A meztelen testek látványától pedig megkímélik a csak szaunázni, vagy éppen gyógyulni szándékozók népes táborát. Engem is beleértve.


     

  6. 2016. február 24. 05:0171.

    Hogy a nők mit tudnák a női wc-n összehozni, az egyszerűen hihetetlen. Nem magyar jelenség, mert ahogy megtapasztaltam a nyugati "fejlett" világ női is elképesztő kupit hagynak maguk után. Nem hírből ismerem a dolgot, hosszú évek óta tartó saját tapasztalat.


    Attól meg a falnak megyek minden alkalommal, mikor látom, hogy tök feleslegesen iszonyat mennyiségű papírt húzgálnak ki, vagy tekernek le, majd annak jó részét hányaveti módon vagy a klotyóban dobják a földre, vagy ahol éppen jólesik számukra. 

    előzmény:
    Büdösbogár (70)
    2016-02-23  23:55
  7. 2016. február 23. 23:5570.

    Én azért reménykedem benne, hogy sokkal több a tudatos ember, mint mondjuk 30 éve és fejlődött azóta a fürdőkultúra nálunk is. Egyébként ha nem fürdőt veszünk alapul, hanem a "fejlett nyugat" a közhasználatú wc-it, akkor azért ott is tapasztalni ám elképesztő dolgokat, és akkor nem is a turistalátványosságok közelében levő, úgy általában földöntúli állapotokra gondolok. Szóval az igénytelenség lehet, hogy máshol is tettenérhető lenne, legfeljebb a személyzet jobban ügyel a tisztaságra. De egyébként lehet, hogy igazad van, mert tényleg elég mélyről indultunk fürdőkultúra terén. Ennek ellenére azt gondolom, ha semmit sem fejlődtünk sem lehet rosszabb a helyzet a fertőzések terén, inkább arról van szó, hogy több az információs csatorna, amin a negatív tapasztalatok gyorsabban terjednek, mint régebben. Én csak saját magamból és a "fürdős" családomból tudok példálózni, mert mi másokhoz képest tényleg aránytalanul sok időt töltöttünk ilyen közegben és semmi fertőzést nem szedtünk össze a régi viszonyok között se. Szóval van alapja, de nem lehet, hogy túlaggódjátok ezt a fertőzés-közfürdő dolgot ? :)

    előzmény:
    Lédienn (67)
    2016-02-23  23:07
  8. 2016. február 23. 23:3469.

    Nem félek,tapasztalatból beszélek és nem dugom a fejem a homokba.  Pesszimizmus? Trollkodás? Ugyan már! 


    Sajnos ez az itthoni valóság. Elhiszem, rossz szembesülni a negatív dolgokkal,de ez nem az én hibám. 

    előzmény:
    smona (68)
    2016-02-23  23:07
  9. 2016. február 23. 23:0768.

    Szegény, azért rossz lehet neked ennyi félelemmel együtt élni. Úgy látom, túl sok a negatív energia benned, félsz mindentől és mindenkitől, legszívesebben egy búra alatt élnél.


    Azért ki szoktál néha lépni a szobádból? 


    VAgy egyszerűen csak egy internet troll vagy. Ebben az esetben nincs több szavam hozzád. 


    Meg amúgy sem szeretek pesszimista, negatív emberekkel kommunikálni.

    előzmény:
    Nikita 666 (54)
    2016-02-23  20:28
  10. 2016. február 23. 23:0767.

    Amíg a mi kultúránkban(?) szinte természetes és rendszeresen előfordul,hogy strandokon,uszodákban,fürdőkben zuhanyzás nélkül mennek az emberek izzadt,büdös testtel a medencékbe,amíg természetes,hogy fürdőzés közben simán belepisilnek a strand,uszoda vizébe,addig bármilyen fertőzést össze lehet szedni és össze is szednek az emberek. Nyáron kétszer több nő megy pl. nőgyógyászatra strandolás utáni fertőzéssel és sokkal többen mennek bőrgyógyászatra,szemészetre is fertőzésekkel.


