Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

..ha a pasi nem csókol

Dawnton
Létrehozva: 2019. szeptember 2. 11:15

Szia mindenki! :)


Csak csacsogás szinten indítom a topikot, nem kell problémát megoldani, nem kell ítélkezni. ;)


Bárkinek volt már olyan pasija, aki az "együttjárás" első percétől fogva nem akart vele érintkezni? Gondolok itt: ölelés, csók, puszik, átkarolás.. ha én közeledek csak egy puszira is, inkább a hagjámááá' szöveg jön.


Én nem tudom ezt hova tenni. Ilyet még nem tapasztaltam. Majd' mindennap találkozunk, szinte együtt is élünk, kicsit már átmentünk "öreg házaspár" fíílingbede nekem akkor is fura. Pedig még fél éve sem ismerjük egymást.


Szóval szerintetek ez egy tipikus pasi viselkedés? 

  1. 2019. szeptember 10. 19:05101.

    off: "A sziklamászást hogyan csináltad, rendes sziklán, vagy teremben?..."


    nalunk van nem egy szepseges szikla am  A hegymaszas a kozepiskolai tanulmany valaszthato resze volt a sziklamaszast csak ket szulo alairasaval lehetett tanulni. Apank szemuvege villogott , de beadta derakat mire a paros sziklamaszak otatasaban elertunk- Ejtoernyo helyett   kis repulpogepre lettem rabeszeélve   /LAPL vizsga / 


    Es Apanknak volt igaza ez sokkal jobb mint az ejtoernyozes . Igaz veteni itt sem lehet .

    előzmény:
    Nikita 666 (91)
    2019-09-09  11:58
  2. 2019. szeptember 10. 18:46100.

    "... Én se (csak nagyon nagyon ritkán), csak néha kérdezem, "szerecc?" válasz: "ühhüüm"  "" na en ilyet kerdezni sem kerdezek 

    előzmény:
    Dawnton (93)
    2019-09-09  13:56
  3. 2019. szeptember 10. 18:4399.

    előzmény:
    Dawnton (93)
    2019-09-09  13:56
  4. 2019. szeptember 10. 18:4298.

    off: Na ezt jo tudni engem ez a kozpontcentrikussag


    nem zavar mert annyi de annyi  jo otlete van amibol en is tudok profitalni es elvezi is ha amikor en vagyok dilemmaban  "brainstormingot"tartunk .


    Szerintem ragyogoan  "kiegeszitjuk " egymast , bar en dontes utan " nem nezek vissza ." , mindent meggondoltam mindent megfontoltam: dontottem es nincs visszanezes 

    előzmény:
    kekelefant (95)
    2019-09-10  00:31
  5. 2019. szeptember 10. 18:3697.

    How to know If a guy Is looking for relationship ?


     


     

    előzmény:
    ajalexxx (96)
    2019-09-10  17:13
  6. 2019. szeptember 10. 17:1396.

    Maybe he just respects you.


    my oldboy

  7. 2019. szeptember 10. 00:3195.

    Az oroszlan kettot nem tud elviselni,ha nincs a kozpontban,vagy ha megcsaljak,nem ad masodik eselyt,es veres bosszut all,aztan az illeto el van felejtve[kiradirozva]

    előzmény:
    terdszelikatica (81)
    2019-09-08  19:46
  8. 2019. szeptember 9. 16:4794.

    Csak az a fontos hogy te tudd és érezd, senki és semmi más nem számit. Mi például annyira mások vagyunk, hogy fél kiló só együttes fogyasztását sem jósolták volna. És lőn, mi együtt szeretnénk megöregedni.


    Az intimitás miatt is megnyugodtál már, igaz? Nézd, lényegtelen hogy ki mit gondol normálisnak, ha ti ketten jól érzitek magatokat. Egy kis csiszolódás és minden oké.


    Na, a kislány tök aranyos szó. Én csak banya, ribanc és cica vagyok.

    előzmény:
    Dawnton (93)
    2019-09-09  13:56
  9. 2019. szeptember 9. 13:5693.

    Tudom, hogy szeret. Pedig nem mondja. Én se (csak nagyon nagyon ritkán), csak néha kérdezem, "szerecc?" válasz: "ühhüüm"


    De a tetteiből, szavaiból érzem. Például én korábban kelek, mint ő, de ilyen időben mindig az az első üzenete, hogy "felöltöztél, kislány?" Ilyet az exem 15 év alatt egyszer sem kérdezett meg...

    előzmény:
    Nikita 666 (92)
    2019-09-09  12:07
  10. 2019. szeptember 9. 12:0792.

    Ugye ugye?


    Nálunk is hasonló a szitu, ezért tudtalak teljes mértékben megérteni hiszen az igény megvan, de mivel valamivel előbbre járunk igy már tudom hogy mi az amivel kényszer érzete nélküli kompromisszumra juthattok. Akadnak akik ilyenkor a szerelem hiányát emlegetik, de ez nem az. Nem mindenki szereti a szoros testi kontaktust, ez viszont nem kavar be a szexbe.

    előzmény:
    Dawnton (89)
    2019-09-09  09:17
  11. 2019. szeptember 9. 11:5891.

