Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Állandó vizelési inger

kovacsnora444
Létrehozva: 2017. január 16. 15:38

Sziasztok!


23 éves nő vagyok, körülbelül fél évvel ezelőtt volt egy húgyúti fertőzésem, ami egy együttlét után jött elő, új kapcsolatban. Szedtem rá ekkor urzinolt, ami elmulasztotta a problémámat, azonban egy újbóli együttlét után ismét előjött (fájdalmas is volt ekkor az érintkezés). 


Ezután több kivizsgáláson is voltam, rengeteg antibiotikumot kaptam (cifloxin, azi sandoz, zannit, tarivid, suprax, aktil duo, nitrofurantonia).Az égő, csípő érzés, véres vizelet már a cifloxintól elmúlt, a folyamatos vizelési inger azonban megmaradt, és ez azóta is fennáll. A többi antibiotikumot emiatt kaptam.Volt több baktériumtenyésztésem, egyszer mutattak ki e.colit, 10^3-on csíraszámban (mindezt az antibiotikumos kezelések után) kb egy hónapja, de az urológusom erre azt mondta, hogy ez nem okozhatja a problémámat, ezért nem kezdett vele semmit.Használtam vtagyn-c hüvelykrémet, illetve cikatridinát is, a sok antibiotikum miatt (gondolom) hüvelyszárazságom volt.Tőzegáfonyát már a tünetek kezdete óta szedek, ittam urzinolt is (többet már nem merek, azt írják huzamosan nem szabad fogyasztani).Próbáltam az ülőfürdőt is, grapefruitmag cseppet, vettem d-mannóz port, macskakarom kapszulát.Nem stagnál az érzés, van, hogy sokkal erősebb, és van hogy enyhébb, ezt TALÁN a folyadékfogyasztással tudnám összefüggésbe hozni, ha kevesebbet iszom, akkor felerősödik a vizelési inger, bár pisilni nem tudok. Nőgyógyászati vizsgálatom is volt már több, STD szűrést is csináltattam, hátha valamilyen nemi betegségről van szó, de ott sem találtak semmit.


Volt hólyagtükrözésem, vizeletüledék vizsgálatom, illetve újabb baktériumtenyésztés, ekkor nem mutattak ki semmit a vizeletemből, se gomba, se baktérium. (ez volt az utolsó vizsgálatom)


Jelenleg a tőzegáfonyát, és a macskakarom kapszulát szedem, illetve d-mannózt is iszom, de egyelőre nem javult a helyzet.Abbahagytam a fogamzásgátlót, nem hordok már tangát, anionos betétet, és mosdókenőcsöt használok.Az akkori párkapcsolatom azóta megszűnt, a jelenlegi párommal pedig csak óvszerrel érintkezünk (habár semmilyen kórokozó nem mutatható ki a szervezetemben, nem merek kockáztatni).


Gondoltam arra is, hogy pszichoszomatikus tünet lehet már, pszichológussal is beszéltem, de mivel nem egyes élethelyzetektől függ az inger jelenléte ez egész valószínűleg kizárható.


Felmerült bennem még az IC (hólyagfájdalom szindróma) lehetősége, azonban fájdalmam kifejezetten nincsen, "csak" a vizelési inger állandó.


Érdeklődni szeretnék, hogy Nektek volt-e már ilyen, vagy ehhez hasonló problémátok, és ha igen akkor lehet-e ezzel kezdeni valamit, nektek bevált-e valami? Már nagyon elkeseredett vagyok, félek, hogy nem javul a helyzet, nem tudom, hogy tudnék ezzel együtt élni. 


Köszönettel: Nóra

  1. 2018. december 12. 18:2151.

    Szia!


    Nekem is sajnos ilyen problémám van és azt szeretném kérdezni,hogy te jutottál valamire ebben az ügyben ?


     

  2. 2018. december 12. 18:2150.

    Szia!


    Nekem is sajnos ilyen problémám van és azt szeretném kérdezni,hogy te jutottál valamire ebben az ügyben ?


