Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Állandó vizelési inger

kovacsnora444
Létrehozva: 2017. január 16. 15:38

Sziasztok!


23 éves nő vagyok, körülbelül fél évvel ezelőtt volt egy húgyúti fertőzésem, ami egy együttlét után jött elő, új kapcsolatban. Szedtem rá ekkor urzinolt, ami elmulasztotta a problémámat, azonban egy újbóli együttlét után ismét előjött (fájdalmas is volt ekkor az érintkezés). 


Ezután több kivizsgáláson is voltam, rengeteg antibiotikumot kaptam (cifloxin, azi sandoz, zannit, tarivid, suprax, aktil duo, nitrofurantonia).Az égő, csípő érzés, véres vizelet már a cifloxintól elmúlt, a folyamatos vizelési inger azonban megmaradt, és ez azóta is fennáll. A többi antibiotikumot emiatt kaptam.Volt több baktériumtenyésztésem, egyszer mutattak ki e.colit, 10^3-on csíraszámban (mindezt az antibiotikumos kezelések után) kb egy hónapja, de az urológusom erre azt mondta, hogy ez nem okozhatja a problémámat, ezért nem kezdett vele semmit.Használtam vtagyn-c hüvelykrémet, illetve cikatridinát is, a sok antibiotikum miatt (gondolom) hüvelyszárazságom volt.Tőzegáfonyát már a tünetek kezdete óta szedek, ittam urzinolt is (többet már nem merek, azt írják huzamosan nem szabad fogyasztani).Próbáltam az ülőfürdőt is, grapefruitmag cseppet, vettem d-mannóz port, macskakarom kapszulát.Nem stagnál az érzés, van, hogy sokkal erősebb, és van hogy enyhébb, ezt TALÁN a folyadékfogyasztással tudnám összefüggésbe hozni, ha kevesebbet iszom, akkor felerősödik a vizelési inger, bár pisilni nem tudok. Nőgyógyászati vizsgálatom is volt már több, STD szűrést is csináltattam, hátha valamilyen nemi betegségről van szó, de ott sem találtak semmit.


Volt hólyagtükrözésem, vizeletüledék vizsgálatom, illetve újabb baktériumtenyésztés, ekkor nem mutattak ki semmit a vizeletemből, se gomba, se baktérium. (ez volt az utolsó vizsgálatom)


Jelenleg a tőzegáfonyát, és a macskakarom kapszulát szedem, illetve d-mannózt is iszom, de egyelőre nem javult a helyzet.Abbahagytam a fogamzásgátlót, nem hordok már tangát, anionos betétet, és mosdókenőcsöt használok.Az akkori párkapcsolatom azóta megszűnt, a jelenlegi párommal pedig csak óvszerrel érintkezünk (habár semmilyen kórokozó nem mutatható ki a szervezetemben, nem merek kockáztatni).


Gondoltam arra is, hogy pszichoszomatikus tünet lehet már, pszichológussal is beszéltem, de mivel nem egyes élethelyzetektől függ az inger jelenléte ez egész valószínűleg kizárható.


Felmerült bennem még az IC (hólyagfájdalom szindróma) lehetősége, azonban fájdalmam kifejezetten nincsen, "csak" a vizelési inger állandó.


Érdeklődni szeretnék, hogy Nektek volt-e már ilyen, vagy ehhez hasonló problémátok, és ha igen akkor lehet-e ezzel kezdeni valamit, nektek bevált-e valami? Már nagyon elkeseredett vagyok, félek, hogy nem javul a helyzet, nem tudom, hogy tudnék ezzel együtt élni. 


Köszönettel: Nóra

  1. 2020. február 21. 22:1171.

    Szia Kamilla!


    Ne haragudj, hogy eddig nem írtam,,de még mindig nincs eredmény.Vegyél fel facebookon, ott tudunk privátban beszélgetni.

    előzmény:
    Kamillavirag (63)
    2019-10-30  07:11
  2. 2020. február 21. 21:5970.