    Tegnap elbeszélgettem vele, lemondott róla. Annyiban maradtrunk, hogy miután hazajött (nemsokára ismét arrafelé utazik), a párom megtanitja vezetni.


    Az ijászat miatt irigyellek, az nálam kimaradt, és úgy tűnik most már csak álom marad. Ejtőernyőre lett volna lehetőségem kétszer is, apu a légvédelemnél volt, és egy mostani ismerős is ugrál. De a párom félt, azt mondja szó sem lehet róla. Na mindegy. Amikor FEHOVA-n voltunk, lecövekeltem az ijászoknál, annyira elbűvöltek.


    A sziklamászást hogyan csináltad, rendes sziklán, vagy teremben? Semmi félelem nem volt benned?


    A lövészet nálam is ment, apu sportlövész is volt. 10 éves lehettem, amikor május 1-én kimentünk valamelyik nagy térre, ott voltak ilyen bódék. Apu kipróbált nekem egy puskát, ideadta hogy na, lőjjek amit akarok. A férfiak ott röhögtek a bódés is, de nem sokáig, elkezdtem kilőni a pálcikákat. Egyre nagyobb lett a tömeg, a bódés meg szólt apunak hogy vigye innen ezt a gyereket. Most kint a fiam is lövöldözött. Az egyik rokonnak olyan helyen van háza, ahol csak fák és állatok vannak. Olyan tanyaféle, csak luxus ház.


     

    előzmény:
    terdszelikatica (82)
    2019-09-08  19:53
  12. 2019. szeptember 9. 11:4590.

    Filmbe illő jelenet

    előzmény:
    terdszelikatica (80)
    2019-09-08  19:42
  13. 2019. szeptember 9. 09:1789.

    Nem. Nincs ilyen. Egyszerűen csak nem szereti a túlzott fizikai érintkezést. De például éjjel meg olyan szorosan ölel magához, mint még senki.Pedig én sosem aludtam összebújva senkivel.


    De elfogadom. Amit írt pár napja Nikita, hogy ő kér a párjától napi pár perc ölelgetést, na ezt én is mondtam neki és bár még nem tört meg a jég, azért jó irányba haladunk. Ha mondjuk este csak úgy pihizünk, tévézünk, fekszünk egymás mellett, akkor van fizikai érintkezés, mert én sokat simizem, de mostanában már ő is (tök magától, nem én kell kérni).

    előzmény:
    terdszelikatica (83)
    2019-09-08  19:54
  14. 2019. szeptember 9. 01:3088.

     noverem ilyen volt,sokat segitett!!!!                                                                                               

    előzmény:
    terdszelikatica (81)
    2019-09-08  19:46
  15. 2019. szeptember 8. 21:2687.



    előzmény:
    terdszelikatica (85)
    2019-09-08  21:16
  16. 2019. szeptember 8. 21:1886.

    "Az elektromos roller veszélyes,-nemcsak Budapesten. Megvannak az elönyei, de vigyázni kell vele...." valoban na de mi nem az? 



    Én "sorosgörizni" járok (Inline-Skates), hát azzal is lehet esni, pedig síma, hibátlan utborkolata van a kerékpárútnak, ami az itteni Nidda folyócska mentén készült. A szegélyeket valami okos, apró zúzott kövel alakította ki, amin a "mountenbike"-s srácok kipróbálják helyenként, hogy mekkorát lehet rajta farolva fékezni. Pl. egy olyan helyen (amilyen szerencsém van) egy kis követ felkapott az egyik görgö és a kövecske beszorult két görgö közé. A jobb sorosgöri leblokkolt. Használom a bukósisakot, de nem volt ra szükség, mert három hosszú futólépés után a fenekemre estem.
      

    előzmény:
    terdszelikatica (80)
    2019-09-08  19:42
  17. 2019. szeptember 8. 21:1685.

    Der Kopf ist gefährdet


    ....."  Außerdem zeigen die Daten aus den USA die häufigsten Verletzungsfolgen bei Unfällen mit E-Rollern: Besonders der Kopf ist gefährdet. Ein Helm könnte Schutz bieten........"

    előzmény:
    nidda (84)
    2019-09-08  20:56
  18. 2019. szeptember 8. 20:5684.

    Németországban némi huza-vona után ez év junius 15 óta használhatja, aki a tizennegyedik évét betöltötte. Bukósisak nem kötelezö, de a közúton kell vele menni, mert a járdán nem megengedett,-büntethetö. Amúgy én nem sokat foglalkoztam vele, mert nem volt,-és nincs is szándékomban a használata. Amit tegnap írtam azt innen összegeztem;
    https://www.deutschlandfunk.de/e-scooter-pra ktisch-doch-mit-erhoehtem-risiko.676.de.html?dram:article_id =451570
    A cikk végén a megjegyzés, - nem akarják senki örömét elrontani, csak felhívni a figyelmet arra, hogy az ilyen "járgányt" bizonyos szabályok betartásával és megfelelö elövigyázatossággal használják. 

    előzmény:
    Nikita 666 (79)
    2019-09-08  09:02
  19. 2019. szeptember 8. 19:5483.

