Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Demencia

ultraviolet
Létrehozva: 2019. február 27. 08:03

Elhunyt nagyapám. Súlyos demens volt már a végére..a család titokban tartotta hogy felvehessek a pénzt  Egy otthon sem fogadta be olyan rémes szörnyű természete volt. Engem évekig zaklatott a keritesen át és most az özvegye, a mama kezdi. A férjemmel már egy éve dolgozunk rajta hogy saját otthonunk legyen ahol kimehetunk a kertbe. Közben kiderült rólam hogy cigány vagyok, amit nem tudtam. Úgy érzem már csak apám áll mellettünk..jelenleg kedelyjavitokat szedek, mert gyászolni illene de őszintén szólva nagy megkönnyebbülés hogy már nem él. A kisfiam is csak úgy emlékszik rá hogy akitől a gumicukrokat kapta. A demencia örökölhető ? 

  1. 2019. július 30. 19:0225.

    Bocsi, az előbb lemaradt: "Bővebben a http://www.webbeteg.hu oldalon olvashatsz róla." 

  2. 2019. július 30. 19:0024.

    Örökelhető, sajnos. Találtam egy Alzheimer-kórral kapcsolatos oldalt - az mondjuk a demencia "kifejlett" változata  - : https://www.webbeteg.hu/cikkek/demencia/127/hajlamos-on -az-alzheimer-kor-kialakulasara . Egyébként kezdődő demenciás tünetek - és állítólag súlyosabbak ellen is - jó a Gingko Biloba, ami egy páfrányfenyő kivonat. Lehet, hogy érdemes kipróbálni. Ártani biztosan nem fog. Állítólag még a sztrók megelőzésében is jó. Drogériákban is lehet kapni, nem csak patikákban. (Bővebben

  3. 2019. március 14. 16:4123.

    Ilyen fiatalon miért érdekel - örökölhető e a demencia....meg kell élni...van még rá 40éved...Én 70 vagyok, de eszembe sem jut....

  4. 2019. március 3. 14:3422.

    A betegsegre valo hajlam orokolheto. 

    előzmény:
    Kövesdiági (21)
    2019-03-03  10:46
  5. 2019. március 3. 10:4621.

    Igen is + nem is...

  6. 2019. február 27. 11:4720.

    Mert az abortuszom nem tudom tultenni magam nem a papa halálán  Egyébként sem orokolhettem semmit mert örökbefogadtak.az is most derült ki. Valami hátrány attól hogy cigány vagyok? Talán nincs is csak én érzem úgy.

    idézet:
    ultraviolet (6)
    2019-02-27 09:15:03

    " Egyébként sem orokolhettem semmit   mert örökbefogadtak.az is most derült ki.   ...."


     


    ez nagy tevedes A verszerinti  osoktol siman orokolhetsz barmilyen hajlamot.

    előzmény:
    ultraviolet (6)
    2019-02-27  09:15
  7. 2019. február 27. 11:4519.

    Mert az abortuszom nem tudom tultenni magam nem a papa halálán  Egyébként sem orokolhettem semmit mert örökbefogadtak.az is most derült ki. Valami hátrány attól hogy cigány vagyok? Talán nincs is csak én érzem úgy.

    idézet:
    ultraviolet (6)
    2019-02-27 09:15:03

    " Egyébként sem orokolhettem semmit   mert örökbefogadtak.az is most derült ki.   ...."


    ez nagy tevedes A verszerinti orokosktol siman orokolhetsz barmilyen hajlamot.

    előzmény:
    ultraviolet (6)
    2019-02-27  09:15
  8. 2019. február 27. 11:2918.

    Legalább annyi esze lenne, hogy más nicken nyit olyan topikot, ahol ellentmond önmagának.... :-DDD


     


    Itt együtt dolgozik a férjével a kközös jövőn, a jogi problémás topikjában meg ki akarja 3,14tsázni a férjét mert élősködik rajta... 


  9. 2019. február 27. 10:3917.

    ""  A demencia örökölhető ? ..." ha a csaladban volt Jacobs sindromas,  Alzheimer-korral diagnosztizalt vagy Parkinson koros akkor erdemes genetikai vizsgalatot keszitettni 

  10. 2019. február 27. 10:3616.

    "  A demencia örökölhető ? ..." pl a cukorbetegseg a magas vernyomas siman okozhat vascularis demenciat .


     

  11. 2019. február 27. 10:3315.

    "A demencia örökölhető ? "  Nem foglak tudni megnyugtatni : A valasz  igen es nem .

  12. 2019. február 27. 10:2914.

    A demencia szeru tunetek bizonyos okai kezelesekkel megfordithatok

  13. 2019. február 27. 10:2813.

    A demencianak szamos oka es fajtaja lehet  vascularis demenci a....vegyes demencia ...Lewy body demencia....FTD ami magaban is 6 fele demenciat foglal magaba,ritka agyi rendellenessegek csoportjaba tartozik..,/ Idegsejtek karosodas / es az okoktol fuggoen elteroek :pl. az Alzheimer-kor az az idosebb felnotteket erinti....es akkor meg nem beszeltunk a Parkinson korrol Huntington korrol, a traumatikus agyiserulesrol /utes reven / vagy a CJD /Creutzfeldt-Jakob betegsegrol/ ...

  14. 2019. február 27. 10:2712.

    Alzheimer-korra gondoltal ?

  15. 2019. február 27. 10:2511.

    A demencia nem egy specifikus betegseg :az egy tunet a memoriavesztes tunete. Ugyanakkor a memoria vesztes nem jelenti azt hogy valakinek demenciaja van.

  16. 2019. február 27. 10:2410.

    A demencia nem egy specifikus betegseg :az egy tunet a memoriavesztes tunete.


     

  17. 2019. február 27. 10:229.

    Szerintem már elkaptad .

    idézet:
    cool (2)
    2019-02-27 08:59:23

    előzmény:
    cool (2)
    2019-02-27  08:59
  18. 2019. február 27. 09:308.

    GiGi, már megint túltolod a talicskát...

  19. 2019. február 27. 09:177.

    Titokban tartották a betegséget hogy nehogy olyannak írjon alá valamit akinek a mama nem akarta adni. 

  20. 2019. február 27. 09:156.

    Mert az abortuszom nem tudom tultenni magam nem a papa halálán  Egyébként sem orokolhettem semmit mert örökbefogadtak.az is most derült ki. Valami hátrány attól hogy cigány vagyok? Talán nincs is csak én érzem úgy.

    előzmény:
    cool (5)
    2019-02-27  09:04
  21. 2019. február 27. 09:045.

    Mi az hogy gyászolni kellene?
    Miért szedsz kedélyjavitót ha megkönnyebbültél?

  22. 2019. február 27. 09:024.

    kiderült rólam hogy cigány vagyok


    és? Ebből mi károd lett? Mi változott?

  23. 2019. február 27. 09:003.

    Milyen pénzt osztogatnak ha nem jelented be a demenset ?

  24. 2019. február 27. 08:592.

    Szerintem már elkaptad .

Címlap

top