     

  3. 2018. november 21. 21:5349.

    Sziasztok!


    Nekem is ez van, minden negatív, de folyamatosan pisilnem kell. Kaptam uroxal nevű gyógyszert rá, de nem hát, raadasul csak rosszat olvastam rola, sok mellékhatás, stb .


    Valakinek segített ez a gyógyszer, vagy másik ilyen a ditropan?


    Iletve van, akinek bármi segít egyáltalán?


    Azt mondta a doki, hogy neuropátias hólyag, vagy ahogy még neten megtalálható, hiper aktív húgyhólyag. Valami idegi rendellenesség miatt nem jól működik...


    Én már nem bírom ezt. Ti hogy tudtok ezzel együtt élni?

  4. 2018. szeptember 26. 15:2148.

    Nekem akkor volt hasonló amikor évekig volt hólyaggyulladásom és candidám egyszerre. Amíg csak az egyiket kezelték nem lett jobb ugyanígy a másikkal. Aztán eljutottam végre a dokimig aki átlátta a helyzetet szerencsére és egyszerre kezelte a kettőt, antibiotikum aztán probiotikus gynophilus hüvelykapszula és melette candies plus ami szájon át szedhető. Így sikerült megszabadulnom 8 évnyi szenvedéstől.

  5. 2018. szeptember 25. 06:5047.

    Sziasztok én ugyanígy vagyok ahogy itt sokan leírjátok... Csak pisiinger, pisi mennyiség kevés. Merre induljak el kivizsgálás szempontjából? Aludni se tudok az elalvás előtti ingertől. Köszi a segítséget.

  6. 2018. május 26. 06:4946.

    Szia, Facebook IC együtt csoporthoz csatlakozz. Ott vagyunk már sok százan ezzel a betegseggel. 


     

    előzmény:
    Betty93 (32)
    2018-02-18  10:05
  7. 2018. május 23. 15:2845.

    A cipralex segített?Neked csak bizonyos helyzetekben jött az inger?

    előzmény:
    Caroline13 (37)
    2018-05-02  19:27
  8. 2018. május 22. 14:4444.

    Keress másik pszichiátert vagy pszichológust...

  9. 2018. május 22. 12:1343.

    Szia!Nem jártam endokrinológusnál,mert erre senki nem gondolt.Téged ki küldött oda?Gondolom kellett beutaló.A betegséged az ŕllandó ingeren kívűl okozott mŕs panaszt is?

    előzmény:
    Lillaréka (39)
    2018-05-12  23:53
  10. 2018. május 22. 12:1142.

    Szia!Nem jártam endokrinológusnál,erre még egy orvos sem gondolt.Téged ki küldött oda?Gondolom kell beutaló.A betegséged az ŕllandó ingeren kívűl okozott más tünetet is?

    előzmény:
    Lillaréka (39)
    2018-05-12  23:53
  11. 2018. május 14. 13:5341.

    Szia!Čn 18 éve szenvedek ettől a betegségtől.Minden eredmény negatěv.Egy félidős vetélés után kezdődött.Azt mondják pszichés,de azon nem tudnak segíteni.Nagyon megkeseríti az életemet.Ha van kedved levelezhetnénk ebben témában.

    előzmény:
    Betty93 (33)
    2018-02-18  10:09
  12. 2018. május 13. 11:3240.

  13. 2018. május 12. 23:5339.

    Szia-- Endokrinologusnál jártál??


    nekem ezt egy mellékvese pheuchomocytoma okozta.. - ez a jóindulatú daganat termelte túl a  chromognanint - egy hormon... 
    Ez váltotta ki - nemcsak ingert hanem hogy akár óránként kelljen menni pisilni. 
    A pheuchromocytomát csak a CT látta az UH NEM!


    összetett probléma.. kevés orvos gondol rá, é vizsgáltat ki rendesen 

    előzmény:
    kocsis.erika1971 (38)
    2018-05-12  22:50
  14. 2018. május 12. 22:5038.