    Amíg itthon az emberek úgy használják a pl. a strandok,fürdőhelyek WC-it,hogy a földön is úszik a vizelet és papír helyett a csempére kenik a ... amíg a női WC-ben pl. a használt tampont a szemetes helyett csak úgy eldobják és senki nem mos kezet,mert úgyis megyünk a medencébe... Szóval szinte hiába a klórozás,fertőtlenítés,átfolyásos,vízcserés medencék,takarítás. És fitnessz,wellnessz központokban is ez a helyzet csúcsidőben.


    Nincs fürdőkultúránk,csak úgy teszünk mintha lenne és megpróbálunk utánozni kemény pénzekért olyan népeket,ahol van és az természetes.


    Szóval nem hinném,hogy az a legnagyobb gond itthon,hogy meztelenül vagy fürdőruhában kell szaunázni.

    előzmény:
    Büdösbogár (62)
    2016-02-23  21:11
  11. 2016. február 23. 23:0466.

    Ó, ettől nem tartok :) De tanulságos topik, az biztos!


     

    előzmény:
    sanyinak (57)
    2016-02-23  20:47
  12. 2016. február 23. 22:2065.

    Köszi az egyetértést a finnek szaunázási szokásaival,kultúrájával,az ottani szaunahelyzettel kapcsolatban,amelyekről előzőekben írtam.


    De a kommented további részéhez,amit szintén nekem írtál,semmi közöm. Ezek ugyanis a többi kommentelő problémái voltak.

    előzmény:
    Ardian05 (63)
    2016-02-23  21:23
  13. 2016. február 23. 22:1464.

    A kórokozóknak nincs köze az immunrendszerhez?  Oké...

    előzmény:
    Nikita 666 (58)
    2016-02-23  20:48
  14. 2016. február 23. 21:2363.

    Így igaz.


    Jártam Finnországban, mivel egy diákcsere programmal, családnál laktunk. Valóban mindenkinek van szaunája és valóban meztelenül használják. De mivel én ott voltam, külön-külön a nők és férfiak. (Egyébként együtt használta a család).


    Egyébként én is Bükfürdőn voltam, igaz, nem a fürdőben, hanem a Greenfield hotelban. Megnéztem, nincs feltüntetve, ogy meztelenül kellene használni a szaunát. Azután a vendégvélemények között ráakadtam egy beírásra, miszerint már tavaly kifogásolta vki, hogy noha csak az egyik ztauna meztelenkedős, az előtérben, más helységekben is meztelenül járkálnak a vendégek. A szálloda válaszában megnyugtatta a vendéget, hogy intézkedni fognak, hogy máskor ez ne forduljon elő. Ahogy láttam, nem nagyon intézkedtek...


    Szóval én elhiszem, hogy úgy egészséges meg minden. De mivel léteznek társadalmi szabályok, intim testrészek stb., ezt a helyzetet kezelni kellene. Többféle megoldás kínálkozik: külön textilis, külön nudis szauna, külön férfi, külön női, de jártam olyan szállodában, ahol privát szauna járt a szobához, ott lehet a család is együtt pucéran.


    Én azonban továbbra sem vagyok kiváncsi a 70-es oszzrák öüregurak töpörödött micsodájára, evvan.

    előzmény:
    Lédienn (38)
    2016-02-23  14:41
  15. 2016. február 23. 21:1162.

    0-tól nagyjából 16 éves koromig abban a kivételezett helyzetben voltam, hogy év közben heti 1x-2x, később a nyári szünetben, amikor már megbízható voltam szinte  minden napomat egy neves termálfürdőben töltöttem, vagy a tőle pár száz méterre levő strandon. Felváltva, vagy ahogy éppen kedvem volt hozzá. Szuper gyerekkorom volt ebből a szempontból.


    Akkoriban közel sem adtak annyit a higiéniára az emberek, rengeteg volt a turista, a vidéki néni és bácsi, akik jószerivel a földekről beestek egy egésznapos dagonyázásra, vagy a sok sztk. belépős nyugdíjas, így utólag visszagondolva a béka feneke alatt volt az akkori fürdőkultúra. Nem volt véletlen, hogy pl. a déli órákban 2 órás takarítási szünet volt a termálban.... Szóval nekem, aki a fél életemet ott töltöttem még az akkori viszonyok között se sikerült semmit összeszedni, és gyanítom, hogy arányait tekitve a látogatók számához képest ma sem lehet elborzasztóbb a helyzet....

    előzmény:
    sanyinak (57)
    2016-02-23  20:47
  16. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2016. február 23. 21:0661.