    Szia Kitti!


    Én is hasonlóan vagyok.Ha gondolod vegyél fel facebookon.Tímea Szmirnova néven vagyok regisztrálva.Privátban írnék neked.

    előzmény:
    Szniki (69)
    2020-02-17  21:32
  3. 2020. február 17. 21:3269.

    Sziasztok! Sajnos én is hasonló problémŕval küzdök! Folyamatos pisilési inger,hol erősebben jól gyengébben ! Szuró, égő érzés,pisilés nem csíp! Az eddigi életem teljesen a múlté! Folyamatosan sportoltam ,most örülök hogyha elmegyek a munkahelyemig! Van akinek sikerült megoldŕst tslŕlni rŕ?! Nekem is minden leletem negatív! Szörnyű!!!! 

    előzmény:
    Kitti22 (68)
    2019-11-19  09:30
  4. 2019. november 19. 09:3068.

    Sziasztok.Juniusban kezdodott nekem .Egyik napra hirtelen fajdalmas ,gyakori vizelesi inger.


    Dokitol kaptam antibiotikumot.(ami regen hasznalt)


    Azonban most csak a fajdalom mult el az inger megmaradt.


    Ra ket hetre ujra ,talan meg fajdalmasabb gyakori vizelesi inger persze semmi pisi nem jott.


    Doki semmi vizsgalalt ismet antibio .A fajdalom rogton elmult .


    Az inger szinten hol erosebben hol kevesbe de megvolt.


    Julisba volt mas okok miatt .Verkepem ,hasi rs kismedence uh m ,hasi rontgenem.


    Semmit nem lattak.


    Augusztus vegen ismet fajdalmas pisi.


    Urologusnal voltam uh semmi , vizeletteszt nyomokban feherversejtet tartalmazott.Az inger azota se mult el.


    Egy hete voltam hasi uhn elvileg semmkt nem lattak, megis rettegek hogy valami daganat lenne.Szerintetek ?

  5. 2019. november 18. 01:4367.

    Szia Hencsibaba!


    Én 5 éve kínlódok az állandó vizelési ingerrel és szeretnék csatlakozni ahhoz a Facebook csoporthoz, amit 8 napja ajánlottál, de nem találom a Facebookon. (De lehet csak azért, mert nem vagyok túlságosan jártas a keresésben.) Reménykedem, hogy ott majd kapok néhány új öltetet, mert már én mögöttem is csomó kivizsgálás és kezelés van, eredménytelenül.


    Tudsz nekem segíteni, hogy hogyan találjam meg a csoportot a Facebookon?


    Köszönöm!


    Erika

    előzmény:
    Hencsibaba (66)
    2019-11-10  22:38
  6. 2019. november 10. 22:3866.

    Sziasztok!Gyertek Facebookon "Felfázás és nőgyógyászati fertőzések?Candida?" csoportba,rengeteg segitséget kaptok és tanácsot.Mindannyian ilyesmiktől szenvedünk,szerintem érdemes megpróbálnotok.

  7. 2019. november 1. 08:0565.

    Szia !Én is ugyan így vagyok sokszor már aludni sem tudok.Van valami megoldás?Koszonom

    előzmény:
    GRISA2006 (59)
    2019-10-10  07:46
  8. 2019. november 1. 08:0464.

    Szia !


    Kiderült mi a probléma én is így vagyok


    .koszonom

    előzmény:
    GRISA2006 (60)
    2019-10-10  07:49
  9. 2019. október 30. 07:1163.

    Szia!


    Neked kiderült mi a probléma?


    Éjszaka is érzed tudsz aludni?

    előzmény:
    GRISA2006 (59)
    2019-10-10  07:46
  10. 2019. október 24. 08:1262.

    Szia !


    Javult valamit?


    Én is kinlodom.

    előzmény:
    GRISA2006 (57)
    2019-10-05  16:52
  11. 2019. október 24. 08:0961.

    Szia!