    Szia!Čn 18 éve szenvedek állandó vizelési ingertől.Minden vizsgálat negatív,pedig gondolhatod ennyi čv alatt hány orvosnál jártam.Azt mondják pszichés és ezzel együtt kell élni.Semmilyen gyógyszer és pszichoterápia nem mulasztotta el.Kegyetlen črzés,megszokni nem lehet csak elviselni.Van amikor erőssebb az inger van amikor gyengébb és néha van olyan nap,hogy nincs.Nem tudom mihez kötni,hogy mitől jobb vagy rosszabb.Szěvesen leveleznék veled ebben a témában.Kitartást kívánok!Mert ehez,hogy eltud viselni az nagyon kell!

    előzmény:
    Caroline13 (37)
    2018-05-02  19:27
  15. 2018. május 2. 19:2737.

    Szia Betty93!


    Tudom mit érzel... 25 éves vagyok én is. Nemtudom már mit csináljak. 5-6 éve kezdődött. Urológia, nőgyógyászat, minden negatív, aztán pszichológus. Évekig cipralexet szedtem, de most pár hónapja nem szedem már. Kezdődik újra. Elmegyek a boltba, állok a sorban és jön az inger. Próbálok nem bepisilni, a sírás kerülget, rohanok haza. Kétségbe vagyok esve, hogy komoly bajom van. Mikor a párommal vagyok, akkor közben ki kell mennem többször is, mert úgy érzem nyomja a hólyagom. Utoljára 2 hete voltam nőgyógyászati vizsgálaton. Ciszta, elváltozás nincs. A többi eredményt várom még. Egyre idegesebb vagyok, ahogy telnek a napok. Félek, hogy így kell leélnem az életem...

    előzmény:
    Betty93 (33)
    2018-02-18  10:09
  16. 2018. május 2. 14:1036.

    Szia Nyuszi!Ez nagyon rosszul hangzik remélem tünetmentes maradsz. Kitartás!


    Felfázáshoz: ez szerintem annyira összetett hogy ez most tényleg felfázás, vagy valami baci vagy esetleg gombával lehet összefüggésbe hozni, vagy esetleg valami komolyabb betegség jele...én is sokat szenvedtem ezzel, de 8 év után elmúlt :) éljen....azért nagyon vigyázok hogy vissza ne térjen ez az érzékenység nagyon figyelek ha mondjuk strandon vagyunk előtte meg utána mindig használok gynophilus kapszulát biztos ami biztos mert azért egy közös vízben nem tudom elzárni a khmmm intim részeket úgy hogy a víz se érjen hozzá. Ilyenkor ha strandolok azonnal megyek utána zuhanyozni, fürdőruhát leváltani és egy percig sem vagyok vizes cuccban. 

  17. 2018. május 2. 00:3635.

    Sziasztok!


    Ha valaki mčg olvassa... Eltelt egy čv. Kiderult az ok: endometriozis, hugyholyag črintettseggel, 3 darab csokoladeciszta a bal petefeszken. Nalam ez okozta az allando vizelesi ingert. Iden marciusban mutottek, hat mit mondjak. Nem volt a legjobb idoszak de egyenlore elmult. Sajnos a betegseg visszatero. Amin keresztul mentem, az utan azt tudom mondani hogy nagyon meg kell valogatni milyen orvoshoz megy az ember......

    előzmény:
    Nyuszi (26)
    2017-03-07  17:44
  18. 2018. február 18. 14:2534.

    Nem is gondoltam, hogy ez ilyen gyakori probléma.....Én 2 hónap alatt 3x voltam "felfázva"...pisilési ingerrel együtt....aztán már , csak ha rágondoltam a "hólyaghurutra" pisilni kellett!   Irány csajok a pszichológus, vagy a pszichiáter!!!

  19. 2018. február 18. 10:0933.