    Miert nem szeret csokolozni ? Nincsenek fogaszati problemai ? 

  20. 2019. szeptember 8. 19:5382.

    off: Niddamnak igaza van, pillanat tort resze alatt lehet nagy fejserulest szerezni , arrol mar nem is beszelve hogy nagyon halk es megy vagy 20km /h sebesseggel  veszelyeztetve a gyalogosokat , ha nincs kijelolt kerekparut . Igazabol jardal nem is mehet/ne. Kulonben mar en is kiprobaltam fizetos valtozatait egy egy nagy varosban , de ugy magamnak nem vennek , na de en ven vagyok a fiadhoz kepest most gondolkodom h volt-e annak idejen " jajj en ilyet akarok " vagy  valami szuloket fraszba hozot szeretnek ohajom . Volt : lovaglas, loveszet,sziklamaszas , ijaszat ..utan  ejtoernyozni akartam

    előzmény:
    Nikita 666 (79)
    2019-09-08  09:02
  21. 2019. szeptember 8. 19:4681.

    Ha valami probrelam volt,sose szidottt le,csak mondta,ez mar megtortent,nem lehet valtoztatni,..." huuuuuuuu ilyen az oroszlan ? huuuuuu en velem mi lesz ?  En nem nezek vissza ha egyszer dontottem .

    előzmény:
    kekelefant (75)
    2019-09-06  23:06
  22. 2019. szeptember 8. 19:4280.

    off: "Az elektromos roller veszélyes,-nemcsak Budapesten. Megvannak az elönyei, de vigyázni kell vele...." valoban na de mi nem az? En silecekkel is jartam telen dolgozni a svedeknel ;-)


    Jut eszembe :LONGBOARD . Nagyapank megvette az idosebb testveremnek , mert ez volt az ohaja h ezzel fog egyetemre jarni . Apanknak villogott a szemuvege / O nagy ellenzoje volt / amikor atadta az unokanak  egy csaladi osszejovetelen .


    Ra is allt  es  probalta a nyitott teraszon . Elso nekirugaszkodas utan egy nagy lendulettel elvitte nagymamank nehany viragkaspojat , leszakioitt jopat fuggo kaspot , majt " atrendezte " a terasz butorzatat  es nem csak azt ami gorgos volt .


    Felemetesen kozelitett a kandallo fele , de ott iranyt valtott es feldonototte a grill keszletet , majd ugratott 3 lepcsot es a kertben termett . / ha a kertesz nem eleg gyors es nincsenek olyan jo reflexei talan O lett volna az elso  "aldozat " , de idoben elugrott es  a testverem repult az aranyhalas medencebe . Hogy ezek utan ezzel jart e egyetemre nem tudom , mert en visszamentem a kozepiskolai intezetembe, de a csaladi beszamolok szerint  nem sokat volt hasznalva kesobb sem .

    előzmény:
    nidda (78)
    2019-09-07  20:03
  23. 2019. szeptember 8. 09:0279.

    Köszi.


    Az úttest egyenetlenségeire nem is gondoltam, teljesen igaz. Azt mondta hogy Ausztriában sok rollert látott, de megmagyaráztam hogy ez Magyarország, másképp vezetnek az autósok, mások a járdák méretei. Két éve drónt akart, arról is sikerült lebeszélnem. Most látta be hogy igazam volt. A sisak, védőfelszerelés miatt aggódom a legkevésbé, a nagyobbik motorozik alkalmi szinten de állandóan nála a sisak. Magyarország még nincs felkészülve a rollerekre.

    előzmény:
    nidda (78)
    2019-09-07  20:03
  24. 2019. szeptember 7. 20:0378.

    Az elektromos roller veszélyes,-nemcsak Budapesten. Megvannak az elönyei, de vigyázni kell vele. Sok esés történik ütközés nélkül is. A kerekek viszonylag kicsik,-könnyen elakadnak az úttest egyenetlenségeiben, repedéseiben, vagy az útpadkában. 20 km/h-nél komoly következményei lehetnek. Persze, nem akarom lebeszélni róla, viszont hasznos lenne egy jópofa védösisak, amit szivesen visel és nem veszi le azonnal, miután befordult az elsö sarkon és eltünt a szem elöl...

    előzmény:
    Nikita 666 (74)
    2019-09-06  16:53
  25. 2019. szeptember 7. 09:0277.

    A jókedv is igaz, azt birom hogy nagyon lazák, pozitivak, nem aggódják túl az életet. Nagyon jól kijövök velük, de a párkapcsolat nem megy. Eléggé drámásak, ami nem baj mert a többi ember simán behódol nekik, de én nem vagyok emocionális, az érzelmi kitörésekkel nem tudok mit kezdeni. Rák ugyanaz. Halak is, de ők jobban tudnak uralkodni magukon. A skorpió pedig érzelmileg követhetetlen, mintha szórakozna, sakkozna másokkal.

    előzmény:
    kekelefant (75)
    2019-09-06  23:06

Címlap

top