Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Havi 4 nap meló mennyiért?

robinson
Létrehozva: 2018. február 6. 15:29
Ha eddig heti 4 napos voltam és nettó 130-at kerestem és 5 naposba akarnak áttenni mennyi pluszt kérjek?

Tehát eddig részidősként heti 4 napot melóztam, ezért kaptam a kezembe nettó 130at.
Most azt akarják menjek heti 5be, kérdés mit fizetnek ezért a havi plusz 4 napért.
Émn úgy gondolnám nemes egyszerűséggel hogy heti 4, havi 16 napot melóztam, nettó 130, vagyis egy nap 8125 ft nettó.
Tehát ha heti 5 nap lenne, akkor plusz 4 x 8125-öt kérnék, durván nettó 35.000-el többet /hó.

De erről meg hallani se akarnak úgy képzelik hogy 10.000-et kapnék pluszba az 5 napért.
Azért meg én nem megyek el, de lehet kénytelen leszek mert kilátásba helyezték ha nem vállalom akkor egyáltalán nem kell menni többet.

Kapzsi lettem volna a plusz 35-tel havi 4 nap pluszért?

  1. 2018. február 6. 21:2226.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (21)
    2018-02-06  20:20
  2. 2018. február 6. 21:2125.

    Most akkor túlóráztatni akarnak, vagy pedig munkaszerződés módosítás lenne...????


    A minimálbéren felül semmiféle jogszabály nem korlátozza a munkáltatót, hogy mennyit fizessen a munkavállalónak. 


    A munkaszerződés két fél megállapodása. 


    Vagy aláírod, vagy nem. 


    De még mindig nem értem, miért picsogsz itt ilyesmin, mint egy óvodás.... 


     

    előzmény:
    robinson (18)
    2018-02-06  19:48
  3. 2018. február 6. 21:1824.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (16)
    2018-02-06  19:45
  4. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. február 6. 21:1323.

    Mondom, ITT. Ebben a topikban.

    előzmény:
    robinson (22)
    2018-02-06  20:46
  5. 2018. február 6. 20:4622.

    "Szerintem ne nagyon idiótázz itt le senkit, mert szerintem mindenki többet keres nálad."


     


    Nana.


     


    családon belüli példák.


    1. Diplomás ápolónő-főállásban kap ennyit mint én 4 napra és nekem nem kell ágytálakat vinnem meg pelenkáznom felnőtteket


    2. Kezdő tanár-nem kap ennyit


    3. Van közmunkás is (sajnos) nem kap feleennyit se. És parkban fagyban szélben szedi a kutyaszart.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_526801 (21)
    2018-02-06  20:20
  6. Torolt_felhasznalo_526801
    Torolt_felhasznalo_526801
    2018. február 6. 20:2021.

    Szerintem ne nagyon idiótázz itt le senkit, mert szerintem mindenki többet keres nálad.

    előzmény:
    robinson (18)
    2018-02-06  19:48
  7. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 6. 19:5320.

    magadat idiótázd a tükörbe


    aki ennyire vitte az életben


     


    és mondjuk látatlanban ki a tököm tudja, milyen a szerződésed?


    állj a lábadra és dolgozz magadnak


    ja hogy idiótának nem megy?

    előzmény:
    robinson (18)
    2018-02-06  19:48
  8. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. február 6. 19:5219.

    ..........talán azért mert ő a műsoros esteket szerei.


    Férfiembert még nem láttam ennyit rinyálni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (17)
    2018-02-06  19:46
  9. 2018. február 6. 19:4818.

    "eddig 1015 netto órabérért melóztál, most 875 akarnak fizetni"


     


    Könyörgöm. Idióták ne legyünk már.


    Van egy szerződés. Van benne munkaidő (bizony heti 4 nap napi 8 óra) és van egy megállapított bér.


    Stimmel?


    Minden ami ezen felül van az KÜLÖN FIZETENDŐ. Ha külön meló akkor az túlóra.


    Stimmel?


     


    Ha túlóra akkor a túlórára fizetendő összeg NEM LEHET kevesebb mint amint egyébként is kapnék és akkor még a túlórapótlékról nem is beszéltünk.


    Stimmel?


     


    Fatyúkok.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (15)
    2018-02-06  19:43
  10. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 6. 19:4617.

    nem nekem kell ismerni a melósekra mi vonatkozik


    neked


    de ha tudod is akkor intézkedj


    minek műsor ide???? ismét kérdezem

    előzmény:
    robinson (13)
    2018-02-06  19:38
  11. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. február 6. 19:4516.

    (Most látom, hogy ehelyett a smile helyett, erre kattintottam az elöbb)


     


    Szerintem is ugyanaz.


    Ha tovább siránkozik, akár biztosabbak is lehetünk......


    Még  mindig nem nyelte le a karácsonyi saját finanszírozású finom ebéd miatt a békát, ezek szerint......