    1 éve tartó állandó vizelési ingerem van nekem is. Semmi más tünet csak ez. Rengeteg nőgyógyász urológusnál voltam negatív minden. Volt vizelettenyésztés hólyagtükrözés minden negatív. Egyfolytába érzem nem múlik. Megkeseríti az életem. Este érzem én a legjobban nem tudok elaludni néha már sírok 25 éves létemre. Holnap megyek neurológiára kivancsi vagyok mit mond.

  20. 2018. február 18. 10:0532.

    Szia. Nekem ugyanez van. Ha van kedved írj.

    előzmény:
    remenyhez11 (29)
    2017-12-01  10:18
  21. 2018. január 8. 18:4231.

    Sziasztok! Ki hogy van? Én lassan egy éve küzdök állandó vizelési ingerrel, de nekem nem volt soha felfázásom..  most találtak nálam hüvelyi gyulladást talán az okozza.

  22. 2017. december 4. 21:2030.

    Én szívesen beszélgetnék Veled a témában.

    előzmény:
    Lexi87 (28)
    2017-11-26  00:18
  23. 2017. december 1. 10:1829.

    Sziasztok, csatlakoznék hozzátok, a témához.


    Másfél éve tart nálam is az általatok leírt tünetegyüttes. Orvostól-orvosig járás, tele negatív lelettel (nőgyógyász, urológia, hólyagtükrözés, ct...)és a megmaradt tünettel, ami nem akar elmúlni, az orvosok meg széttárják a kezüket. Ami viszont nálam és nektek is új lehet, hogy én a gasztroenterológusnál kötöttem ki, amikor idén szeptemberben megint begörcsöltem és járni is alig bírtam. Diverticulitis (kiboltosulások a vastagbélben) volt az oka, aminek utánanéztem. "Diverticulitises esetek egy részében, a hugyhólyag külső irritációjának következtében, dysurias (vizelési) panaszok alakulhatnak ki, e tény ismeretében a beteget felesleges vizsgálatoktól kímélhetjük meg" Gondoltam, nálam állandóan visszatérő bélgyulladás lehet az ok. Ezek után csináltattam egy élelmiszerallergia tesztet, amiből kiderült, hogy tej, tojásfehérje és napraforgómagra vagyok érzékeny. Elkezdtem diétázni október elejétől. Kezdtem sokkal jobban lenni. Múltak a hasi görcseim, a puffadás és a vizelési inger is alábbhagyott, mígnem a múlt héten újra előjött ez a nagyon sürgető vizelési inger. Teljesen el vagyok keseredve., hogy akkor mi a fene ez?


    Valaki? Ugyanez?


     


     


     

    előzmény:
    Lexi87 (28)
    2017-11-26  00:18
  24. 2017. november 26. 00:1828.

    Van aki még aktív e témában?!  Szeretnék olyan személlyel beszélgetni! 

  25. 2017. március 16. 09:0727.

    Sziasztok! Nálam sem gomba sem baktérium sem semmi nem található meg, baktérium volt két alkalommal de nagyon kis mennyiségben, de azóta több tenyésztésem is volt, és egyáltalán nem található a vizeletemben. 


    Elmentem Dr. Lovász Sándorhoz, egy 2x24 órás vizelési naplót kellett csinálnom, amely alapján úgy tűnik, hogy GAG-réteg elégtelenségem van, vagyis a hólyag nyálkahártyája van megsérülve. Jelenleg diétáznom és lúgosítanom kell, majd 2 hónap múlva visszamennem kontrollra, ha nem javulnak az eredményeim el kell kezdeni a kezelést, amitől nagyon félek, de hát ez van.. 
    Esetleg ha valakinek volt már hasonló kezelése szívesen venném a megnyugtató válaszokat.. :) :)


    Néha jobb, néha rosszabb a helyzet, még mindig nem tudom, hogy konkrétan mivel függnek ezek a változások. 
    Gondolkodom, hogy elmegyek pszichológushoz is, ártani biztos hogy nem árthat, maximum kidobott pénz lesz, de ennyit talán mégis megér. 


    Mielőbbi gyógyulást mindenkinek, és köszönöm az eddigi válaszaitokat!


     

Címlap

top