Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Folytatni vagy sem?

kiscicc
Létrehozva: 2018. június 30. 15:39

Sziasztok!


Adott két 26 éves fiatal, 2 éve együtt, ebből lassan 1,5 éve együtt élnek, szeretik egymást, viszont az élet 'nagy' kérdéseiben nem értenek egyet: a lány szeretne 30-pár évesen családot, a fiú még ebbe nem tud belegondolni, akar majd családot egyszer, de inkább később / nem tudja mikor / 35 után.. ezt őszintén meg is mondja. Alapból nem túl családcentrikus, a családjával sem szoros a kapcsolata; neki most a karrierje az első és talán szeretne külföldön is élni pár évet. De a lány jól érzi magát, nem vágyik annyira, de kimenne vele ha tudná hogy egyeznek a jövőt illetően. A fiú 'a lányt nem akarja otthagyni', 'akkor inkább ő se megy. 


Mi lehet tenni ilyenkor? Várni és reménykedni, végülis odébb még a 30, vagy inkább tovább állni ha ilyen 'bizonytalan a helyzet'?Nem könnyű döntés, hiszen alapvetően szeretik egymást, jó az együtt élés... :(  

  1. 2018. július 23. 18:2132.

    :( azért ennyire nem vagyok elkésve szerintem...


    De tudom, igazad van. Várok még valamennyit, de ha nem változik a helyzet akkor tudom hogy lépnem kell (sajnos :( ) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (31)
    2018-07-07  09:00
  2. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. július 7. 09:0031.

    Véleményem szerint sokat fogsz te még sírni ha minden így marad.


    Nem, nem most, ( bár már most is labilis vagy lelkileg a meg nem hallgatás miatt a párod részérő a süketek párbeszéde miatt), de jön még kutyára dér.


    Idősotthonban majd lehet keseregni,hogy "jaj de nagyon bánom hogy  nem lett gyerekem" szlogennel.Nem azt mondom,hogy  más, gyerekes, nem kerülhet idős otthonba, egyáltalán nem erről van szó.Soha nem tudhatjuk mit hoz a sors.De, ha kísérted, akkor többnyire te jársz rosszul.................................................... ............................................................ ............................................................ .................

    előzmény:
    kiscicc (29)
    2018-07-06  18:20
  3. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. július 7. 08:5430.

    26 évesen egyáltalán nem korai gyermekek szülésére gondolni és szülni is.


    Ez pont ideális kor a nőknél a családalapításra.Különösen akkor,ha a tervei(k) szerint több gyermeket szeretnének.


    Teljesen normális vágy ebben a korban.


    Nem  15-16-17 felelőtlen gyerekről beszélünk, aki nem képes rálátni és értelmezni bizonyos dolgokat.


    Ha a 26 éves is ilyen (mármint 16 éves ésszel van csak megáldva), akkor ott baj van.

  4. 2018. július 6. 18:2029.

    Igen, csak nem mindegy hogy mikor. :)

    előzmény:
    Kövesdiági (28)
    2018-07-06  15:34
  5. 2018. július 6. 15:3428.

    Én sem tudtam 26 évesen, hogy mit akarok...ÉLNI...addig otthon voltam-szót fogadtam, tanultam...örültem a felnőttebb létnek, nem a családalapításon járt az eszem...pedig nő vagyok...


    A helyedben "örülnék a mának", hogy jól megvagytok,nem filóznék a jövőn......aztán  - ahogy telnek az évek -   mindenkinek benő a feje lágya!

  6. 2018. július 5. 18:2127.

    Sziasztok,


    Köszönöm szépen a válaszokat , mindegyikben van sok igazság, és ez tényleg olyan kérdés amire nem fekete vagy fehér a válasz...


    Egyelőre várakozó pozícióban vagyok, nem akarom feszegetni a témát egy ideig, ő is hagy gondolkodjon, végülis csak magában kellene ezt tisztáznia. Aztán ha eltelt bizonyos idő és felhozom vagy feljön magától a dolog, akkor majd úgyis kiderül változott-e bármi a hozzáállása. Az a baj, hogy úgy érzem, olyan fiatalok vagyunk még és nem tudnám emiatt egyik napról a másikra eldobni ezt a kapcsolatot. Persze éveket se fogok várni, az biztos, de még megpróbálok türelmes lenni. Remélem megéri :)


    Egyébként meg hol lehet fiatal, de családcentrikus férfiakat találni a mai világban...? :( Lehet picit idősebb korosztályban érdemes nézelődni..

Címlap

top