  17. 2016. február 23. 20:5560.

    Azért minden elővigyázatosságod ellenére a hipochondriát már valahol mégis csak elkaptad...

    előzmény:
    Nikita 666 (58)
    2016-02-23  20:48
  18. 2016. február 23. 20:4959.

    Nem.

    előzmény:
    Carpaccio (56)
    2016-02-23  20:31
  19. 2016. február 23. 20:4858.

    Dehogy van köze minden fertőzéshez.


    Mivel belátod hogy nagy a fertőzésveszély az ilyen helyeken, nem értem hogy mi az érthetetlen abban, amit írtam?


    Nekem valóban nem az ördögtől való helyek ezek, mert kínosan ügyelek arra, hogy más ember bőrével, kipárolgásával, testnedveivel minimalizáljam az érintkezést.

    előzmény:
    Carpaccio (55)
    2016-02-23  20:29
  20. 2016. február 23. 20:4757.

    Ha legközelebb bemész egy hasonló szaunába már azokon a negatívumokon törheted a fejedet, amit ezen a fórumon a hozzászólók beültettek a gondolataidba.
    Nesze neked szeánsz és ellazulás! Helyette gombafertőzés, kukkolók, bacilusok tömkelege... :)

    előzmény:
    smona (43)
    2016-02-23  17:38
  21. 2016. február 23. 20:3156.

    És gondolod, hogy a vizes fürdőruha ettől megvéd?

    előzmény:
    Nikita 666 (54)
    2016-02-23  20:28
  22. 2016. február 23. 20:2955.

    Az immunrendszerhez minden fertőzésnek van köze. 


    Minden közös vizes helyiségben, medencében megvan a kockázat az ilyesmi fertőzésekre, de egyik sem az ördögtől való. 

    előzmény:
    Nikita 666 (53)
    2016-02-23  20:17
  23. 2016. február 23. 20:2854.

    Nem kizárt, ott is el lehet kapni.


    De most ezt vizuáld be: nőnemű ember, hüvelygombával, négyrét hajtott lepedőre ül a meztelen pecsájával. Majd kisétál. A gomba már ott van a lepedő közepén, ő tudja, a többi nő nem tudja. Újra bemegy a szaunába, lepedőt újra négyrét hajtja, de mit ad isten az az oldala kerül lefelé, ahol a gomba szépen ott virít. Gomba át az ülőrészre. Nő feláll, te pedig épp arra a helyre ülsz le a gondosan összehajtott lepedőddel. Majd felállsz, kimész kis idő múlva visszatérsz. És olyan szerencsétlenül hajtogatod a lepedődet, hogy habár egy másik helyre ülsz, mégis belehuppansz a nő levetett gombáiba. Otthon pedig azon morfondírozol, hogy a jó drága, szinte steril fürdőben hol a büdös bánatban, és egyáltalán kitől kaptál gombát?

    előzmény:
    smona (52)
    2016-02-23  20:00
  24. 2016. február 23. 20:1753.

    Törülközőre ülsz? Mindenhol, és minden ember bőrén találhatóak atkák. Márpedig azok másznak. Bárkiről bárhová, és bármiről bárkire. És msot nézzük a méreteket. A vírusok kisebbek az atkáknál...


    A bőrfertőzéseknek közük nincs az immunrendszerhez. Lehet valaki egy kikupált vasgyúró, aki életében nem volt beteg, ha egyszer egy gombás lábú ember után lép a talajra. Nem mindenféle fertőzésekről van szó, hanem olyan kórokozókról, amelyek a nedves környezetben érzik jól magukat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_573614 (40)
    2016-02-23  17:08
  25. 2016. február 23. 20:0052.

    Tehát ha valakinek körömgombája van, biztos, hogy a szaunában kapta el? Amúgy a fürdőruhát engedélyező szaunákban nem lehet körömgombát kapni? Persze, nyilván kizárt..

    előzmény:
    Lédienn (45)
    2016-02-23  17:56

Címlap

top