    Jutottál valamire?Nekem éjszaka jelentkezik a szűnni nem akaró inger.Nogyogyasz ,urológus negatív .Sok orvosnal jártam.Hol,ág tukrozesem utoljára márciusban volt negatív.Koszonom

    előzmény:
    GRISA2006 (57)
    2019-10-05  16:52
  12. 2019. október 10. 07:4960.

    Kedves Nóra!kiderült nálad mi áll az állandó vizelési inger mögött?Én is így élek,,de iszonyat elviselhetetlen.

  13. 2019. október 10. 07:4659.

    Szia!Érdeklődni szeretnék,,ha neked is,egésznap erős vizelési ingered van és még dolgozol is,,hogy tudod megoldani a,wc-re járást?vagy te is kínkeservesen tartogatod?vagy esetleg erre jó lenne pelenka?nekem többen mondták, de még a gondolat is kiráz.


    Üdvi.

    előzmény:
    Grace (56)
    2019-09-30  21:09
  14. 2019. október 5. 20:2958.

    Nem értek hozzá, de egy barátnőmnek interstitialis cystitis állt a tünetei hátterében. Neki sem volt fájdalma, de a diagnózis és a kezelések után hosszú ideig panaszmentesen élt. A kezeléseket pedig lehet ismételni.


    Itt találtam sok anyagot a betegségről. (A doktort nem ismerem, de az oldal jó.)

  15. 2019. október 5. 16:5257.

    Szia Betty 93!


    Kiderült, hogy mi lehet az állandó vizelési inger mögött?Meggyógyultál?Hol tartasz most.Én is állandó,,kínzó, egy percre se szűnő vizelési ingerrel küszdök.Minden leletem negatív.Már nagyon kivagyok.


     

    előzmény:
    Betty93 (33)
    2018-02-18  10:09
  16. 2019. szeptember 30. 21:0956.

    Sajnos nekem 2,5 eve tart,ugyanaz amit leirtal. Egy percre sem szunik meg. Nekem huvelyi szules utan jott ez ki,nem tudni mitol. Lehet hogy hyperaktiv holyag,lehet hogy holyagserv, fogalmam sincs,egyet tudok: az orvosok nem tudnak segiteni😥 mindenkivel egyutterzek aki ide irt ilyen panasszal,en is ezzel elek egyutt,es senki sem tudja milyen igy letezni a nap 24 orajaban,es kozben vegezni a dolgunkat,mint minden mas ember. Dolgozni jarni,gyereket nevelni,fozni,mosni,mikozben ott van folyamatosan az az erzes😥. Igazabol csak mint sorstars irtam be ide,hogy lassatok,nem vagytok egyedul. 

    előzmény:
    GRISA2006 (55)
    2019-09-26  15:37
  17. 2019. szeptember 26. 15:3755.

    Egy hónapja nagyon erős vizelési ingerem van, egész nap, egy percre se szűnik.Már az őrület szééém tartok.Urológustól urológusig járok, de semmi.Minden leletem negatív.IC re gyanakodnak, de még az se biztos, van, aki azt mondja hiperaktív hólyag.Szedtem rá nyolc napig gyógyszert, betmigan, de nem használt.Nagyon kétségbe vagyok esve, már nem bírom.Van valakinek hasonló tünete?

    előzmény:
    Kamillavirag (52)
    2019-09-14  08:23
  18. 2019. szeptember 18. 00:5354.

    van egy olyan hogy hiperaktív hólyag szindróma - keress rá guglin!  

  19. 2019. szeptember 17. 15:0753.

    Kedves Erika!


    Hasonló tüneteim vannak minden negatív .Az orvosok hülyének néznek.Van valami változás nálad?


    Köszönöm 


     

    előzmény:
    kocsis.erika1971 (41)
    2018-05-14  13:53
  20. 2019. szeptember 14. 08:2352.

    Kedves Nóra !


    Jutottál valamire?


    Tudsz ajánlani orvost?


    Köszönöm

Címlap

top