     

    előzmény:
    antironia (12)
    2018-02-06  19:36
  12. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 6. 19:4315.

    eddig 1015 netto órabérért melóztál, most 875 akarnak fizetni


    ennyi


    nem oké lelépsz, eldöntötted


    de minek ide a műsor?

    előzmény:
    robinson (8)
    2018-02-06  19:22
  13. 2018. február 6. 19:4214.

    "a 140 netto"


     


    De érdekes módon ugye a papírokon ennek a +(4x8 ) órának nyoma sincs.... de érdekes nem? Sehol semmiféle nyilvántartáson kimutatáson szerződésen stb nyoma sincs. Érdekes.... (btk 373 csak ennyi)


    Röviden:akinek 6 anyja volt majd az el is vállalja.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (11)
    2018-02-06  19:36
  14. 2018. február 6. 19:3813.

    "minimálbér van és nem minimálórabér (ha jól tudom)"


     


    Hát röviden: nem jól tudod.


    Nagyon nem.


    szíves tanulmányozásra


     


    http://officina.hu/gazdasag/175-minimalber-2018


    btto 794 a törvényes minimális órabér


     


    Másik dolog: nem a nyúl viszi a puskát?


    Hát nem.


    De a nyúl is tud netezni és ha netán idetéved akkor majd megbeszéljük ki is viszi a puskát:


    http://nav.gov.hu/nav/kapcsolat/kozerdeku_bejelentes_pan asz/kozerdeku_bejelentes_kapcsolatos_tajekoztato.html


     


     


     


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (9)
    2018-02-06  19:30
  15. 2018. február 6. 19:3612.

    Szerinted nem ugyanaz a troll...??? 


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (6)
    2018-02-06  19:14
  16. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 6. 19:3611.

    és ha már órabérezel


    a 140 netto x brutto kell elosztani a 20nap x 8 óra


    mert ez 4x8 óra nem egy külön meló

    előzmény:
    robinson (8)
    2018-02-06  19:22
  17. 2018. február 6. 19:3510.

    Akkor minek nyitottad a topikot...??? 

    előzmény:
    robinson (5)
    2018-02-06  18:58
  18. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 6. 19:309.

    Bocs de a csöpp agya senkinek se terjed ki arra hogy megkérdezze felvesse legálisan hogy fizethet egy munkáltató 10.000et 4 nap (32 órára)?


    úgy ahogy akar, mert nem a nyúl viszi a puskát


    minimálbér van és nem minimálórabér (ha jól tudom)


    de ha neked nem oké és lelépsz úgy határoztál


    akkor miről beszélünk?


     


     

    előzmény:
    robinson (8)
    2018-02-06  19:22
  19. 2018. február 6. 19:228.

    Bocs de a csöpp agya senkinek se terjed ki arra hogy megkérdezze felvesse legálisan hogy fizethet egy munkáltató 10.000et 4 nap (32 órára)?


     


    Hát akkor 10.000 osztva 32 = 312 forintos nettó órabér? És azt hogy ? Csak nem feketén?? Másképp hogy mert a minimálbéres órabér is magasabb ennél....


    Ez senkiben fel se merül? Hogy eleve csal a cég már az egésszel?


    Csaljon tőlem csak ne pitiáner módon.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (7)
    2018-02-06  19:15
  20. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 6. 19:157.

    eldöntötted mi lesz


    akkor miről beszélgetünk?


     


    egyébként soha nem vártam senkitől nagyvonalúságot, mert amikor fizetni kell én se, ahogy mások se nagyvonalúskodnak


    az ember dolgozzon magának és akkor annyit keres, amennyit nem szégyel (népiesen fogalmazva)

    előzmény:
    robinson (5)
    2018-02-06  18:58
  21. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. február 6. 19:146.

    előzmény:
    antironia (3)
    2018-02-06  18:50
  22. 2018. február 6. 18:585.

    "Ugyanannyi órát kell dolgoznod, mint előtte - csak 5 napra leosztva, vagy heti 8 órával többet? "


     


    Hülye kérdés nyilván többet. Eddig heti 4x 8 most meg 5x 8 lenne...


     


    És mindezért a 4x8 pluszért /hó kapnék havi 10.000-et vagyis 2500 ft-ot 8 órára???????


     


    Hát kösz de nem.


    Inkább rúgjanak ki de akkor se megyek át lábtörlőbe.


    Keressen embert 2500-ért egy napra és ha talál tegye be azt.


    Tán feketeafrikában talál is ilyet.


     


     


     


     

    előzmény:
    antironia (3)
    2018-02-06  18:50
  23. 2018. február 6. 18:504.

    Na igen.... ezek után a kérdés nem kérdés..... 


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (2)
    2018-02-06  15:53
  24. 2018. február 6. 18:503.

    A karácsonyi vacsorát ők fizetik...??? 


     


    Ugyanannyi órát kell dolgoznod, mint előtte - csak 5 napra leosztva, vagy heti 8 órával többet? 


     


     

  25. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2018. február 6. 15:532.

    és mit nem értettél meg a lényegből?


    kilátásba helyezték ha nem vállalom akkor egyáltalán nem kell menni többet. 

Címlap

top